2015. május 20., szerda

10. Edzés, edzés, edzés (part 2)

Üdv mindenkinek!
Újra itt egy új résszel :) Úgy gondoltam, kicsit részletezem a kiképzést, így a cselekmény egy darabig még nem nagyon halad előre. Köszönöm a megtekintéseket! Örülnék, ha írnátok véleményt, még ha csak egy-két szó is! Jó olvasást! :)



Sólyomszemnek köszönhetően az íjászatban rengeteget fejlődött. Megtanulta a különféle nyilak használatát: a robbanófejes, számítógép-vírusos, tüzes funkciójúak alkalmazását, beállítását. Másodpilótaként elvezetett egy gépet, ám a vadászgépek vezetését még csak egy szimulátorban gyakorolhatta. Mikor már tökéletesen ment, elhatározták, hogy kipróbálják élőben is. Kate izgatottan várta a napot: imádott repülni, akár géppel, akár anélkül.
- Az lesz a te géped – mutatott Barton ügynök egy egyszemélyes vadászgépre. – Kicsi, gyors, ideális a meglepetés támadáshoz. Egyszerű a használata, jó a navigációs rendszere. Szállj be, de addig ne indítsd be, amíg nem kapsz rá engedélyt!
- Értettem, uram – vágta magát vigyázba a lány, amivel sikerült egy mosolyt csalnia az ügynök arcára.
A repülő kicsi volt, mégis kényelmesen el lehetett férni. A berendezés szinte teljesen megegyezett a szimulátoréval. Feltette a fejrádiót. Szinte azonnal meg is halotta az ügynök hangját.
- Itt vagy? – aztán igenlő válasz után folytatta. – Először én szállok fel. Elrepülök a kijelölt helyre, te pedig a rendszer segítségével utánam jössz. Ott találkozunk.
- Mégis hova megyünk?
- Az úticél be van táplálva a számítógépbe! – aztán Kate már csak azt látta, hogy elsüvít egy gép.Tényleg gyors! – állapította meg. Amíg nem szólalt meg a rádió, a kijelzőket és a műszereket tanulmányozta. Nagyon modern felszerelés – gondolta. – Gyors, egyszerű és hatékony. Majdnem minden automatizált, de ebben kizárt az energiahiány. Fantasztikus! Nem kellett sokat várnia, talán egy negyed órát a hívásra.
- Indulhatsz! 20 perced van feladat teljesítésére!
- Rendben! – azzal Kate beindította a motort. A gépnek nem kellett kifutó, így fél perc múlva már úton volt. A koordináták New York felé vezettek, egészen pontosan a Stark toronyhoz. Sejthettem volna – tűnődött magában a lány. – Az az út nem lesz nehéz – majd teljes sebességre kapcsolt, mivel a radar nem jelzett előtte akadályt jó pár kilométeren keresztül. Félútnál járt, amikor az egyik monitor elkezdett pirosan villogni: megszakadt a kommunikáció. Szinte azonnal feltűnt a radaron egy másik gép, ami egyértelműen nem barátságos szándékkal jött, mert amint lőtávolba került, tüzet nyitott. Na, még csak ez hiányzott – dühöngött magában. – De igazuk van: túl egyszerű lett volna. Lavírozni kezdett, pörgött, lassított, fékezett, de a gép tapadt rá. Ebből elég! – mondta, mikor az egyik lövedék eltalálta a gép szárnyát, mire megpördült. Igaz, hogy lőni nem tanították meg, de elege lett. Megvárta, míg a repülő a célkereszt közepébe kerül, aztán kioldott egy blokkoló rakétát. Ez egy olyan lövedék, ami blokkolta a műszereket. Pont addig lassítja le, amíg úgy elhúzok, hogy nem tud rövid időn belül utolérni – gondolta, aztán feltolta a sebességszabályzót és eltűzött, hogy behozza a lemaradását. Maximalistaként élt benne a versenyszellem, ezért jó idővel akart beérni. Azonban a radar sűrű akadályt jelzett előtte: több tucat repülő, amik között át kellett lavírozni. Kikerülni nem lehetett őket, mert a szélsők egyfajta sugarat bocsátottak ki, ami tönkretette volna a gépet.  Még jó, hogy nem olyan nagyok a szárnyai – futott át a fején a gondolat, miközben pörögve igyekezett kijutni a forgatagból. Volt néhány olyan eset, amikor csak egy hajszálon múlott az ütközés, ám viszonylag épségben kikerült. Végül is 17 perc alatt ért célba és landolt a Stark torony tetején. A kommunikáció már New Yorkba való belépéskor helyre állt, de Sólyomszem nem jelzett vissza, ezért kiszállt a vadászgépből.
- Ügyes! – mondta az ügynök köszönés helyett. – Jó idő, ép gép! – mire a lány köszönetképpen mosolyogva bólintott.
- Itt maradunk, vagy tovább megyünk?
- Célunk az S.H.I.E.L.D. egyik szabadtéri lőtere. Indulunk! – adta ki az utasítást Barton.
Az úton nem történt semmi. A helyszínen ügynökök kísérték őket a lőtérre.
- Ma a mozgó célpontokat fogjuk venni – kezdte Sólyomszem. – Nem sokban különbözik az állótól, csak figyelembe kellett venni a sebességet. Szükséges hozzá némi érzék, de sok gyakorlással is elsajátítható. Először egy lassan mozgó céltáblával kezdjük.
A lánynak nem esett nehezére a kör közepébe találni ilyen sebességnél. Minden fokozatot addig gyakoroltak, amíg Kate nem érezte jónak. Egy idő után elérkeztek a levegőben mozgó célpontokhoz. Amint azonban Kate megpillantotta a tányéroknál alig nagyobb, ide-oda cikázó táblákat, elbizonytalanodott. Ez alapvető hibája volt: ha nehéznek tűnő feladat előtt állt, megijedt és azt gondolta, hogy nem fog menni. Többször ott is hagyta a problémát. Ezt régóta szerette volna legyőzni magában és úgy gondolta, hogy most jött el az ideje. Nagyot sóhajtott és célba vette az egyik kevésbé gyors szerkentyűt. Egy ideig követte a mozgását, majd egy alkalmas pillanatban lőtt.
 A nyíl nem pont a közepébe fúródott, de a lány így is meglepődött. Ezután sorban kilőtte az összes többit: nem pontosan, de elég jól eltalálta őket. Érezte, hogy ez nem tökéletesen az ő sportja, ám ha ügynök lesz, mindenféleképp hasznos. Mikor végzett, átnyújtotta a tegezt az ügynöknek:
- Most te jössz!
Barton mosolyogva a kezébe vette az íját. Egy pillanatig felmérte a terepet, aztán egy szempillantás alatt előhúzott egy nyilat, amivel hajszálpontosan a céltábla közepébe talált. Ezt egészen addig folytatta, amíg a célpontok el nem fogytak. Kate csodálattal nézte: az ügynök teljesen elmerült abban, amit csinált, mégsem kerülte el a figyelmét semmi, ami a pályán kívül történt. Éles szeme gyorsan felmérte a távolságot, sosem hibázott. És legfőképpen látszott rajta, hogy szereti azt, amit csinál. Én sosem fogok tudni így lőni – gondolta. – Nincs meg bennem a kellő érzék hozzá.
- Ez szép volt! – dicsérte meg az ügynököt, amikor végzett. Az íjászgyakorlat után újra gépre szálltak, csak most a lövést tanulták. Különböző lövedékkel lőttek a célpontokra. A lány nem találta nehéznek, mivel a célzóradar tökéletesen működött, a reflexei, pedig fejlettebbek voltak a szérum miatt. Csak meg kellett várni, míg a célkereszt közepébe kerül az áldozat, aztán megnyomni a kioldó gombot. Ezután visszarepültek a bázisra.
. . .
A Fekete Özveggyel már pár napja nem beszélt, mert korán kezdtek és későn végeztek, így még nem volt alkalma megköszönni a karpereceket. Ezt a napot azonban vele töltötte. A beprogramozott ébresztő korán felverte, ezért eltartott egy ideig, míg teljesen felébredt. Gépies mozdulatokkal fölvette az egyenruháját, övét a derekára csatolta, a karpereceket is felöltötte, majd elindult a fedélzetre. Az egyik gépnél már várt rá az ügynök.
- Jó reggelt! – köszönt a lány. – Köszönöm az ékszereket! Igazán praktikus kis szerkezetek.
- Örülök, hogy tetszik! Szerettem volna, ha tőlem is kapsz valamit a felszerelésedhez.
- De már megkaptam a pisztolyod!
- Kellett valami különleges is – mosolygott a nő, majd folytatta. – Ma egy akadálypályán kell majd végigmenned. Különböző feladatok lesznek: célbalövés, közelharc, akadályok. Viszont először is oda kell mennünk és mivel úgy hallottam, jól vezetsz, ezért egyedül mész. Az úticélt megtalálod az adatbázisban. Én a pálya végén foglak várni.
- Ez egy teszt? – kérdezte Kate a kapitányt idézve, amit szeretett gyakran megtenni.
- Igen, fogd fel úgy, mint egy vizsgát. Elvégre egyetemre jársz – kacsintott Natasha.
- Rendben, Nat. Később találkozunk – köszöntek el egymástól.
A lány fürgén bepattant a most már saját gépébe, betáplálta a koordinátákat, majd felszállt. Most nem New York felé repült, hanem tőle északra és fél óra repülés után elérkezett a céljához. Véletlenül rápillantott a távmérőre és felszaladt a szemöldöke. Ezalatt az idő alatt 100 mérföldet tett meg, vagyis a sebessége majdnem 200 mérföld/óra volt! Ráadásul ez még nem is tartozott a leggyorsabb gépek közé. Nem csoda, hogy a S.H.I.E.L.D. számára nincs távolság – gondolta. Leszállás után bekísérték a kiképző központba. Azonosítás után egy ajtó elé vezették. Egy hangot hallott az adóvevőben:
- Tehát a feladat: minél gyorsabban megszerezni és kijuttatni a „csomagot” az arénából. Saját fegyverek használhatók. Egyéb szabály nincs.
Vagyis simán lelőhetnek? – ötlött fel benne hirtelen a kérdés, de megválaszolni már nem maradt ideje, mert kinyílt az ajtó, ő pedig belépett. Rögtön első akadályként mély szakadék tátongott előtte. Az átugráshoz széles volt, így Kate a repülés mellett döntött. Ám amikor be akarta kapcsolni, nem működött. Blokkolják az elektromos dolgokat – esett le neki. – Nem baj, megoldom! – azzal az övéből átlőtte a kábelt egy csőre és átlendült a mélység felett. A túloldalon nem volt egyedül: amint visszahúzta a kábelt, rátámadt egy férfi. Bizonyára még kezdő volt, mert nem küzdött túl ügyesen. A lány fegyver nélkül leütötte, majd futott tovább. A próba kezdete előtt kapott egy karórába épített térképet, ami mutatta az utat. A következő akadály egy hosszú folyosó volt, melynek a vége a szabadba nyílott. Itt vajon mi lehet? – tűnődött. Bedobott egy apró töltényt, mire életrekelt a berendezés: középen leereszkedett egy fal, Kate előtt pedig a fémlapok nagy része behúzódott, csak oszlopok maradtak egyméteres távolságokban. A falban fülkék nyíltak, ahonnan ügynökök kezdtek el lövöldözni, ám a lány nem akart késlekedni. Pajzsát maga elé tartva ugrálni kezdett oszlopról oszlopra. Egy-egy lövedék súrolta, de többnyire kivédte. Az utolsó oszlopra érve kinyílt a fal, ő pedig beugrott. A helységben céltáblák voltak elhelyezve, közepükön egy-egy gombbal. A lány nem siette el, elővette Natasha pisztolyát, gondosan célzott, pontosan lőtt. Az utolsó találat végeztével feltárult a kijárat, sőt a tisztáson álló épület ajtaja is. Őr nem volt ott, így Kate belépett. A szoba közepén volt a „csomag”: Romanoff ügynök karkötői. A lány nagy levegőt véve zsebrerakta, aztán felkészült a támadásra. Tudta, hogy nem lesz egyszerű kijutni. És valóban: a folyosón képzett emberek közeledtek felé. Őt még nem láthatták, mert behúzódott a sarok mögé. Gyorsan kibontotta karkötőit, a pisztolyát és a pajzsát a kezébe vette. Az első férfira a meglepetés erejével hatott: egy csapás a pajzzsal elég volt neki. A következővel nehezebb dolga volt, mert pisztollyal közeledett, viszont a sokkolóra a lába előtt nem számított. A harmadikat küzdelemben volt kénytelen legyőzni: Stark kesztyűjével alaposan fejbevágta. A negyedik bénító lövedéket kapott. Az utolsó egy nő volt, bár az arcát elfedte. Nem volt nála pisztoly, ezért Kate is elrakta. Az ügynöknő elképesztően ügyes volt, mintha Kate minden mozdulatát ismerte volna. Nem tudta legyűrni. Csak egy választása maradt: Natasha trükkje. Még nem tudta tökéletesre, de muszáj volt megcsinálnia. Felugrott, a lába közé kapta a nő nyakát és lerántott a földre. Gyorsan lesokkolta, aztán elrohant. A térkép szerint már nem volt messze a kijárat. 1 perc múlva meglátta a kerítést. A fák közül emberek törtek elő, ám itt nem tudták blokkolni a repülőszerkezetét, így miután bekapcsolta, átrepült a fejek és a kerítés felett is. Azt hitte, hogy Natashát nem találja ott, mert úgy gondolta, hogy ő volt a támadó nő, de ezek szerint tévedett, mivel az ügynök már várta. Kate odasétált.
- Valamit elhagytál – nyújtotta felé a karkötőket.
- Köszönöm! Nagyon ügyes voltál! – dicsérte meg. – Látom, már megy a trükköm is. 
- De akkor ki volt az nő, akit lesokkoltam?
- Hill ügynök. Érdekes küzdelem volt.
- Remélem nem lett baja – hervadt le a mosoly az arcáról.
- Keményebb fából faragták, mint hogy ettől baja legyen. Most gyere, visszanézzük a felvételt, kielemezzük a hibákat, aztán ki is javítjuk. Utána megkapod az értékelést is.
A felvételeken látszott, hogy néha csak az ügynökök nagylelkűségén múlott, hogy nem ütötték le. Ezeket a szituációkat újrajátszották, Natasha pedig megmutatta a helyes mozdulatot. Délután megérkezett az értékelés is Hill ügynökkel egyetemben. A lány elnézést kért, amiért lesokkolta.
- Igazából nem is, – felelte mosolyogva Maria – volt rajtam védőruha. De mivel anélkül le lettem volna sokkolva, ezért fekve maradtam. A csel viszont ügyes volt.
- Jó tanárom volt! És milyen az eredmény? – kérdezte a lány izgatottan.
- Nézd meg magad! – nyújtotta át a mappát. A lányt csak a végeredmény érdekelte, így a szöveg felett átsiklott. A lap alján ez állt: „jeles – vizsga elfogadva”.
- Köszönöm! – sóhajtotta, miközben fülig ért a szája.
Néhány óra múlva felszálltak és mivel lassan mentek, 1 óra alatt visszaértek a bázisra.


2 megjegyzés: