2015. február 28., szombat

1. A tánc

Tony Stark házában gyűltek össze Nick Fury és a S.H.I.E.L.D emberei, a Vasember meghívására. A teremben éppen lassú zene szólt. Tony Stark, a Vasember Pepper Pots-cal táncolt. Mr. Stark öltönyt, Pepper egy kivágott hátú, hosszú kék estélyit viselt, amit még a főnökétől kapott. Bruce Banner a pultnál állva Thorral beszélgetett.  Natasha Romanoff Sólyomszemmel lassúzott, és bár azt mondta, a szerelem gyerekeknek való, úgy tűnt, jól megvannak együtt.
 Az egyik asztalnál egy fiatal lány nézte a táncolókat. Barna haja elöl hullámos, hátul egyenes tincsekben omlott a vállára. Halványrózsaszín ujjatlan ruhát viselt, mely elöl combközépig, hátul térdig ért, ehhez még bolerót húzott. Arca boldogságot tükrözött, bár kissé kívülállónak tűnt. Igazából maga sem értette teljesen, hogyan került ide. Szinte csak álomnak tűnt, ahogy befogadták és megbarátkoztak vele. Az egyetlen apró bökkenő, hogy ha szót akartak vele váltani, akkor a fordítómikrofonba kellett beszélniük, ugyanis a lány nem tanult angolul.
Most éppen magányosan álldogált. Nem érezte magát idevalónak, túl fiatal volt, elveszettnek tűnt. Ezt azonban csak egy valaki vette észre. Egy magas, szőke, igencsak izmos fiatalember tört utat feléje. Kicsit ő is elveszettnek tűnt, mintha még nem látott volna diszkófényeket vagy DJ pultot, ami bizony így is volt, hisz ő nem volt más, mint Steve Rogers, vagyis Amerika Kapitány. Mikor odaért a lány mellé rámosolygott és bekapcsolta a fordítóját.
- Hát te, hogyhogy nem táncolsz? Még mindig félsz felkérni valakit? – kérdezte a lány, majd viszonozta a mosolyt.
- Mindig is a megfelelő partnerre vártam, úgyhogy nem sűrűn táncoltam. A nők nem szeretnek olyan férfival táncolni, akire ráléphetnek – mondta szomorkásan. - És te hogy érzed magad? Kicsit elveszettnek tűnsz.
- Jól vagyok, csak igazából magam sem értem, mit keresek itt. Egyszer csak idehoztak és olyan emberekkel találkoztam, akiket a filmvászonról ismerek. Nem is hittem, hogy léteztek – fakadt ki a lány.
- Kate - próbálta csillapítani a kapitány- nyugi! Biztos meg van az oka, hogy Fury téged hozott ide, de most ne ezen gyötrődj! Igazából arra voltam kíváncsi, hogy táncoltál-e már?
- Hát, nem voltam még ilyen partykon, de még soha nem kértek föl táncolni.
- És most lenne kedved táncolni… velem? – kérdezte Steve bizonytanul.
- Veled? Amerika kapitánnyal? Ez csodálatos! Nagyon szívesen táncolok veled! – derült fel Kate. - De nem tudok táncolni – tette hozzá elszontyolodva.
- Nem baj, én sem – mondta a férfi, majd mosolyogva kézen fogta a lányt és bevezette a táncparkettre. Szembefordult vele, átkarolta, majd a lány vállára tette a kezét. Egy újabb lassú, szerelmes dal következett, amire táncolni kezdtek. Kate a kapitány vállara hajtotta a fejét és sokáig nem szólalt meg. Tökéletes pillanat volt, a lelkét boldogság járta át. Olyan volt, mintha álmodna, még a szemét is becsukta. A dal végén Steve megkérdezte:
- Jobban érzed magad?
- Igen. És ezt neked köszönhetem.
- Hogyhogy? Mert elhívtalak táncolni?
- Nem csak. Tudod mindig arra vágytam, hogy elfogadjanak. Nem vagyok olyan barátkozós típus. A suliban mindig előítélettel néztek rám, és kevesen voltak, akik túlláttak ezen. És itt pedig mindenki olyan kedves. Semmi előítélet, külső megítélés. Tudod soha nem gondoltam volna, hogy olyan ember, mint te, egyáltalán rám néz!
Amerika Kapitány elmosolyodott, és végigsimította a lány haját.
- Kérsz valamit inni? Közben mesélek valamit.
Elsétáltak a pulthoz, majd itallal a kezükben leültek egy asztalhoz.
- Gondolom, ismered a történetemet, – kezdte Steve Rogers – de azt nem tudhatod mit éreztem. Alacsony, vékony fiú voltam. Az iskolában keresztülnéztek rajtam. Kevés barátom volt. Szembe kellett néznem az előítéletekkel a külsőm, és amiatt, hogy rengetegszer elvertek, én meg nem futottam el. A lányokkal nem volt szerencsém, hisz még táncolni sem mertem felkérni őket. Igazából csak a legjobb barátom miatt voltak hajlandók szóba állni velem. Ő katona volt, magas és izmos. Az én jelentkezésemet nem fogadták el, mert beteges voltam. 5 helyen próbálkoztam, 5 különböző születési várossal. Képzelheted, mennyire le voltam törve. Aztán találkoztam Dr. Erskinnel, aki felajánlott egy lehetőséget. Nem volt vesztenivalóm, így elfogadtam. Beadta az injekciót, és most már lehet, hogy sohasem fogom biztosan tudni, hogy ki szeret magamért és ki Amerika kapitányért - fejezte be.
- És Peggy? Ő magadért szeretett, nem?
- Igen. És én is szerettem. De néha az emberiségért áldozatot kell hoznunk. És mivel én közel 70 évig jégbe voltam fagyva a becsapódás után, nem tudom mi lett vele – felelte szomorúan Steve. - De a lényeg az, hogy az előítéletek néha hasznunkra válnak. És ha valaki igazán szeret, akkor ő ezen túl fog látni és még jobban meg akar ismerni.
Kate figyelmesen hallgatta a kapitányt, majd mikor ő befejezte, hallgatott egy darabig. Hamarosan azonban így szólt:
- Köszönöm ezt a bizalmat! Tudod, fiú még sosem beszélgetett velem ilyen bizalmasan. Nagyon sokat segített ez a rávilágítás. Igazából így még nem is néztem a dolgokat. Nem tudom, miért pont én vagyok itt, de biztos, hogy az egyik legjobb dolog, ami velem történt az ez az este volt. Sosem fogom elfelejteni!
A kapitány elmosolyodott, majd mivel Kate egy hatalmasat ásított, elkísérte a repülőig, ami visszavitte a hajóra. Elbúcsúzott tőle és jó éjszakát kívánt neki, amit a lány egy hálás pillantással és egy őszinte, boldog mosollyal viszonzott.

Előszó

Sziasztok, üdv mindenkinek!


Ez az első blogom, ezért írok egy kis előszó félét bemutatkozás gyanánt. Kezdeném azzal, hogy miért is kezdtem el blogot írni. Nos, az egész nyáron kezdődött. A legjobb barátnőmmel és a családjával nyaraltam egy hétig. Mivel mindketten szeretünk olvasni, rengeteget ültünk a kertben kezünkben egy-egy könyvvel. Amit én vittem, azt unalmasnak találtam, így félbehagytam, de kölcsönkaptam 3-mat. 2 nap/kötet sebességgel gyorsan végeztem, így az utolsó előtti napra nem maradt. A barátnőm rajzolgatott, én pedig firkálgattam és unatkoztam, mígnem egy elejtett megjegyzés (Mit csinálsz? Firkálok. Írást vagy rajzot?) adta az ötletet, így írni kezdtem. Először egy szituációt, aztán jött a történet. Néhol akadozott, néhol gyorsabban haladtam, végül karácsonyra elkészültem a teljes történettel. Azóta a 2. kötetet írom és higgyétek el, nagyon jó elfoglaltság. A blog ötlete úgy jött, hogy anyagot keresgéltem, így rábukkantam egyre, aminek azóta is olvasója vagyok. Eleinte szemezgettem az ötlettel, majd eljutottam az elhatározásig. És ez az eredménye.
A történetről ejtenék néhány szót, aztán nem fárasztalak benneteket tovább. A címből gondolom rájöttetek, hogy Marvel-fan vagyok, így a történet is ehhez kapcsolódik. Tulajdonképpen nem is olyan régóta (2014 tavasz) ismerem, de (ha nem is azonnal) beleszerettem. Visszatérve: a történet "in medias res"-szel kezdődik, ezért ne ijedjetek meg, ha nem értetek néhány dolgot, idővel kiderül. A cselekmény a Bosszúállók c. film után játszódik.

Jó olvasást és várom a véleményeiteket!