2015. augusztus 29., szombat

3. Új szövetséges

Délelőtt nem volt időm a számítógépek közelébe férkőzni, helyette azon agyaltam, mikor épp nem az tananyagra figyeltem, hogy milyen indokkal juthatok egy komolyabb géphez. A szobámban van ugyan egy csúcstechnológiás számítógép, de nincs teljes összeköttetésben a központi adatbázissal. Kapóra jött, hogy az egyik órán a II. világháborúról esett szó. Alaposan kifaggattam a tanáromat, akinek persze fogalma sem volt, hogy mi hozott ennyire lázba. Nem verték nagydobra, hogy többek között Amerika Kapitány is tanított. Mindenesetre most jókor jött elő a téma. Délután megkértem Hillt, hogy segítsen egy gépet szerezni.
- Mégis minek? – kérdezte fürkésző tekintettel.
- Kutatási célzattal – feleltem komoly képpel. Hill valószínűleg tudja, hogy nem mondok teljesen igazat, de mivel ismer és bízik bennem, segít. Kapok egy külön szobát, amit irodaként használtak, de jelenleg nem üzemel. Beüzemeljük, majd Maria elsiet. Mostanában kevesebbet látom. Munkát kapott a Stark Industriesnél, igaz, hogy csak másodállásban. Valószínűleg Stark felügyelete is az ő feladata. Nem csodálom, hogy más nem vállalta el. A hajón a fél személyzetet lecserélték, Fury nincs itt, Hill is ritkán. Sok az új arc, egész más a hangulat. Azzal, hogy a S.H.I.E.L.D.-et felszámolták, valami megváltozott. Örökre.
Miután levédtem a gépet, elkezdtem keresgélni a Hidra fájlok között. Sorban nyitogattam meg az összeset, lefutattam rajta egy keresőprogramot. Habár a számítógép gyors volt, többször meg kellett állnom, hogy feltörjek egy-egy mappát, ezért hosszúnak ígérkezett a délután. Már 2 órája görnyedtem az asztal felett, úgyhogy úgy döntöttem, hogy járok egyet. Mikor nyitom az ajtót, a számítógép jelezni kezdett. A kijelzőn egy ablak villogott: a fájltípus nem támogatott vagy törölték, nem lehet megnyitni. Megvan! Nem túl nagy fájl, ezért úgy döntöttem, folytatom a kutatást. A legfejlettebb és legmegbízhatóbb programot küldtem rá a mappákra. Összesen 3 olyan fájlt találtam, ami segíthet nekünk. Lementettem őket és elhagytam az irodát. Ha bárki is figyelne, jobb, ha nem tudja meg, miben sántikálok. A szobámban megpróbáltam feltörni, megnyitni a dokumentumokat, de egyszerűen egyik program sem tudott vele mit kezdeni. Nem reagált a parancsra, még ahhoz az oldalához sem tudtam hozzáférni, ahol fel lehet törni. Mivel számomra lehetetlennek tűnt a feladat, ezért egy olyan emberhez fordultam, aki gyerekkora óta ezt csinálja.
- Tony Stark élethű másával beszél, kérem hagyjon üzenetet – hallatszott a telefonból.
- Stark, itt Kate – kezdtem, de nem folytathattam, mert a Vasember a szavamba vágott.
- Üdv, Kate. Ha lehet, akkor gyorsan mond, mert épp hegesztek.
- Segítségre lenne szükségem – mivel Stark csendben maradt, folytattam. – Titkosított fájlok, kódfeltörés, olyanok, amikről rajtam kívül senki nem tud. Ilyesmik.
- Küldd át! – azzal letette a telefont.
Érdekes módon tovább küldeni, másolni lehetett a fájlokat, de megnyitni nem. A ma délutáni edzést feláldoztuk a kutatásra, de mivel még volt időm, az edzőterembe mentem.
- Pihenned kéne – mondtam köszönés helyett a kapitánynak, aki megint kitépett egy zsákot a helyéről. Már nem látszódta rajta az ütések nyomai, de én azért aggódtam érte.
- Megtaláltad? – fordult felém.
- Igen, 3 darabban. Lehetetlen megnyitni, de hamarosan kapok segítséget.
- Stark?
Bólintottam. Mindketten tudtuk, hogy ebben vérprofi, verhetetlen. Ha ő nem tud vele mit kezdeni, akkor más sem. Mivel ma már úgysem tudtam volna mit csinálni, gyakoroltam pár órát, majd visszavonultam a szobámba. Ugyanott laktam, ahol nyáron, még a berendezésen sem változtattak. Az ágyam feletti fényképet is békén hagyták. Még az első találkozásunkat ábrázolta. Az egyenruhám kitisztítva feküdt a táskában, a fegyvereim leápolva. Minden ugyanúgy. Kivéve a pajzsom: ezt ugyanis átfestették. Sötétkék alapon ezüstfehér A betű díszítette. Gyönyörű volt! Szerettem a szürke alapon fekete betűst is, de ez volt a favorit. Teljesen illett hozzám; csak nem tudtam, kinek köszönjem meg. Senki nem mondott semmit, így nem tudtam, kinek az ötlete, munkája volt. És Steve se árulja el, még azt sem, hogy miért változtatták meg. Bár végül is mindegy. Lefeküdtem. A nyakamban lévő medált kezdtem el forgatni, mivel nem tudtam aludni. Ezt még Natashától kaptam: egy körben lévő A betűt ábrázolt. A Bosszúállók jelvényét. Az én jelvényemet is. Ezzel a gondolattal álomba szenderültem.
. . .

Másnap korán ébredtem. Nincs napirendem, egyedül az óráim vannak meghatározott időpontban. Most, hogy Fury nincs a hajón, eléggé szabadon vagyok fogva. Van ugyan helyettes parancsnok, de igazából Hill a főnök, ő pedig ismer. Vagyis délután azt csinálhattam, amit akarok, kivéve, ha beosztanak valahova segíteni. A mai órán tesztet írtam: ez olyasmi, mint a hagyományos dolgozat, csak gondolkodást, stratégiát igénylő feladatok vannak benne. Ezzel is különböző helyzetekre készítenek fel. Jól haladunk az anyaggal, bár nem láttam a tanmenetet, így aztán nem tudom, hol kellene tartanunk. Ebéd után beugrottam a szobámba. A telefon nem fogadott hívást jelzett és a számítógép is villogott. Rögtön tudtam, ki keresett.
- Bocs, nem voltam itt – mondtam köszönés helyett a készülékbe. – Mi lett a fájlokkal?
- Nem tudtam feltörni. Úgy kódolták be őket, hogy csak a létrehozás helyszínén lehet hozzáférni. Ráküldtem egy keresőt, ami pontos találatot adott ki. Minden információt átküldtem – felelte Stark.
- Kösz a segítséget – búcsúztam volna el, ám Stark leállított.
- Kate, ez elég komolynak tűnik. Mire kell ez?
- Egy kutatáshoz – adtam kitérő választ. A Vasember nem kérdezett vissza. Ha meg akarja tudni, úgy is kideríti. Nem kell mást tennie, mint beférkőznie a rendszerbe. Onnan mindent megtud, amit csak akar.
Szereztem egy hordozható gépet (úgy nézett ki, mint egy apró bőrönd), rámentettem az anyagot, kezembe fogtam a felszerelésem táskáját és elindultam a kapitány szobája felé.
- Steve, megvan! – nyitottam be. Ő ennyiből is értett. Egy táskába rendezte az egyenruháját, mialatt én felhívtam Sam-et. 5 percen belül mindhárman elhagytuk a jelenlegi helyünket. Nem volt nagy légiforgalom, így gyorsan eljutottunk Washingtonba. Landolás után a lépcsőházban mentünk le. Reméltem, hogy nem találkozunk senkivel, de ez nem jött össze. A kapitány lakásának szintjén nyílt egy ajtó és kilépett rajta a „nővérke”. Egy ideig a kapitány őrizete volt a feladata, az álcája szerint pedig kórházi nővérként dolgozott. Szőke haja copfba kötve, CIA egyenruha volt rajta. Meglepve nézett fel.
- Rogers kapitány? – szólalt meg lassan. Hupsz, ezek szerint úgy tudta, hogy Steve halott. Sajnos a sapka, a szemüveg és az álruha nem tévesztette meg. – Azt hittem… Azt hittem, meghalt.
- Hát, nem. De ez szigorúan titkos – felelte Steve. Erre én se nagyon tudtam volna mit reagálni, tekintve, hogy Steve Rogers a nyilvánosság számára halott és azt, ami a hajón történt nem kötötték mindenkinek az orrára.
- Én azért örülök – csúszott ki a nő száján. Az arcát látva, nem tudom miért, de le akartam keverni neki egyet. – Ő kicsoda? – fordult felém.
- Kate Elect – nyújtottam kezet. Nem volt érdemes titkolózni, bár nem ismert fel. Vagy nem tudta, ki vagyok.
- Sharon Carter – mutatkozott be, de mintha ott sem lettem volna. A szeme minduntalan a kapitányra tévedt.
- Örülök, hogy találkoztunk, de most mennünk kell. Viszlát! – majd elrángattam Steve-et. Dühösen csörtettem le a lépcsőn. Számomra a 13-as ügynök nem volt „szimpi csaj”.
- Kate, várj! – ért utol a ház előtt kapitány. – Mi a baj?
Nem válaszoltam, csak felszálltam a motorra. Tulajdonképpen én se tudom, de az érzés ismerős volt. Félúton jártunk, amikor ezt mondtam:
- Nem akarlak elveszíteni! – ez fejezte ki legjobban a pillanatnyi felindulásomat.
Sólyommal egy kávézóban beszéltük meg a találkozót. Nem túl biztonságos, de kevésbé feltűnő. Sütött a nap, így nem ütöttünk el a tömegtől, mivel mindegyikünk arcát szemüveg takarta: Sam napszemüvegben, Steve egy vastagkeretes normálban, míg én a repülőszemüvegemben ücsörögtem a helyemen. A leghátsó bokszba ültünk. Megvártuk, amíg kihozzák a rendelést, csak utána tértem a tárgyra.
- A fájlok megvannak, de csak a létrehozás helyszínén lehet őket feltörni. Stark egy nyomkövetővel megállapította, hogy ez hol van. Méghozzá – kinyitottam a gépet és gyorsan megnyitottam a fájlokat. A kijelzőn megjelent egy térkép, ami fokozatosan közeledett a célunk felé. Egyre részletesebb képet mutatott, majd megállt. Ismertük a helyet, bár én még nem jártam ott. – A Triskelion.
A fotó a még ép épületet ábrázolta. A magas építmény a folyó partján állt, egy része üvegből volt. Ez volt a S.H.I.E.L.D. főhadiszállása. Ma fele romhalmaz, nagy része nincs használható állapotban. A Vízió projekt lezuhant hordozói közül egy belevágódott az épületbe, tönkretéve jó pár emeletet.
- Végül is logikus. Valószínűleg Pierce irodájában lesz, amit keresünk – vonta le a következetést a kapitány.
- De hogy jutunk oda be? Te elméletben halott vagy, én nem vagyok ügynök, Kate pedig nem járt ott – sorolta Sam.
- Ti sehogy. Én pedig segítséggel – mindketten kérdőn néztek rám. – Hill. Egyszer úgyis be kellett volna avatnunk. Ő Fury jobb keze, szabad bejárása van mindenhova.
- Szerinted beleegyezik? – kérdezte Steve.
- Jelenleg te parancsolsz neki – mosolyodtam el. Végül is, ő már kapitány. Az akciót ma végre akartuk hajtani, nem volt érdemes halogatni. Ha Hill nem egyezik most bele, ezután se fog. Mivel ma épp a bázison tartózkodott, úgy döntöttünk, hogy én visszarepülök és megbeszélem vele a dolgot, ezalatt Sólyom és a kapitány kidolgoznak egy tervet nemleges válasz és vészhelyzet esetére. A számítógépet otthagytam, mert azon rajta van az épület alaprajza. Mindhárman visszamentünk Steve lakásához, ahonnan én tovább álltam, a többiek pedig ottmaradtak. 
A Helicarrieren rögtön a vezérlőbe mentem. Itt könnyen lehetett információt szerezni és Hill legtöbbször itt tartózkodott.
Az egyik számítógépnél bukkantam rá. Jeleztem neki.
- Mi a baj, Kate? – csukta be maga mögött a szobám ajtaját.
- Ez – mutattam meg neki a fájlokat, Stark adatait és a helyszínt. Kérdőn tekintett rám. – Segítségre lenne szükségünk a bejutáshoz és valószínűleg a feltöréshez is. Egyedül nem menne, már pedig szeretnénk elkerülni a feltűnést.
- És mit csináltok, ha használható információt találtok? Megkeresitek? – kérdezte, mire bólintottam. – Fury engedélye nélkül is? – újból bólintottam. Ez egy magánakció, ráadásul veszélyes és szabályellenes.
- Rendben. Segítek bejutni a Triskelionba, de utána nem vállalok felelősséget értetek.

Sziasztok!
Most egy kicsit hosszabb résszel jöttem, de hát így sikerült. Mint látjátok, került chat a blogra, használjátok, ha kedvetek tartja. (Bocs, hogy kétszer elküldtem majdnem ugyanazt az üzenetet, azt hittem először, hogy nem ment el.) Nagy örömmel köszöntöm az új feliratkozókat és köszönöm a rengeteg megtekintést! Továbbra is várom véleményeiteket, észrevételeket! :)
Üdv: Kate Avengers

2015. augusztus 26., szerda

Díj #2

Üdv emberek!
Megkaptam a 2. díjamat is, így most ezzel érkeztem. Nagyon szépen köszönöm Lena White-nak, a Deep Breath blog írójának.


Szabályok:

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad. 
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad. 
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról. 
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról. 
5. Válaszolj a 12 kérdésre.
6. Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban. 
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek a visszajelzés. Ez lehet kritika, véleményezés, a lényeg, hogy építő jellegű legyen. 
8. Cseréljetek linket. 
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat.
10. Tedd ki a "plecsnit" jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen.

12 dolog a Deep Breath-ről

1. A főszereplő lány neve Blair.
2. A barátnőjét Kate-nek hívják.
3. Blair titokban szerelmes a barátjába, Gil-be.
4. A főszereplő légzési problémákkal küzd.
5. Jelenleg 8 rész és a prológus olvasható.
6. Most 6 feliratkozóval rendelkezik, pedig szerintem többet érdemelne. Engem már a prológussal megfogott.
7. Blair nagy küzdőszellem.
8. Kicsit a Csillagainkban a hibára emlékeztet, de ez semmit nem von le a blog értékéből.
9. Blair csak bio kaját eszik, mert a betegsége mellett ételallergiája is van.
10. A trailer fekete-fehér, a design gyönyörű.
11. Blair utálja a betegségét, és küzd ellene.
12. A főszereplő szimpatikus karakter: hűséges barát nem mindennapi problámakkal.

Válaszok a kérdésekre


1. Eddig is olvastad a blogot, vagy csak most a díj miatt? Most kezdtem bele a díj miatt, de már a prológussal megfogtál, tehát ezután is olvasni fogom.
2. Mit gondolsz Matt-ről? Igazi nőcsábász, kíváncsi vagyok, mi lesz vele és Blairrel, kezdem egyre jobban megkedvelni.
3. Kivel tudsz a legjobban azonosulni a történetből? Miért? Igazából senkivel. Nem vagyok beteg, de én is szoktam álmodozni, akár csak Blair.
4. Van olyan, amit máshogy csináltál volna a cselekménnyel kapcsolatban? Fejtsd ki! Nem csinálnék semmit máshogy, a történet úgy jó, ahogy van.
5. Tetszenek a hosszabb leírások a történetben, vagy szerinted feleslegesek? Írj róla bővebben. Szeretem olvasni Blair gondolatait, hogy hogyan látja a világot. Szerintem nem jó, ha egy blog tele van párbeszédekkel, a leírásokból jobban megismerhetjük a karaktereket.
6. Tájleírásaim elképzelhetőek vagy zavarosak? Jók a tájleírásaid, mindig a megfelelő mennyiség, könnyen el tudom képzelni a helyszíneket.
7. Ezután fogod még olvasni a sztorit, vagy soha többet nem lépsz ide vissza? Mint már mondtam, jövök. Igazi rajongó lettem és az új feliratkozód.
8. Mi a véleményed a címről? Tetszik. Érdekes, lényegretörő, figyelemfelkeltő.
9. Hogy vélekedsz arról, hogy én fejezetekre bontom 10 részenként a történetet? Szerinted így jó vagy sürgős változtatást igényel? Szerintem teljesen jó, minden író egyénileg osztja be az évadokat, részeket.
10. Mi a véleményed a fogalmazásomról? Nagyon szépen fogalmazol, illik a karakterhez. Megválogatod a szavakat, nem mindennapi kifejezéseket használsz. Csak dicsérni tudom.
11. Mi a véleményed a Gil-Eve párposról? Örülök, hogy szakítottak, Eve nem illett Gilhez és nem is volt szimpatikus. Jobb neki nélküle, úgy gondolom.
12. Szerinted szükség van több civakodásra Blair és Matt között, vagy elég annyi, ami most van? Nem kell több civakodás, mert akkor Matt túlságosan rámenősnek tűnne, nem hagyna választást a lánynak, elvesztené a varázsát.

12 dolog az én blogomról

1.Az első évad E/3.-ban, a második E/1.-ben íródott.
2. A főszereplő lány kora nem derül ki a történetből.
3. A Bosszúállók mind szerepelnek benne nagyjából egyforma szereppel, de Amerika Kapitánynak egy kicsit nagyobb része van a történetben.
4. A jelenlegi design a 2. évad hangulatát tükrözi.
5. A történet eredetileg könyvnek készült.
6. Kate karakterét sok mindenben magamról mintáztam.
7. A tesóm javaslatára lett Jennifer Lawrence Kate megtestesítője.
8. Az előző és a mostani designt is Marvel fanficot író bloggerinák csinálták.
9. Az évadok előre meg vannak írva, csak utána rakom föl őket.
10. A történet kezdetben kicsit naiv, de ahogy haladunk előre úgy formálódik Kate karaktere és én is.
11. Ez az első blogom és komolyabb írásom.
12. Füzetbe írom a történetet.

12 kérdés a bloggal kapcsolatban

1. Mit gondolsz, Kate mennyi idős?
2. Van-e kedvenc szereplőd? És ha igen, kicsoda?
3. Ez nem pont a bloggal kapcsolatos, de szereted-e a Marvel filmeket?
4. Ha nem ismered a filmeket, amik a történethez kapcsolódnak, sok mindent nem értettél?
5. Sablonosnak tartod-e a történetet?
6. Mit gondolsz Kate és Amerika Kapitány kapcsolatáról?
7. Van-e olyan szereplő, akiről szeretnél többet megtudni?
8. Zavart-e, hogy fanfictiont kellett olvasnod?
9. Mit gondolsz Kate-ről? Megérdemelte ezt a kiváltságot?
10. Van-e kedvenc részed?
11. Ha ismered a filmeket, mennyire sikerült visszaadnom a karaktereket? Ha nem ismered, sikerült-e felkeltenem az érdeklődésedet valamelyik iránt?
12. A blogon nincs chat. Szerinted szükség lenne rá?

12 díjazott

1. Véres pecsét
2. Áldozat
3. Égszínkék
4. Nyílt tenger
5. Love vs. Work
6. Drug or love
7. Joke
8. Sunflower Opinion
9. Marvel fanfictions
10. Az árnyékmacska tánca
11. Angyali lecke
12. Bad blood

OFF bejegyzés - Díj #1

Sziasztok!
Mint látjátok, nem részt hoztam. Örömmel jelentem, hogy megkaptam az első díjam, amit nagyon szépen köszönök Nicolette F.-nek. Az ő blogját a nevére kattintva nézhetitek meg.



Szabályok:
  1. Írd le, hogy kitől kaptad. 
  2. Írj magadról 10 dolgot.
  3. Válaszolj 10 kérdésre. 
  4. Tegyél fel 10 kérdést. 
  5. Küld tovább 10 embernek. 

10 dolog rólam


1. Most megyek 10. osztályba.
2. Telefonról blogolok, mert a Blogger tönkreteszi a gépet. (Értsd: mikor megnyitom az oldalt, a laptop beadja a kék halált).
3. Kedvenc könyveim: Gyűrűk ura, Az éhezők viadala, Eragon
4. Egy időben csak sci-fit olvastam.
5. Írás közben gyakran hallgatok zenét.
6. Szeretem a filmzenéket.
7. Még nem tudom, mi leszek nagykoromban.
8. 8 évig jártam zeneiskolába.
9. Első nyelvnek németet tanulok, másodikként angolt.
10. Az angolt szeretem jobban.

Válasz 10 kérdésre
  1. Ha lehetne három kívánságod, mi lenne az?  Eljutni egy Marvel film forgatására, eljutni egy One Direction koncertre, egy nagyon szép családi házba költözni. Most épp ezek jutottak eszembe.
  2. Macska vagy kutya?  Mindkettőt szeretem, de egyértelműen kutyát vennék.
  3. Mit tennél, ha a szüleid elő állnának azzal, hogy örökbefogadtak és nem ők az igazi szüleid?  Hát, remélem, ez nem történik meg. De ha mégis, akkor is úgy szeretném őket, ahogy eddig, csak kutakodnék az igazi szüleim után.
  4. Mi a fontosabb számodra? Karrier és utazás vagy család és szerelem?  Nagy kérdés. Sokat álmodoztam nagy karrierről, utazásokról, igazából ez az egyik álmom. Viszont, ha választás elé kerülnék, ha nehezen is, de a családot és a szerelmet választanám.
  5. Mi az álmod? Lehet, hogy nevetségesnek hangzik, mert ez a valóságban úgysem történik meg, de csodálatos lenne a Bosszúállók stábjával találkozni és dolgozni.
  6. Szeretsz olvasni?  Igen, nagyon szeretek, bár az írás miatt kevesebb időm jut rá.
  7. Sportolsz valamit?  Nem, sose sportoltam versenyszerűen, vagy egyesületnél.
  8. Mi a kedvenc színed?  Kék, de abból szinte az összes árnyalat.
  9. Melyik városba szeretnél eljutni? Miért? New Yorkba. Tulajdonképpen a sok forgatási helyszín vonz és szeretném igazából átélni egy (nagyon) nagy város hangulatát.
  10. Mi ihlette meg a történeted? Szeretek álmodozni és épp nem volt olvasnivalóm, így megpróbáltam leírni egy ilyen jelenetet. A többi jött magától és egész nagyra nőtte ki magát.
10 kérdésem



1. Tervezel írói pályát, vagy csak hobbi szinten írsz?

2. Szeretsz fanfiction olvasni? És ha igen, milyet?

3. Melyik álmaid városa?

4. Milyen könyvet olvastál utoljára?

5. Mi a kedvenc filmed?

6. Mennyire fontos számodra, hogy egy blog rendelkezzen fejléccel?

7. Milyen érzés volt, amikor megláttad az első véelményt a blogodon?

8. Minek a hatására kezdtél el írni?

9. E/1.-ben vagy E/3,-ban íródott történetet szeretsz jobban olvasni?
10. Kizáró ok-e, hogy fanfiction a blog, ha olvasnivalót keresgélsz? (Mivel ezt szépen sikerült megfogalmaznom, leírom érthetően: voltál-e már úgy, hogy csak azért nem olvastál bele egy blogba, mert valamilyen fanfic volt?)

Akiknek küldöm



2015. augusztus 22., szombat

2. Sam


Valójában a kapitány nem egyedül ment volna. Valaki már előttem felajánlotta a segítségét: Sam Wilsonnak hívták. Más néven Sólyom. Egyszerű katona volt, most a veteránoknál szolgált. Segített feldolgozni a leszerelt katonáknak a háborúk és az öldöklések borzalmait. Egy reggeli futás alkalmával ismerkedett meg Steve Rogersszel. Amikor Steve és Natasha a S.H.I.E.L.D. elől menekült, nála megpihentek és együtt tervet kovácsoltak. A Vízió project elpusztításában is nagy szerepe volt, nem csak a fémszárnyai miatt. Szóval úgy tűnt, hogy hárman indulunk erre az útra. Mivel csapatként megyünk, nem árt, ha tagok ismerik egymást. Egyik nap én és kapitány elhagytuk a bázist és Washington felé repültünk. Mivel van pilóta-engedélyem és különleges képesítésem, egy vadászgép és egy csúcstechnológiás többszemélyes repülőgép boldog tulajdonosaként én vezettem. Fury nem tartózkodott a hajón, jelenleg Európában van, de azért a múltkori eseményekből tanulva nem ott tartjuk a megbeszélést. Ráadásul az igazgató nem tud a tervünkről, úgyhogy tulajdonképpen szöknünk kell. Mondjuk szerintem Fury sejti, hogy mire készülünk és mivel eddig nem akadályozta meg, ezután sem fogja. Mivel Washingtont nem ismerem, Steve segített a navigálásban. Az ő háza tetején landoltunk. Amíg távol voltam, Stark beszerelt egy álcázó-berendezést, ami jelen esetben nagyon jól jött.
- Benézhetek a lakásodba? – kérdeztem a kapitánytól.
- Ha szeretnél – egyezett bele.
A lakás nem volt nagy, de otthonosan berendezett. Egyszerű bútorok, modern felszerelés, a könyvespolcon II. világháborúról szóló könyvek. Rendbe hozták ugyan Bucky támadása után, de a padlón még látszott pár vérfolt.
- Ez Fury vére?
- Igen. Sok vért vesztett, amíg ideértek a mentőseink.
- Amúgy szép lakás. Nem illik hozzád – mosolyodtam el.
- Ahogy mondod – mosolyodott el ő is. – Az ágy túl puha, lehetetlen benne rendesen aludni annak, aki megjárta a frontot.
Megöleltem. Jó volt látni, hogy újra önmaga. Eddig valahogy minden figyelmét Bucky kötötte le.
- Hiányoztál – suttogtam.
- Te is nekem.
A lakásból kilépve ismerős kép villan be. Várom, hogy megjelenjen a „nővérke”, pedig most biztosan dolgozik. Ő is a CIA-hoz került, ahol valószínűleg gyorsan előléptették.
- Végül is felhívtad? – teszem fel azt a kérdést, ami foglalkoztatott.
- Nem – felelte egyszerűen a kapitány, mire megkönnyebbülök és boldogan sietek le a lépcsőn. A ház előtt egy ismerős motor parkol. Akaratlanul is eszembe jut az utolsó napom. A kapitányra pillantok és látom, hogy ő is emlékszik.
- Elvihetem, Kate ügynök?
- Természetesen, Rogers kapitány – mire mindketten elnevetjük magunkat. Vannak szép emlékeink. Motoron keverünk el Sam házáig. Teszünk egy kis kerülőt, hogy megnézhessem a Fehér Házat. Szép épület, nagy és fehér. Valahogy nem illik az ügynökök világához, bár ott is vannak beépült emberek. Reggel van még, Sólyom ilyenkor szokott hazaérni futás után. Biztos épp bontaná a narancslevet, amikor Steve kopogtat az ajtón.
- Nicsak, a futóbajnok – majd üdvözlik egymást. Ezután az afroamerikai felém fordul és kezet nyújt – Sam Wilson.
- Kate Elect– úgy döntöttem, hogy ezt a nevet fogom használni. Jobb, ha az igazit csak kevesen ismerik.
- Gyertek be!
Az asztalon reggeli vár, valószínűleg számított ránk. Az étel láttán korogni kezd a gyomrom, pedig eddig fel sem tűnt, hogy evés nélkül jöttem el. Mindhárman leülünk és nekilátunk a reggelinek.
- Nem furcsa ilyen fiatalon belecsöppenni ebbe a világba, Kate? – kérdezte tőlem Sam.
- Először az volt, - feleltem, miközben kortyolok egyet a narancsléből – de miután a legjobbaktól tanultam, megszoktam. Túl sok mindent láttam és kaptam, amiket nem tudok elfelejteni. Hazamentem, de semmi nem volt ugyanolyan és nem nagyon volt senki, akivel beszélhettem, volna ezekről. Itt pedig mind egy csónakban evezünk. Ráadásul saját testőröm is van – pillantottam a kapitány felé.
- Értem – mosolyodott el sokatsejtetően Sam. Valószínűleg látja, hogy több van köztünk, mint barátság. Bár, hogy pontosan mi, azt még én sem tudom megmondani. Nem mondhatnák ránk, hogy együtt járunk. A mi kapcsolatunk ennél mélyebb. Nemcsak a szérum köt össze, hanem kölcsönösen megértjük egymást.  Ez a kapcsolat nem felületes, nem a csókolózásról szól, nem „szétmegyünk-összejövünk” kapcsolat, nem olyan, mint mai világ legtöbbje. Csókot mindössze egyszer kaptam, még 3 hónapja. De nem is ezért szeretem Steve-et, hanem, mert megért és hisz bennem. És nem mellesleg hatékonyan tudunk együtt dolgozni.
- És hogy bírod az öldöklést? Nem viselt meg? – kérdezte Sólyom, a munkájából adódóan.
- Hát erre nem egyszerű válaszolni. Amikor először megöltem egy embert, elhánytam magam. Undorodtam attól, amit tettem, éreztem, hogy nem volt jogom hozzá. Az nem enyhített rajta, hogy ellenség volt. Azon a ponton meginogtam. Akkor először és utoljára kérdőjeleztem meg a döntésem helyességét. A halott emberekről folyamatosan bevillanó képek nagyon megviseltek, nem tudtam feldolgozni. De Steve segített: rávilágított arra, hogy önvédelemből és az emberiségért tesszük. „A cél szentesíti az eszközt” – mondja a közmondás. Ettől kicsit elviselhetőbb lett, de ezután is ügyeltem rá, hogy a támadóimat inkább harcképtelenné tegyem, bár gyakran muszáj volt elvennem az életüket, ha meg akartam menekülni és az embereket meg akartam menteni. Szóval, nem volt egyszerű, de Steve segített – fejeztem be. Szavaimat nagy csend követte, hisz értették és átérezték a helyzetemet. Így inkább témát váltottam. – Mi lett a szárnyaddal?
- Miután valaki tönkretette a felét, a másik része pedig elszállt, úgy kellett megkeresnem a darabjait, de szerencsére szakemberek össze tudták rakni, sőt kaptam néhány plusz darabot is.
- Egyszer majd kipróbálhatom? – kaptam az alkalmon, mert kíváncsi voltam, milyen szárnyakkal repülni.
- Persze. Mindenben ilyen lelkes? – fordult az eddig szótlanul figyelő kapitány felé.
- Igen, minden ötletet így fogad. Szereti, amit csinál, lelkes, kíváncsi, bár makacs és önfejű – felelte mosolyogva, mintha ott sem lennék.
- Hé, én is itt vagyok! – lengettem meg előttük a karom, bár nem úgy tűnt, mintha meghatná őket, helyette hahotázásban törtek ki, gondolom az arckifejezésemet látva. Időnként érdekesen tudok nézni, de nem tehetek róla. – Oké, Steve-nek igaza van, önfejű vagyok és többször cselekszem, mielőtt átgondolnám, de ennek köszönhetitek, hogy életben vagytok!
- Nézted már azt az eseted a mi szemszögünkből, lentről, ahonnan semmit nem tudtunk tenni? – halkult el a kapitány. Láttam rajta, hogy képtelen lett volna megbocsátani magának, ha nem élem túl a robbanást. Akkor nem gondolkodtam, csak tettem, amit kellett. Mire észbe kaptam, már a levegőben voltam, a karjaim között egy forrósodó hidrogénbombával. Amikor átmentünk a kapun, megcsapott az oxigénhiány, de az, hogy nem élhetem túl, csak akkor fordult meg a fejemben, mikor elsodródtam Stark mellől és a robbanás belevágott egy törmelékhalmazba. Lentről nézve valóban borzalmas lehetett, legjobban a tehetetlenség. Azt én se szeretem. Végül Sam törte meg a csendet:
- Én is láttam, hogy mi történt. Sok mindent tudok rólad, Kate, Steve rengeteget mesélt. Többek között a kitartásodról. Amiatt nem próbált meg lebeszélni erről az útról sem. Tudsz nekünk segíteni és hasznos társ leszel.
- Akkor mire várunk? – kérdeztem, amivel sikerült mosolyt csalnom az arcukra.
- Ha meg akarjuk találni Buckyt, elsősorban ezekre a feljegyzésekre támaszkodhatunk – húzta elő a kapitány azt a mappát, amit Natashától kapott. Fényképek, jegyzetek, adatok, leírások voltak benne, többnyire orosz nyelven. Nat nem tétlenkedett, rengeteg anyagot szerzett néhány telefonhívással Kijevbe.
- Mik vannak benne? – kérdeztem, mert az oroszhoz nem konyítottam.
- Leírások a gyilkosságokról, a Tél katonájának felbukkanásának helyszínei, a Hidra adatai Buckyról és néhány fénykép – felelte a kapitány.
Kezembe vettem egy régi fotót: a ’40-es években készülhetett. Buckyt ábrázolta katonai egyenruhában. Fiatal, életerős, barátságos ember lehetett. Kevés a hasonlóság a mostani és a régi arca közt. Tekintete eszelős, érzelemmentes lett, kiveszett belőle a fény. Egy gép lett belőle, akit mások irányítanak. Nem ugyanaz az ember. Más lett.
- Van valami, ami segíthet a keresésben? – nézett fel a papírokból Sam.
- Natasha szerint Bucky a felelős több tucat gyilkosságért az elmúlt 50 évben – kezdte Steve. – A leírások csak néhány helyszínt említenek, ahol megfordult. Sehol nem tartózkodott huzamosabb ideig. Tulajdonképpen nincs semmink, amin elindulhatnánk.
- Akkor még több információ kell – jelentettem ki.
- Az összes anyagot átnéztem – legyintett a kapitány.
- És mi van, ha mégsem? – szállt be a vitába Wilson is. – Nem ismerem a S.H.I.E.L.D.-et, de a saját szememmel is látom, hogy álcázásban és hírszerzésben utánozhatatlanok.
- Lehet, hogy létezik egy olyan mértékben titkosított Hidra fájl, hogy még a legpengébb hackerek sem találták meg. Elvégre a taktikai egység tele volt kettős ügynökökkel. Alexander Pierce-nek nem okozhatott gondot egy fájl eltüntetése – fűzöm tovább a gondolatmenetet.
- Nos, akkor már csak meg kell találnunk. Viszont csak olyan ember keresgélhet ezek között, akiről nem gondolnák, hogy bármit is forgat a fejében – néztek rám mindketten.
- Vállalom – feleltem, értve a célzást, bár még fogalmam sem volt, hogy hogyan látok neki. Mit kezdjek én akkor, ha a legjobbaknak sem szúrt szemet. Mondjuk, nem is keresték. Legalább ennyi előnyöm van.
- Akkor most legjobb, ha visszamegyünk. Kate visszér az óráira, így nem kell magyarázkodnunk – állt fel a kapitány.
- Örültem a találkozásnak – búcsúztam Samtől, aki kikísért minket. Motorral kevertünk vissza Steve lakásáig, majd beültünk a tetőn parkoló gépbe és már süvítettünk is a Helicarrier felé.


Sziasztok!
Új rész ezentúl szombatonként érkezik, legalábbis úgy néz ki. Igaz, hogy ebben sem sok minden történik, mint ahogy az előzőben sem, de mondtam, hogy kissé könyvszerű lett hosszú felvezetéssel.
Köszönöm, mint mindig a megtekintéseket, hozzászólásokat! Na és persze köszönöm a kitartást, amivel olvassátok a történetet!
Üdv: Kate Avengers

2015. augusztus 15., szombat

1. Kezdet


A nevem Kate. Hivatalosan S.H.I.E.L.D. ügynök, gyakorlatilag tanuló. Amióta visszajöttem, ezzel telnek a napjaim: délelőtt órákra járok magántanárhoz, délután erőnléti edzéseken veszek részt. A tanulásban gyorsított ütemben haladunk, de nem okoz gondot: a tanárom direkt ilyen képzést kapott; a szérum pedig gyorsabban tanulok, lassabban felejtek. Minél előbb le kell tennem a vizsgákat. Most megkérdeznétek, hogy minek van rá szükségem? Először is: „hivatalosan” egy cserediák programban veszek részt, vagyis muszáj tanulnom. Másodszor: én is szeretném, ha meglenne. Harmadszor: szükségem van egy alapműveltségre, például akkor, ha „téglának” osztanak be. Jól haladok, sokkal élvezetesebb, mint a normál iskola. És hogy miért nem dolgozom éppen? Az ügynököknek ez lenne a feladata: különféle ügyeket kapnának, választanának és a S.H.I.E.L.D. embereit ismerve meg is oldanának. Csakhogy én nem vagyok közönséges ügynök: csatlakoztam Nick Fury csapatához, vagyis én lettem a hetedik Bosszúálló. Jelenleg nincs világkatasztrófa, földönkívüli támadás, Fury igazgató pedig addig nem küld terepre, amíg nincs vészhelyzet, inkább a tanulásra helyezi a hangsúlyt. 
Amerika Kapitány kivételével egyik Bosszúálló sincs a hajón. Most, hogy nem engem tanítanak, szabadok, mint a madár. Thor Asgardban van, dr. Banner a saját titkos laboratóriumában (amiről még nem sikerült kiderítenem, hogy hol van). Stark természetesen Malibuban van és a sokadik páncélját gyártja, már amikor épp nem ad interjút vagy nem a cégével van elfoglalva. Sólyomszem a saját ügyén dolgozik, Natashának ki kell dolgozni egy új álcát, miután az élete landolt az üzenőfalon. (Bizony nagy áldozatot hozott, tekintve a múltját. De mégis megtette, önzetlenül, másokért. Nem véletlenül nézek fel rá.) Steve is csak azért van itt, mert pihenésre van szüksége. Miután Bucky összeverte a hajón, majd Washington folyójába zuhant, alaposan összezúzta magát. Habár a szérum miatt gyorsabban regenerálódik, azért neki is kell egy kis kikapcsolódás. No, nem mintha annyit pihenne: minden reggel együtt futunk és az edzéseimet is ő tartja. Elég óvatosnak kell lennie, nem nagyon mozoghat álruha nélkül. A Helicarriernek csak egy részében lehetünk, ott, ahol csak a beavatott és teljesen megbízható ügynököknek van bejárása. Azután, ami történt, a legtöbben úgy tudják, hogy Amerika Kapitány halott, rólam pedig azt hiszik, hogy magas szintű ügynök vagyok, kevesen ismernek. Így telt az első hetem a novemberi visszatérés után. A Fury által felajánlott lehetőséget nem tudtam nem elfogadni: vagyis immár itt élek, ez a munkám. Néha hiányzik az otthonom, de bármikor hazamehetek, ha éppen nincs bevetésem.
 De visszatérve a történtekre: amíg nem voltam itt, sok minden történt. A Tél katonájának felbukkanása és eltűnése nem kevés fejtörést okozott mindenkinek. Aztán ott van a Hidra. Miután kiderült, hogy a Hidra a S.H.I.E.L.D. falain belül fejlődött, közöttünk éltek, a bizalmunkba férkőztek, adatokat gyűjtöttek, hősökkel dolgoztak együtt úgy, hogy észre sem vettük, a kapitány kemény lépésre szánta el magát. Csak úgy lehetett őket megállítani, ha a S.H.I.E.L.D.-nek is véget vetnek. Így mialatt Amerika Kapitány, Sólyom és Hill a Vízió project megsemmisítésén dolgozott, addig a Fekete Özvegy beférkőzött Alexander Pierce irodájába. A számítógépről feltöltötte az adatokat az internetre. Az élete, a múltja landolt az üzenőfalon. És akkor az emberek szembesültek vele, hogy amiről eddig azt hitték, kitaláció, az a valóság. A valóság, amiben benne élnek. Egy olyan világban, amiben hősök és szörnyek,idegen eredetű tárgyak, csúcstechnológia és minden együtt megtalálható. A reakció katasztrofális volt: a világ egyik része ujjongott, hogy kedvenceik valós személyek, míg az államvezetők a S.H.I.E.L.D. ellen fordultak. Nem látták a különbséget:a S.H.I.E.L.D. egyet jelentett a Hidrával. A szabadon lévő ügynököket körözés alá helyezték, a TV-ben folyamatosan róluk papoltak. Az elején Natasha interjúkra, kihallgatásokra járt, kérdésekre válaszolt. Amikor szemére vetették, hogy börtönben lenne a helye, szemtelenül közölte, hogy nem fogják bezárni. „Mert szükségük van ránk!” – mondta. Igaza volt. Ha mi nem lennénk, akkor a világ rég nem így nézne ki.
A sajtó úgy tudja, hogy a S.H.I.E.L.D.-et felszámolták. Az ügynökök egy része ugyan a CIA-hoz került, ám ez csak a látszat. A S.H.I.E.L.D. nyilvános működése ugyan megszűnt, ám titokban összeszedett szervezetként működik. A bázis, a Helicarrier is megmaradt, de szinte folyamatosan üzemel az álcázó-berendezés. Innentől kezdve kerüljük a feltűnést. A legtöbb ügyet félbeszakították, helyette az ügynökök a Hidra tagjainak és bázisainak felkutatására kaptak parancsot. Ilyen munkára nem küldenek, rábízzák a profikra. Ugyan a kiképzést befejeztem, van még mit tanulnom. Egyébként nem hiszem, hogy sokáig tétlenül tengődnék. Bucky felbukkanása és az a tény, hogy életben van megrázta a kapitányt, nehezen dolgozta fel és meg akarja keresni. Már csak meg kell várni, amíg felépül. A Natasha által összegyűjtött adatokat nem mutatta meg, így nem bolygattam, bár fogalmam nincs, hogy így hogyan segíthetnék. Utánanéztem az adatbázisban, de nem tudtam meg semmi újat. Ellátogattam az Amerika Kapitányos kiállításra, ami szerencsére még nyitva volt. Az álruha ellenére többen felismertek, ezért kiosztottam pár autogrammot és készült rólam pár fénykép. Híres voltam: Katherine Elect néven ismertek. Rólam semmilyen adatot nem találtak a világhálón, így a sajtó arra a következtetésre jutott, hogy tényleg csak színésznő vagyok, így nem kerültem veszélybe. A film kapcsán sok mindent kérdeztek, de soha nem adtam egyértelmű választ. Egy idő után már kezdtek tolakodóvá válni az egyre többen jövő emberek, ezért egy szabad pillanatomban felraktam egy maszkot. Számítógép segítségével bármilyen arcformát képes volt felvenni, így sikerült beleolvadnom a tömegbe, pedig nem vagyok az álcázás nagymestere. Buckyról itt sem tudtam meg többet, de a kiállítás érdekes volt. Az egyik teremben egy 1953-as interjút vetítettek, amit Peggy Carterrel készítettek. A dédnagymamámmal. Fura ebbe belegondolni, de büszkeséggel tölt el. Csodálatos nő volt, bátor, ügyes és tudott hinni. Láttam, amikor Steve bement hozzá. Kórházban fekszik, nagyon öreg, beteg és gyenge, de jó tudni, hogy életben van.  Még nem nagyon szántam rá magam, hogy bemenjek hozzá. Steve-nek is 2 évébe telt és látva a reakcióját, nem vagyok benne biztos, hogy könnyen venné, ha láthatna engem. Az is lehet, hogy a születésemről, a létezésemről sem tud. Mindenesetre ezzel a találkozással inkább még várok.
Az, hogy én is akarok menni, nem lepte meg a kapitányt, bár nem örült neki túlságosan.
- Ebben az esetben csak azt tudom mondani, amit Sam: mikor kezdünk? – kérdeztem egy héttel ezelőtt.
- Kate, - mondta lassan a kapitány – nem kéne velem jönnöd. Veszélyes helyekre tévedhetünk.
- Tudom, ezt mondta Natasha is. De Steve, segíteni szeretnék! – kérleltem. – És nem szeretném, ha egyedül mennél. Tartozom neked ennyivel. És különben is, kell valaki, aki fedez!
Való igaz: én fedeztem a Hammer Industriesban és a II. New Yorki csatában. Védekezni jobban tudok, mint támadni, bár nem érdemes velem ujjat húzni: fegyver nélkül földrekényszerítek egy képzett ügynököt is, pontosan lövök, sőt a Stark-féle fegyvereimet bevetve sokan kellenek az ellenem való győzelemhez. A legjobbaktól tanultam. Steve végül beadta a derekát, így már csak idő kérdése volt, hogy elinduljunk. Viszont, hogy hova, azt egyelőre még csak nem is sejtem.


Üdv, emberek! Íme itt az első fejezet, emellett pedig egy új szereplő oldallal is bővült a blog. Mint láthattátok az új évad kissé könyvszerű lett, direkt így akartam megírni, bár ez blog szempontjából nem a legjobb megoldás. A fejezetek az ilyen felosztás miatt változó hosszúságúak lesznek.
A designért hálás köszönet Raistlinnek, nagyon jó munkát végzett. Az évad hangulatát tükrözi, és bár az elején ez még nem észlelhető, ne számítsatok túl sok vidámságra.
Végül pedig köszönöm a megtekintéseket, mely az utóbbi időben nagyot ugrott! Hálás vagyok minden visszajelzésért, tanácsért!
A továbbiakban is jó olvasást kívánok:
Kate Avengers

2015. augusztus 12., szerda

2. évad - Prológus

Bucky 1917. március 10-én született James Buchanam Barnes néven. Steve Rogersszel gyerekkoruk óta legjobb barátok. A II. világháború alatt őrmesterként besorozták a 107-es osztagba. Ez a csapat az olasz front mellett csatát vesztett. A katonák egy része fogságba esett az egyik Hidra bázison. Amerika Kapitány a közelben lévő katonai táborban lépett fel. Amikor megtudta, hogy Bucky nem tért vissza, nem habozott. Nem érdekelte, hogy a barátja valószínűleg meghalt. Peggy Carter és Howard Stark segítségével bejutott és 400 embert mentett meg, köztük Barnest is. Buckyt egy elkülönítőben találta meg. Itt került szembe először Johann Schmidttel. Ezután Bucky csatlakozott ahhoz a különleges osztaghoz, akik felkutatták a Hidra bázisokat és lesöpörték őket a térképről. Egyik alkalommal a csapat egy vonat érkezésére várt valahol a hegyekben. Ezen a járművön utazott Arnim Zola, Schmidt első számú bizalmasa és fegyvertervezője. A kapitány, Barnes és Gabe Jones egy kötélpálya segítségével eljutottak és landoltak a mozdony tetején. Steve és Bucky bementek. Bent Hidra ügynökök elkerítették őket egymástól és mindkettejükre rátámadt valaki. Együtt legyőzték őket, azonban kirobbantották a vonat falát, Bucky pedig kirepült a lyukon. Sikerült megkapaszkodnia, ám a kapitány már nem tudta megmenteni. A rúd eltörött, James „Bucky” Barnes lezuhant a szakadékba. Ez történt 1944-ben. Ő volt az egyetlen az osztagból, aki az életét adta a győzelemért. Legalábbis mi így hittük.

Aztán 70 évvel később felbukkant a „Tél Katonája”. Egy álarcos férfi, egyik karja fémből volt, rendkívül erős. Miután lelőtte Nick Furyt, egy másik alkalommal szembekerült Steve Rogersszel, Natasha Romanoffal és Sam Wilsonnal. Harc közben leesett az álarca:Bucky Barnes volt, ám nem emlékezett semmire. A zuhanást Zola kísérletezései miatt túlélte, de az egyik karját elvesztette. A Hidra megtalálta: átmosták az agyát, fém kart csináltak neki. A jószívű katonából egy gyilkológép lett. De Amerika Kapitány nem adta fel. Nem akarta megölni. Elérte, hogy Bucky felismerje. Mikor lezuhant a felrobbanó hajóból, a barátja kimentette a folyóból, majd nyomtalanul eltűnt.


Most is ide a végére hoztam az infókat, nem akartam bezavarni az olvasásban. A prológus ilyen összefoglaló, életrajzi jellegűre sikeredett, így akartam felfrissíteni néhány tudnivalót. Jó hír, hogy sikerült megoldanom a trailer problémákat, megtaláljátok a külön ennek szánt oldalon a menüben. ( A YouTube kicsit torzított a minőségen, de nézzétek el nekem. Még egy csatornát is csináltam a kedvetekért.)
Köszöntöm az új feliratkozót, és köszönöm a lelkes véleménynyilvánítást, nem is hittem, hogy ennyire tetszhet valakinek a történet, mely egy jelenetből nőtte ki magát! (Hát, ez egy hosszú mondat lett :D ) Nem sokára érkezik az első fejezet!

Üdvözlettel minden drága olvasónak:
Kate Avengers

2015. augusztus 10., hétfő

Epilógus - 3 hónappal később

A kapitány egy novemberi reggelen a Central Parkban futott. Azóta is idejárt, minden reggel edzett. A hídnál megállt pihenni, amikor furcsa dologra lett figyelmes. Önkéntelenül hátralépett. 2 másodperccel később egy kék csóva csapott le oda, ahol az előbb állt. Amint eltűnt a villódzás, meglátta az utast.
- Kate! – kiáltotta boldogan. – Hogyhogy itt vagy? Hisz nincs is szünet!
- Üdv, Steve, reméltem, hogy itt talállak! De nem egy hétre jöttem – komolyodott meg a tekintete és a hangja.
- Csak egy napra?
- Nem. Egy életre! – ugrott boldogan a lány a férfi nyakába.
- Mi? Hogyan? – kérdezte a kapitány csodálkozva.
- Hát, ez elég érdekes. Fury adott egy mappát, mely tartalmazta egy program leírását, miszerint lehetek magántanuló itt nálatok. Gyorsított tanmenet, előrehozott vizsgák, ilyesmi. Amint elolvastam, mindent elmeséltem otthon, ami velem történt. Mindenben támogattak és úgy döntöttek, hogy elengednek. Hivatalosan egy cserediák programban veszek részt, aminek egyetlen felvétele volt: a nyelvvizsga. Hála nektek 3 hónap alatt megtanultam angolul beszélni, levizsgáztam, úgyhogy most itt vagyok!
- De miért? Nem fog hiányozni a régi életed?
- Őszintén? Nem. Amióta hazamentem, azon agyalok, hogy mikor jöhetek vissza. Az itteni eseményeket nem lehet csak úgy kiverni az ember fejéből. Aztán rájöttem, hogy mi nem hagy nyugodni. Vissza akarlak kapni titeket. Hiányoztak a kalandok, a veszélyek és ti. Rájöttem, hogy ezt szeretném csinálni egész életemben. Nem akartam feladni. Hogy miért? Mert… - kezdte mosolyogva a férfira pillantva.
- Az ember nem futhat el örökké! – fejezték be egyszerre.
. . .

Mióta Kate elment, történt néhány dolog. Ezeket utólag megtekinthette, utána rögtön felkereste a kapitányt.
- Steve, láttam mi történt. Szóval ezt jelentette, hogy nem nyerhetünk! Szépen behálózták a világot – majd halkabban folytatta. – Tudom, mi történt Buckyval. Elég megrázó lehetett. Tényleg meg akarod keresni?
- Úgy ismersz, mint aki feladja? - felelte a férfi a távolba révedve. – Meg kell találnom. Ő volt a legjobb barátom, sokat köszönhetek neki.
- Ez esetben csak azt tudom mondani, amit Sam: mikor kezdünk?

Nos, ezzel itt vége. De ne keseredjetek el, mert csak az első évadnak. Igen, jól olvastátok, lesz 2. évad! Hamarosan jelentkezem a prológussal, sőt trailert is fogok szerkeszteni. Addig is néhány érdekesség róla:
- az első évaddal ellentétben ez E/1.-ben lesz írva
- már megírtam az egészet (mint, ahogy az 1. évad is kész volt, mielőtt publikáltam volna), így ha időm engedi szeretném hetente/másfél hetente hozni a részeket
- durvább, érzelmesebb, izgalmasabb lesz és leszögezném, hogy az Ultron kora megnézése előtt már kész volt, tehát bárminemű hasonlóság a véletlen műve.

Még annyit, hogy szeretném megköszönni az egész évados figyelmet, a több, mint 2100 oldalmegtekintést, a 6 követőt, az összes visszajelzést és az összes látogatót, aki akár egy fejezetet is elolvasott! (Na, ez lett volna a leghosszabb bevezető, de ez meg a végére került. Nem is én lennék :D)
Szóval hamarosan jelentkezem, addig is jó trailer nézegetést, esetleg a kedvenc részetek újraolvasását és további szép nyarat! ;)