2015. június 2., kedd

10. Edzés, edzés, edzés (part 3)


Üdv, mindenkinek!
Először is elnézést, hogy ilyen sokáig kellett várnotok, nincs rá különösebb mentségem. Hoztam az edzések utolsó részét, ezután beindul a sztori. Addig is jó olvasást! :)  (Miért nem vagyok képes hoszzabb bevezetőt írni?)

A következő napon Bruce Banner volt a soros. A lány reggel a tudós laborjába ment, ahol a rutinvizsgálatok után nekiláttak a feladatuknak.
- Ez meg hogyhogy itt van? – mutatott egy dobozra, amelyből kék fény áradt.
- Erre a napra kölcsönkaptuk – felelte a tudós. – Szükségünk lesz rá, ma ugyanis ezzel dolgozunk. Át fogjuk vezetni az energiáját.
- De azt már tudjuk, nem?
- Igen, de nem ekkora mennyiségben. Az elvégzett számításaim szerint ugyanis ennyi kell egy utazáshoz – tolt egy papírt Kate orra alá, amin egy elég nagy szám állt. – Elméletileg bírni fogják a műszerek, gyakorlatilag azonban nem kezeskednék érte.
Előkészítették a műszereket, a berendezést. A Tesseract egy asztal közepére került, belőle kábelek álltak ki. A számítógépeken is ellenőrizték az adatokat.
- És mibe fogjuk átvezetni? – kérdezte Kate, majd mikor Banner megmutatta, elkerekedett a szeme. – Ebbe? Ez komoly?! Bele fog férni ennyi energia? – a tudós tenyerén ugyanis egy 3 cm átmérőjű kördobozka feküdt.
- A számítások alapján igen. Kitűnő anyagból készült.
Miután ezt így megbeszélték, beindították a szerkezetet. Kate lélegzet visszafojtva várta, hogy mi fog történni. Az első fél percben még minden rendben ment. Aztán amint nagyobb teljesítményre kapcsoltak, felszikráztak a kábelek. Mivel a gép szerint még nem volt veszélyes az átvitel, Banner teljesen feltekerte. A szobát kék villódzások töltötték be, a kocka felragyogott, aztán hirtelen megszűnt. Úgy tűnik, nem csak Dr. Zolaék jártak így – gondolta a lány. A kördoboz a tartóban világoskéken ragyogott, aztán ahogy hűlt le, sötétedett, olyan lett, mint a tesseract.
- A gép szerint stabil az állapot – jelentette be Kate a monitorra pillantva.
- Reméltem is. Viszont a kábelek néhol megolvadtak. A burkolatot biztosan meg kell erősíteni.
- Tulajdonképpen mire is kell ez?
- A világon belüli utazáshoz – Kate érdeklődő tekintetét látva folytatta. – A tartályt beépítjük egy karkötőbe. Egy tekeréssel aktiválni lehet, így eljuttat a kívánt helyre. Ezt beépített koordinátákkal oldjuk meg. Csak egyszeri utazásra lesz alkalmas, utána cserélni kell az energiatartályt. Elsősorban a te utazásod megkönnyítésére alkalmaznánk.
- Remek ötlet! Mikorra készül el?
- Hát, még sokára! Megfelelő anyagot, miniatűr számítógépet, stabilizátort kell szereznünk, aztán be kell programozni, tesztelni. Egy hónapra saccolom. Viszont most, hogy ezzel végeztünk, lenne még egy feladatunk. Hozz magaddal fegyvert, aztán a fedélzeten találkozunk.
Kate felvette a pajzsát és az övét, utána a repülőgéphez ment. Hogy legyen alkalma gyakorolni, ő vezetett. A leszállóhely ismerősnek tűnt, majd hirtelen beugrott neki, hogy hol vannak: erre a mezőre zuhant le Thor az acélketreccel. Egy részen még látszott az árok, amit Thor vájt, amikor földet ér.
- Miért jöttünk ide? – érdeklődött Kate.
- Nos, - kezdte lassan a tudós – ha harcra kerül sor, én nem pont így fogok kinézni. Fury úgy gondolta, hogy számodra a másik tag elég ijesztő lehet, ezért, hogy ne félj, egy kicsit össze kell ismerkedned vele, lehetőleg olyan helyzetben, amikor épp nem a pusztító üzemmódban van.
- Rendben – egyezett bele a lány. – Ez a kiképzés része. De lenne egy kérdésem: hogyhogy azzal tudja kordában tartani, hogy mindig dühös?
- Mert így egy egyensúly állapotot hozok létre. A mindennapi életben sok mindenen hirtelen felkapja az ember a vizet, ideges és dühös lesz. Én ennek hatására átváltozom. Viszont ha állandóan ebben az állapotban vagyok, elég nagy kilengés kell ahhoz, hogy baj legyen. Így tudom szabályozni. Akkor mehet? – kérdezte, mire a lány bólintott. Banner kicsit távolabb ment, majd hirtelen elkezdett nőni. Az inge szétszakadt és a visszahúzódó tudós helyén Hulk állt, a zöld monstrum. Kate-nek elakadt a lélegzete.  
A látvány elég ijesztő volt: egy hatalmas, zöld, mogorva képű, izmos szörnyeteg állt előtte. Nehezen tudta elképzelni, hogy ő Bruce lenne. Nyelt egyet és az ijedtségét legyűrve előrébb lépett. Hulk csendesen szuszogva várt. Kate óvatosan a szemébe nézett, amitől megnyugodott: ugyanis a tudós barátságos tekintete nézett vissza rá.
- Jól van – állt meg előtte. – Nem mondom, hogy nem félelmetes, de meg tudom szokni – Hulk bólintott és intett, hogy menjenek távolabb a géptől. – Mit csinálunk? Csak nem harcolunk? – kérdezte tréfásan, de a szörny helyeslését látva lehervadt a mosoly az arcáról. – Ezt nem gondolhatod komolyan? Egyetlen ütéssel szétlapítanál, az ütéseim meg nem érnének ellened semmit, rádlőni nem akarok és … - itt Hulk egy türelmetlen horkantással félbeszakította és támadásba lendült. A lánynak sikerült kikerülnie a földbe vágódó öklöt, de inkább befogta a száját és az ellenfelére koncentrált. Ide-oda ugrált, gurult, majd mikor elege lett, a levegőbe röppent. Néha megdobta a pajzsával, de Hulknak annyi volt, mint egy szúnyogcsípés. Aztán Kate pajzsa elrepült, ő pedig egy ütés következtében egy fának csapódott. Lobbanékony természetéhez hűen erre ő is feldühödött. Néhány könnygázcseppet és füstbombát dobott Hulk köré, amivel elhomályosította a látását. Közben a lábánál kilőtte a kábelt és gyorsan körbetekerte vele. Az, hogy nem lát, rettenetesen felidegesítette Hulkot. Megeresztett egy akkora üvöltést, hogy beleremegtek a fák.
- Hé, nem akarok megsüketülni! – ordította Kate. A szörny a lány felé lépett volna, de elbukott a kábelben. A lány elmosolyodott és elindult a pajzsáért. Nem nézett hátra, ami nagy hiba volt. Egy kéz nyúlt felé és lerántotta a földre. Megdermedt a félelemtől. A hatalmas ököl alig egy méterre volt a fejétől, a szörny tajtékzott a dühtől.
- Jól van, feladom, nyertél! – kiáltotta és behunyta a szemét. Végem van – gondolta. – Nem kellett volna felbuktatnom.
- Kate! – érintette meg valaki, mire riadtan felült. Bruce térdelt mellette. – Jól vagy? Nem akartalak megijeszteni.
A lány csak bólintani tudott. A tudós felsegítette és beszálltak a gépbe. Most a férfi vezetett, mert a lány még mindig remegett. A földön fekve olyan rettegés járta át, amilyet még nem érzett.
- Dr. Banner, - szólította meg – nem bántott volna, ugye?
- Téged senki nem tudna igazán bántani – mosolyodott el. – Ügyesen küzdöttél! Nagyon félelmetes volt a „másik tag”?
- Nem szeretnék a célpontja helyében lenni. Elnézést, amiért felbuktattam, nem volt jó ötlet.
- Semmi baj. Most már minden rendben?
- Igen – jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában.
A laborban ellátták Kate sebeit, amit a fával való nem éppen kellemes találkozása alkalmával szerzett, majd összepakolták a kábeleket és lejegyezték a kísérlet eredményeit.
. . .
Végül a félistennel töltött nap is elérkezett. Thor üzenete következtében Kate rögtön a fedélzetre ment. Mivel egyik gép sem volt indulásra készen, csodálkozva a férfi felé fordult.
- Mivel megyünk?
- Ezzel – lóbálta meg a pörölyét, majd megragadta a lány kezét és elsüvítettek a levegőben. A mjölnir segítségével gyorsan haladtak, a tenger pedig gyönyörű látványt nyújtott. Egyszer csak Thor megszólalt:
- Készen állsz?
- Mégis mire? – pillantott rá kérdőn, mire az asgardi kacsintott egyet és elengedte kezét. Kate a tehetetlenség miatt egy pillanatig egy helyben maradt és döbbenten nézett az elsuhanó férfi után. Aztán hirtelen zuhanni kezdett: a gyomra a torkába ugrott, rémült kiáltás hagyta el a száját. 3 másodperccel később sikerült beindítania a rakétákat. Na jól van - gondolta, miközben egy helyben lebegett. – Akkor legyen! – ezzel bekapcsolta a turbó rakétát és nemsokára utolérte Thort.
- Verseny a szikláig? – kérdezte a lány, aki közben rájött, hogy hol vannak.
- Legyen – egyezett bele a félisten, miközben gyorsabb iramra kapcsolt. Kate sem tétovázott, ő is gyorsított. Ügyesen lavírozott, minden akadályt kikerült. Szorosan, fej-fej mellett haladtak, csak úgy szelték a levegőt. A sziklát végül egyszerre érték el. Utána leszálltak arra a szirtre, ahol Loki végignézte Thor, Stark és Amerika Kapitány küzdelmét, amikor először találkoztak.
- Legközelebb szólj, ha elengedsz! Ez nagyon váratlanul ért! – mondta fölháborodottan.
- A legváratlanabb helyzetekre is fel kell készülni. Néha ezen múlik az élet.
Ez nagy igazság – gondolta, de hangosan csak ennyit kérdezett:
- Hogyhogy pont ide jöttünk és mit fogunk csinálni?
- Itt távol vagyunk a nagyváros zajától. A feladatunkhoz ugyanis csönd kell és erőteljes koncentrálás. Elhívtam néhány barátomat Asgardból, akik segítenek nekem. El kell jutnod a szikláig, de nem repülhetsz. És jól figyelj, mert nem tudhatod, honnan érkezik a következő veszély! – azzal Thor otthagyta a lányt.
Kate maga elé vette a pajzsát, a pisztolyát pedig bénító lövedékkel töltötte meg, majd elindult a fák felé. Feszülten figyelt, megpróbált halkan lépkedni, de a madarak hangján kívül nem hallott mást. Nem sietett, nehogy csapdába botoljon. Úgy 5 perc múlva kicsit lazábbra vette a koncentrálást. Egyrészt megerőltető volt, másrészt túl sok mindenre figyelt egyszerre és a legkisebb zajra is odakapta a fejét. Az pedig nem jó, ha az ellenfél sejti, hogy minden mozdulatára figyelnek, mert akkor kivárja a pillanatot, amikor tényleg megszűnik a figyelem és lecsap, míg ha bizonytalanságban hagyjuk, könnyebben hibázik. Egyszer csak suhogást hallott, mire levetette magát a földre. A szöges buzogány a fába csapódott, pont ahol eddig a feje volt. Kate levegő után kapkodott, de ekkor két láb jelent meg előtte. Felpillantott. Hogun állt előtte, kezében a buzogánnyal és épp lesújtani készült. A lány éppen csak arrébb tudott gördülni. Felugrott és rohanni kezdett. Nincs kedvem egy képzett vanaheimivel küzdeni – gondolta. – Egyébként ezen a héten mindenki meg akar ölni. Bár az igaz, hogy meg kell szoknom, de akkor is! És mi van, ha tényleg megsebesítenek?
- Akkor legrosszabb esetben meghalsz! – lépett elő Volstagg, kezében forgatva a fejszéjét. A lány rájött, hogy az utolsó mondatot hangosan kimondta, miközben a pajzsával védte ki Volstagg csapásait. A pisztolyt kilökte a kezéből, így nem tudta lebénítani. Aztán az egyik pillanatban a férfi átkerült a másik oldalára, ahol nem volt fedezéke. Reflexből a karjával próbálta védeni magát. Várta a fájdalmat, helyette azonban két fém csattanását hallotta. A karja épp maradt, mivel véletlenül megnyomta a karvédő kioldógombját, így Volstagg fejszéje lecsúszott róla. Örök hála, Natasha – futott át a fején a köszönet, majd kihasználva a férfi pillanatnyi döbbenetét felkapta a pisztolyát és elfutott. A kapitánnyal való gyakorlásnak köszönhetően a nagydarab asgardi nem tudta utolérni. Ha itt volt Hogun és Volstagg, akkor Sif és Fandrall is biztos eljött. Nem lesz egyszerű menet. Mintegy igazolásként a szőke asgardi, Fandrall ugrott le az egyik fáról és kivont karddal várta a felé száguldó lányt. Kate is előhúzott egy asgardi kardot, amivel Thor óráin szokott küzdeni. Fandrall mesterien forgatta a fegyvert, nem egy trükköt ismert. Nemcsak a karddal küzdött, különféle lépéseket, technikákat alkalmazott. A lány már a viadal elején látta, hogy itt mindenféleképp alulmaradna, ezért igyekezett hárítani a csapásokat és közel kerülni. Egy alkalmas pillanatban meghúzta a ravaszt, mire a férfi karja bénultan hullt le, Kate pedig elszáguldott. Az asgardi négyes közül Sifet tartotta a legerősebb ellenfélnek. A kéthegyű lándzsája ellen nem volt fegyvere, nem tudta, mivel álljon ki. A probléma azonban megoldódott: egy lándzsa fúródott előtte a földbe, majd Sif jelent meg, kezében egy másikkal.
- Hogy egyenlő legyen a küzdelem – mondta.
A nő elképesztően bánt a fegyverével, szinte együtt mozgott, élt vele. Ez a lándzsa azonban Kate-nek is bejött. Thorral is gyakorolt ilyennel, de ez igazi félisten eszköz volt: ütésre felfénylett, nehezen törhető, kemény, de könnyű fémből volt. Sif nem kímélte, kapott pár karcolást. Mivel egy félistennel szemben úgysem győzhetett volna, őt egy sokkolóval rázta le. A nő egyik szúrásánál megragadta a lándzsát és rátapasztotta a szerkentyűt. A tenyerét alaposan felsértette, de legalább az ellenfelét lassította, míg továbbállt. Egy ritkás szakasz következett. Mivel itt nehezen rejtőzhetett volna el bárki is, gyorsan tovább állt. Nemsokára a szikla tövéhez ért. Körülnézett és a csúcson meglátta Thort, aki bólintott. Ám mielőtt megérinthette volna a követ, a félisten levetette magát a mélybe. Egyenesen felé. Ezt nem hiszem el! – motyogta rémülten, aztán futva hátrálni kezdett. Thor, a földetérés pillanatában, a talajhoz vágta a mjölnirt, mire 5 méteres körzetben kettétörtek a fák, Kate pedig 10 méteres repülés után egy bokorban landolt. A fájdalommal azonban nem törődött, egyrészt mert elege lett belőle, hogy ezen a héten mindenki ki akarja nyírni, másrészt dühítette, hogy majdnem kész volt a feladattal, most pedig egy olyan félistennel kell megküzdenie, aki jégóriásokat öl fél kézzel. Feltápászkodott és futva megindult Thor felé. Arra, amit a lány csinált, nem számított, de Kate is csak ennek köszönhette a sikerét: felgyorsult, felugrott, a lábaival átkulcsolta az asgardi nyakát és lerántotta a földre. Vagyis rántotta volna, ám a férfi „kicsit” nehezebb volt, mint amire számított, így inkább csak eldőltek. Felpattantak, szinte egyszerre. Elkezdődött a küzdelem. Kate most nem a győzelemmel törődött, hanem, hogy minél közelebb kerüljön a sziklához. Hát, ez kicsit másképp jött össze: kapott egy erős ütést, minek következtében a falnak csapódott. Szerencsére a hátára kötött pajzs megvédte, és a feladatot is teljesítette. Aztán egy boldog kiáltás után összerogyott. Több sebből vérzett, a teste tele volt zúzódásokkal, a feje is lüktetett és most, hogy elmúlt az adrenalin fájdalomcsillapító hatása, mindene sajogni kezdett. Miután asgardi gyógymóddal ellátták a sebeket, az egész napot gyakorlással töltötték. Sif, Fandrall, Volstagg és Hogun is csatlakozott. Megmutatták a saját különleges fegyvereik kezelésének alapjait, majd délután visszamentek Asgardba, Kate és Thor pedig a bázisra. Most végig a mjölnirrel repültek, mert a lány teljesen elfáradt. Ez a hét volt a legmegerőltetőbb. Még a szérum okozta enyhe hiperaktivitás és a magas fáradtságküszöb sem enyhített rajta. Ma szinte bezuhant az ágyba, ám mivel már átesett a holtponton, nem volt képes elaludni. Lehunyta a szemét, de pár pillanat múlva akarata ellenére felpattant. Ilyenkor általában segített, ha végiggondolta az eseményeket. Így is tett. Rájött, hogy ezen a héten valami olyasvalamivel ismertették meg, amivel még nem találkozott: a halálfélelemmel. Amikor meglőtték, akkor nem érezte, mert bízott a barátaiban. Most azonban többször került halál közeli élménybe és csak magára számíthatott. Kezdte érteni, hogy ez a szakma komolyabb, mint gondolta. Van az ő életénél fontosabb is: a világ és az emberiség léte. Ezt jelenti a S.H.I.E.L.D.-nél dolgozni: szolgálni és védeni. Ő pedig nem akart meghátrálni. Belekóstolt az ügynökök valódi életébe, amitől eddig óvták. Ám, ha vége a kiképzésnek, bedobják a mélyvízbe. Kate azonban nem akarta feladni. Itt olyan barátokat, élményeket és elsősorban szeretetet kapott, amit egyszerűen nem lehetett itthagyni. Másfelől pedig szerette ezt csinálni, szerette a légkört, a feladatokat, a fegyvereket, a fáradtságot, a tudást és legjobban a csapatát…  A lány gondolatmenete idáig tartott. Olyan mély álomba merült, hogy reggelig meg sem fordult, sőt az ébresztő is csak harmadszori ismétlésre verte fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése