2015. március 15., vasárnap

4. Döntés

Üdv mindenkinek!
 Itt a következő fejezet, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Várom a véleményeket! :)

A S.H.I.E.L.D. igazgatója az irodájában várta a lányt. Hill ügynök szó nélkül távozott. Kate leült és figyelmesen nézte Nick Furyt. A férfi szólalt meg először:
- Nos, eldöntötted már, hogy maradsz vagy távozol?
- Igen, uram.
- És mi volna a döntés?
A lány hallgatott egy darabig, majd határozott hangon ezt felelte:
- Szeretnék maradni.
- Ez esetben köszöntelek a csapatban!
- Köszönöm, uram! – mosolygott Kate. – Megtudhatnám, milyen feladatot szán nekem?
- A szobádban találsz egy aktát, amiben a kiképzés részletei találhatók. Ha kérdésed van, fordulj hozzám vagy Hill ügynökhöz. Most pedig gyere, a többiek várnak! Bejelentsem vagy magad akarod elmondani nekik?
- Inkább én – mondta Kate, majd elindult az ismerős ajtó felé. A többiek ugyanolyan várakozóan néztek rá, mint az első találkozásukkor. Megvárta, míg becsukódik mögötte az ajtó, majd az asztal felé fordult és ezt mondta:
- Maradok!
Mindenki gratulált neki és megölelte. Amerika kapitány még a fülébe súgta:
- Tudtam, hogy így lesz!
- Ilyen kiszámítható vagyok? Én mindenestre biztonságban érezhetem magam, mert valaki mindig figyelni fog rám.
- Mit szólnátok, ha megünnepelnénk? Mondjuk, elmennénk pizzázni? – kérdezte Tony Stark.
- Rendben – felelték egyszerre.
- Akkor 10 perc múlva találkozunk!
Elsiettek a szobájukba hétköznapi ruhát választani. Kate gyorsan végzett, úgyhogy az aktát kezdte tanulmányozni. Papírmappába csomagolták, mégis gondosan le volt zárva. A lány felnyitotta és belenézett. Az első lapon egy szerződés volt, meglepő módon a saját nyelvén. Nem sikerült végigolvasnia, mert a többiek már indultak. Gyorsan visszazárta az aktát, majd a kijárat felé sietett. Egy repülő kirakta őket a Stark torony tetején. Lifttel lementek, majd nekivágtak New York utcáinak. Még látszottak a csata nyomai, de a nagyobb törmelékeket már elszállították. Negyedóra gyaloglás után eljutottak abba a büfébe, ahol a múltkor gyrost ettek. Szerencsére kevés volt a vendég, ám így sem sikerült észrevétleneknek maradniuk. Egy ideig csattogtak a fényképezőgépek, de végül leálltak. Kate a kapitány és Thor között ült, akik szinte teljesen eltakarták, hogy ne látszódjon a fényképeken, így ők nem vették észre azt a sötét árnyat, ami a sarokból figyelte őket. Kate remélte, hogy nem vette észre, de az árny egyenesen a szemébe nézett. Gúny villant a tekintetében, majd kiment. A lány úgy döntött inkább nem zavarja meg a többieket, hisz lehet, hogy csak rosszul látta. És egyébként is, attól ahogy ránézett, még nem feltétlenül gonosz – gondolta. Visszafordult a többiekhez és rendelt. ( Pontosabban megkérte a kapitányt, hogy rendeljen, mert még mindig nem tudott angolul.) Jóízűen falatoztak, majd mikor végeztek, visszaindultak a toronyba. Kate feszülten figyelt útközben, de nem látott semmit. Kezdte azt hinni, hogy csak képzelődött, amikor egy kattanást hallott a hátuk mögött.
- Földre! – kiáltotta és levetette magát, de nem elég gyorsan. A golyó a vállát súrolta és Bruce Banner lába mellett csapódott a falba. Sólyomszem előkapta az íját, de a támadó már nem volt sehol. Fölvették a lányt a fölről, majd a lehető legrövidebb úton mentek vissza a repülőhöz. Kate sebe nem volt súlyos, de erősen vérzett. Ha nem lett volna sebe, biztosan élvezte volna, hogy Amerika kapitány a karjaiban viszi, de így minden lépésnél belenyilalt a fájdalom, mégis biztonságban érezte magát. Hallotta, hogy aggódnak érte, de nem tudott megszólalni. Egyre homályosabbak lettek a körvonalak, de küzdött az ájulás ellen. Tudta, hogy nem fog könnyen felébredni. Érzékelte, hogy lefektetik és felszállnak, a sebét bekötözik, de képtelen volt mozdulni. A karja teljesen béna volt és ez az érzés kúszott mindenfelé a testében. Biztosan méreg – gondolta. Közben a csapat tagjai halkan tanácskoztak.
- Majdnem úgy történt, mint tavaly! – fakadt ki Natasha.
- És mi miért nem észleltük? – kérdezte Clint Barton.
- Nem volt jó ötlet védtelenül magunkkal hozni! – állapította meg Stark.
- Várjunk csak! Mi történt tavaly? – kérdezte Thor.
- Nem Kate az első kiválasztott – kezdte Natasha. – A S.H.I.E.L.D. tavaly is indított ilyen programot. Akkor egy fiatal fiúra esett a választás. Vele is bejöttünk a városba. Kapott golyóálló mellényt, de a karján lőtték meg. A golyó mérgezett volt, nem élte túl – szavait döbbent csönd követte.
- Akkor miért jöttünk most ide? Elfogták a merénylőt? – kérdezte idegesen a kapitány.
- Igen. És pont ezért voltunk benne biztosak, hogy nincs veszély – felelte Barton.
Ekkor Mr. Banner jött be a fülkébe:
- Elállítottam a vérzést, de bénító méreg halad a szíve felé. A laboromban van rá gyógyszer. Mikor érünk vissza?
- Leggyorsabb esetben is 10 perc múlva. Nem mehetek gyorsabban, nagy a légiforgalom - mondta Sólyomszem.
- De addig végez vele a méreg! 15 perc alatt képes megbénítani egy felnőtt embert!
Erre Steve kirohant a fülkéből és Kate fekhelyéhez térdelt. Megszorította a kezét és ezt mondta:
- Ne add föl! Túl fogod élni, csak ne add föl! Tudom, hogy kibírod!
Kate hatalmas erőfeszítés árán megszólalt:
- Ne engedj el! – hangja erőtlen volt és suttogássá halkult.
Úgy érezték csigalassúsággal haladnak, de így is sikerült 8 perc alatt odaérniük. A lány most már alig látott, de érezte, hogy a kapitány nem engedte el. Kiemelték a gépből, majd elrohantak vele Banner laborjába. A tudós előkeresett egy fiolát, majd befecskendezte a lányba.
- Most nem tehetünk mást, csak várunk – mondta.
Elvitték a szobájába, az ágyába fektették, és ekkor álomba zuhant.
A csapat többi tagja, a kapitányon kívül Nick Furyval beszélt. Beszámoltak a történtekről.
- Szinte teljesen megegyezik a tavalyi esettel – állapította meg az igazgató.
- De Kate tudta, hogy lőni fog. Még el is kiáltotta magát, hogy „Földre!”. A lövés csak ezután következett. Hogyhogy mi nem észleltük a veszélyt? – nézett körbe Natasha.
- Ügyes lány! Az is csoda, hogy nem ájult el – mondta Banner.
- Szerintem már az étteremben láthatott valamit – szólalt meg Thor. – Egy pillanatra összerezzent, de én már csak a csukódó ajtót láttam. Visszafelé feszülten figyelt, de azt hittem, csak az idegen környezet miatt van.
- Mi lesz, ha meggondolja magát?
- Akkor nem lenne biztonságban.  Ha az otthonában rátalálnak, ott nem tudunk segíteni neki – válaszolt Nick Fury.
- De ki az, aki gyerekeket öl? - kérdezte Bruce Banner.
- Nem tudjuk. A tavalyi gyilkos ciánkapszulát vett be, mielőtt vallatni kezdtük volna. Egyébként is már nem gyerek. Csak nem értem, miért nem szólt nekünk, ha valami gyanús volt neki? – tette fel újra a kérdését Natasha.
- Szerintem azt gondolta, hogy nem fogunk hinni nekik – mondta Stark. – Végül is nem kapott kiképzést, ráadásul most teljesen idegen környezetben van. Te komolyan vetted volna?
- Most viszont nem tehetünk mást, csak várunk – szólalt meg Fury, hogy elejét vegye a veszekedésnek. – Késő van, holnap visszatérünk a dologra – búcsúzott.
. . .
Kate az éjszaka közepén csatakosan ébredt. Rémálmok gyötörték. Biztos a méreg hatása – gondolta. Már el tudta fordítani a fejét, de csak annyit érzékelt, hogy Amerika kapitány ott van mellette, majd újra álomba zuhant. Álmában a chitaurik földjén találta magát. Nem messze tőle őrök sorakoztak. El akart futni, de észrevették. Elfogták és a vezetőjük elé hurcolták. Faggatni próbálták Lokiról, a Bosszúállókról, ám ő nem mondott semmit. A vezető azonban kiolvasta a lány szeméből a rémületet, ezért egy lándzsával fenyegetőzve közeledett felé. Mielőtt elérhette volna, a lány sikoltva fölébredt és fölült az ágyban. Égett a kis lámpa, a kapitány egy nyugágyon szundikált. Ezek szerint mégsem kiáltottam – gondolta. A szoba látványa megnyugtatta. Hamarosan elszenderedett és reggelig békésen aludt.
Amikor felébredt, először azt érzékelte, hogy tud mozogni, majd azt is, hogy sokan állnak az ágya körül,sebesült karja bedagadt és nem tudott rátámaszkodni. Segítettek neki, mire mosolyogva megkérdezte:
- Mivel érdemeltem ki, hogy reggel itt gyülekezzetek az ágyamnál?
A többiek megkönnyebbülten nevettek fel, majd Thor szólalt meg:
- Örülünk, hogy jól vagy!
- Hol van Steve? – érdeklődött Kate, mielőtt azonban bárki válaszolhatott volna Tony Stark szólalt meg méltatlankodva:
- Nem vagyunk mi is elegek?
- Képzeld, egész éjjel virrasztott melletted, úgyhogy épp tusol, de majd szólok neki, hogy jöjjön – ígérte Natasha.
A többiek kimentek, Dr. Banner pedig megvizsgálta a sebet.
- Jól bedagadt, de a méreg hatása elmúlt. Szerencsére csak a felületet súrolta, de eltart egy ideig, amíg meggyógyul. Hogy aludtál, nem álmodtál rosszat?
- De igen. A méregtől volt?
- Igen, sajnos elég későn kaptál ellenszert, így a szervezeted nem tudott rendesen kitisztulni. Egy pár napig még érezhető az utóhatása.
- Köszönöm, Mr. Banner, hogy megmentette az életemet! – mondott köszönetet Kate.
- Semmiség. A többieknek köszönd, hogy ilyen gyorsan idehoztak.
Kopogtattak az ajtón és a kapitány lépett be. Banner elköszönt, majd kiment, Rogers pedig leült az ágy szélére.
- Látod? Erről beszéltem. Most aztán aggódhattam érted – óvatosan megérintette a lány kezét. – Féltem, hogy nem éled túl. Én lettem volna a hibás. Megint – mondta sóhajtva.
- Bucky nem a te hibád volt. Megpróbáltad megmenteni. Nem tehettél volna többet.
- Ezt most hagyjuk – kérte a férfi. – Te viszont aztán makacson ragaszkodsz az élethez! Láttam, hogy küzdesz az ájulás ellen. De miért nem szóltál előbb?
- Mert nem hittétek volna el – nézett Kate a kapitány szemébe. – Ti hatalmas ellenségekkel néztetek szembe, nem ijedtetek volna meg egy sötét tekintetű embertől.
A férfi hallgatott. Tudta, hogy a lánynak igaza van.
- Steve! – fogta meg most Kate a kapitány kezét. – Köszönök mindent!
- De hát nem csináltam semmit!
- Csak ölben vittél a gépig és egész éjjel itt voltál. Nagyon aranyos vagy, mikor bóbiskolsz – mondta kuncogva Kate.
Steve felnevetett, majd megkérdezte:
- Kérsz valamit?
- Nehogy már kiszolgáljatok! – méltatlankodott a lány. – Csak vegyél le nekem egy pólót, nadrágot és törülközőt, aztán várj meg!
Kate-nek az öltözködés kicsit tovább tartott, mint gondolta. Fájt a karja és ha lefelé nézett szédült. Mikor kijött a fürdőből, Steve lekísérte az ebédlőbe. Jóízűen falatozott, bár érdekesen nézett ki, ahogy egy kézzel próbálta megkenni a kenyeret. A kapitánnyal jókat nevettek az ügyetlenségén, majd Kate visszament a szobájába pihenni. Újra kezébe vette az aktát és elolvasta a szerződést. Az állt benne, hogyha marad, kap teljes ellátást, szobát és egyebeket, cserébe végigcsinálja a kiképzést és hivatásos ügynök lesz. Ha elmegy, kitörlik az emlékezetéből ezt a 3 napot és nem fog többé hallani a S.H.I.E.L.D.–ről. Még nem volt aláírva. Kate félrerakta. Az aktában pontos adatok tesseractról, de felét nem értette. A Bosszúállók adatai is itt voltak, ezen kívül még jelentések a csatáról, a hajó alaprajza és képek. Ezután egy különálló paksaméta következett. Részletes leírás a kiképzésről. Nem tudott beleolvasni, mert kopogtattak az ajtón.
- Nem zavarok? – nézett be Steve.
- Dehogy, gyere csak be! – majd Kate gyorsan összepakolt, hogy a kapitány le tudjon ülni.
- Aggódnak a többiek. Nem tudják, hogy egy ilyen élmény után is maradsz-e. Fury szerint, ha hazamész, megtalálhatnak és megölhetnek. Ha viszont itt maradsz, nem leszel biztonságban, de mi megtaníthatunk arra, hogy hogyan védd meg magad. Gondolkodtál már ezen?
- Nem. De tudom, hogy mit akarok. Maradok – jelentette ki a lány.
- Miért?
- Nem lehet örökké futni!
A kapitány mosolyogva felnézett és Kate tudta, hogy Steve érti, mire gondol.
- Belenéztél már az aktába? - kérdezte a lánytól.
- Igen. Találtam egy szerződést, képeket, adatokat. Most jönne a kiképzés leírása.
- Akkor itt hagylak, de azt a szerződést elvinném, ha aláírtad.

Kate gyorsan bejelölte a választ, majd ráfirkantotta a nevét és odaadta a kapitánynak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése