2015. augusztus 22., szombat

2. Sam


Valójában a kapitány nem egyedül ment volna. Valaki már előttem felajánlotta a segítségét: Sam Wilsonnak hívták. Más néven Sólyom. Egyszerű katona volt, most a veteránoknál szolgált. Segített feldolgozni a leszerelt katonáknak a háborúk és az öldöklések borzalmait. Egy reggeli futás alkalmával ismerkedett meg Steve Rogersszel. Amikor Steve és Natasha a S.H.I.E.L.D. elől menekült, nála megpihentek és együtt tervet kovácsoltak. A Vízió project elpusztításában is nagy szerepe volt, nem csak a fémszárnyai miatt. Szóval úgy tűnt, hogy hárman indulunk erre az útra. Mivel csapatként megyünk, nem árt, ha tagok ismerik egymást. Egyik nap én és kapitány elhagytuk a bázist és Washington felé repültünk. Mivel van pilóta-engedélyem és különleges képesítésem, egy vadászgép és egy csúcstechnológiás többszemélyes repülőgép boldog tulajdonosaként én vezettem. Fury nem tartózkodott a hajón, jelenleg Európában van, de azért a múltkori eseményekből tanulva nem ott tartjuk a megbeszélést. Ráadásul az igazgató nem tud a tervünkről, úgyhogy tulajdonképpen szöknünk kell. Mondjuk szerintem Fury sejti, hogy mire készülünk és mivel eddig nem akadályozta meg, ezután sem fogja. Mivel Washingtont nem ismerem, Steve segített a navigálásban. Az ő háza tetején landoltunk. Amíg távol voltam, Stark beszerelt egy álcázó-berendezést, ami jelen esetben nagyon jól jött.
- Benézhetek a lakásodba? – kérdeztem a kapitánytól.
- Ha szeretnél – egyezett bele.
A lakás nem volt nagy, de otthonosan berendezett. Egyszerű bútorok, modern felszerelés, a könyvespolcon II. világháborúról szóló könyvek. Rendbe hozták ugyan Bucky támadása után, de a padlón még látszott pár vérfolt.
- Ez Fury vére?
- Igen. Sok vért vesztett, amíg ideértek a mentőseink.
- Amúgy szép lakás. Nem illik hozzád – mosolyodtam el.
- Ahogy mondod – mosolyodott el ő is. – Az ágy túl puha, lehetetlen benne rendesen aludni annak, aki megjárta a frontot.
Megöleltem. Jó volt látni, hogy újra önmaga. Eddig valahogy minden figyelmét Bucky kötötte le.
- Hiányoztál – suttogtam.
- Te is nekem.
A lakásból kilépve ismerős kép villan be. Várom, hogy megjelenjen a „nővérke”, pedig most biztosan dolgozik. Ő is a CIA-hoz került, ahol valószínűleg gyorsan előléptették.
- Végül is felhívtad? – teszem fel azt a kérdést, ami foglalkoztatott.
- Nem – felelte egyszerűen a kapitány, mire megkönnyebbülök és boldogan sietek le a lépcsőn. A ház előtt egy ismerős motor parkol. Akaratlanul is eszembe jut az utolsó napom. A kapitányra pillantok és látom, hogy ő is emlékszik.
- Elvihetem, Kate ügynök?
- Természetesen, Rogers kapitány – mire mindketten elnevetjük magunkat. Vannak szép emlékeink. Motoron keverünk el Sam házáig. Teszünk egy kis kerülőt, hogy megnézhessem a Fehér Házat. Szép épület, nagy és fehér. Valahogy nem illik az ügynökök világához, bár ott is vannak beépült emberek. Reggel van még, Sólyom ilyenkor szokott hazaérni futás után. Biztos épp bontaná a narancslevet, amikor Steve kopogtat az ajtón.
- Nicsak, a futóbajnok – majd üdvözlik egymást. Ezután az afroamerikai felém fordul és kezet nyújt – Sam Wilson.
- Kate Elect– úgy döntöttem, hogy ezt a nevet fogom használni. Jobb, ha az igazit csak kevesen ismerik.
- Gyertek be!
Az asztalon reggeli vár, valószínűleg számított ránk. Az étel láttán korogni kezd a gyomrom, pedig eddig fel sem tűnt, hogy evés nélkül jöttem el. Mindhárman leülünk és nekilátunk a reggelinek.
- Nem furcsa ilyen fiatalon belecsöppenni ebbe a világba, Kate? – kérdezte tőlem Sam.
- Először az volt, - feleltem, miközben kortyolok egyet a narancsléből – de miután a legjobbaktól tanultam, megszoktam. Túl sok mindent láttam és kaptam, amiket nem tudok elfelejteni. Hazamentem, de semmi nem volt ugyanolyan és nem nagyon volt senki, akivel beszélhettem, volna ezekről. Itt pedig mind egy csónakban evezünk. Ráadásul saját testőröm is van – pillantottam a kapitány felé.
- Értem – mosolyodott el sokatsejtetően Sam. Valószínűleg látja, hogy több van köztünk, mint barátság. Bár, hogy pontosan mi, azt még én sem tudom megmondani. Nem mondhatnák ránk, hogy együtt járunk. A mi kapcsolatunk ennél mélyebb. Nemcsak a szérum köt össze, hanem kölcsönösen megértjük egymást.  Ez a kapcsolat nem felületes, nem a csókolózásról szól, nem „szétmegyünk-összejövünk” kapcsolat, nem olyan, mint mai világ legtöbbje. Csókot mindössze egyszer kaptam, még 3 hónapja. De nem is ezért szeretem Steve-et, hanem, mert megért és hisz bennem. És nem mellesleg hatékonyan tudunk együtt dolgozni.
- És hogy bírod az öldöklést? Nem viselt meg? – kérdezte Sólyom, a munkájából adódóan.
- Hát erre nem egyszerű válaszolni. Amikor először megöltem egy embert, elhánytam magam. Undorodtam attól, amit tettem, éreztem, hogy nem volt jogom hozzá. Az nem enyhített rajta, hogy ellenség volt. Azon a ponton meginogtam. Akkor először és utoljára kérdőjeleztem meg a döntésem helyességét. A halott emberekről folyamatosan bevillanó képek nagyon megviseltek, nem tudtam feldolgozni. De Steve segített: rávilágított arra, hogy önvédelemből és az emberiségért tesszük. „A cél szentesíti az eszközt” – mondja a közmondás. Ettől kicsit elviselhetőbb lett, de ezután is ügyeltem rá, hogy a támadóimat inkább harcképtelenné tegyem, bár gyakran muszáj volt elvennem az életüket, ha meg akartam menekülni és az embereket meg akartam menteni. Szóval, nem volt egyszerű, de Steve segített – fejeztem be. Szavaimat nagy csend követte, hisz értették és átérezték a helyzetemet. Így inkább témát váltottam. – Mi lett a szárnyaddal?
- Miután valaki tönkretette a felét, a másik része pedig elszállt, úgy kellett megkeresnem a darabjait, de szerencsére szakemberek össze tudták rakni, sőt kaptam néhány plusz darabot is.
- Egyszer majd kipróbálhatom? – kaptam az alkalmon, mert kíváncsi voltam, milyen szárnyakkal repülni.
- Persze. Mindenben ilyen lelkes? – fordult az eddig szótlanul figyelő kapitány felé.
- Igen, minden ötletet így fogad. Szereti, amit csinál, lelkes, kíváncsi, bár makacs és önfejű – felelte mosolyogva, mintha ott sem lennék.
- Hé, én is itt vagyok! – lengettem meg előttük a karom, bár nem úgy tűnt, mintha meghatná őket, helyette hahotázásban törtek ki, gondolom az arckifejezésemet látva. Időnként érdekesen tudok nézni, de nem tehetek róla. – Oké, Steve-nek igaza van, önfejű vagyok és többször cselekszem, mielőtt átgondolnám, de ennek köszönhetitek, hogy életben vagytok!
- Nézted már azt az eseted a mi szemszögünkből, lentről, ahonnan semmit nem tudtunk tenni? – halkult el a kapitány. Láttam rajta, hogy képtelen lett volna megbocsátani magának, ha nem élem túl a robbanást. Akkor nem gondolkodtam, csak tettem, amit kellett. Mire észbe kaptam, már a levegőben voltam, a karjaim között egy forrósodó hidrogénbombával. Amikor átmentünk a kapun, megcsapott az oxigénhiány, de az, hogy nem élhetem túl, csak akkor fordult meg a fejemben, mikor elsodródtam Stark mellől és a robbanás belevágott egy törmelékhalmazba. Lentről nézve valóban borzalmas lehetett, legjobban a tehetetlenség. Azt én se szeretem. Végül Sam törte meg a csendet:
- Én is láttam, hogy mi történt. Sok mindent tudok rólad, Kate, Steve rengeteget mesélt. Többek között a kitartásodról. Amiatt nem próbált meg lebeszélni erről az útról sem. Tudsz nekünk segíteni és hasznos társ leszel.
- Akkor mire várunk? – kérdeztem, amivel sikerült mosolyt csalnom az arcukra.
- Ha meg akarjuk találni Buckyt, elsősorban ezekre a feljegyzésekre támaszkodhatunk – húzta elő a kapitány azt a mappát, amit Natashától kapott. Fényképek, jegyzetek, adatok, leírások voltak benne, többnyire orosz nyelven. Nat nem tétlenkedett, rengeteg anyagot szerzett néhány telefonhívással Kijevbe.
- Mik vannak benne? – kérdeztem, mert az oroszhoz nem konyítottam.
- Leírások a gyilkosságokról, a Tél katonájának felbukkanásának helyszínei, a Hidra adatai Buckyról és néhány fénykép – felelte a kapitány.
Kezembe vettem egy régi fotót: a ’40-es években készülhetett. Buckyt ábrázolta katonai egyenruhában. Fiatal, életerős, barátságos ember lehetett. Kevés a hasonlóság a mostani és a régi arca közt. Tekintete eszelős, érzelemmentes lett, kiveszett belőle a fény. Egy gép lett belőle, akit mások irányítanak. Nem ugyanaz az ember. Más lett.
- Van valami, ami segíthet a keresésben? – nézett fel a papírokból Sam.
- Natasha szerint Bucky a felelős több tucat gyilkosságért az elmúlt 50 évben – kezdte Steve. – A leírások csak néhány helyszínt említenek, ahol megfordult. Sehol nem tartózkodott huzamosabb ideig. Tulajdonképpen nincs semmink, amin elindulhatnánk.
- Akkor még több információ kell – jelentettem ki.
- Az összes anyagot átnéztem – legyintett a kapitány.
- És mi van, ha mégsem? – szállt be a vitába Wilson is. – Nem ismerem a S.H.I.E.L.D.-et, de a saját szememmel is látom, hogy álcázásban és hírszerzésben utánozhatatlanok.
- Lehet, hogy létezik egy olyan mértékben titkosított Hidra fájl, hogy még a legpengébb hackerek sem találták meg. Elvégre a taktikai egység tele volt kettős ügynökökkel. Alexander Pierce-nek nem okozhatott gondot egy fájl eltüntetése – fűzöm tovább a gondolatmenetet.
- Nos, akkor már csak meg kell találnunk. Viszont csak olyan ember keresgélhet ezek között, akiről nem gondolnák, hogy bármit is forgat a fejében – néztek rám mindketten.
- Vállalom – feleltem, értve a célzást, bár még fogalmam sem volt, hogy hogyan látok neki. Mit kezdjek én akkor, ha a legjobbaknak sem szúrt szemet. Mondjuk, nem is keresték. Legalább ennyi előnyöm van.
- Akkor most legjobb, ha visszamegyünk. Kate visszér az óráira, így nem kell magyarázkodnunk – állt fel a kapitány.
- Örültem a találkozásnak – búcsúztam Samtől, aki kikísért minket. Motorral kevertünk vissza Steve lakásáig, majd beültünk a tetőn parkoló gépbe és már süvítettünk is a Helicarrier felé.


Sziasztok!
Új rész ezentúl szombatonként érkezik, legalábbis úgy néz ki. Igaz, hogy ebben sem sok minden történik, mint ahogy az előzőben sem, de mondtam, hogy kissé könyvszerű lett hosszú felvezetéssel.
Köszönöm, mint mindig a megtekintéseket, hozzászólásokat! Na és persze köszönöm a kitartást, amivel olvassátok a történetet!
Üdv: Kate Avengers

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Egy díj vár rád a blogomon :)
    http://evolution-a-leszarmazottak.blogspot.hu/2015/08/off-dijak-2-3-4.html

    VálaszTörlés
  2. Szia! Díj vár rád a blogomon:)xx
    http://lena-deepbreath.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó blog. Nem hittem volna, hogy valaki megszeretteti velem ezt a fajta világot, a Bosszúállók világát. Csak így tovább. ;)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy sikerült, ez nagy elismerés! És nagyon szépen köszönöm a feliratkozást is! :-)

    VálaszTörlés