2015. július 26., vasárnap

15. Végjáték

Sziasztok!
Hát elérkeztünk ide is, itt a 15. fejezet és hamarosan új design lesz az oldalon. Köszönöm a megtekintéseket, hozzászólásokat! Jó olvasást! :)




Ezen a héten a világ különböző pontjain jártak, premier előadásokon vettek részt. Az újságokban fő téma volt, hogy ki is Katherine Elect valójában. Az adatlapja szerint ugyanis ez az első film, amiben szerepelt. A történet szerint a rendező véletlenül akadt rá egy meghallgatáson és úgy gondolta, hogy tökéletesen illik a lány szerepére. A MARVEL-fanoknak azonban tetszett a karakter, így nemsokára elültek a találgatások. Azzal zárták le a cikket, hogy a filmben a karakterről is keveset lehet megtudni, és a színésznő hű akar maradni a szerepéhez. A film nagy siker lett, a befolyt pénz bőven elegendő volt New York helyreállítására. 5 nap alatt rendbe is rakták a környéket.
A kiképzés az utolsó stádiumához ért. Eddig minden a legnagyobb rendben ment, és ha ezen a héten is így lesz, akkor utána lezártnak lehet tekinteni. A következő hét volt a lány utolsó itt töltött időszaka. A napi rutin megszokott volt: edzések, órák váltották egymást. Kate még most is tudott újat tanulni, sosem unta egyetlen pillanatát sem.
Végül aztán eljött az utolsó nap. Ma nem tartották meg az edzéseket, helyette a lány mindegyikükkel beszélgetett, de nem akárhogyan: nem maradtak a hajón, hanem egy-egy emlékezetes helyszínre mentek. Sólyomszemmel egy repülőútra indultak. Felidézték Kate első repülését és a vadászgép-próbát.
- Mi lett volna, ha elromlik valami, vagy mégsem tudtam volna olyan jól vezetni? – kérdezte a lány. – Volt, hogy egy hajszállal kerültem el az ütközést.
- Tudtam, hogy képes vagy rá. A félelmekkel pedig szemben kell nézni – felelte tömören az ügynök.
A leszállóhely nem volt ismeretlen: a rét, ahol Thor lezuhant és ahol először került szembe Hulkkal. A félisten és Banner ott vártak rájuk. Négyen együtt sétálgattak a napsütésben a sárga virágok között. Nem sokat beszélgettek, de a lány nem bánta. Élvezte a csendet, a nyugalmat, a friss levegőt, a szél susogását. Hát igen – gondolta – azok a jó barátok, akik mellett akkor is jól érzed magad, ha nem csináltok semmit. Egy idő után letelepedtek a fűbe.
- Dr. Banner, miért akart Hulk harcolni velem? – érdeklődött Kate.
 - Edzésnek jó volt. És szerettem volna egy nagyobb lény szemével látni a fejlődésedet. Egy tudós több szemszögből is megvizsgálja a dolgokat – felelte Banner.
- Thor, - fordult most felé a lány – amikor először jártunk Asgardban, apád nem szívesen engedélyezte a látogatásunkat. Miért?
- Apám nem szívleli az idegeneket, bár nem a származásuk, hanem az érdemeik alapján ítéli meg őket.
Egy ideig hallgattak, majd Kate nem bírta tovább és kibukott belőle a kérdés.
- Mit gondoltatok rólam, amikor először találkoztunk? – nézett rájuk kérdő tekintettel. – Őszintén.
- Szimpatikus voltál, de nem hittem, hogy elég bátor vagy hozzá – felelt először Barton ügynök. – Fury viszont látta benned a lehetőséget és én bíztam benne. Érti a munkáját.
- Olyan lánynak tűntél, akivel hatékonyan lehet dolgozni, akit érdekel a világ. Tudtál álmodozni és voltak ambícióid – mondta a tudós. – Alkalmas voltál a feladatra.
- Én a kitartásodra figyeltem fel – válaszolt utoljára Thor. – Tudtál változni ás áldozatot hozni a céljaid érdekében.
- Köszönöm az őszinte véleményeteket! Jól esett őket hallani!
Miután visszatértek a bázisra, Kate Starkba botlott, aki meglepő módon páncélt viselt, ám a lány értette a célzást. Beszaladt a szobájába a felszereléséért, majd a fedélzetre sietett.
- Hova megyünk? – kérdezte a férfitól.
- Verseny a toronyig – mondta, miközben lecsukódott a sisakja arcrésze és elemelkedett a hajótól. A lány sem késlekedett: bekapcsolta a turbógyorsítót és teljes sebességgel száguldani kezdett. A gyorsaság miatt a szél hűtötte a bőrét, ezért lejjebb ereszkedve a vízfelszín felett repült. Nem könnyítették meg egymás haladását: egy-egy „véletlenül” kiengedett füstbomba épp az útjukba került, bár ez igazából a lányt akadályozta. Kate imádott repülni, szerette a száguldást. Az épület tetejére végül is Stark érkezett meg előbb, de csak 1 másodperccel. Ahogy végigsétált a szobába vezető szakaszon, a páncél alkotórészeit sorban leszedték róla a beépített karok. Töltött magának egy italt, majd leültek a kanapéra. Ők is elbeszélgettek az együtt eltöltött időszakról.
- Nem hittem, hogy ennyire meg tudlak kedvelni – mondta tűnődve a férfi. – Kevés ember van, akit szeretek, de te köztük vagy.
- Én se gondoltam volna, hogy ilyen jóban leszünk – felelte mosolyogva a lány. – Szerettem a humorodat, de az életfelfogásoddal nem értettem egyet.
- Ez biztos a kapitány hatása – jegyezte meg incselkedve Stark.
- Nem is – tiltakozott a lány. – Mindenesetre tőled is sokat tanultam.
- Azt hiszem, lejárt az időnk – figyelt fel e leszálló repülőgép hangjára a férfi. – Átadlak Romanoff ügynöknek.
Natashával a bevásárlóközpont felé vették az útjukat. A forgatagon áttörve eljutottak egy padig. Nevetve idézték fel a legemlékezetesebb pillanatokat, Kate ügyetlenségeit néhány edzésen, amikor elég kemény rúgásokat sikerült begyűjtenie. Utólag nézve nem is tűnt olyan rossznak, mint abban a pillanatban.
- Tudtad, hogy fájni fog az oltás, mégsem próbáltál lebeszélni, csak a lehetőségét vetetted fel. Mi volt az oka? Miből gondoltad, hogy képes vagyok rá?
- Mert a megfelelni akarás, a küzdőszellem erősebb volt benned, mint a félelem. A lövés után feladhattad volna, sőt, ha akkor nem küzdöttél volna, már nem élnél. Ennyire még senki nem ragaszkodott hozzánk.
- Nem pont ilyen az ügynökök élete, igaz? – kérdezte némi hallgatás után a lány. – Én kiváltságos helyzetben vagyok.
- Tény és való, hogy az egyszerű ügynökök nem kapnak ilyen kiképzést, de az ő munkájuk nem is ilyen kockázatos. Viszont, ha belegondolsz, a mienk érdekesebb és folyton változik.
- Ahogy mondod – értett egyet vele Kate. – Lehetetlen megunni.
Késő délután indultak vissza. A torony aljánál egy szőke férfi állt. Barna bőrdzsekit, kockás inget viselt. Mellette egy motor parkolt. Kate az ügynöknőre pillantott, aki megértette a ki nem mondott szavakat.
- Menj csak! Jó szórakozást! – mondta mosolyogva, mire a lány hálásan bólintott és intéssel elköszönt.
- Elvihetem egy körre, Kate ügynök? – hangsúlyozta ki a lány címét.
- Természetesen, Rogers kapitány – nyomta meg ő is a férfi katonai rangját, mire elnevették magukat. – De megkérhetem, hogy hagyja el a nevem mellől az „ügynök” jelzőt? Jobban szeretem úgy, ahogy eddig szólított.
Felültek a motorra. Kate átkarolta a kapitányt, hogy le ne essen. A parkban kötöttek ki. Leparkolták a motort, majd sétálva elindultak a szokásos útvonalon, ahol a futásokat tartották. A nap lenyugodni készült, aranyfénnyel borította be a tavat. A hídon megálltak és a korláton könyökölve gyönyörködtek a látványban.
- Mi volt a legszebb emléked az itteni időről? – kérdezte Steve halkan.
- Az összes pillanatát élveztem, nem tudnék rosszat mondani, de ha egyet kellene választani, akkor az a tánc volt – felelte a lány is halkra fogva a hangját. A férfira pillantva elpirult. A kapitány kék szeme Kate szívébe pillantott és a lány nem tért ki előle. Hagyta, hogy az érzései a látszódjanak a szemében. Nem kellett beszélniük, szavak nélkül is értették egymást. Aztán egyszerre megtört a jég: a kapitány magához húzta és megcsókolta a lányt. Kate akkor érezte magát ilyen boldognak, amikor először táncoltak.
- Tudod, mit mondott Loki, amitől összetörtem? – hajtotta Kate a férfi vállára a fejét. – Azt, hogy a szerelem legyőzi az időt. Igaza volt.
Kézenfogva sétáltak vissza a motorhoz, amivel a Stark toronyig mentek. Egy gép csak rájuk várt, majd visszaröpítette őket a Helicarrierre. A lánynak még nem ért véget a nap, mert Fury várt rá az irodájában.
- Jó éjt, Steve! – köszönt el a lány.
- Neked is, Kate! – felelte a kapitány.
A lány kopogás után belépett az irodába. Az igazgató az asztalnál ült kezében egy fényképpel. Az ajtónyitásra felnézett és hellyel kínálta a belépőt.
- Szép kép lett! – mutatta Kate-nek. Az első premieren készült, mindenki rajta volt és boldogan mosolygott. – Nem bántad meg, hogy maradtál?
- Egyetlen pillanatban sem, uram. Csak azt bánom, hogy hamar eljött a vége. Nem szívesen megyek el.
- Ennek az időszaknak most vége. Dr. Banner jelentései szerint a kísérlet tökéletes eredménnyel zárult. Teljesítetted, amit vállaltál, sőt annál többet is. Jól tettük, hogy melletted döntöttünk.
- Uram, - jelent meg egy apró cinkos mosoly a lány szája sarkában – most már elárulhatja, hogy igazából miért éppen engem hozott ide!
- Látom, nem nyugszol, amíg meg nem tudod – mosolyodott el Fury is. – Nos, ennek 2 oka is van. Az egyik, hogy a csapatom tagjai pozitívan álltak hozzád, egyöntetűen elfogadták a döntést. Nagyon kevés dolog van, amiben egyetértenek, de ezt te is tudod – a lány egy bólintással helyeselt. – Most viszont láttad, mennyire összedolgoznak, nem egyénként, hanem csapatban gondolkoznak. Stark soha nem volt ennyire szófogadó és segítőkész. Banner sokkal hatékonyabban dolgozik, tele van ötletekkel. Thort jobban érdekli a földi emberek sorsa. Romanoff és Barton eddig nem vállaltak tanítást, most önszántukból jelentkeztek. A kapitány érdeklődik a mostani világ iránt, korszerűbb terveket kovácsol. Mindezt miattad. Idekerült egy fiatal lány, tele álmokkal, lelkesedéssel, lehetőségekkel. Amennyire is kegyetlenek a bűnözőkkel szemben, veled annyira kedvesek voltak. És önszántukból döntöttek úgy, hogy segítenek neked és megvédenek téged. Mindenben jót akartak neked, nem akarták, hogy csalódott legyél. Van benned valami, ami megfogott mindenkit. Ilyen hatást még Phil Coulson halála sem ért el – fejezte be komoran az igazgató.
- És mi volt a másik ok? – kérdezte némi szünet után Kate.
- Régóta keresett téged a S.H.I.E.L.D. A dédnagymamád fontos szerepet játszott az intézményünk történetében. Pontosabban ott volt az alapításnál. Margaret Carternek hívták.
- Úgy érti, hogy a dédnagymamám Peggy Carter? – kerekedett el a lány szeme.
- Igen. A háború után született lánya nem akart a honvédelemmel foglakozni. Férjhez ment és született egy lánya. A gyerek már kiskorában szerette hallgatni a Peggy történeteit Amerika Kapitányról. Elmesélt néhányat a barátainak, mire egy napon terroristák támadták meg a házukat. Az anyja nem akarta, hogy a kislány öldöklésnek legyen tanúja, ezért külföldre költöztek, jó messze Amerikától. A lány felnőtt, férjhez ment. Te már külföldön születtél, ott nőttél fel. A nagyanyád nem engedte, hogy édesanyád továbbadja gyerekkori történeteit. Mindvégig abban nevelkedtél, hogy mi nem létezünk. Elrejtőztek előlünk, nevet változtattak, nem tartották Peggyvel a kapcsolatot. Mi akkor akadtunk rád, amikor ügynökjelöltet kerestünk. Amikor megtudtam, hogy kitől származol, tudtam, hogy te leszel a tökéletes választás.
- És ezt a többiek is tudják? – kérdezte a lány.
- Nem, de jobb lesz, ha így is marad. A nagymamád terroristák elől menekült, nem véletlenül akart eltűnni. De visszatérve a holnapi napra, - váltott témát Fury – reggel indulsz. Pakolj össze, vidd magaddal, amit szeretnél. Hivatalos ügynökként vagy nyilvántartva, tehát bármikor behívhatnak, de elintéztem, hogy iskolaidőben ne zavarjanak. Itt van néhány kiegészítés – adott át egy papírmappát a lánynak. – Jó éjszakát!
- Értettem, uram. Jó éjszakát! – köszönt el Kate is, majd a szobájába ment. Az ágyban feküdve végigpörgette a fejében az eseményeket. Csupa kellemes emlék – gondolta. – Minden pillanat akkor hosszúnak tűnt, az idő mégis úgy elszaladt, hogy észre sem vettem. Ez volt életem legszebb nyara – ezzel a gondolattal szenderült álomba, ezen a nyáron utoljára ebben a szobában.
. . .
Reggel rövidnadrágot, pólót és szandált húzott, majd nekiállt összepakolni. A ruháit összetűrve a szekrénybe rakta, az ágyát elrendezte. Egy hátizsákba pakolta azokat a dolgokat, amiket el akart vinni magával: a karkötőit, a Stark-féle átlátszó képernyőjű telefont, a Steve-től kapott zsebkést, Banner egyik bombáját, és az asgardi összecsukható dárdáját. Tekintete az ágya feletti fényképhalomra siklott. Gondolt egyet, leszedte őket és egy fotóalbumba rendezte őket. Mindössze egyet hagyott itt: azt, ami az első találkozásukat ábrázolta. Vége – esett le neki. Nem akarta felfogni ennek a szónak a jelentését. Nem akarta itt hagyni ezt az életet. De ahogy már megtanulta, tovább kell lépni, akkor is, ha nehéz. Elmerülve nézegette képeket egy darabig, majd becsúsztatta az albumot a táskájába. Az egyenruháját szintén elrendezte. Szerzett neki egy külön ilyen célra készült táskát. Érdekes módon belefért a pajzs, az íj, az öv, a ruha, a kesztyű és a csizma is. A fal emellé helyezte, aztán kinyitotta az ajtót. Körbejártatta a szemét a szobán, majd a fedélzetre ment. A nap vakítóan sütött, kellemesen fújdogált a szél. Kate beszívta a tenger sós illatát, élvezte a nap melegét. Odasétált a csapathoz.
- Jó reggelt! – köszöntötte őket. – Hát eljött ez a nap is! Biztos közhelyesen hangzik, de nem tudom máshogy leírni. Életem legjobb időszaka volt ez. Olyan kalandokat éltem át, amikről álmodni sem mertem. Dr. Banner, köszönöm, hogy kétszer is megmentette az életemet; hogy beadta a szérumot. Köszönöm, hogy megismerhettem Hulkot; köszönöm a kísérleteket. Clint, köszönöm, hogy megtanítottál vadászgépet vezetni; hogy megszerettetted velem az íjászatot; és hogy megmutattad, hogy gyakorlással minden elsajátítható. Thor, köszönöm, hogy elmehettem Asgardba; a mjölnirrel való repüléseket; hogy megismerhettem az öcsédet és legfőképpen, hogy elkaptál, amikor kizuhantam az átjáróból. Tony, neked köszönöm a felszerelésemet; a jókedvedet, a repülés élményét; a piszkálódásokat. Natasha, köszönöm, hogy megtanítottál a cseledre; köszönöm a barátságodat; a karkötőket, amikkel egyszer elkerültem, hogy levágják a kezem. Steve, nem véletlenül hozzád fordultam utoljára. Te a kezdetektől fogva elfogadták, megértettél, mindenben segítettél. Köszönöm a beszélgetéseket, a pajzsot, az aggódásodat, a reggeli futásokat. Fury igazgatónak, Hillnek és mindannyiótoknak köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket, tanulhattam tőletek és hogy hittetek bennem! Sosem foglak elfelejteni benneteket! – itt elcsuklott a hangja, nem bírt tovább küszködni a könnyeivel. Így is túlteljesítette magát: nem tervezett beszédet mondani, de a nyelve akaratlanul is megindult. A többiek szeme is nedves volt. Körbeállták és megölelték. Nem szóltak semmit, de az arcuk többet mondott minden szónál. – Nagyon fogtok hiányozni!
- Te is nekünk! – mondták szinte egyszerre, mire elnevették magukat.
Sorban elbúcsúzott mindenkitől. Furyval kezet rázott, a többieket magához szorította.
- Vigyázz magadra! – kérte Natasha.
- Mindig figyelj a következő célpontra! – adott jótanácsot Sólyomszem.
- Úgy lesz! – felelte mindkettejüknek.
- Hiányozni fogsz, kislány! – mondta Stark.
- Te is nekem! – ölelte át a lány.
- Légy mindig ilyen kitartó és légy kész a váratlan helyzetekre! – búcsúzott Thor, mire Kate csak bólintott.
- Elkészült az óra – nyújtott át a tudós egy szokványosnak tűnő karórát, ám ha felnyitotta a fedelét, egy kéken világító anyaggal töltött kördoboz volt alatta. – Ne feledd, egyszeri útra érvényes! És ha bármi rendellenességet tapasztalsz…
- Tudom, akkor feltétlenül szólok – fejezte be a lány nevetve. – Köszönöm dr. Banner! – majd tovább lépett a kapitány elé. – Steve, te fogsz a legjobban hiányozni! – súgta a fülébe, mikor átkarolta, a férfi pedig erősen magához szorította.
- Te is nekem! Vigyázz magadra és gyere vissza hamar! Én itt fogok aggódva várni, pedig már meg tudod védeni magad.
- Első adandó alkalommal jövök! – ígérte a lány, majd adott egy puszit az arcára. Kicsit távolabb állt a többiektől. Thor felé nyújtotta a tesseract tartójának másik fogantyúját.
- Ég veletek! – nézett rájuk utoljára, majd elfordította a kart.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon várom a következő részt, meg az új designt is ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A design nem tudom, mikor készül el, de a következő részt hétfőn hozom. Köszönöm a támogatást! :)

      Törlés
  2. Adtál egy okot, hogy várjam a hétfőt :)

    VálaszTörlés