2015. május 13., szerda

10. Edzés, edzés, edzés



Sziasztok!


Sajnálom, hogy csak most hoztam új részt, technikai problémák adódtak, méghozzá súlyosak: a blogger nem kompatibilis a géppel, ezért folyton leáll, ami azt jelenti, hogy nem tudok bejegyzést írni. Ne keseredjetek el, kialakítottunk egy átmeneti megoldást: S.B.Hawknak elküldöm a részeket és ő fogja publikálni, amíg meg nem oldódik a helyzet. Ezért nagyon hálás vagyok neki!! Még csak annyit, hogy köszönöm a megtekintéseket és nem bánnám, ha írnátok egy rövid véleményt, hogy tudjak fejlődni! Jó olvasást! :)
...

A következő 3 hét gyorsan eltelt. Minden nap edzés reggeltől estig. Kate mégsem unatkozott. A kapitánnyal minden reggel elrepültek a városba: ott tartották a futásokat a parkban. Volt, hogy rövid távokat csináltak minél gyorsabban, máskor hosszabb távokat. Az edzéseken való erősítésnek köszönhetően rengeteget erősödött, ráadásul jobb lett a közérzete: fittebbnek, rugalmasabbnak érezte magát. Egyik este aztán ezt mondta a kapitány:
- Holnap nem a városba megyünk, hanem egy egész napos kiképzésre. Olyan ruhába gyere, amit nem sajnálsz. És hozz fegyvert!
- Mégis hova megyünk? – kérdezte a lány. – És hogyhogy egész napra?
- Fury úgy gondolta, hogy ezen a héten mindegyikünkkel tölts egy egész napot. Gyanítom, hogy egyiket sem itt fogod tölteni.


Másnap a gépnél találkoztak, ami rajtuk kívül üres volt. Mikor megérkeztek, egy néhány épület melletti füves területen landoltak.
- Ez meg micsoda? – nézett körül Kate.
- Egy katonai támaszpont. Szeretném megmutatni, milyen volt az én kiképzésem.
- Vagyis futunk, szögesdrót alatt mászunk, stb.?
- Igen, ezenkívül megtanítalak gránátot hajítani is.
- Akkor kezdjük!
A futás nem volt megerőltető, Kate élvezte, hogy a természetben lehet. A szögesdrót alatt való kúszás viszont annál inkább. Szerencsére nem volt sár, de nehezebb volt, mint gondolta. Fekvőtámasz, erősítés, célbalövés és kötélmászás követte még. A gránáthajítás egész jól ment neki. Ezután pihentek egyet.
- Miért hoztad el a pajzsod?
- Gondoltam, gyakorlunk egy kicsit.
- Ez nem ér, nekem nincs – méltatlankodott tréfásan. 
- De van! – ezzel előhúzott egy kerek pajzsot. Méretre olyan volt, mint a kapitányé, a mintája azonban nem: egy körbe foglalt fekete A betű volt rajta. Kate csak ámult:
- Ezt komolyan nekem csináltátok?
- Igen. Bannernek sikerült előállítania mesterséges vibrániumot, Stark pedig elkészítette.
- Steve, fogadjunk, hogy te tervezted!
A férfi mosolyát látva nem lehetett kétség.
- Gyere, megmutatom, hogyan használd!
A pajzs nagyon tetszett Kate-nek. Könnyű volt és elegáns, mégis erős. Széle olyan éles, hogy vágni lehetett vele. Ráadásul úgy működött, mint egy bumeráng: ha elhajították, visszajött. Nekiálltak küzdeni. Kate úgy érezte, hogy a férfi visszafogja magát, ezért ezt mondta:
- Steve, gyerünk! Nem vagyok porcelánból, ne kímélj!
- Biztos? – majd mikor a lány jól odasózott, bólintott.
A kapitány jóval erősebb volt, mint Kate, ám Natasha tanított neki jó néhány lépést. Teljes erőbedobással küzdöttek: Kate összeszedett egy pár zúzódást, de amúgy élvezetes küzdelem volt. Egy idő után fáradtan rogyott le.
- Hát ez jó volt! Nem szívesen lennék az ellenfeled helyében!
- Te is sokat fejlődtél! – mosolyodott el a kapitány.
- Tudod, azon gondolkodtam, – kezdte a lány, miközben kibontott egy szendvicset – hogy milyen fura lesz ezek után visszamenni a suliba. Nem is tudom, hogy mit mesélhetnék. Azt, hogy egész nyáron Amerikában voltam, még elhinnék, de hogy nem láttam semmit a Central Parkon kívül, azt már kevésbé. Mert a többit gondolom, nem mondhatom el.
- Akkor mit szólnál, ha a nap további részét Brooklynban töltenénk?
- Megmutatod hol nőttél fel?
- Igen – felelte mosolyogva Rogers kapitány.
- Én vezetek! – ugrott fel a lány és a gép felé rohant. A hajót nem volt nehéz vezetni, így viszonylag zökkenőmentesen érkeztek meg a Stark torony tetejére. Innen tömegközlekedéssel kevertek át Brooklynba. Elsétáltak az antikváriumig, ami mára bezárt. Ez volt az egyetlen régi épület az utcában.
- Vajon mi lett az alatta levő résszel? – kérdezte Kate.
- Nem tudom. Nem olyannak tűnik, mint, amit gyakran használnak. De szokatlan, hogy őrizetlenül hagyták.
Mivel az emberek kezdtek összesúgni a hátuk mögött, tovább sétáltak. Kate nem akarta zavarni a férfit, aki láthatóan az emlékeibe mélyedt, egy idő után mégis megkérdezte:
- Sokat változott?
- Az épületek igen. A sikátorok, az utcák viszont ugyanolyanok. Nem tudnék eltévedni.
- Megnézzük az antikváriumot? Nem hinném, hogy ok nélkül hagyták volna ott – nézett kérdőn a kapitányra. – Ismersz hátsó bejáratot?
- Nincs, de estefelé kevesen járnak a környéken. A félhomályban, amikor még nem égnek a lámpák, megpróbálhatjuk.

Mivel a belvárosban gyorsabban sötétedett, nem volt értelme visszamenni. Beültek egy kávézóba. Kate átöltözött a mosdóban: felvette az egyenruháját (páncél nélkül), rá egy kabátot és az övét, a haját pedig oldalra fonta. 1 óra múlva már a helyszínen voltak. A lehető leghalkabban felfeszítették a zárat, aztán bementek. A kapcsoló még meg volt. Kate lenyomta. Alulról egyfajta nyikorgást lehetett hallani. A bolt hátsó részéhez mentek. Az ajtót nyitva találták, így beléptek. A szérum beadásának helyszínén megdöbbentő látvány tárult a szemül elé. A műszerek az asztalokon, sebtében összepakolt papírok, régi gépek. Mintha a ’40-es évekbe csöppentek volna. Úgy tűnt, hogy minden épségben van: nem láttak lövéseket, vérfoltokat, dulakodásra utaló nyomokat.
- Vajon mi történt itt? – kérdezte a lány. Aztán az egyik sarokban meglátta. A fal megrepedt, a vakolat leesett. Előtte egy gránát töredéke, ami erősen hasonlított a…
- Steve! Ezt nézd meg! Nem ismerős?
- Ezt még én hoztam el Ausztriából!
- Howard Stark kísérletezett vele. Nagyon robbanékony volt. Valószínűleg itt is ez történt. De miért hagyták el ettől az épületet?
- A sugárzás miatt. Kate, gyere, el kell tűnnünk innen! Itt szivárog a gamma sugár! – azzal felkapott egy köteg papírt és a kijárat felé vette az útját. Beültek a gépbe és süvítettek is a bázis felé.
- Honnan tudtál a sugárzásról?
A kapitány csak a kezébe nyomta az egyik papírt. Ez állt rajta: „Semleges alfa és béta sugár… Alacsony szintű gamma sugárzás” Alatta egy elkapkodott jegyzet: „ robbanás hatására erősödik….”
- Szóval ezért zárták be. Remélem bennünk nem tett kárt.
A Helicarrieren elmesélték a történteket. A papírokat Bannernek adták. A tudós megvizsgálta őket, de szerencsére a sugárzás nem tett kárt bennük, így ép bőrrel megúszták a városnézést.
. . .

Stark megszerezte a kesztyű anyagát, így nekiláttak megcsinálni. Egy öntőforma segítségével megformázták, majd beillesztették a rakétákat. Ezeket Stark egyedül csinálta, mert nagy szakértelem kellett hozzá. A csizmát is átalakították: egy vastagabb talprétegbe építették be a rakétát. Ezután már csak a vezérlő egység volt hátra. A hangvezérlés nem volt kétséges, de az összekötést még nem tudták, hogyan oldják meg.
- Hozd ide az egyenruhádat! – kérte egyik nap a Vasember. – Lehet, hogy a ruha szövetébe vezetünk egy kábelt.
Kate átvitte a felszerelést: nadrág, póló, öv, csizma, páncél. Stark elégedetten nézegette, majd így szólt:
- Nos, a páncél jó lesz, de a ruha ujját el kell távolítani, mert akkor bőrön keresztül tud menni az információ. A mikrofon segít az irányításban, a repüléshez viszont szükséged lesz egy radarra. Mivel nincs sisakod, vagy ilyesmid, ezért egy szemüveggel oldjuk meg. Úgy is kell valami, ami védi a szemedet.
Kate beleegyezett, hiszen a férfi volt a szakértő. Mikor minden elkészült, egyik nap megbeszélték Furyval, hogy elrepülnek Malibuba, hogy elkezdjék a gyakorlást.
- Itt kicsi a hely, nem olyan biztonságos a környezet és még szükségem van pár dologra – érvelt Stark.
A házban Pepper köszöntötte őket, akivel Kate hamar összebarátkozott. A műhelyben a lány felvette az egyenruháját.
- Először csak próbáld egy helyben tartani magad! Lassan! – utasította a férfi, miután beállította a lányt középre.
Kate kiadta az utasítást, mire életre kelt a képernyő. Elemelkedett a talajtól. Egy helyben próbált maradni, de folyamatosan emelkedett.
- Ööö, Mr. Stark! – szólt bizonytalanul a férfinak, aki épp egy számítógépet tanulmányozott háttal állva.
- Állítsd meg! – kiáltotta Tony Stark, mikor megfordult.
- Próbálom! – a plafon pedig egyre közeledett, ezért a kezét elfordította, viszont így oldalra kezdett menni.
- Ez az! Gyerünk, próbáld meg letenni!
Mikor visszaért a kiindulási helyre, a férfi kikapcsolta a gépet.
- Huh! – fújta ki magát a lány. – Ez jó volt!
- Inkább menjünk ki! – majd felvette a Vasember páncélt. Kate mindig elámult a fegyver fejlettségén: az összes apró alkatrész tökéletesen illett a férfi testére, gombnyomásra automatikusan összekapcsolódott. A tetőn gyönyörű napsütés fogadta őket.
- Miért van itt ez a gomb? – mutatott a lány a csuklóján lévő gombra.
- Nehogy megnyomd! – de elkésett: Kate már süvített is a levegőben. – Az a turbógyorsító volt – sóhajtotta lemondóan, majd felszállt.
Kate először meglepődött, aztán egyre jobban belejött. Pörgött, bukfencezett, fékezett, gyorsított, élvezte a száguldást. Egyszer csak Stark hangja szólalt meg a fülében:
- Mit szólnál, ha kipróbálnánk a radart? Rád küldök egy pár rakétát, kerüld ki őket! – a lány válaszát meg sem várva tüzelni kezdett.
- Ez nem veszélyes? – kérdezte Kate, majd mikor a kijelzőn megjelentek a piros pontok, inkább gyorsítani kezdett. – Mindegy!
Pár rakéta egyszerű volt, viszont a többi hőérzékelős, és ezek nem akartak leakadni róla. Mi lenne, ha belevezetném őket a sziklába? – tűnődött. – Viszont, ha túl közel megyek, nekem annyi! – majd mikor egy csak egy hajszállal kerülte el az egyik rakétát, úgy döntött, megpróbálja: egyenesen a sziklafal felé repült. Előtte fél méterrel megállt. Mikor a kijelző vészesen villogni kezdett, kilőtte magát felfelé. Csak nem elég gyorsan: az egyik rakéta épp maradt és Kate karja is megpörkölődött.Na jó, ebből elég! – gondolta dühösen.
- Vízben is működnek ezek a szerkezetek? – aztán elkezdett zuhanni.
- Nem hiszem, hogy túl jó ötlet! – hallotta Stark hangját.
A vízhez érve lassított, aztán nagy levegőt véve elmerült. Behunyta a szemét, 10 métert merült, aztán kitűzött a felszínre. A víz nem volt meleg, ezért eléggé fázott, de a rakétát lerázta. Tekintetével a Vasembert kereste, aki már mellette lebegett.
- Szép a karod! - mire Kate lepillantott a sebre.
- Lehetne rosszabb is! – felelte mosolyogva.
- Jól van, mára végeztünk.
Visszatértek a műhelybe, ahol Kate-nek alkalma nyílt alaposan körülnézni. Rengeteg alkatrész, szerszám hevert az asztalokon. Néhány páncél a fal mellé volt kiállítva. Mikor kihámozta magát a cuccából és száraz ruhát húzott, visszatért Starkhoz.
- Nem sérültek meg a fegyverek?
- Nem, – nézett fel a monitorról, ahol a tervrajzokat vizsgálta – viszont rájöttem, hogy így a levegőben elég nehezen fogsz tudni harcolni, mivel a kezed nem szabad. Arra gondoltam, hogy a páncélba építek egy háti rakétát kisebb teljesítménnyel. Így ha gyorsan repülsz, akkor a kézit, ha pedig lövöldözni kell, akkor a másikat tudod használni.
- Érthető és teljesen rendben, – mondta a lány - de nincs ezzel túl sok gond? Úgy értem, nem unod, hogy folyton nekem csinálsz felszerelést?
Tony elmosolyodott és magabiztosan kijelentette:
- Mindenkinek kell egy hobbi!
A háti rakéta pár óra alatt elkészült, így azzal is gyakorolták a repülést. A páncélon a pajzsnak is csináltak egy tartót, ezen kívül Kate kapott egy meglepetést: 2 karkötőt.
- Ezek a bizsuk igazából apróra összehajtott fegyverek – magyarázta a Vasember. - Gombnyomásra kinyílnak és egészen a könyöködig védik a karod. Ráadásul van benn pár töltény számára is hely. Romanoff ügynök tervei alapján készültek – mosolyodott el a férfi a lány hálás arcát látva.
Miután Pepper segítségével fertőtlenítették és bekötözték a sebet, a hátralévő időben a lány segített Starknak a páncél félbehagyott fejlesztéseiben. A férfi bámulatosan bánt a számítógépekkel és a műszerekkel is. Látszott, hogy van érzéke hozzá és, hogy gyerekkora óta ezzel foglalkozik. Ha belegondolok, a csapatban én vagyok az egyetlen, akiben nincs semmi különleges – tűnődött a lány. – Mindenkinek van valami képessége, ami miatt itt van. A suliban is ez a baj: jó tanuló vagyok, de pont ezért nem tudom, hogy mihez kezdjek az életemmel. Sok a választási lehetőség, de kevés dolog érdekel. Bárcsak ne kellene visszamennem! A mélázásból a férfi hangja riasztotta fel.
- Kate! Hahó! Idehoznád azt a tervrajzot?
- Máris viszem.
A nap végén aztán visszarepültek a bázisra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése