2015. július 26., vasárnap

15. Végjáték

Sziasztok!
Hát elérkeztünk ide is, itt a 15. fejezet és hamarosan új design lesz az oldalon. Köszönöm a megtekintéseket, hozzászólásokat! Jó olvasást! :)




Ezen a héten a világ különböző pontjain jártak, premier előadásokon vettek részt. Az újságokban fő téma volt, hogy ki is Katherine Elect valójában. Az adatlapja szerint ugyanis ez az első film, amiben szerepelt. A történet szerint a rendező véletlenül akadt rá egy meghallgatáson és úgy gondolta, hogy tökéletesen illik a lány szerepére. A MARVEL-fanoknak azonban tetszett a karakter, így nemsokára elültek a találgatások. Azzal zárták le a cikket, hogy a filmben a karakterről is keveset lehet megtudni, és a színésznő hű akar maradni a szerepéhez. A film nagy siker lett, a befolyt pénz bőven elegendő volt New York helyreállítására. 5 nap alatt rendbe is rakták a környéket.
A kiképzés az utolsó stádiumához ért. Eddig minden a legnagyobb rendben ment, és ha ezen a héten is így lesz, akkor utána lezártnak lehet tekinteni. A következő hét volt a lány utolsó itt töltött időszaka. A napi rutin megszokott volt: edzések, órák váltották egymást. Kate még most is tudott újat tanulni, sosem unta egyetlen pillanatát sem.
Végül aztán eljött az utolsó nap. Ma nem tartották meg az edzéseket, helyette a lány mindegyikükkel beszélgetett, de nem akárhogyan: nem maradtak a hajón, hanem egy-egy emlékezetes helyszínre mentek. Sólyomszemmel egy repülőútra indultak. Felidézték Kate első repülését és a vadászgép-próbát.
- Mi lett volna, ha elromlik valami, vagy mégsem tudtam volna olyan jól vezetni? – kérdezte a lány. – Volt, hogy egy hajszállal kerültem el az ütközést.
- Tudtam, hogy képes vagy rá. A félelmekkel pedig szemben kell nézni – felelte tömören az ügynök.
A leszállóhely nem volt ismeretlen: a rét, ahol Thor lezuhant és ahol először került szembe Hulkkal. A félisten és Banner ott vártak rájuk. Négyen együtt sétálgattak a napsütésben a sárga virágok között. Nem sokat beszélgettek, de a lány nem bánta. Élvezte a csendet, a nyugalmat, a friss levegőt, a szél susogását. Hát igen – gondolta – azok a jó barátok, akik mellett akkor is jól érzed magad, ha nem csináltok semmit. Egy idő után letelepedtek a fűbe.
- Dr. Banner, miért akart Hulk harcolni velem? – érdeklődött Kate.
 - Edzésnek jó volt. És szerettem volna egy nagyobb lény szemével látni a fejlődésedet. Egy tudós több szemszögből is megvizsgálja a dolgokat – felelte Banner.
- Thor, - fordult most felé a lány – amikor először jártunk Asgardban, apád nem szívesen engedélyezte a látogatásunkat. Miért?
- Apám nem szívleli az idegeneket, bár nem a származásuk, hanem az érdemeik alapján ítéli meg őket.
Egy ideig hallgattak, majd Kate nem bírta tovább és kibukott belőle a kérdés.
- Mit gondoltatok rólam, amikor először találkoztunk? – nézett rájuk kérdő tekintettel. – Őszintén.
- Szimpatikus voltál, de nem hittem, hogy elég bátor vagy hozzá – felelt először Barton ügynök. – Fury viszont látta benned a lehetőséget és én bíztam benne. Érti a munkáját.
- Olyan lánynak tűntél, akivel hatékonyan lehet dolgozni, akit érdekel a világ. Tudtál álmodozni és voltak ambícióid – mondta a tudós. – Alkalmas voltál a feladatra.
- Én a kitartásodra figyeltem fel – válaszolt utoljára Thor. – Tudtál változni ás áldozatot hozni a céljaid érdekében.
- Köszönöm az őszinte véleményeteket! Jól esett őket hallani!
Miután visszatértek a bázisra, Kate Starkba botlott, aki meglepő módon páncélt viselt, ám a lány értette a célzást. Beszaladt a szobájába a felszereléséért, majd a fedélzetre sietett.
- Hova megyünk? – kérdezte a férfitól.
- Verseny a toronyig – mondta, miközben lecsukódott a sisakja arcrésze és elemelkedett a hajótól. A lány sem késlekedett: bekapcsolta a turbógyorsítót és teljes sebességgel száguldani kezdett. A gyorsaság miatt a szél hűtötte a bőrét, ezért lejjebb ereszkedve a vízfelszín felett repült. Nem könnyítették meg egymás haladását: egy-egy „véletlenül” kiengedett füstbomba épp az útjukba került, bár ez igazából a lányt akadályozta. Kate imádott repülni, szerette a száguldást. Az épület tetejére végül is Stark érkezett meg előbb, de csak 1 másodperccel. Ahogy végigsétált a szobába vezető szakaszon, a páncél alkotórészeit sorban leszedték róla a beépített karok. Töltött magának egy italt, majd leültek a kanapéra. Ők is elbeszélgettek az együtt eltöltött időszakról.
- Nem hittem, hogy ennyire meg tudlak kedvelni – mondta tűnődve a férfi. – Kevés ember van, akit szeretek, de te köztük vagy.
- Én se gondoltam volna, hogy ilyen jóban leszünk – felelte mosolyogva a lány. – Szerettem a humorodat, de az életfelfogásoddal nem értettem egyet.
- Ez biztos a kapitány hatása – jegyezte meg incselkedve Stark.
- Nem is – tiltakozott a lány. – Mindenesetre tőled is sokat tanultam.
- Azt hiszem, lejárt az időnk – figyelt fel e leszálló repülőgép hangjára a férfi. – Átadlak Romanoff ügynöknek.
Natashával a bevásárlóközpont felé vették az útjukat. A forgatagon áttörve eljutottak egy padig. Nevetve idézték fel a legemlékezetesebb pillanatokat, Kate ügyetlenségeit néhány edzésen, amikor elég kemény rúgásokat sikerült begyűjtenie. Utólag nézve nem is tűnt olyan rossznak, mint abban a pillanatban.
- Tudtad, hogy fájni fog az oltás, mégsem próbáltál lebeszélni, csak a lehetőségét vetetted fel. Mi volt az oka? Miből gondoltad, hogy képes vagyok rá?
- Mert a megfelelni akarás, a küzdőszellem erősebb volt benned, mint a félelem. A lövés után feladhattad volna, sőt, ha akkor nem küzdöttél volna, már nem élnél. Ennyire még senki nem ragaszkodott hozzánk.
- Nem pont ilyen az ügynökök élete, igaz? – kérdezte némi hallgatás után a lány. – Én kiváltságos helyzetben vagyok.
- Tény és való, hogy az egyszerű ügynökök nem kapnak ilyen kiképzést, de az ő munkájuk nem is ilyen kockázatos. Viszont, ha belegondolsz, a mienk érdekesebb és folyton változik.
- Ahogy mondod – értett egyet vele Kate. – Lehetetlen megunni.
Késő délután indultak vissza. A torony aljánál egy szőke férfi állt. Barna bőrdzsekit, kockás inget viselt. Mellette egy motor parkolt. Kate az ügynöknőre pillantott, aki megértette a ki nem mondott szavakat.
- Menj csak! Jó szórakozást! – mondta mosolyogva, mire a lány hálásan bólintott és intéssel elköszönt.
- Elvihetem egy körre, Kate ügynök? – hangsúlyozta ki a lány címét.
- Természetesen, Rogers kapitány – nyomta meg ő is a férfi katonai rangját, mire elnevették magukat. – De megkérhetem, hogy hagyja el a nevem mellől az „ügynök” jelzőt? Jobban szeretem úgy, ahogy eddig szólított.
Felültek a motorra. Kate átkarolta a kapitányt, hogy le ne essen. A parkban kötöttek ki. Leparkolták a motort, majd sétálva elindultak a szokásos útvonalon, ahol a futásokat tartották. A nap lenyugodni készült, aranyfénnyel borította be a tavat. A hídon megálltak és a korláton könyökölve gyönyörködtek a látványban.
- Mi volt a legszebb emléked az itteni időről? – kérdezte Steve halkan.
- Az összes pillanatát élveztem, nem tudnék rosszat mondani, de ha egyet kellene választani, akkor az a tánc volt – felelte a lány is halkra fogva a hangját. A férfira pillantva elpirult. A kapitány kék szeme Kate szívébe pillantott és a lány nem tért ki előle. Hagyta, hogy az érzései a látszódjanak a szemében. Nem kellett beszélniük, szavak nélkül is értették egymást. Aztán egyszerre megtört a jég: a kapitány magához húzta és megcsókolta a lányt. Kate akkor érezte magát ilyen boldognak, amikor először táncoltak.
- Tudod, mit mondott Loki, amitől összetörtem? – hajtotta Kate a férfi vállára a fejét. – Azt, hogy a szerelem legyőzi az időt. Igaza volt.
Kézenfogva sétáltak vissza a motorhoz, amivel a Stark toronyig mentek. Egy gép csak rájuk várt, majd visszaröpítette őket a Helicarrierre. A lánynak még nem ért véget a nap, mert Fury várt rá az irodájában.
- Jó éjt, Steve! – köszönt el a lány.
- Neked is, Kate! – felelte a kapitány.
A lány kopogás után belépett az irodába. Az igazgató az asztalnál ült kezében egy fényképpel. Az ajtónyitásra felnézett és hellyel kínálta a belépőt.
- Szép kép lett! – mutatta Kate-nek. Az első premieren készült, mindenki rajta volt és boldogan mosolygott. – Nem bántad meg, hogy maradtál?
- Egyetlen pillanatban sem, uram. Csak azt bánom, hogy hamar eljött a vége. Nem szívesen megyek el.
- Ennek az időszaknak most vége. Dr. Banner jelentései szerint a kísérlet tökéletes eredménnyel zárult. Teljesítetted, amit vállaltál, sőt annál többet is. Jól tettük, hogy melletted döntöttünk.
- Uram, - jelent meg egy apró cinkos mosoly a lány szája sarkában – most már elárulhatja, hogy igazából miért éppen engem hozott ide!
- Látom, nem nyugszol, amíg meg nem tudod – mosolyodott el Fury is. – Nos, ennek 2 oka is van. Az egyik, hogy a csapatom tagjai pozitívan álltak hozzád, egyöntetűen elfogadták a döntést. Nagyon kevés dolog van, amiben egyetértenek, de ezt te is tudod – a lány egy bólintással helyeselt. – Most viszont láttad, mennyire összedolgoznak, nem egyénként, hanem csapatban gondolkoznak. Stark soha nem volt ennyire szófogadó és segítőkész. Banner sokkal hatékonyabban dolgozik, tele van ötletekkel. Thort jobban érdekli a földi emberek sorsa. Romanoff és Barton eddig nem vállaltak tanítást, most önszántukból jelentkeztek. A kapitány érdeklődik a mostani világ iránt, korszerűbb terveket kovácsol. Mindezt miattad. Idekerült egy fiatal lány, tele álmokkal, lelkesedéssel, lehetőségekkel. Amennyire is kegyetlenek a bűnözőkkel szemben, veled annyira kedvesek voltak. És önszántukból döntöttek úgy, hogy segítenek neked és megvédenek téged. Mindenben jót akartak neked, nem akarták, hogy csalódott legyél. Van benned valami, ami megfogott mindenkit. Ilyen hatást még Phil Coulson halála sem ért el – fejezte be komoran az igazgató.
- És mi volt a másik ok? – kérdezte némi szünet után Kate.
- Régóta keresett téged a S.H.I.E.L.D. A dédnagymamád fontos szerepet játszott az intézményünk történetében. Pontosabban ott volt az alapításnál. Margaret Carternek hívták.
- Úgy érti, hogy a dédnagymamám Peggy Carter? – kerekedett el a lány szeme.
- Igen. A háború után született lánya nem akart a honvédelemmel foglakozni. Férjhez ment és született egy lánya. A gyerek már kiskorában szerette hallgatni a Peggy történeteit Amerika Kapitányról. Elmesélt néhányat a barátainak, mire egy napon terroristák támadták meg a házukat. Az anyja nem akarta, hogy a kislány öldöklésnek legyen tanúja, ezért külföldre költöztek, jó messze Amerikától. A lány felnőtt, férjhez ment. Te már külföldön születtél, ott nőttél fel. A nagyanyád nem engedte, hogy édesanyád továbbadja gyerekkori történeteit. Mindvégig abban nevelkedtél, hogy mi nem létezünk. Elrejtőztek előlünk, nevet változtattak, nem tartották Peggyvel a kapcsolatot. Mi akkor akadtunk rád, amikor ügynökjelöltet kerestünk. Amikor megtudtam, hogy kitől származol, tudtam, hogy te leszel a tökéletes választás.
- És ezt a többiek is tudják? – kérdezte a lány.
- Nem, de jobb lesz, ha így is marad. A nagymamád terroristák elől menekült, nem véletlenül akart eltűnni. De visszatérve a holnapi napra, - váltott témát Fury – reggel indulsz. Pakolj össze, vidd magaddal, amit szeretnél. Hivatalos ügynökként vagy nyilvántartva, tehát bármikor behívhatnak, de elintéztem, hogy iskolaidőben ne zavarjanak. Itt van néhány kiegészítés – adott át egy papírmappát a lánynak. – Jó éjszakát!
- Értettem, uram. Jó éjszakát! – köszönt el Kate is, majd a szobájába ment. Az ágyban feküdve végigpörgette a fejében az eseményeket. Csupa kellemes emlék – gondolta. – Minden pillanat akkor hosszúnak tűnt, az idő mégis úgy elszaladt, hogy észre sem vettem. Ez volt életem legszebb nyara – ezzel a gondolattal szenderült álomba, ezen a nyáron utoljára ebben a szobában.
. . .
Reggel rövidnadrágot, pólót és szandált húzott, majd nekiállt összepakolni. A ruháit összetűrve a szekrénybe rakta, az ágyát elrendezte. Egy hátizsákba pakolta azokat a dolgokat, amiket el akart vinni magával: a karkötőit, a Stark-féle átlátszó képernyőjű telefont, a Steve-től kapott zsebkést, Banner egyik bombáját, és az asgardi összecsukható dárdáját. Tekintete az ágya feletti fényképhalomra siklott. Gondolt egyet, leszedte őket és egy fotóalbumba rendezte őket. Mindössze egyet hagyott itt: azt, ami az első találkozásukat ábrázolta. Vége – esett le neki. Nem akarta felfogni ennek a szónak a jelentését. Nem akarta itt hagyni ezt az életet. De ahogy már megtanulta, tovább kell lépni, akkor is, ha nehéz. Elmerülve nézegette képeket egy darabig, majd becsúsztatta az albumot a táskájába. Az egyenruháját szintén elrendezte. Szerzett neki egy külön ilyen célra készült táskát. Érdekes módon belefért a pajzs, az íj, az öv, a ruha, a kesztyű és a csizma is. A fal emellé helyezte, aztán kinyitotta az ajtót. Körbejártatta a szemét a szobán, majd a fedélzetre ment. A nap vakítóan sütött, kellemesen fújdogált a szél. Kate beszívta a tenger sós illatát, élvezte a nap melegét. Odasétált a csapathoz.
- Jó reggelt! – köszöntötte őket. – Hát eljött ez a nap is! Biztos közhelyesen hangzik, de nem tudom máshogy leírni. Életem legjobb időszaka volt ez. Olyan kalandokat éltem át, amikről álmodni sem mertem. Dr. Banner, köszönöm, hogy kétszer is megmentette az életemet; hogy beadta a szérumot. Köszönöm, hogy megismerhettem Hulkot; köszönöm a kísérleteket. Clint, köszönöm, hogy megtanítottál vadászgépet vezetni; hogy megszerettetted velem az íjászatot; és hogy megmutattad, hogy gyakorlással minden elsajátítható. Thor, köszönöm, hogy elmehettem Asgardba; a mjölnirrel való repüléseket; hogy megismerhettem az öcsédet és legfőképpen, hogy elkaptál, amikor kizuhantam az átjáróból. Tony, neked köszönöm a felszerelésemet; a jókedvedet, a repülés élményét; a piszkálódásokat. Natasha, köszönöm, hogy megtanítottál a cseledre; köszönöm a barátságodat; a karkötőket, amikkel egyszer elkerültem, hogy levágják a kezem. Steve, nem véletlenül hozzád fordultam utoljára. Te a kezdetektől fogva elfogadták, megértettél, mindenben segítettél. Köszönöm a beszélgetéseket, a pajzsot, az aggódásodat, a reggeli futásokat. Fury igazgatónak, Hillnek és mindannyiótoknak köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket, tanulhattam tőletek és hogy hittetek bennem! Sosem foglak elfelejteni benneteket! – itt elcsuklott a hangja, nem bírt tovább küszködni a könnyeivel. Így is túlteljesítette magát: nem tervezett beszédet mondani, de a nyelve akaratlanul is megindult. A többiek szeme is nedves volt. Körbeállták és megölelték. Nem szóltak semmit, de az arcuk többet mondott minden szónál. – Nagyon fogtok hiányozni!
- Te is nekünk! – mondták szinte egyszerre, mire elnevették magukat.
Sorban elbúcsúzott mindenkitől. Furyval kezet rázott, a többieket magához szorította.
- Vigyázz magadra! – kérte Natasha.
- Mindig figyelj a következő célpontra! – adott jótanácsot Sólyomszem.
- Úgy lesz! – felelte mindkettejüknek.
- Hiányozni fogsz, kislány! – mondta Stark.
- Te is nekem! – ölelte át a lány.
- Légy mindig ilyen kitartó és légy kész a váratlan helyzetekre! – búcsúzott Thor, mire Kate csak bólintott.
- Elkészült az óra – nyújtott át a tudós egy szokványosnak tűnő karórát, ám ha felnyitotta a fedelét, egy kéken világító anyaggal töltött kördoboz volt alatta. – Ne feledd, egyszeri útra érvényes! És ha bármi rendellenességet tapasztalsz…
- Tudom, akkor feltétlenül szólok – fejezte be a lány nevetve. – Köszönöm dr. Banner! – majd tovább lépett a kapitány elé. – Steve, te fogsz a legjobban hiányozni! – súgta a fülébe, mikor átkarolta, a férfi pedig erősen magához szorította.
- Te is nekem! Vigyázz magadra és gyere vissza hamar! Én itt fogok aggódva várni, pedig már meg tudod védeni magad.
- Első adandó alkalommal jövök! – ígérte a lány, majd adott egy puszit az arcára. Kicsit távolabb állt a többiektől. Thor felé nyújtotta a tesseract tartójának másik fogantyúját.
- Ég veletek! – nézett rájuk utoljára, majd elfordította a kart.

2015. július 19., vasárnap

14. Vizsga

Üdv mindenkinek!
Érkeztem a 14. résszel, mely remélem, elnyeri a tetszéseteket! Köszönöm a rengeteg megtekintést, a véleményeket és hogy egyáltalán időt szántok a történetre! Továbbra is várom az észrevételeket, jó olvasást! :)


Mikor a lány felébredt, már a hasára sütött a nap. Halványan emlékezett rá, hogy tegnap, mikor landolás után leemelték a gépről, éljenzés fogadta a csapatot, de a kép homályos volt, valószínűleg félálomban élte át az egészet. Most kipihentnek érezte magát, feltöltődött energiával. A homlokán lévő sebet összevarrták, csak egy vékony csík maradt. Felkelt, megmosakodott, felöltözött. A gyomra korgott, ezért csak egy gyors reggeli után ment az irányítóba. Az igazgató az ablaknál állt az eget kémlelve.
- Uram, mi a mai program? – lépett mellé Kate.
- Szabadnapot kaptok, megdolgoztatok érte – jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában, ami a kijelentésével együtt nagy dicséretnek számított egy világbiztonsági szervezet igazgatójától.
- Köszönöm, uram! – egy bólintás után a lány távozott.
. . .
A lány azonban nem henyélt. Már csak 3 napja maradt az ügynöki vizsgáig. Ha jól akart teljesíteni, akkor formában kellett maradnia. Majd lazítok utána – gondolta. Az edzőterem szokatlanul csendes volt. A Bosszúállók nem voltak a hajón, mindannyian visszamentek az igazi lakhelyükre. Valószínűleg egyikük sem pihen – tűnődött, miközben fáslit tekert a kezére, majd elkezdte a bokszzsákot ütni. – Stark biztosan újabb páncélt gyárt, Barton és Natasha nyitott szemmel járva gyűjtik az információkat, Banner a tesseracton agyalhat, Thor visszamehetett Jane-hez, Steve pedig fáradhatatlanul rója a köröket. A lány végigjárt minden állomást, megcsinálta a gyakorlatokat. Furcsa volt, hogy egyedül van, nem volt, aki kijavítsa, de legalább volt ideje kikapcsolni magát. Hagyta, hogy keresztüláramoljanak rajta a gondolatok, így sikerült kitisztítania a fejét. A délutánt Hill ügynökkel töltötte. Megmutatta a korábbi vizsgákról készült felvételeket, feladattípusokat.
- Olyasmi lesz az egész, mint az az akadálypálya, csak sokkal nagyobb területen, több feladattal.
A lány a naplementét a fedélzeten nézte végig, közben elfogyasztotta a vacsoráját. Szerette az ilyen békés pillanatokat, az ég színeit, a tenger friss illatát, valamiért azonban hiányérzete volt. Mikor a levegő lehűlt és feljöttek a csillagok, ő is elment lefeküdni.
. . .
Az elkövetkező napokat gyakorlással töltötte, vagy segített az ügynöknek, például a papírmunkákban, fegyvertesztelésben, számítógépes munkákban. Sok időt töltött Hill ügynökkel. Mivel a csapat tagjai csak a vizsga napjára jöttek vissza, az ügynöknő segítségével javította ki a hibáit, újabb dolgokat tanult. Egyik nap ellátogattak a hivatalos ügynökképzőbe. Itt Kate megismerkedhetett azokkal, aki vele egyidőben fognak vizsgázni, de mindannyian külön helyen. Ők több ideje tanultak már, mint a lány, de muszáj volt ebben az időpontban tesztelnie a tudását, mert a következő csoport vizsgája már iskolaidőben volt, ő pedig már „hivatalosan” gyakornokként került a hajóra. Esténként volt egy kis szabadideje, ilyenkor általában olvasott, vagy a kalandjaikat rögzítette. Általában mélyen aludt, reggel korán ébredt. A szervezete egészen megszokta, nem is volt fáradt. Végül aztán elérkezett a vizsga napja. Felöltözés után az ágya szélén próbálta megnyugtatni magát. Rendesen izgult, a gyomra görcsbe rándult, a lába remegett. A kelleténél előbb kelt, ezért nem akart a vezérlőbe menni, nehogy láb alatt legyen. Egyszer csak halk kopogtatás után nyílt az ajtó.
- Nem zavarok? – kérdezte a belépő, mire a lány arcán boldog mosoly futott végig.
- Dehogy. Gyere be, Steve!
- Nagyon izgulsz? Hogy teltek a pihenőnapok? Fogadok, hogy helyette edzettél!
- Ezt pont te mondod? – dobta vissza a labdát a lány. – És igen, izgulok.
- Ne tedd! Meg fogod tudni csinálni! – azzal átölelte a lányt, aki hozzábújt. Kate rájött, hogy az elmúlt napokban ezt hiányolta a legjobban, bár maga sem értette, miért. A gépen együtt utazott a csapat és Hill. Ellátták jó tanácsokkal, tippekkel, Natasha és Sólyomszem elmondott néhány személyes tapasztalatot. Leszállás után a lányt elvezették. A fegyverei mellett csak bíztató pillantásokat vihetett magával. Kapott egy navigációs órát, majd magára hagyták a szobában. Nemsokára kinyílt az ajtó és felszólították az indulásra. A vizsga 3 részből állt. Az első az épületben volt, ahol a célzó képességet, az intelligencia szintet és az informatikai jártasságot vizsgálták: céllövő állomás pisztollyal, puskával, íjjal. Volt egy hacker szoba is, itt a számítógép használatot ellenőrizték. Egy másik helységben különféle bombákat kellett hatástalanítania, osztályoznia, sőt saját kezűleg összeraknia. A szabadtéri részen a fizikai alkalmasságot vizsgálták. Ügynökökkel vagy nőkkel kellett megküzdenie lőfegyver használata nélkül. Az akadálypályán a kitartásra helyezték a hangsúlyt. A végén egy vadászgép várta. Az utasítást követve felszállt vele. Ez volt a harmadik rész: pilótaként hogyan teljesítettek a jelöltek, hogyan lavíroztak, céloztak a gépekkel. Azért volt szükség mindhárom területen a vizsgára, mert oda sorolták be az ügynököt, ahol a legjobban megállja a helyét. A lány ezen még nem is gondolkozott. Kíváncsi vagyok, mire osztanak be – gondolta, miközben kiszállt a gépből. – Már ha egyáltalán megfeleltem. A nap még nem ért véget. Részt kellett vennie egy orvosi vizsgálaton, hogy kimutassák az allergiára vagy betegségre való hajlamot és, hogy teljes képet kapjanak a szervezetéről. Aztán kitöltött egy tesztet és csak ezután mehetett vissza a barátaihoz. Újra gépre szálltak és a bázis felé vették az irányt.
- Hogy sikerült? – kérdezte Natasha.
- Szerintem jól, de hát úgysem én döntöm el. Mikor derül ki az eredmény?
- Általában 2-3 nap, mire a teljes elemzést elkészítik – felelte Barton ügynök.
- És ki közli az eredményt?
- Alaphelyzetben a csoportvezető, a te esetedben Nick – válaszolt Romanoff ügynök.
. . .
A várakozás napjai alatt sem hagyták abba az edzést. Ha a lány nem is lesz hivatásos ügynök, a szervezete annyira hozzászokott a megterheléshez, hogy szükség volt az átmozgatásra. Végül aztán elérkezett a nagy nap, ami több szempontból is jelentős volt: egyrészt a vizsga eredményének bejelentése, másrészt ma volt a MARVEL stúdió új filmjének premier bemutatója. Kate öltözködés közben visszagondolt rá, hogyan is jelentette ezt be Fury:
- Kate, ugye tudod, hogy a költségeink egy részét a filmjeinkből fedezzük, - kezdte az igazgató – amikről senki nem gondolná, hogy valódi felvételek. A csata után visszamaradt pusztítást a lehető leghamarabb el kell tüntetnünk, amihez pénzre van szükség. Viszont a csata majdnem ugyanolyan volt, mint az első, emiatt nem lenne annyi bevétel. Beleegyezel-e, hogy benne leszel a filmben fontos szereplőként, vagy pedig kivágjuk azokat a jeleneteket, amikben szerepelsz?
- Ha azt mondom, igen, akkor nekem is lesz színészi álprofilom? – kérdezte a lány némi habozás után.
- Természetesen. Álnév, kitalált életrajz, és minden egyéb, csak az arcod kell hozzá.
- És ha felismernek?
- Erről a sminkesünk gondoskodik.
- Akkor legyen – egyezett bele Kate.
Most pedig egy sminkszobában ücsörgött gyönyörű ruhában, miközben stylistok, fodrászok, sminkesek sürgölődtek körülötte. Nem volt egyedül: Natashát és Hillt is itt készítették fel, míg a férfiakat a szomszéd szobában. Egyszer csak Fury hívta az irodájába. Gyors pillantást vetett az ügynöknőkre, akik bíztatóan bólintottak. A folyosón végighaladva többen végigmérték, valószínűleg nem ismerték fel. Őmaga még nem látta a teljes képet, ezért megállt az egyik tükörfal előtt. Széles pántos fehér ruhája derékban szűkített, alul bő volt. Elől a térdéig ért, hátul pár centivel hosszabb volt. Haja hullámokban omlott a vállára. Kevés sminket kapott, mégis idősebbnek mutatta. Nagyot sóhajtva belépett az igazgatói irodába.
- Jó estét, uram! – köszöntötte a férfit.
- Jó estét! – fordult felé Fury papírokkal a kezében. – Bizonyára már nagyon kíváncsi vagy az eredményedre. Az értékelés alapvetően pozitív, jó pontokat kaptál. A bírálók tudnak a szérumról és úgy vélik remekül bevált a kiképzési módszer. De! – a lány arcán mindezidáig apró mosoly játszott, ám most lehervadt róla. – Az eredmény mindegyik területen ugyanolyan, minimális az eltérés. Egyikben sem vagy kiemelkedő, helyette minden téren megállod a helyed. Az elemzők nem tudtak olyan munkaötletet felhozni, ami neked való lenne, mert a különleges embereket nem lehet egyszerű terepmunkára küldeni. A sokoldalúságod miatt döntöttek úgy, ahogy – itt Fury egy kis szünetet tartott majd bejelentette. – Vagyis itt maradsz és csatlakozol a csapatomhoz!
- Úgy érti, én leszek a hetedik Bosszúálló? – kérdezte a lány boldogsággal vegyített döbbenettel.
- Igen, a „Kiválasztott”. Köszöntöm a fedélzeten, Kate ügynök! Itt a jelvénye és az egyéb tudnivalók – nyújtott át egy csomagot.
- Köszönöm, uram! – felelte a lány meghatottan. Nevetett és közben örömkönnyek peregtek az arcán. Szerencse, hogy vízálló a smink! – gondolta. Az irodából kilépve ismerős szituációba csöppent: a többiek az asztalnál ülve várták, csak ezúttal mindenki kiöltözve. A férfiak öltönyben, az ügynöknők kisestélyiben. Mindegyikük csodálatosan festett.
- Üdv a csapatban! – mondta Tony Stark, mire a lánynak leesett az álla.
- Ti tudtátok, hogy mi az eredmény?
- Igen, bár nem lepett meg senkit – mosolyodott el Thor.
- Induljunk, mert el fogunk késni! – állt fel Romanoff ügynök. – Ez egyben Kate ügynökké avatásának az ünnepe is.
Az igazgatóval együtt gépre szálltak, és egy idő múlva a Stark torony tetején landoltak. Mivel az épület körül nyüzsögtek a riporterek és a fotósok, ezért a hátsó bejáraton osontak ki. A limuzinok kissé távolabb álltak, nehogy valaki gyanút fogjon. Nem utaztak együtt, mert nem egy helyen laktak. A lányt nem akarták egyedül hagyni, felajánlották neki a választási lehetőséget, így Kate a kapitánnyal utazott. Furcsa volt ilyen kényelmes, tágas autóban utazni.
-  Minden premierre ilyen kocsival mentek?
- A legtöbbre igen, bár az is igaz, hogy nem mindre én megyek el. Milyen érzés ügynöknek lenni?
- Csak annyit tudok róla mondani, hogy örülök, hogy itt maradtam.
- Nem is értem, mit keres a seregben egy ilyen gyönyörű nő… - Kate csodálkozó pillantást vetett rá - … lány, úgy értem…
- Ennyivel idősebbnek nézett ki? – nevette el magát a lány a férfi zavarát látva. – Amúgy te is jól nézel ki! De attól, hogy ügynök lettem, nem változtam meg. Beszélj velem úgy, ahogy eddig.
Nem folytathatták a beszélgetést, mert a sofőr jelezte, hogy hamarosan megérkeznek. Kiszállás előtt a kapitány megszorította a lány kezét és bíztatóan ezt mondta:
- Ne csinálj mást, csak mosolyogj a kamerák felé! Nem lesz olyan hosszú, utána pedig már velünk leszel!
A férfit előbb kirakta a limuzin, a lánnyal még mentek egy kört. Kate azon filózott, hogy hogyan szálljon ki anélkül, hogy fellibbenne a ruhája, ám nem sok ideje volt rá, mert az autó fékezett. Megköszönte a fuvart és kinyitotta az ajtót. A hangzavar, ami fogadta, megcsapta. Kiszállt és elindult a vörös szőnyegen, miközben csak úgy villogtak a vakuk. Senkinek nem tűnt fel pillanatnyi bizonytalansága, amíg észrevette nem vette Natashát, aki egy fal előtt állt. Felé indult és közben magában fohászkodott, hogy el ne essen. Ő következett. A kamerákba mosolygott és megpróbált minél kevesebbet pislogni, ám ez a villogó fényképezőgépek miatt nem volt egyszerű feladat. Elpillantott a fotósok mögött és meglátta a rajongói táborokat, akik táblákkal sikítozva ünnepelték őket. Tehát ilyen érzés híresnek lenni – gondolta. Most ismerte meg a világ Katherine Elect néven, ami annyit tett: Katherine, a Kiválasztott.
- Hogy érzed magad? – lépett mellé Stark és egymást átkarolva készült róluk „pár” kép.
- Mindig ennyire elvakítják az embert? – szűrte Kate a fogai között. Úgy kellett beszélniük, hogy nem mozog a szájuk.
- Inkább élvezd a figyelmet! – tanácsolta a férfi.
- Tom Hiddleston – jelentette be a konferáló. Loki? – lepődött meg a lány. Az asgardi most rövid hajat és ritkás bajuszt viselt. Az öltöny szokatlanul állt neki, de jól festett benne.
- Ezt varázslattal csinálod? – lépett mellé a lány. – Hogyhogy itt vagy?
- Én is szerepelek a filmben és az emberek imádnak – vigyorgott elégedetten. – Mellesleg bájosan festesz.
- Köszönöm – pirult Kate. – Örülök, hogy eljöttél.
Ekkor csatlakoztak hozzájuk a többiek egy közös fotóra.
Néhány dedikálás után bementek az épületbe. A moziban övék volt a legjobb hely. Kate még nem látta a filmet, ezért izgatottan várta.  A történet a megérkezésével kezdődött, majd jöttek az álmok, a beoltás. Ezután a második asgardi látogatás és néhány jelenet a kiképzésről. Bejátszások a Hammer Industries sorsáról, az áltámadásokról. Nagy hangsúlyt fektettek a csatára, elképesztő felvételeket mutattak. A film a Bosszúállók gépre szállásával záródott. Furcsa volt magát látni mozivásznon. Néhány arckifejezését látva elbújt volna szégyenében, de miután a közönség hangos tapssal jutalmazta őket a film végén, elmúlt a szorongása. Kimentek a teremből és a kijárat felé vették az irányt. Végighaladtak a szőnyegen, a rajongók, riporterek és fotósok hangjától kísérve, majd beszálltak a limuzinokba. Stark toronyban azonban nem a legfelső emeletre mentek, ami fel is tűnt a lánynak. A kapitány a karját nyújtotta, Kate pedig elfogadta.
- Hova megyünk? – kérdezte halkan.
- Majd meglátod – adott kitérő választ a férfi, Kate pedig nem firtatta tovább. A következő kanyar után benyitottak egy ajtón.
- Győzelmi ünnepség és ügynökavató egyben. Jó szórakozást! – invitálta be őket Stark, majd elsétált Pepper felé. A termet megtöltötték az ünneplőbe öltözött emberek, kellemes zene szólt, a világítás különleges hangulatot varázsolt. Thor észrevette Jane Fostert. Odavezette a lányt és bemutatta a nőnek. Jane kedvesen fogadta, elbeszélgettek egy darabig. Kate egyszer csak megpillantotta Lokit az egyik asztalnál. Átlavírozott az emberek között és leült mellé.
- Üdv, Kate! – köszöntötte a férfi. – Most, hogy ügynök lettél, te is beállsz a „nem bízunk Lokiban, mert el akarta foglalni a Földet” csoportba?
- Nem, dehogy – rázta meg a fejét a lány. – Nem lettem más ember, az csak egy cím.
- De miért? – nevetett zavartan a félisten. – Miért bízol bennem, amikor a bátyámon kívül más nem?
- Mert bebizonyítottad, hogy képes vagy megjavulni. Megmentetted Jane életét!
- Azt nem értük tettem – tiltakozott Loki.
- Az nem lényeges, akkor is megtetted. Segítettél Thornak, ezáltal segítettél megmenteni az egész univerzumot! – mondta a lány indulatosan, majd halkabbra fogta a hangját. – Én hiszek benne, hogy képes vagy megváltozni.
- Különleges lány vagy te! – mosolyodott el Loki, majd a közeledő kapitány láttán hozzátette – Azt hiszem ideje mennem. Minden jót, Kate! Maradj mindig önmagad, még sokra viheted! – egy puszit nyomott a homokára. A kapitánynak kezet nyújtott és így szólt:
- Viszlát, katona! – suttogva hozzátette – Vigyáz rá, rendkívüli lány! – majd beszállt a liftbe. Egy perc múlva hallani lehetett, amint működésbe lép a befrost, aztán csend lett.
- Ég veled! – suttogta a lány.
- Valami baj van? – kérdezte a mögé lépő férfi.
- Nem, nincs semmi. Gyere Steve, táncoljunk!

2015. július 15., szerda

13. A csata (part 2)

Sziasztok!
Itt a csata végkimenetele, jó olvasást hozzá! Most még a szokásos bevezetőknél is sikerült rövidebbet írnom, de nézzétek el nekem. :) További szép nyarat!



A kapitány egy autó tetején ért földet. Az ütközés következtében a kocsi behorpadt alatta. Schmidt egy törmelékhalmon feküdt, mikor Kate odaért. Miután segített Natashának, rögtön a kapitány keresésére indult.
- Steve, jól vagy? – segítette fel a férfit.
- Megérkezett a kis kiválasztott is – mondta egy gúnyos hang, mire a lány megpördült a tengelye körül. A Vörös Koponya egy felhúzott pisztollyal állt mögöttük. A chitaurik kezdték körbekeríteni őket. – Mielőtt végeznék magukkal, még egyszer megkérdezem: mi miatt választották magukat? Mi olyan különleges magukban?
Kate és Steve összenézett és elmosolyodtak. A szemük sarkából észrevették, hogy már érkezik a segítség.
- Csak egyszerű emberek vagyunk – felelte a kapitány mindkettejük helyében.
Schmidt dühödten rá irányította a fegyver csövét és meghúzta a ravaszt. A lövedék azonban szétoszlott a vibrániumból készült pajzson. Ezek szerint ez volt az a fém, amiről beszélt – vonta le a következtetést a lány, ám nem volt ideje töprengeni, mert elszabadult a pokol. A földönkívüliek látva a főnökük kudarcát, rájuk vetették magukat. A kör egyre szűkült körülöttük, pedig derekasan küzdöttek: a kapitány a pajzsával aratott, Kate a dárdájával döfte le a túl közel merészkedőket. A lövéseket a pajzsukkal védték ki.
- Földre! – hallottak egy ismerős hangot. Reflexből levetették magukat, csak utána néztek körül. A Vasember állt mellettük, a kezéből jövő lézersugár 5 méteres körzetben kettészelt mindent. Az üres tartály kipotyogott, majd Stark szó nélkül elrepült. A lány és a férfi felugrott. Schmidt egy viszonylag épségben maradt gép felé futott.
- Menj, fedezlek! – mondta Kate, a kapitány pedig bólintva nekiiramodott. A repülőnél utolérte és visszarántotta a férfit. Ökölcsapásokat, rúgásokat váltottak. Schmidt azonban végül a földre került. Ekkor már mindenki körbeállta kivont fegyverekkel. Ott volt Thor, Sólyomszem, Natasha, Stark, Kate és a dühösen fújtató Hulk is. Ám a férfi nem emelte megadásra a kezét.
- Miért engedte Lokit támadni, ha úgyis erre készült? – kérdezte tőle a lány.
- Ő csak egy lehetőség volt. Meg akarta vívni a háborúját, ám az elvakultsága miatt úgysem nyerhetett volna. Ha mégis, akkor miénk a kocka, a Föld élén pedig egy irányítható személy áll. Ha elbukik, akkor is volt tervünk, ezért csak a sereg töredékét bocsátottuk a rendelkezésére. Csak egy eszköz volt a kezünkben – ezeket a szavakat Schmidt csak úgy köpte. – A csatát megnyerhetitek, de a háborút nem! Ha levágnak egy fejet, kettő nő a helyébe! Heil Hidra! – aztán a kicsit távolabb álló Kate felé hajított egy gránátot.
- Ne! – kiáltotta a kapitány, miközben Schmidt testébe fúródtak a Bosszúállók lövedékei. Kate feje lassításban látta a felé röpülő gránátot, de teljesen leblokkolt. Nem tudott elfutni. Behunyta a szemét és várta a fájdalmat.
Az élete lepergett a szeme előtt. Aztán érezte, hogy valaki elé ugrik, a robbanás pedig elröpítette őket. Nem a betonra esett, hanem a nagy kezek finoman letették.
- Köszönöm, dr. Banner! – suttogta a lány hálásan a zöld monstrum szemébe nézve, mire ő csak bólintott.
Vezetőjük bukása nem rázta meg a sereget, egyre csak özönlöttek az átjáróból. A Hidra gépek folyamatosan tüzeltek, terrorban tartva a lakosságot. A Bosszúállók egyperces megbeszélés után cselekedtek.
Kate Bartonnak adta a nyilait, Stark pedig felrepítette Hammer ágyújához. Az ügynök onnan tüzelt és a járművek nagy részét leszedte. Thor és Hulk a leviathánokat vette kezelésbe. Az ökölcsapások, szilánkdarabok, villámok sorra pusztították el őket. Natasha a földön maradt a kapitánnyal: közelharcban, tüzelve, pajzzsal verték vissza őket. Stark és Kate a levegőből segítették a többieket: rakétákkal, bombákkal, dárdával, gránáttal, dobócsillaggal ostromolták a földönkívülieket és a vadászgépeket.
. . .
A Helicarrieren mindenki a monitorok körül gyűlt össze. Végigkövették a csatát az első mozzanattól kezdve. Fury egy külön képernyőn figyelte a történéseket. Schmidt halála után Hill ügynök odajött mögé.
- Uram, a Tanács keresi! – mondta halkan gondterhelt pillantással. A Tanács múltkori hívása borzalmas dolgot közölt, ezúttal sem kecsegtetett sok jóval, tekintve, hogy Manhattan romokban hevert. Az igazgató külön szobában fogadta a hívást.
- Fury igazgató, - kezdte az egyik szenátor – elnézve a mostani állapotot, bele kell szólnunk az eseményekbe.
- A kaput be kell zárni – vette át a szót a női képviselő. – Mivel az irányító a túloldalon van, ott kell robbantani.
- Nem lőhetnek ki egy újabb atomtöltetet – ellenkezett Fury. – A múltkori eset szerencsés vége csak Starknak volt köszönhető.
- Nem atombombára gondoltunk, hanem hidrogénbombára.
- Egy hidrogénbombáról beszélünk tanácsosok – mondta az igazgató egyre növekvő dühvel. – 3000-szer erősebb az atombombánál. Sokkal nagyobb, nem tudják az átjáróra irányítani! Ott nem ilyenek a gravitációs viszonyok!
- A Tanács meghozta döntését, Fury igazgató. Végeztünk – azzal a hívás megszakadt. Fury kisietett és a vezérlőbe ment.
- Hívja gyorsan Starkot! – utasította Hillt.
. . .
A Vasember éppen lézersugarat irányított a kapitány pajzsára, amikor meghallotta Fury hangját.
- Stark, baj van. Kilőttek egy hidrogénbombát az átjáró felé.
- Az a sugárzástól fel fog robbanni, mielőtt odaérne – mondta Stark higgadtan. – Mennyi időnk van?
- Úgy 3 perc.
- Intézkedem.
A Vasember elrepült, a többiek aggodalmasan néztek utána. Ők is hallották az üzenetet. A Tanács döntése most sem kecsegtetett sok jóval. A hidrogénbomba nem játékszer.
Eközben Stark szembetalálkozott a bombával. Nagyobb és nehezebb volt, mint az atomtöltet. Átkulcsolta a karjával és vele együtt repült. Elszáguldottak a felhőkarcolók mellett. Közeledett a nyílás és a bombának el kellett volna kezdenie emelkedni, ám ez nem történt meg. Stark elkezdte felfelé nyomni, de az emelkedési szög nem volt jó. Beértek a sugárzási zónába. Ez kikezdte a bombát, egyre lassabban haladt és elkezdett forrósodni, de Stark páncélja már a maximum teljesítményen volt. Nem lesz elég időnk – gondolta a férfi.
. . .
A csapat lentről figyelte az eseményeket. Azt, hogy az emelkedés nem jó, észrevették, de, hogy a páncél nem fogja bírni, azt csak Kate látta, mert eleget tanulmányozták és tökéletesítgették együtt. Cselekednie kellett.
- Gyerünk, Stark! – mondta a kapitány.
- Nem bírja! – hadarta a lány. – Nem tudja egyedül megcsinálni! – majd mielőtt megállíthatták volna, kilőtte magát.
- Nem hiszem el, hogy ennyire önfejű! – néztek utána.
. . .
A páncél érzékelői jelezték, hogy a robbanásig fél perc van hátra. A férfi minden erejét bevetette.
- Jarvis, minden energiát a rakétákba! A tartalékot is! – szűrte a fogai között.
- Már megtettem, uram. Ez a maximális teljesítmény, nincs több energiánk!
- El kellne egy kis segítség? – csendült fel egy hang a fülében.
- Kate! Menj a másik oldalra!
A lány rákapcsolódott a bombára és bekapcsolta a turbórakétát. A sebességük érezhetően nőtt, pár pillanat múlva átlépték a határt és bekerültek a másik világba. A chitauri világ sötétjében megpillantottál a vezérhajót. Beljebb tolták a bombát, aztán a kijárat felé igyekeztek. Már majdnem átjutottak, amikor… A robbanás erejével nem számoltak. Hatalmas hang rázta meg a levegőt, maradványok, törmelékek röpködtek körülöttük. Elsodródtak egymás mellől, szem elől tévesztették egymást. A robbanás hulláma keményen megforgatta őket, majd kilökte őket a kapun. A lányt fejbe találta egy kődarab. Éles fájdalom nyilalt bele, aztán elsötétült a világ.
A többiek a földről figyelték, ahogy Kate és Stark átmennek a kapun, majd visszafordulnak. Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlük. Aztán iszonyatos robbanás hangja töltötte be a levegőt, még a házak is beleremegtek, az ablakok kitörtek. A túloldalon a tűz egy pillanat alatt elsöpört mindent, majd a kapu rohamos ütemben záródni kezdett. Egy pillanat múlva már csak a kék égbolt látszott. Felfelé kémleltek és meglátták a gyorsan közeledő 2 pontot, egymástól jókora távolságra. Stark már feléjük repült, de a lány bukfencezve zuhant lefelé.
- Kate nem lassít! Nem is repül, hanem zuhan! – kiáltotta Steve Rogers.
Thor már készenlétben volt a múltkori esetből tanulva. Elrugaszkodott a földtől és a tehetetlenül eső test felé vette az irányt. Elkapta a lányt a derekánál fogva és leereszkedett vele a földre. Ekkor már a Vasember is megérkezett. Mindannyian az eszméletlen lány köré gyűltek, aki földön feküdt, fejét a kapitány térdén nyugtatva. A homlokán lévő sebből vér szivárgott, de egyenletesen lélegzett, viszont a szemét nem nyitotta ki. Hulk megeresztett egy üvöltést, ám mivel a lány nem ébredt fel, türelmetlenül megbökte.
- Hé! – pattant fel a lány szeme és rosszallóan pillantott a zöld monstrumra, aki csak megvonta a vállát. Ezután a kapitányra nézett kérdőn, aki bólintva megjegyezte:
- Győztünk!
És valóban: most, hogy bezárult a kapu és felrobbant a vezérhajó, a chitaurik élettelenül rogytak össze, mintha csak testek lennének. A leviathánok is a házak tetején, vagy földön hevertek, esés közben lesodorva a még épségben lévő Hidra gépeket. Kate körülnézve törmelékhalmokat, épületdarabokat, emberi és földönkívüli holttesteket látott. Ezek mind a háborúval együtt jártak, de a károk még így is kevesebbek voltak, mintha veszítettek volna. Ők pedig ott álltak véresen, sebesen, piszkosan és nézték a várost, amit annyian szerettek már volna elfoglalni. De amíg ők élnek, addig erre nem fog sor kerülni – futott át a lány fején a gondolat. A Bosszúállók szerettek volna minél gyorsabban eltűnni a helyszínről, de meg kellett várniuk, amíg értük küldenek egy szállító hajót, mert amivel jöttek, az roncsként hever valahol. Most, hogy elmúlt a csata izgalma, az életösztön teljesítményfokozó hatása, Kate nagyon fáradtnak érezte magát. Bármennyire is nőtt meg a fizikai aktivitása, azért szüksége volt pihenésre, amire az elmúlt napokban nem nagyon volt lehetősége. Ráadásul sok vért vesztett. Bágyadt tekintettel álldogált, majd mikor helyetfoglalt az ülésben, nem bírta tovább: feje előrebukott és mély álomba merült.
. . .
Azon az estén Maria Hill halkan bekopogtatott az igazgatói irodába, kezében a csatáról készült jelentésekkel.
- Uram! Az elemzők adatai szerint azokat az üzeneteket csak olyan ember segítségével juttathatták el, aki ismeri a kódokat és fel tudja törni a tűzfalunkat.
- Úgy gondolja, hogy belső ember volt? – pillantott rá az igazgató.
- Igen – mondta a nő határozottan.
- Tudom – bólintott jelentőségteljesen Nick Fury.
Hill ügynök apró biccentés után távozott. Bízott a főnökében és tudta, hogy már rajta van az ügyön.

2015. július 12., vasárnap

13. A csata (part 1)

Sziasztok!
Nos, újra egy két részre bontott fejezettel jöttem, így a következőt is hozom hamar. Köszönöm az új feliratkozásokat, +1-et (amiről fogalmam sincs, hogy mi) és minden egyéb visszajelzést! Jó olvasást! :)

(Ui.: a hasonlóság nem véletlen)


A Bosszúállók nem tétlenkedtek: egy géphez rohantak és pár perc múlva már süvítettek is a város felé. Amint elérték New York City tenger felöli határát, megdöbbentő látvány tárult a szemük elé. Az Empire State Building felett az ég átszakadt és egy lyuk tátongott rajta. Ezen keresztül felsejlettek a chitauri bolygó szokatlan lebegő lépcsőinek körvonalai. Az űr sötétjéből pedig földönkívüliek özönlöttek ki. Voltak, akik lebegő járművön jöttek, de előbukkantak a hatalmas dínószerű repülő állatok is, amik tömegével szállították a chitaurikat. Ott voltak a házakon, a felhőkarcolókon, az utcákon, a járműveken. Ártatlan emberekre lövöldöztek, falakat romboltak. A rendőrség és a katonaság nem tudta ellenük felvenni a harcot, a civilek mentésével voltak elfoglalva.
- Ez hihetetlen! – ámult el a lány.
A Stark torony tetején ismerős alakot pillantottak meg. Egy szemüveges, barna hajú férfit: Justin Hammert. Egy ágyút kezelt, melyet a kocka energiája működtetett. Egyetlen lövéssel házakat rombolt le, ám főleg a generátorokra célzott.
- Kapitány, halljuk a tervet! – mondta Stark tőle szokatlanul engedelmes hangon.
- Barton, maga a tetőre megy és onnan tüzel. Natasha a földön marad. Thor, szórjon villámot, szorítsa vissza őket. Stark, maga intézze el Hammert! Kate, te a gépen maradsz. Célozd az állatokat! És Hulk: zúzzon! – adta ki mindenkinek a parancsot Amerika Kapitány.
- És te? – kérdezte Kate.
- Én foglalkozom Schmidttel – mutatott ki az ablakon a férfi. Az átjáróból egy nagyobbfajta jármű suhant ki. Egy hadiszekérre hasonlított, két chitauri vezette. Az utasrészen egy férfi állt: feje vörös koponya, tetőtől talpig  feketébe öltözött. Ő volt Johann Schmidt, a Hidra feje a II. világháború alatt.
Sólyomszem átadta a helyét Kate-nek, aki kinyitotta a rámpát, az ügynök és a Vasember pedig elhagyta a gépet. Thor is követte őket. Natashát és Bannert kicsit beljebb vitték, majd egy utcánál leeresztették őket. Kate-nek még volt annyi ideje, hogy lássa amint földet érnek, a tudós pedig átváltozik és Hulk lesz belőle. Eddig a chitaurik nem foglalkoztak velük, ám most, hogy észrevették őket, többen eredtek lövöldözve a nyomukba.
- Hol rakjalak ki? – kiáltotta két fordulás között a lány a kapitánynak.
- El tudsz vinni Schmidthez?
- Megpróbálom, de gyorsnak kell lenned, ha nem akarsz lezuhanni! Most viszont jobb lesz, ha megkapaszkodsz valamiben, rázós utunk lesz – előttük ugyanis feltűnt egy leviathán. Kate gyorsan felhúzta a gépet, mire a tehetetlenség miatt az üléshez préselődtek. A lény tátott szájjal közeledett utánuk. A lány kioldott egy rakétát, ami bekerült a hüllőszerű lény belsejébe és felrobbant. Kívülről csak annyit lehetett látni, hogy egy helyen felszakad a külső fémborítás, az állat pedig elvesztette az irányítást lezuhant a földre. Ugyanis bármennyire hatalmasak voltak, a belső szerkezetük elég gyenge volt. Erre akkor jöttek rá, amikor Hulk az orránál fogva a földhöz szegezte az egyiket, a teste előrelendült és kettéroppant. A rakéta valószínűleg a gerincet találta el és roncsolta szét.
- Szép lövés! – hallatszott a rádióból.
Sikerült ellavírozniuk a chitauri járműig, ahol a kapitány kiugrott a gépből.
. . .
Eközben a Vasember landolt a Stark torony tetején. Justin Hammer feléje fordult és diadalittasan elvigyorodott magára mutatva.
- Látja Mr. Stark? Tized annyi idő alatt sikerült elkészítenem egy páncélt, mint ahogy ön jósolta. Ráadásul ez jobb, fejlettebb, sokoldalúbb és reaktor nélkül működik – és valóban: a fegyvergyártó testét egy Vasember-páncélhoz hasonló szerkezet borította. A chitauri fémet ötvözte a titánnal, melynek eredménye egy kemény, hajlékony, könnyen megmunkálható ötvözet lett. Fején egy chitauri sisakot viselt.
- Hogy szabadult ki a börtönből? Mióta áll a Hidra szolgálatában? – szegezte neki a kérdést Stark.
- Tudja, miután Schmidt felfedezte tökéletes gyáramat, – mire Stark csak a szemét forgatta – úgy gondolta, hogy hasznos társ lehetek. Célunk az volt, hogy eltegyük láb alól az olyan embereket, mint maga. Ivan Vanko ígéretes szövetségesnek tűnt. Ha elkészítette volna, amit kértem, felvételt nyert volna a Vörös Koponya társaságába. Ám mivel elárult, veszélybe sodort engem is. Miután a drágalátos Pepper Pots-ca lecsukatott, szervezkedések kezdődtek és egy hónap múlva már ki is juttattak a cellámból úgy, hogy senki nem gyanított semmit. Azóta én vagyok a fegyverszakértője. Új szintre emeltem a lőszereket, felhasználva a lövedékeimet. Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy remek munkát végeztem,… - innentől Hammer elkezdte magát fényezni, amit Stark nem bírt végighallgatni. Felkapta férfit és földhöz vágta, ám mielőtt beléereszthetett volna valamit, az kisuhant alóla.
- Csak ennyit tudsz? – provokálta gúnyosan nevetve Hammer. Kikerülte a lövedékeket és elkapta Vasember nyakát, mire elektromos szikrák áramlottak át Hammerről Starkra. A páncél szikrázni kezdett, a képernyőn villogni kezdett egy magas feszültségre felhívó jelzés.
- Mi ez? – kérdezte Stark hörögve, hogy időt nyerjen.
- A chitaurik együtt élnek ezekkel a kisülésekkel. A páncél egy része szerves anyag, ami kiválóan vezeti… - nem fejezhette be, mert a mellreaktorból érkező lövedék 10 méterrel arrébb röpítette. Stark már ugrott is utána és egy jobb egyenessel fejbe találta. A két férfi a levegőben összegabalyodva küzdött. Egyszer az egyik, majd a másik csapódott egy házfalnak. Stark rakétákkal, míg Hammer elektromos hullámokkal bombázta ellenfelét. Mindegyik találattal egyre közelebb kerültek a földhöz. Végül Starknak sikerült letaszítania a fegyvergyárost. Sisakja elgurult, orra vérzett, szemüvege ferdén ült rajta. A Vasember kibiztosított bombákkal állt felette. Hammer erőtlenül megszólalt:
- Lehet, hogy egy csatát megnyert, de a háborút nem! Még nincs vége!
A férfi páncéljából szikrák pattantak elő, majd hirtelen elektromos kisülés rázta meg a levegőt. A robbanás elröpítette Starkot is. A kijelző villogott, majd minden elsötétült.
. . .
Romanoff ügynök és Banner a földetérés után belevetették magukat a csatába. Hulk házról házra ugrált és dobálta le a chitaurikat. Gazdátlan autókat, buszokat kapott fel és vágta hozzá a földönkívüliekhez, alaposan megtizedelve őket. Natasha minden pisztolylövése egy-egy chitauri halálát okozta. Némelyikkel sokkolóval végzett, ami a földönkívüliek elektromosságával kölcsönhatásba lépve halálos áramütést okozott, másokkal az egyik áldozatától elvett lőfegyverrel végzett. Mikor egy leviathán közeledett feléjük, Hulk felkapta az ügynöknőt és vele együtt a hüllő hátára ugrott. A szörny feltépte a leviathán páncélját és a darabokat a hüllő testébe döfte. Közben Natasha a lejutni igyekvőket lőtte. Mikor már egy sor tüske állt ki az állatból, az nem bírta tovább és lezuhant. A házakon lévő chitaurik fájdalmas kiáltást hallattak, amire Hulk üvöltése volt a válasz. Az ügynök és a szörny hatékonyan dolgozott együtt, ami meglepő volt azután, hogy kezdetben nem jöttek ki valami jól.
. . .

Thor és Sólyomszem is egy csapatot alkottak. Első találkozásuk nekik sem volt békés: amikor Thor Új-Mexikóban el akarta vinni a pörölyét, Barton bízták meg azzal, hogy lője le. Most mégis jól összedolgoztak. Sólyomszem egy háztetőről lőtte ki a nyilait, amik több járművet tönkretettek. Éles szemével felmérte a terepet és Thort mindig a vészhelyzetekre küldte. A félisten ilyenkor meglóbálta a mjölnirt és a helyszínre sietett, ahol villámokat szórva, ökölcsapásokkal vagy a pöröly segítségével szorította vissza a földönkívülieket.
. . .

Miután a kapitány kiugrott, Kate újra belevetette magát a küzdelembe. Folytonos tüzelésével magára vonta egy leviathán figyelmét, majd mikor tátott szájjal üldözőbe vette, beléeresztett egy rakétát, mire az állat a ház tetején landolt. Ezután több chitauri lövöldözve követni kezdte. Őket nem tudta anélkül eltalálni, hogy házakban kárt tegyen, már pedig szerette volna minimálisra csökkenteni az ártatlan áldozatok számát. Ezért inkább felhúzta a gépet és lavírozni kezdett. Egy kis idő múlva eltűntek a radarról. Ez furcsa! – nézett hátra. – Hova lettek? Megfordult és elakadt a lélegzete: nem messze tőle feltűnt egy repülőraj. Apró, egyszemélyes, fekete gépek. Pont, mint amilyeneket a Hidra használt.
- Srácok, azt hiszem van egy kis baj! – mondta a rádióba.
- Mi? Hol? – kérdezte Natasha.
- Nézzetek fel! – felelte Sólyomszem.
- Te jó ég!
A gépek ugyanis elkezdtek tüzelni.
A lövedékek becsapódása helyén tűz csapott fel, falak omlottak le. Pedig még csak nem is bombák voltak. Két gép üldözőbe vette a lányt. A navigátor már így is meghibásodott egy chitauri lövedéktől és a Hidra gépei fürgébbek voltak, ezért hamar utolérték.
- Eltaláltak! – kiáltotta. A gép irányíthatatlanná vált és pörögve lezuhant a földre.
. . .

Steve Rogers puhán landolt a száguldó chitauri járművön. Johann Schmidt feléje fordult és gúnyosan elmosolyodott.
- Amerika Kapitány! Reméltem, hogy nem hiába hagyok útmutatót!
- Hogy maradt életben? – szegezte neki a kérdést Rogers. - El kellett volna égnie a kockától!
- Egyszer már megégtem! Miután felszívódtam az űrben, egy idegen bolygóra kerültem, ahol meggyógyítottak. Kiderült, hogy minden, amiben hittem, igaz. Léteznek istenek, világok. És végül én lettem a felsőbbrendű ember, akit a sereg élére állítottak – azzal a kapitányra vetette magát. A férfi idős volt, ám a szérum miatt még mindig erős maradt. A száguldó járművön nem volt egyszerű fennmaradni. Schmidt a kapitányt fojtogatta, amikor az egyik kormányos célba vette őt. Steve Rogers ledobta a pajzsával. Az átesett a korláton, megbillentve a gépet, mire mindketten átlendültek a másik oldalra. Schmidt nekiesett a korlátnak, aminek következtében elengedte Rogers nyakát. A súly átbillenése instabillá tette a gépet, a pilótát pedig egy lövedék találta el. A jármű vészesen közeledett a föld felé. Az orra megakadt egy törmelékben. A hátsó része föllendült, minek következtében a két férfi kiröpült a kocsiból, az pedig bukfenceket hányva egy háznak csapódott, közben a feléjük érkező chitaurikat letarolva.
. . .

Pár perc múlva Stark levegő után kapkodva kinyitotta a szemét. A robbanás miatt elvesztette az eszméletét és alaposan nekiütődött egy falnak. Miután ellenőrizte a páncélt, körbenézett.
- Hammer halott. Mi van még? – kérdezte az adóvevőn keresztül.
- Elkelne egy kis légi segítség a 6. utcánál – felelte Sólyomszem.
A férfi abba az irányba nézett és megpillantotta a fekete vadászgépeket. Beindította a rakétákat, majd elszáguldott a gépek felé. Ügyesen lavírozott a feléje küldött lövedékek között. A kijelzőn kijelölte a célpontokat, mire felnyílott a vállán lévő lemez és egy sor apró rakéta robbant bele a gépekbe. A raj szétvált és berepültek a házak közé sorozatbombákat hajigálva. A lakosság sikoltozva menekült. A katonák buszokban rekedt civileket mentettek, a tankjuk itt most nem ért semmit. Starkhoz csatlakozott Natasha, Thor és Hulk is. Barton a tetőről segítette őket. Az egyik gép pont célba vette őt. Az ügynök nyilai elfogytak, így kénytelen volt az egyik holttestből kihúzni egyet, ám lőni már nem volt ideje, mert a gép túl gyorsan jött. A lövedék eltalálta a házat. A tető beomlott, füst csapott fel.
. . .

Kate a földetérés pillanatában bevágta a fejét, így eltartott pár percig, amíg kitisztult a látása. A gép ablaka betört, az egyik szilánk megvágta az arcát. Füst terjengett, ami fojtogatta. Kihámozta magát az ülésből, majd kimászott az ablakon. Egy vadászgép közeledett feléje. Alacsonyan szállt, a S.H.I.E.L.D. roncsaihoz tartott. A piszok tudja, hogy élek! – esett le a lánynak. – Ezt neked!
Kiváló alkalom volt: a lány Banner egyik bombáját ráerősítette egy nyílra, majd felhúzta az íjat. Egy sarok takarásában megvárta, amíg a gép fölé ért, aztán a szárnyra célozva elengedte a húrt. A Hidra gép szárnya felrobbant, ami így féloldalasan a földbe csapódott. A lány lelőtte az úton lévő chitaurikat, aztán felszállt.
- Natasha, merre vagytok?
. . .

Sólyomszemnek csak annyi ideje volt, hogy beállítson egy funkciót, majd levetette magát a mélybe.
Röptében megfordult és az ép házfalra lőtte ki a nyilat. Ezen volt egy kábel, ami az íjon rögzült. A segítségével belendült az egyik ablakon. A hátára esett, bőrébe üvegszilánkok vájtak. A lenti csapat látta, hogy Barton túlélte, ezért fellégezhettek, de nem sokáig, mert egy csapat földönkívüli lerohanta őket.
- Le kell hoznunk onnan! – kiáltotta Natasha, miközben épp lesokkolt egy chitaurit. – Szerzek egy járművet!
- Menj, feltartjuk őket! – mondta Thor, amit Romanoff ügynök hálás pillantással köszönt meg.
- Natasha, merre vagytok? – hallatszott a rádióból.
- Kate! A 6. utcánál. Feldobsz egy járműre?
- Máris ott vagyok! – fél perccel később landolt a csapat mellett, majd megfogta az ügynöknő karját, beindította a rakétákat, mire elemelkedtek a talajtól. Egy gép suhant el mellettük, Kate pedig átlendítette a nőt. Natasha elvágta a rögzítőkötelet és lelökte a chitaurit. Helyetfoglalt a vezető részen és Sólyomszem felé irányította a gépet. Az ablaknál fékezett.
- Clint, gyere! – kiáltott be.
- Nat, mit csinálsz? – kerekedett el az ügynök szeme, majd kiugrott az ablakon. Helyet cserélt Natashával, mivel jobb pilóta volt. A nő a levegőből tüzelt az őket üldözőkre. A férfi szűk helyre vezette őket, sikátorokban, fedett parkolókban, alagutakban száguldottak. Egy idő után nem maradt mögöttük senki. Az üldözőik nekimentek a falnak és felrobbantak.
- Még mindig könnyen elvesztik az egyensúlyukat! – mosolyodott el Barton.

(Folytatás következik)

2015. július 8., szerda

12/b. Reakció

Sziasztok!
Valószínűleg sokan nyaraltok ebben a melegben, mégis hoztam a részt az otthonülők számára. Köszöntöm az új feliratkozót! Mondhatnám közhelyesen, hogy nagy öröm, meg el sem tudom hinni, de inkább csak ennyit tennék hozzá: köszönöm! Hogy mit? Hogy vannak olyanok, akik olvassák a történetet és ezt jelzik is nekem kommenteléssel vagy feliratkozással! Ezzel kívánok további szép nyarat és jó olvasást! :)



Az irányítóteremben már összegyűltek a Bosszúállók. Mikor Kate is helyet foglalt, Fury igazgató belevágott:
- Erre az esetre nem számítottunk, de legalább a csel sikere biztosra vehető. Azonban fontos kérdések merültek fel. Honnan szerezhettek energiát ezekhez a fegyverekhez?
- A tesseract Asgardban van, - vette át a szót a tudós – az adatok mégis teljesen megegyeznek vele. Mesterségesen lehetetlen ilyet előállítani.
- Mi van Loki jogarával? – kérdezte Stark.
- A New Yorki csata után nyoma veszett, nem tudjuk mi lett vele – válaszolt Natasha.
- Abból nem nyerhetnek ki ennyi erőt. Ha náluk is van, az nem elég – jelentett ki a Banner.
- És mi van, ha régi fegyverekből nyerik? – vetette fel Steve Rogers. – Mi van akkor, ha vannak tartalékaik, ha egy régi Hidra bázison lévő fegyvereke energiáját használják fel és újakat fejlesztenek?
- Az energiahiány miatt rájöhettek arra, hogy minél kevesebb energiát használjanak fel ugyanakkora teljesítményhez – fűzte tovább a gondolatmenetet Stark. – Ez az! Megfelelő stabilizátorral és katalizátorral megoldható. Így elkészíthették azt a revolvert, amivel a falat is képesek átlőni.
- Akkor miért robbantották fel az épületet? – szólalt meg Thor. – Ha ennyire takarékoskodniuk kell, akkor miért pazaroltak el ennyi fegyvert?
- Nem akarták, hogy a kezünkbe kerüljenek és lemásoljuk őket. Elég hatásos fegyverek lehetnek, ha nem érte meg azt a kockázatot, hogy hozzánk kerüljenek – magyarázta Sólyomszem.
Kate eddig csöndben figyelt és az alkalomra várt, hogy megszólaljon. Most egy pillanatnyi csönd állt be, mert a választ mindenki kielégítőnek találta.
- Azt hiszem, tudom, hol van Johann Schmidt vagy legalábbis a főhadiszállás – mondta halkan. – Emlékeztek az álmomra? Harmadjára egy laborban voltam, ami nagyon ismerősnek tűnt. Valószínűleg blokkolták az agyamat, mert most visszagondolva egyértelműen meg tudom mondani a hely nevét: az utolsó Hidra bázis volt, az Alpokban. A hegyek, a folyosók minden stimmel. Mi lett azzal a résszel?
- A II. világháború után egy ideig katonai támaszpontként üzemelt, majd egy idő után elhagyták. Túlságosan el volt zárva mindentől, az éghajlat akadályozta a rádióvételeket és a szállítást – közölte az igazgató.
- Ideális hely egy olyan gyilkos számára, akiről nem is gondolnánk, hogy létezik – tűnődött Thor és senki nem tiltakozott.
- És most mi lesz? Odamegyünk és kifüstöljük? – nézett körbe Banner.
- Esztelenség lenne belerohanni a csapdába. Biztos nem elővigyázatlanságból mutatta meg azt a helyet. Szerintem nem is ezen a bolygón van – mondta Natasha. – Én azt mondom, várjunk. Legkésőbb holnap úgy is történik valami.
. . .

És Romanoff ügynöknek igaza lett. Másnap a calcuttai S.H.I.E.L.D. egység üzenete keltette fel őket. Miután mindenki magára kapta a ruháját, a vezérlőbe siettek, ahol Nick Fury közölte a történteket:
- Az ottani egységünk segítséget kért egy terrortámadás ellen. Sokan vannak, a lakosságot biztonságba kell helyezniük és ez leköti az ügynököket. A mi segítségünket kérik. Több egységet indítottam útnak, leggyorsabban azonban ti érnétek oda.
A ki nem mondott parancsot értették, hamarosan mindenki helyetfoglalt a gépben. A S.H.I.E.L.D. leggyorsabb többszemélyes gépével mentek, amivel 5 óra alatt a helyszínre értek. Az úton folyamatosan kapták a képeket és felvételeket a károkról és a támadókról. A helyi erők nem tudtak mit kezdeni a terroristák fegyvereivel, amik embereket porlasztottak el egyetlen lövéssel, de legalább a lakók nagy része biztonságban volt. Leszállás után nem volt idejük tétlenkedni, mert a támadók, amint észrevették őket, tüzet nyitottak rájuk.A Vörös Koponya, hát persze! – jött rá a lány. – A Hidra tagjai! A seregnek csak egy része törődött velük, a többiek egy erőmű felé rohantak. Az ottmaradtakat hamar feladásra kényszerítették, ám valami nem volt rendjén. Hol van a vezér? – tűnődött Kate. – Kinek a parancsait követik? Ez nem is normális támadás! Hirtelen nagy robbanás rázta meg a levegőt, az elfogott ügynökök pedig összeestek. Mi történt? Aki túlélte a robbanást, az a gép felé futott, ám Hulk és a Vasember tönkretette, mielőtt elérhették volna, a Hidra tagokat pedig Thor intézte el. A Bosszúállók eltűntek, mielőtt a lakosság észhez tért volna.
Kate és Amerika Kapitány fedezte a csapatot, mivel a vibránium ellenállt a lövedéknek. Az osztag fekete ruhát és sisakot viselt, mellükön kitűzőt: egy koponyát ábrázolt, melyből karok ágaztak ki.
- Gyertek vissza! – hallatszott Nick Fury hangja a rádióban. Nem tűnt éppen jókedvűnek… - Valaki egy vírus segítségével küldte az üzenetet, valójában nem hívtak minket. Csak egy áltámadás volt.
- De hát minek kellett elterelő hadművelet? – értetlenkedett Kate. – Felrobbantottak egy épületet, aztán hirtelen mindegyikük úgy döntött, hogy végez magával. Nem értem.
- Az nem egyszerű épület volt – mondta halkan Natasha. – Képzett tudósaink dolgoztak ott, a gamma sugárzást vizsgálva. Próbáltak magyarázatot adni arra, ami Dr. Bannerrel történt. Több hasznos dolgot is felfedeztek…
- Például a szérum aktiváláshoz való gamma sugarat is itt készítették. A lehető legtöbb káros részecskét kiszűrték belőle, ezért nem lett tőle bajod – tette hozzá a tudós.
- De miért kellett idejönnünk? Ez miért volt fontos nekik? – tűnődött Amerika Kapitány.
- Támadás nem érte a bázist. Lehet, hogy egy vírust jutattak be? – vetette fel Stark. – Vagy csak azt akarták, hogy lássuk?
- A vírus kiiktattuk, mást nem érzékeltünk – felelte Hill ügynök.
Akkor vajon mi lehetett az oka? Ez a kérdés lebegett mindenki előtt.
. . .

Az edzést erre az időre felfüggesztették, mindenki készenléti állapotban volt. Azért a lány eljárt az edzőterembe és gyakorolt, hogy ne essen vissza. Épp a lőteremben volt, amikor hívták sürgős ügyben.
- Mi történt? – robbant be az ajtón.
- Újabb üzenet, ugyanolyan kódolással – közölte Stark. – Ezúttal Volgográdból.
- Oroszországból? És hol vannak a többiek?
- Romanoff ügynök úton van oda Bartonnal és Thorral. Felmérik a károkat. A felvételek alapján újabb támadás. Most viszont nincs vírus.
- Van a közelben valami S.H.I.E.L.D. labor vagy bázis? – futott be a kapitány is.
- Erre vonatkozólag Fury nem adott információt, – majd halkabbra fogta a hangját – de a város mellett van egy generátor. Részben ez látja el a kommunikációs rendszert, de ha megsemmisül, pár perc alatt át lehet térni más energiaforrásokra.
- Vagyis nem tesznek bennünk kárt, mégis lefoglalnak minket – vonta le a következtetést Steve Rogers. – Viszont még mindig nem tudjuk, miért?
. . .
A harmadik napon a riasztás ugyanabban az időpontban érkezett. Ezúttal Budapestről, Magyarország fővárosából. A negyediken Malibuból, Kaliforniából, míg az ötödiken Új-Mexikóból érkezett jelentés. Semmi létfontosságú szervet nem lőttek ki. Csak azt érték el, hogy néhány percre leállt a kommunikáció, a radar, az energiaellátás. Calcuttán kívül mindig csak erőműveket robbantottak fel. Foglyokat egyik városban sem lehetett ejteni, mert a támadók minden esetben elmenekültek vagy elharaptak egy ciánkapszulát, ami úgy tűnt, a II. világháború óta sem ment ki a divatból. Este leültek az asztalhoz.
- 5 nap, 5 támadás, 5 különböző helyen. Nem ártottak nekünk. Akkor mire ment ki az egész? – tette fel a nagy kérdést Banner.
- Szerintem elvonták a figyelmünket – mondta Thor. – Nem akarták, hogy észrevegyünk valamit.
- Ez az – ugrott fel Stark. – Az a néhány perc nem elég egy hatásos vírus bejuttatására, de egy üzenetváltásra igen. Felhasználták a rendszerünket kommunikációra.
- De miért pont ezeken a helyeken csapott le? Amerikában is talált volna ilyen generátorokat, nem kellett volna az egész világot bejárnia – nézett kérdőn Sólyomszem.
- Én azt hiszem, megvolt rá az oka – szólalt meg Kate. – Valamilyen szinten mindegyik helyszín kötődik valamelyikőtökhöz.
- Igazad van. Hozzám Volgográd, Starkhoz Malibu, Thorhoz Új-Mexikó, Brucehoz Calcutta, Clinthez Budapest – fűzte tovább a gondolatmenetet Natasha.
- Akkor a következő célpont hozzám fog közel állni – vonta le a következtetés Steve Rogers.
- De vajon hol! Mert aközött nincs összefüggés, miért pont ezeket a helyeket választotta az életünkből – mondta a Vasember.
- Sok minden lehet: Brooklyn, Stuttgart, az Alpokban, Ausztriában, a volt olasz front mellett – sorolta a kapitány.
- Oda küldünk néhány osztagot ezekre a helyszínekre. Ha Schmidt direkt időzítette egy időpontra a támadásokat, akkor most is ugyanakkor fogja kezdeni. Ti maradjatok a bázison. Ha majd megtudjuk, hogy hol van, a gépekkel gyorsan odaértek – közölte az igazgató.
- Az az érzésem, hogy ez lesz a végső leszámolás – dörmögte a tudós.
- Mégis hogyan jöhet ide? Nincs náluk a tesseract, nem tudnak átjárót nyitni, vagy nem? – nézett körül kérdőn Kate.
- Nos, ha elég energiát nyernek ki és szereznek stabilizátort, akkor át tudnak jönni – felelte Stark. – És az ő oldalukon lesz az irányító, tehát bezárni sem fogjuk tudni. Valószínűleg erre kell nekik a jogar.
- És addig mit tehetünk?
- Várunk.
. . .

Kate a lefekvés előtti időt a felkészülésre szánta. Az energiaforrásokat feltöltötte, az övét elrendezte. A tudós új revolveréből is kapott egyet. Lefeküdt, de nem tudott aludni, ezért az edzőterembe ment. Nem volt egyedül: a kapitány is ott püfölte a bokszzsákot.
- Nem tudsz aludni? – lépett be a lány.
- 70 évig aludtam. Azt hiszem, kipihentem magam – idézte magát, majd ezt mondta. – Nem tudom, mit hoz a holnap.
- Hihetetlen, hogy Schmidt él – helyezett el egy bokszzsákot Kate is. – Nem meséltem, de amikor kivitted Jürgent, a maradék támadó el akart vinni hozzá. Mire kellhetek neki? Egyszerűen nem értem.
- Talán az információk miatt, de azt megszerezhette volna máshonnan. Lehet, hogy zsarolni akart minket – vetette fel a kapitány.
- Velem? Nem érek meg annyit. Simán feláldoznátok engem a világért.
A férfi nem felelt, de Kate nem is várt választ. Csendben ütlegelték, öklelték a zsákot a gondolataikba mélyedve. Egy óra múlva a lány elköszönt, majd a szobájában szorongva álomra hajtotta a fejét.
. . .

Másnap mindenki korán ébredt. Feszülten várták az időpontot. Mivel nem tudták a helyszínt, tervet sem tudtak kovácsolni. Mindannyian felöltözve figyelték az órát. A belépő Nick Fury a lányhoz fordult:
- Kate, te nem mehetsz velük?
- Hogy mi?! Úgy értem, tessék?! – Kate köpni-nyelni nem tudott döbbenetében.
- Nincs ügynöki képesítésed, csak veszélybe sodornád magad és ha meghalsz, semmit nem ér a kiképzés.
- De, uram! Rengeteget tanultam és terepgyakorlaton is voltam. Nekem is részem van ebben az ügyben. Ott akarok lenni! – felelte dühösen.
- Nem zárhatjuk ki. Már nem. Ha akar, velünk jön – sietett a segítségére a kapitány, a többiek pedig egyetértően bólogattak.
- Akkor legyen. De a sérülésekért nem vállalok felelősséget – egyezett bele az igazgató. Szinte ugyanabban a pillanatban felvillant az érzékelő.
- Nagy energiahullám - olvasta le Hill.  – A helyszín… - elhalt a hangja.
- Mi az? Mi a helyszín? – sürgették.
- New York.

2015. július 1., szerda

12. Akció

Sziasztok!
Előbb hoztam ezt a részt, a következő legelőbb a jövő héten esedékes. Nem tudom, mit mondjak még. Nos, köszönet az olvasóknak, (nemcsak a feliratkozóknak), köszönet a visszajelzésekért, támogatásért! Jó olvasást! :)


Kate a visszatérése után feszült légkörbe csöppent. Az asztal mindenki előtt villódzott: a monitorok mutatták az adatok letöltését. Többször újrajátszották Schmidt felszívódását, ám semmi különöset nem lehetett észrevenni. A férfi mindenestül eltűnt. A lány helyetfoglalt.
- A sereg felét elpusztítottátok, szóval van ugyanennyi és akiket Schmidt és Hammer össze tudott szedni. Új fegyvereik nincsenek. A stratégiájuk a vezetőtől függ, vagyis egy Schmidt-féle támadásra kell számítanunk. A következő lépésünket jól meg kell gondolnunk, mert azonnali reakcióra számíthatunk. Ennyi – nézett körbe.
- Azt nem tudja, hogy mi ismerjük a kilétét, tehát annyi előnyünk van – mondta Thor.
- Igen és Loki azt mondta, hogy szereti jól előkészíteni a támadást – tette hozzá Kate.
- Akkor ugrasszuk ki a rejtekéből, hogy ne tudja befejezni – javasolta Stark.
- Elég nagy támadás lehet, mivel Kate álma óta nem jelentkezett – jegyezte meg Barton.
- Nem kéne előbb felkészülni? – kérdezte a lány.
- Mi azóta erre készülünk, hogy meglőttek – vallotta be az igazgató. – És Starknak igaza van. Nem hagyhatjuk, hogy elkészüljenek, mert nem tudjuk, hogy hol akarnak lecsapni, ellenben ők valószínűleg tudják, hol találnak minket.
- Akkor mit tegyünk? Mi válthat ki „megtorlást”? – tette fel a kérdést Banner.
- Mi lenne, ha betörnénk a Hammer Industriestbe? – vetette fel Natasha.
- Én támogatom – állt mellé Sólyomszem. – Így legalább megtudhatunk valamit a tervükről. Ez elég ok arra, hogy Schmidt támadjon.
- Uram, - szólalt Hill ügynök – ez ideális terepgyakorlat lenne Kate számára is. Nem túl veszélyes, de hatásos.
Az ötletet mindenki egyetértéssel fogadta, így megszavazták. Nick Fury beleegyezett, hogy Kate is velük menjen. Megszervezték az akciót. Mivel a fegyvergyár Hammer elfogása óta üresen állt, sejteni lehetett, hogy titokban fegyverkísérletekre használják. A terv szerint Amerika Kapitány, Kate és Natasha betörnek az épületbe, a többiek fedezik őket és a külső részt biztosítják, hogy senki ne tudjon megszökni. Az indulást egy órával későbbre tűzték ki. 2 géppel mentek, hogy ha az egyik megsemmisül, akkor se ragadjanak ott. Egy rabszállító pedig a helyszínen fogja várni őket, ha végeztek. Kate újratöltötte az övét: kézi gránátot, hajítókéseket, sokkolókat, könnygázcseppeket, pisztolyt, töltényeket és egy összecsukható dárdát tűzött bele. A kesztyű, a csizma és a páncél energiaforrását feltöltötte. Az íját, a tegezét és a pajzsát a hátára erősítette. Mikor a tükörbe pillantott, majdnem elnevette magát: úgy nézett ki, mint egy hadigép. Mégis volt benne valami a személyiségéből, egyéniségéből. Érettebbnek, komolyabbnak nézett ki. Úgy is érezte magát: komolyan akarta ezt a munkát és a társaságot. A repülőn ő került a másodpilóta székébe Romanoff ügynök mellé. Velük utazott még a kapitány és Thor, még a másikon Sólyomszem, Stark és Banner. Leszállás után a kerítés mellett gyűltek össze. A gyár előtt fegyveres őrök strázsáltak és riasztóberendezés villogott, amit Stark 20 másodperc alatt meghackelt.
- Ivan Vankonak tényleg igaza volt: „szoftver szar” – utánozta Stark az orosz fizikust.
Átmásztak a kerítésen. Az őröket Barton lenyilazta, de az utolsót meghagyta a lánynak.
- A tiéd – intett felé. Kate egy nyilat illesztett a helyére és felhúzta az íjat. Nem akarta megölni, ezért a lábára célzott. Elengedte a húrt, mire a férfi elterült. A többiek elismerő pillantással jutalmazták. Mivel többen nem jöttek, a hármas feltörte az ajtót és belépett az épületbe. A csarnok kihalt volt, csak a fegyverek sorakoztak becsomagolva, szállításra készen. Csöndben végiglopakodtak a terem másik végében lévő ajtóig. Az ablakon keresztül bepillanthattak a laborba. A terem egyik felében munkások sürgölődtek, fegyvereket szedtek le a szalagról, a másik részen fehérbe öltözött kémikusok kísérleteztek, számítógépeztek. Ez mind rendben lett volna, de: a fegyverek nem földiek voltak, hanem chitauri fejlesztés, az asztalon pedig kék fényt árasztó gránátok hevertek, míg a képernyőkön a tesseract képei és adatai jelentek meg. Kate kérdőn tekintett a többiekre, ám az ő arcukra is kiült a csodálkozás. De folytatni kellett a küldetést. Szavak nélkül megbeszélték, hogy mit fognak csinálni: Natasha meghackeli a rendszert és annyi adatot tölt le, amennyit tud. Mikor észreveszik, biztosan kiküldenek egy csoportot, főleg, hogy kinn Stark felrobbantja a generátort. A bennmaradtak a kapitányra és Kate-re maradnak. Megpróbálják a felügyelőt élve kihozni, sőt, ha lehet egy pár fegyvert is. A terv addig működött, amíg Kate és Steve berontott a terembe. A vírus jelenlétére nyugtalankodni kezdtek, majd a hatalmas robbanás hatására, ami megrázta az épületet, a munkások, akikről kiderült, hogy képzett katonák, kiszaladtak és csak a tudósok maradtak. Ők egy pillanatig döbbenten bámulták a 2 alakot, majd észbekaptak. Egy részük el kezdett tüzelni, a többiek a gépeket állították le. Kate is pisztolyt ragadott, egymás után szedte le ellenfeleit, míg a kapitány a pajzsával aratta őket. Az irányító az ajtó felé vette az irányt, ám a lány beérte.
- Jürgen Schmidt! Hát maga az? – ismerte fel a férfit. – Azt már nem! – kiáltotta, mivel a „tanár” egy ciánkapszulát készült elharapni. Egy jobb egyenessel orrba találta, mire a férfi elfeküdt. Az egyik tudós látta a vezető bukását, beindított egy számlálót, ám a lányon kívül más nem vette észre.
- Steve! – szólt oda a kapitánynak. – Vidd ki és tűnjetek el! Fedezlek!
- Nem, fordítva legyen! – tiltakozott a férfi.
- De én nem bírom el! – ellenkezett a lány, Jürgen Schmidt felé sandítva. Rogers kapitány felmérte a terepet, majd a vállára kapta a férfit és a kijáraton át távozott. Kate pedig egyedül maradt 5 támadójával.
. . .
A hármas távozása után Sólyomszem a tetőn, Thor a kijáratoknál foglalt helyet, Stark pedig a generátorhoz repült. Mindannyian Romanoff ügynök jelére vártak. Amikor megkapták, a Vasember beleeresztett egy katalizátorbombát a generátorba, ami ennek hatására túlmelegedett és felrobbant. A lökéshullám erős volt, beleremegett az épület. Egy perccel később felfegyverkezett embersereg tódult ki az ajtókon. A Bosszúállók jelenlétén nem lepődtek meg, hanem rögtön támadásba lendületek. Thor a mjölnirrel, Barton halálpontos lövésekkel, Stark bombákkal, Hulk pedig ökörcsapásokkal tizedelte az embereket, akik egyre csak özönlöttek. Hamarosan megérkezett a S.H.I.E.L.D. osztag is, majd Natasha is csatlakozott a csapathoz. Egy idő után felbukkant Amerika kapitány.
- Hol van Kate? És ki ez a férfi? – hallatszott az adóvevőben Stark hangja.
- Megvan az irányító! Fedezett, mindjárt jön. Azt mondta, tűnjünk el!
- Tudja valaki, miért remeg az épület? – kérdezte Sólyomszem.
- Te jó ég! – esett le mindenkinek.
. . .
Az 5 férfi azonban nem támadott, hanem lassan közeledtek felé kezüket felemelve.
- Maga lenne a kiválasztott? – kérdezte egyikük erős német akcentussal. – A vezető nagyon kíváncsi magára. Az lesz a legjobb, ha önként velünk jön.
- Felejtse el! – mondta a saját nyelvén, ám mivel nem értették, hozzátette. – Never! – majd hozzávágta a pajzsát a férfihoz, egy másikat Natasha cselével vágott földhöz, ám mikor egyszerre 3-man támadtak rá, szorult helyzetbe került. A nyakánál fojtogatták, össze akarták kötni a kezét, amikor jó ötlete támadt. Megpróbálta elérni a dárdáját. Sikerült. A bilinccsel közeledő férfi felé irányította és megnyomta a gombot. A dárda átdöfte a férfi hasát. A szúrás helyéről vér csordult, a férfi döbbent tekintettel pillantott le a fegyverre. Elsápadt és egy hang nélkül összeesett. A lány rosszul lett a látványtól. Tudta, hogy előbb-utóbb sor kerül erre, de ilyen hamar nem számított rá. Lesokkolta a mögötte lévő férfit, a harmadiknak pedig egy kést állított a combjába. Felkapott pár dolgot, aztán szédelegve a kijárat felé rohant. A hangárban öklendezni kezdett, de nem volt szabad megállnia. Figyelmeztetnie kellett a többieket a bombára. Az épület már omladozott, ezért repülve tette meg az út hátralévő részét. Az ajtón kiérve egy csata kellős közepén találta magát. A rádión próbálta elérni a többieket, de valami miatt meghibásodott. Barton ügynökhöz repült a tetőre.
- Clint! – kiáltotta. – El kell tűnnünk! Aktiváltak egy önmegsemmisítő bombát! Szólj a többieknek, nem sok időnk van!
Az ügynök bólintott, majd fél perc múlva mindenki a gépekhez sietett. Néhányan fedezték a visszavonulókat. Kate csatlakozott a kapitányhoz, aki Jürgent cipelte. Az íját vette elő, mert a golyó nem mindegyik ellenfele ruháján hatolt át. Próbált inkább lábra célozni, de néha elkerülhetetlenül meg kellett ölnie őket. Egy nagyobb csoport megindult feléjük, ezért gránátot halászott elő. Kibiztosította és a tömegbe hajította, majd Banner bombáit is elhasználta. Rengetegen rálőttek, de a páncéljáról lepattantak a golyók. Ahogy végignézett a terepen, mindenütt halott embereket látott. Megint elfogta a rosszullét, ám elérték a gépet és mivel ő volt a másodpilóta, úrrá kellett lennie a gyomrán. Alighogy felszálltak, az épület felrobbant. Először tűz csapott fel, majd kék villódzások és hatalmas erejű robbanás töltötte meg a teret, a levegőben alkatrészek, épületdarabok, fegyverek röpködtek. A lány döbbenten nézte. Ez aztán a terepgyakorlat – gondolta.
. . .

A Helicarrieren nagy volt a sürgés. A Fekete Özvegy által letöltött adatokat és Kate által elhozott tárgyakat vizsgálták, közben az elfogott férfit kérdezték ki. A lány elvonult a szobájába. Lepakolta a fegyvereit és próbálta kitisztítani a fejét, de minduntalan képek villantak be halott emberekről. Akiket ő ölt meg. Ezt nem tudta feldolgozni. Lerogyott az ágyra és meredten bámulta a kezét. Újra és újra lejátszódott a fejében, ahogy a dárda hegye belefúródott a férfiba. Az a döbbent tekintet szíven ütötte. Nyílt az ajtó.
- Kate, szükség lenne rád! – szólt be a kapitány, aztán meglátta a lányt. – Mi van veled? - ült le mellé. A lány csak kis szünet után szólalt meg.
- Öltem – felelte letörten. – Steve, én embert öltem! – és kicsordult a könnye. Zokogva kezébe temette az arcát.
- Emlékszel arra a német kémre Brooklynban a beoltásomnál? – kezdte a történetet a kapitány. – A szemem láttára lőtte le Dr. Erskint. Mikor üldözőbe vettem, csak a bosszú járt az eszemben. Tele voltam dühvel, elkeseredéssel, minden áron el akartam kapni. Meg sem fordult a fejemben, hogy a tengeralattjárót nem érhetem utol. Kitörtem az üveget és a felszínre dobtam a férfit. Miután elharapta a ciánkapszulát, a kezem között halt meg. Nem én öltem meg, de oka voltam a halálának. Idegenkedtem magamtól.
Akkor eszméltem rá, hogy mit csinálok. Nem enyhített rajta az a tudat sem, hogy ellenség volt és több ember vére száradt a lelkén. Aztán idővel felfogtam, hogy az emberiségért teszem. A békéért, a hazámért. De abban a pillanatban ezt még nem értettem. Hisz én nem akartam senkit megölni, csak…
- Nem bírod a tahókat – fejezte be Kate.
- Ahogy mondod. Az a tény, hogy embereket ölünk, megmaradt. De önvédelemből és az emberi közösségért tesszük. Ha átgondolod, meg fogod érteni. Most viszont mennünk kell, ránk várnak.