2015. július 15., szerda

13. A csata (part 2)

Sziasztok!
Itt a csata végkimenetele, jó olvasást hozzá! Most még a szokásos bevezetőknél is sikerült rövidebbet írnom, de nézzétek el nekem. :) További szép nyarat!



A kapitány egy autó tetején ért földet. Az ütközés következtében a kocsi behorpadt alatta. Schmidt egy törmelékhalmon feküdt, mikor Kate odaért. Miután segített Natashának, rögtön a kapitány keresésére indult.
- Steve, jól vagy? – segítette fel a férfit.
- Megérkezett a kis kiválasztott is – mondta egy gúnyos hang, mire a lány megpördült a tengelye körül. A Vörös Koponya egy felhúzott pisztollyal állt mögöttük. A chitaurik kezdték körbekeríteni őket. – Mielőtt végeznék magukkal, még egyszer megkérdezem: mi miatt választották magukat? Mi olyan különleges magukban?
Kate és Steve összenézett és elmosolyodtak. A szemük sarkából észrevették, hogy már érkezik a segítség.
- Csak egyszerű emberek vagyunk – felelte a kapitány mindkettejük helyében.
Schmidt dühödten rá irányította a fegyver csövét és meghúzta a ravaszt. A lövedék azonban szétoszlott a vibrániumból készült pajzson. Ezek szerint ez volt az a fém, amiről beszélt – vonta le a következtetést a lány, ám nem volt ideje töprengeni, mert elszabadult a pokol. A földönkívüliek látva a főnökük kudarcát, rájuk vetették magukat. A kör egyre szűkült körülöttük, pedig derekasan küzdöttek: a kapitány a pajzsával aratott, Kate a dárdájával döfte le a túl közel merészkedőket. A lövéseket a pajzsukkal védték ki.
- Földre! – hallottak egy ismerős hangot. Reflexből levetették magukat, csak utána néztek körül. A Vasember állt mellettük, a kezéből jövő lézersugár 5 méteres körzetben kettészelt mindent. Az üres tartály kipotyogott, majd Stark szó nélkül elrepült. A lány és a férfi felugrott. Schmidt egy viszonylag épségben maradt gép felé futott.
- Menj, fedezlek! – mondta Kate, a kapitány pedig bólintva nekiiramodott. A repülőnél utolérte és visszarántotta a férfit. Ökölcsapásokat, rúgásokat váltottak. Schmidt azonban végül a földre került. Ekkor már mindenki körbeállta kivont fegyverekkel. Ott volt Thor, Sólyomszem, Natasha, Stark, Kate és a dühösen fújtató Hulk is. Ám a férfi nem emelte megadásra a kezét.
- Miért engedte Lokit támadni, ha úgyis erre készült? – kérdezte tőle a lány.
- Ő csak egy lehetőség volt. Meg akarta vívni a háborúját, ám az elvakultsága miatt úgysem nyerhetett volna. Ha mégis, akkor miénk a kocka, a Föld élén pedig egy irányítható személy áll. Ha elbukik, akkor is volt tervünk, ezért csak a sereg töredékét bocsátottuk a rendelkezésére. Csak egy eszköz volt a kezünkben – ezeket a szavakat Schmidt csak úgy köpte. – A csatát megnyerhetitek, de a háborút nem! Ha levágnak egy fejet, kettő nő a helyébe! Heil Hidra! – aztán a kicsit távolabb álló Kate felé hajított egy gránátot.
- Ne! – kiáltotta a kapitány, miközben Schmidt testébe fúródtak a Bosszúállók lövedékei. Kate feje lassításban látta a felé röpülő gránátot, de teljesen leblokkolt. Nem tudott elfutni. Behunyta a szemét és várta a fájdalmat.
Az élete lepergett a szeme előtt. Aztán érezte, hogy valaki elé ugrik, a robbanás pedig elröpítette őket. Nem a betonra esett, hanem a nagy kezek finoman letették.
- Köszönöm, dr. Banner! – suttogta a lány hálásan a zöld monstrum szemébe nézve, mire ő csak bólintott.
Vezetőjük bukása nem rázta meg a sereget, egyre csak özönlöttek az átjáróból. A Hidra gépek folyamatosan tüzeltek, terrorban tartva a lakosságot. A Bosszúállók egyperces megbeszélés után cselekedtek.
Kate Bartonnak adta a nyilait, Stark pedig felrepítette Hammer ágyújához. Az ügynök onnan tüzelt és a járművek nagy részét leszedte. Thor és Hulk a leviathánokat vette kezelésbe. Az ökölcsapások, szilánkdarabok, villámok sorra pusztították el őket. Natasha a földön maradt a kapitánnyal: közelharcban, tüzelve, pajzzsal verték vissza őket. Stark és Kate a levegőből segítették a többieket: rakétákkal, bombákkal, dárdával, gránáttal, dobócsillaggal ostromolták a földönkívülieket és a vadászgépeket.
. . .
A Helicarrieren mindenki a monitorok körül gyűlt össze. Végigkövették a csatát az első mozzanattól kezdve. Fury egy külön képernyőn figyelte a történéseket. Schmidt halála után Hill ügynök odajött mögé.
- Uram, a Tanács keresi! – mondta halkan gondterhelt pillantással. A Tanács múltkori hívása borzalmas dolgot közölt, ezúttal sem kecsegtetett sok jóval, tekintve, hogy Manhattan romokban hevert. Az igazgató külön szobában fogadta a hívást.
- Fury igazgató, - kezdte az egyik szenátor – elnézve a mostani állapotot, bele kell szólnunk az eseményekbe.
- A kaput be kell zárni – vette át a szót a női képviselő. – Mivel az irányító a túloldalon van, ott kell robbantani.
- Nem lőhetnek ki egy újabb atomtöltetet – ellenkezett Fury. – A múltkori eset szerencsés vége csak Starknak volt köszönhető.
- Nem atombombára gondoltunk, hanem hidrogénbombára.
- Egy hidrogénbombáról beszélünk tanácsosok – mondta az igazgató egyre növekvő dühvel. – 3000-szer erősebb az atombombánál. Sokkal nagyobb, nem tudják az átjáróra irányítani! Ott nem ilyenek a gravitációs viszonyok!
- A Tanács meghozta döntését, Fury igazgató. Végeztünk – azzal a hívás megszakadt. Fury kisietett és a vezérlőbe ment.
- Hívja gyorsan Starkot! – utasította Hillt.
. . .
A Vasember éppen lézersugarat irányított a kapitány pajzsára, amikor meghallotta Fury hangját.
- Stark, baj van. Kilőttek egy hidrogénbombát az átjáró felé.
- Az a sugárzástól fel fog robbanni, mielőtt odaérne – mondta Stark higgadtan. – Mennyi időnk van?
- Úgy 3 perc.
- Intézkedem.
A Vasember elrepült, a többiek aggodalmasan néztek utána. Ők is hallották az üzenetet. A Tanács döntése most sem kecsegtetett sok jóval. A hidrogénbomba nem játékszer.
Eközben Stark szembetalálkozott a bombával. Nagyobb és nehezebb volt, mint az atomtöltet. Átkulcsolta a karjával és vele együtt repült. Elszáguldottak a felhőkarcolók mellett. Közeledett a nyílás és a bombának el kellett volna kezdenie emelkedni, ám ez nem történt meg. Stark elkezdte felfelé nyomni, de az emelkedési szög nem volt jó. Beértek a sugárzási zónába. Ez kikezdte a bombát, egyre lassabban haladt és elkezdett forrósodni, de Stark páncélja már a maximum teljesítményen volt. Nem lesz elég időnk – gondolta a férfi.
. . .
A csapat lentről figyelte az eseményeket. Azt, hogy az emelkedés nem jó, észrevették, de, hogy a páncél nem fogja bírni, azt csak Kate látta, mert eleget tanulmányozták és tökéletesítgették együtt. Cselekednie kellett.
- Gyerünk, Stark! – mondta a kapitány.
- Nem bírja! – hadarta a lány. – Nem tudja egyedül megcsinálni! – majd mielőtt megállíthatták volna, kilőtte magát.
- Nem hiszem el, hogy ennyire önfejű! – néztek utána.
. . .
A páncél érzékelői jelezték, hogy a robbanásig fél perc van hátra. A férfi minden erejét bevetette.
- Jarvis, minden energiát a rakétákba! A tartalékot is! – szűrte a fogai között.
- Már megtettem, uram. Ez a maximális teljesítmény, nincs több energiánk!
- El kellne egy kis segítség? – csendült fel egy hang a fülében.
- Kate! Menj a másik oldalra!
A lány rákapcsolódott a bombára és bekapcsolta a turbórakétát. A sebességük érezhetően nőtt, pár pillanat múlva átlépték a határt és bekerültek a másik világba. A chitauri világ sötétjében megpillantottál a vezérhajót. Beljebb tolták a bombát, aztán a kijárat felé igyekeztek. Már majdnem átjutottak, amikor… A robbanás erejével nem számoltak. Hatalmas hang rázta meg a levegőt, maradványok, törmelékek röpködtek körülöttük. Elsodródtak egymás mellől, szem elől tévesztették egymást. A robbanás hulláma keményen megforgatta őket, majd kilökte őket a kapun. A lányt fejbe találta egy kődarab. Éles fájdalom nyilalt bele, aztán elsötétült a világ.
A többiek a földről figyelték, ahogy Kate és Stark átmennek a kapun, majd visszafordulnak. Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlük. Aztán iszonyatos robbanás hangja töltötte be a levegőt, még a házak is beleremegtek, az ablakok kitörtek. A túloldalon a tűz egy pillanat alatt elsöpört mindent, majd a kapu rohamos ütemben záródni kezdett. Egy pillanat múlva már csak a kék égbolt látszott. Felfelé kémleltek és meglátták a gyorsan közeledő 2 pontot, egymástól jókora távolságra. Stark már feléjük repült, de a lány bukfencezve zuhant lefelé.
- Kate nem lassít! Nem is repül, hanem zuhan! – kiáltotta Steve Rogers.
Thor már készenlétben volt a múltkori esetből tanulva. Elrugaszkodott a földtől és a tehetetlenül eső test felé vette az irányt. Elkapta a lányt a derekánál fogva és leereszkedett vele a földre. Ekkor már a Vasember is megérkezett. Mindannyian az eszméletlen lány köré gyűltek, aki földön feküdt, fejét a kapitány térdén nyugtatva. A homlokán lévő sebből vér szivárgott, de egyenletesen lélegzett, viszont a szemét nem nyitotta ki. Hulk megeresztett egy üvöltést, ám mivel a lány nem ébredt fel, türelmetlenül megbökte.
- Hé! – pattant fel a lány szeme és rosszallóan pillantott a zöld monstrumra, aki csak megvonta a vállát. Ezután a kapitányra nézett kérdőn, aki bólintva megjegyezte:
- Győztünk!
És valóban: most, hogy bezárult a kapu és felrobbant a vezérhajó, a chitaurik élettelenül rogytak össze, mintha csak testek lennének. A leviathánok is a házak tetején, vagy földön hevertek, esés közben lesodorva a még épségben lévő Hidra gépeket. Kate körülnézve törmelékhalmokat, épületdarabokat, emberi és földönkívüli holttesteket látott. Ezek mind a háborúval együtt jártak, de a károk még így is kevesebbek voltak, mintha veszítettek volna. Ők pedig ott álltak véresen, sebesen, piszkosan és nézték a várost, amit annyian szerettek már volna elfoglalni. De amíg ők élnek, addig erre nem fog sor kerülni – futott át a lány fején a gondolat. A Bosszúállók szerettek volna minél gyorsabban eltűnni a helyszínről, de meg kellett várniuk, amíg értük küldenek egy szállító hajót, mert amivel jöttek, az roncsként hever valahol. Most, hogy elmúlt a csata izgalma, az életösztön teljesítményfokozó hatása, Kate nagyon fáradtnak érezte magát. Bármennyire is nőtt meg a fizikai aktivitása, azért szüksége volt pihenésre, amire az elmúlt napokban nem nagyon volt lehetősége. Ráadásul sok vért vesztett. Bágyadt tekintettel álldogált, majd mikor helyetfoglalt az ülésben, nem bírta tovább: feje előrebukott és mély álomba merült.
. . .
Azon az estén Maria Hill halkan bekopogtatott az igazgatói irodába, kezében a csatáról készült jelentésekkel.
- Uram! Az elemzők adatai szerint azokat az üzeneteket csak olyan ember segítségével juttathatták el, aki ismeri a kódokat és fel tudja törni a tűzfalunkat.
- Úgy gondolja, hogy belső ember volt? – pillantott rá az igazgató.
- Igen – mondta a nő határozottan.
- Tudom – bólintott jelentőségteljesen Nick Fury.
Hill ügynök apró biccentés után távozott. Bízott a főnökében és tudta, hogy már rajta van az ügyön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése