2015. szeptember 5., szombat

4. Emlékek

Miután értesítettem a kapitányékat, újra gépre szálltunk, immár egyenruhában, ugyanis anélkül túlságosan kitűnnék. A páncél, a pajzs, az íj a táskában maradt, támadás nem nagyon fenyeget. Belépéskor regisztráltak, majd lifttel felmentünk a kihallgató részlegre. Itt volt Alexander Pierce irodája. Kipillantottam az ablakon. Szinte egész Washingtont be lehetett látni. Az épületnek ez a része ép maradt, nem érte el a lezuhanó hajó. Beindítottuk a számítógépet és rácsatlakoztattuk az anyagot. Alaposan lekódolták. Még Stark legújabb kódfeltörő programjával és Hill képesítésével is jó időbe telt, mire meg lehetett nyitni. Az első fájl egy videó volt. Megnyitottam. A felvétel valami eldugott laborban készülhetett. Pierce miniszter benyitott egy ajtón. A székben egy üres tekintetű férfi ült magába roskadva: Bucky volt.
- Jelentést kérek! – utasította Pierce. Bucky nem válaszolt, ezért megismételte. Aztán felpofozta.
- A férfi a hídon. Ki volt? – nézett fel a Tél Katonája.
- A héten találkoztál vele az egyik bevetésen.
- Ismertem.
Ezután a miniszter a küldetésről kezdett papolni. Azt mondta, hogy az emberiség szabadságáért küzdenek. Utasította a doktorokat, hogy készítsék fel.
- Uram, túl régóta van ébren – mondta az egyikük.
- Töröljék ki és indítsák újra – adta ki a parancsot, mintha Barnes csak egy tárgy lenne.
- De ismertem – suttogta Bucky.
Aztán egy műanyagdarabot nyomtak a szájába. Lekötözték. A feje egy szerkezetbe került, ami átfogta a koponyáját. Elektromos szikrák látszottak, majd a termet betöltötte az elfojtott üvöltés. Nem bírtam tovább nézni. Kegyetlen dolog valakinek átmosni az agyát és gépként használni, de elhitetni vele, hogy mindezt a jó érdekében teszi, ennél borzalmasabbat nehezen tudok elképzelni. Hillre pillantok. Látszik, hogy ő is így érez. Lépések közelednek. Gyorsan lementem az anyagot és már ki is osonunk. Ide engedély nélkül még Hillnek sem volt szabad bejárása, szóval, ha elkapnak, akkor felfüggeszthetnek. A folyosón elvegyülünk az emberek között, de egyszer csak megérzem a hátamba fúródó tekintetet. Nem fordulok meg, úgy teszek, mintha észre se venném. A mellettem sétáló ügynöknőre sandítok. Nem kell figyelmeztetnem, már tudja. A következő kanyarban szétválunk. Én a lift felé veszem az utamat. Kicsit gyorsítok a tempón, bár még mindig követnek. Felteszem a szemüvegemet. Különálló lencséje segítségével szemügyre vehetem az illetőt és leesik az állam. Mert ismerem! A piócám nem más, mint Sharon Carter. Halványkék inget és kosztümöt visel, haja kibontva röpdös körülötte. A liftben nem tud megszólítani. Többen is utazunk, én pedig a kilátásban gyönyörködöm, hogy azt higgye, nem vettem észre. Az ajtó előtt elkapja a karomat.
- Kate, szia! – üdvözöl, mire biccentek. – Mit keresel itt?
- Dolgom volt. És te? Nem kéne a CIA-nál lenned?
- Visszahelyeztek – (na már csak ez hiányzott). Aztán föltesz egy olyan kérdést, amitől ledöbbenek. – Ugye, te vagy a Kiválasztott? – mivel nem reagálok, folytatja. – Itt mindenki azt hiszi, hogy a személyed kitaláció és, hogy csak a film kedvéért kaptál szerepet. Legalábbis igyekeznek ezt elhitetni az emberekkel.
- Én vagyok – feleltem végül, aztán kirontok az ajtón faképnél hagyva a 13-as ügynököt. Kilövöm magam az ég felé. Régóta nem repültem a rakétáimmal, el is felejtettem, mennyire szeretek. A radar segítségével Mariát keresem. A híd túloldalán várt Sammel és Steve-vel együtt. Meglóbálom előttük a hordozható gépet.
- Nem fogjátok elhinni, kivel találkoztam! A nővérkével.
- Ő meg mit keresett itt? – kérdezte a kapitány.
- Visszahelyezték. Ti tudtátok, hogy itt mindenki azt hiszi, hogy én nem létezem?
- Fury igazgató így akarta garantálni a biztonságodat. Különben a Vízió célba vett volna téged is – világosít fel az ügynöknő.
- Mit akart tőled? – szólalt meg az afroamerikai.
- Csak ezt: hogy én vagyok-e a Kiválasztott? Megmondtam neki, aztán elrepültem, mielőtt reagálhatott volna.
Gyorsan továbbálltunk, nehogy észrevegyenek minket. A kapitány lakásán volt számítógép, így odamentünk. Csatlakoztattam a fájlokat, majd megnyitottam a videót. A felvétel ugyanolyan borzalmas volt, mint az előbb. Látni, ahogy Bucky szenved. Miután vége volt, szemügyre vettem Steve arcát. Fájdalom, elszántság tükröződött a pillantásában. Megnéztük a többi fájlt: többnyire felvételek voltak. Egy részük még a ’40-es évekből, mikor megtalálták Barnest. Mikor kihúzták a vízből, a bal karja helyén csak egy csonk volt. Láthattuk, hogyan szerelik fel a bionikus karját. Először küzdött ellene, de a kezelés során elvesztette az emlékeit. Valami szérum lassítja az öregedését. Aztán egy rövid bejátszás, ahogyan lefagyasztják. „Jegeljük!” – mondta Arnim Zola. Tárgyként kezelték. Abból a kedves, segítőkész fiatalemberből egy agymosott fegyver lett. 
Egyikünk sem szólalt meg. Nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel. Fortyogott bennem a düh, a szememben könnyek csillogtak. Kegyetlenség, amit művelnek, rosszabb, mintha megölték volna. Ehhez ért a Hidra: a jóból rosszat csinálni, teljesen kizsákmányolni. Ebben verhetetlenek. A lábam akaratlanul megindult a kapitány felé és hozzábújtam. Azt akartam, hogy érezze a támogatásomat, de képtelen voltam megszólalni. Nem tudom, meddig ültünk így. Lehet, hogy csak 1 percig, de az is lehet, hogy tízig. Végül Hill törte meg a csendet.
- Van még egy videó. Az adatai szerint a Vízió bukása utáni napon készült – majd elindította a felvételt. Az Amerika Kapitányos kiállítás képe ugrott be. A kamera ráközelített egy sapkás alakra: Bucky volt.
- Ez hogy kerül ide? – kérdezte Sam.
- Valószínűleg dolgozott ott egy beépített ember, aki elküldte a felvételt Pierce-nek. Nem tudhatta, hogy előző nap meghalt – felelte Maria Hill.
- De akkor felismerték! Mi van, ha elkapták? – néztem körbe.
- Akkor kiverekedte volna magát – szólalt meg a kapitány. – Ha emlékszik rá, hogy kicsoda, akkor nem engedte magát elhurcolni. Viszont a kiállításból nem tudhatott meg mindent. Bucky helyében én megpróbálnám a lehető legtöbbet kideríteni a múltamról.
- Ez a legfrissebb felvétel. Ha nem emlékszik mindenre, az életrajza alapján megtudhatott néhány helyszínt. Én azt javaslom, nézzük meg a kiállítást, gyűjtsük ki a lehetséges opciókat keressük fel őket – vetette fel Sólyom.
- Nem lenne egyszerűbb átnézni a kamerák felvételeit? – fordultam Mariához.
- Egy ilyen globális kereséshez nem elég egy gép, ráadásul költséges, több ember beavatása kell hozzá. Fury igazgató engedélye nélkül lehetetlen végrehajtani – felelte Hill.
- Akkor megegyeztünk, irány a kiállítás!
. . .

Egyszerű, hétköznapi viseletben, sapkában vagy kapucniban és szemüvegben léptünk be a Smithsonian Institution ajtaján. A kiállítás kb. 3 hete üzemel, de még mindig tömegével vonzza az érdeklődőket. Nem csoda: Amerika Kapitány igazi híresség volt, egy szimbólum. Hill visszament a bázisra, mi pedig szétváltunk és elvegyültünk. Felosztottuk egymás közt a termeket, hogy gyorsabban végezzünk és hogy elkerüljük a feltűnést. Enyém volt az első rész. Egy jegyzetfüzetet szorongatva nekiálltam végigolvasni az anyagokat. Volt ugyan nyelvvizsgám, de még nem beszéltem anyanyelvi szinten a nyelvet, ezért néha használtam a fordítómikrofont, olvasáshoz pedig a szemüvegemet, amibe Stark beépített egy fordító programot tartalmazó microchipet. Steve gyerekkora, testfelépítése, a szérum beadása, fellépések, Howling Commando, a Hidra bázisok eltörlése, mind-mind leírva. Képek, régi felvételek, ruhák, fegyverek. Átböngésztem a leírtakat, közben jegyzeteltem. Végül elérkeztem a Buckyról szóló részhez.
Az életrajz tömör, összefoglaló jellegű volt. Kevés momentumot említettek, egy kis emléket állítottak a katonának. Abbahagytam a jegyzetelést, kiírtam, ami fontos lehetett. 
A többiek még nem voltak a megbeszélt helyen, ezért céltalanul bóklászni kezdtem a teremben. Figyeltem az emberek arcát, a reakcióikat egyes jeleneteknél. Belegondoltam, hogy fél éve még én is így néztem volna a kiállítást. Nem hittem volna, hogy ez igaz. Aztán kiválasztottak és fenekestül felfordult az életem. Sokáig álldogáltam egy kép előtt. A kapitányt ábrázolta még a beoltása előtt. Egy kisember. Én is az voltam. De néha egy kisemberre van szükség. 
A gondolataimból az riasztott fel, hogy valaki mögém lépett. Ez akár hétköznapi dolog is lehetett volna, ám valami megcsapta az orromat. Égett szag terjengett a látogató körül. Óvatosan arrébb léptem, mintha helyet adnék neki. Egy pillantást vetettem a kezére: égésnyomok voltak rajta. Valószínűleg észrevette, hogy figyelem, mert hirtelen megfordult. És akkor elakadt a lélegzetem: Rumlow volt! A szemüveg miatt nem ismerhetett fel, de inkább gyorsan odébbálltam.
- Srácok, kapásunk van! – mondtam halkan az adóvevőbe. – Tűnjünk el! Szürke melegítős, kapucnis férfit messze kerüljétek el! Kint találkozunk – adtam ki az utasítást. Ők nem kérdeztek, valószínűleg felfogták a helyzet komolyságát. A kijárat felé vettem az irányt. Hozzácsapódtam egy csoporthoz, elkerülve a feltűnést, így gond nélkül kijutottam. A kocsiban csatlakoztak hozzám a többiek.
- Mi történt? – kérdezte ajtócsapás közben Steve.
- Összefutottam az egyik ismerősötökkel –és megmutattam a szemüveg felvételét.
- Rumlow? Nem jutott ki a 41.-ről, elérte a törmelék – hitetlenkedett Sam.
- Összeégett ugyan, de életben találták – mondtam. – Volt róla egy pár másodperces videó Pierce mappáiban. Szerintem nem épült fel teljesen, a bőre égett szagot áraszt.
- Akkor nem egyedül keressük Buckyt. Gyorsnak kell lennünk, ha mi akarjuk először megtalálni! – vonta le a következtetést Steve.
. . .

Visszamentünk Steve lakására és összevetettük, hogy ki mit talált.
- Tehát a helyszínek: Brooklyn, New York City, Anglia, Azzano, Klagenfurt, Krausberg, Kitzbühel, a volt Szovjetunió, Alpok, Washington és a gyilkosságok helyei – foglaltam össze nagy vonalakban a legfőbbeket.
- Ki kéne találni valami rendszert. Ha a Hidra is meg akarja kaparintani Buckyt, gyorsabbnak kell lennünk náluk – mondta a kapitány. - Szerintem menjünk a kezdetektől, a legrégebbi helyszíntől. A gyilkosságokra valószínűleg emlékszik.
- Sam? – fordultam Wilson felé.
- Rám ne nézz, én azt teszem, amit ő – mutatott Steve-re.
- Megbeszéltük. Mikor kezdünk? – kérdeztem a kapitánytól, aki úgy tűnt, a csapat vezetője lett.
- Holnap reggel 8-kor.
. . .

Ketten visszarepültünk a bázisra, hogy összeszedjük a holminkat. Intézkedtem, hogy a gépemet feltöltsék üzemanyaggal és szereztem pár tartalékot. Az egyenruhám és a felszerelésem a külön erre a célra készített táskában volt, míg a többi cuccomat egy hátizsákba raktam. A hordozható gépet is elcsomagoltam, fegyvereimet megtöltöttem. Ez nem egy egyszerű felderítőtúra lesz. Ha a Hidra a vetélytársunk, nem hibázhatunk. Pakolás után az irányítóba mentem.  Napi egy órára mindig leültettek az egyik vezérlőgéphez, magyarázták a használatát, sőt néha én is kezeltem. Ma éppen a kézi vezérlő mellett álltam. Ez egy nagy félgömb volt, rajta egy keskeny csíkkal. Elgondolkodva meredtem a távolba, amikor zaj csapta meg a fülemet. Légi jármű, de a radar nem jelezte.
- Ez mi? – fordultam Hill ügynök felé, aki láthatóan nem lepődött meg. – Jelezték az érkezését?
- Nem – felelte egyszerűen, miközben sejtelmes mosoly bujkált az arcán. Mivel a műszakom lejárt, otthagytam az irányítót és a fedélzetre siettem. Egy fekete helikopter ereszkedett le a hajóra. Még nem állt le a propeller, de az ajtó már nyitva volt. Egy talpig feketébe öltözött férfi szállt ki a gépből. Ám az arca ismeretlen volt, sose láttam. Intett, hogy menjek utána. Az igazgatói irodába tartott. Jelenleg nem üzemelt, zárva volt és senki nem ismerte a nyitókódot, senki nem tudta feltörni. Rejtély volt, mi van odabent és, hogy miért zárták le. A férfi körülkémlelt, majd mikor senki nem járt a folyosón, gond nélkül kinyitotta az ajtót és belépett. Az asztalhoz sétált, megnyomott egy gombot, mire az arca megváltozott. Levette a maszkját. A fehér ismeretlen arc helyét egy ismerő afroamerikai fej vette át.
- Fury igazgató – szaladtam oda hozzá és kezet nyújtottam. – Örülök, hogy látom!
- Ahogy én is – jelent meg egy apró mosoly a szája sarkában. – Azt hittem, már nem leszel a hajón, mire visszaérek. Mit találtatok? – szegezte nekem a kérdést.
- Tessék? – kérdeztem ártatlanul, de Fury pillantása metsző volt. – Jól van, feladom, magát nem lehet átverni!
- Kapitány, az irodámba! – adta ki az utasítást az adóvevőbe.
- Uram, ha megenged egy kérdést: miért jött ide és miért itt találkozunk?
- Csak kevesen tudják, hogy élek: te, a kapitány, Hill és még pár ügynök. Mindenki más azt hiszi, halott vagyok. És ez így is fog maradni – mondta komolyan.
- Értettem, uram – vagyis tilos elmondani, hogy Fury él. Nem mintha hangoztattam volna.
Egy perc múlva Hill és Steve nyitott be a szobába, én pedig a fejemet rázva ezt tátogtam: „Lebuktunk!”
- Uram – üdvözölte Furyt az ügynöknő.
- Hill – biccentett az igazgató, majd felénk fordult. – Nos?
- 3 rejtett Hidra fájl: Bucky megtalálása, a bionikus kar felszerelése, kísérletek. Ezenkívül egy felvétel, ami szerint Bucky a Vízió bukását követő napon a Smithonianban volt – feleltem, majd megmutattam az anyagot.
- Egyedül? – pillantott rám Fury, arra utalva, hogyan találtam meg.
- Kis segítséggel – és igyekeztem nem Hill felé pillantani. Ha megbüntetne, akkor jobb, ha őt nem, végül is én kevertem bele. Starkot úgysem lehet.
- Mi a terv, kapitány?
- Időrendi sorrendben átnézzük az összes helyszínt. Holnap reggel indulunk.
- Mi a helyzet az arckeresővel?
- Ahhoz több embert kell mozgósítani, márpedig ezt jobb, ha minél kevesebben tudják. A Hidra is őt keresi – mondta Steve, én pedig beszámoltam a kiállításon történtekről. Ám az igazgató cseppet sem lepődött meg.
- Tudom. Mit gondoltok, miért jöttem vissza Európából? – vonta meg a vállát Fury. – Barnest nekünk kell először megtalálnunk, nem juthat a Hidra maradékának a kezébe. Rogers kapitány állítson össze egy csapatot és …
- Már megtettem, uram – vágott a szavába Steve. – Mindössze 2 emberre van szükségem: Kate-re és Sam-re.
Az igazgató felvonta a szemöldökét, én pedig igyekeztem határozott képet vágni, nehogy eltiltson, ám végül így szólt:
- Azért készenlétbe helyezek egy osztagot… - mire megkönnyebbültem megeresztettem egy mosolyt. – Minden intézkedés teljes titokban folyik. Ezek szerint nem sikerült kiiktatnunk az összes kettős ügynököt. Nem bízhatunk senkiben!


Üdv mindenkinek!
Mint látjátok, ismét egy monumentális résszel érkeztem, de remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket. Suli alatt is megpróbálom tartani a heti egy részt, de némi csúszás előfordulhat. Mindenkinek jó munkát és sok sikert a suliban!
Kate Avengers

2 megjegyzés:

  1. Ismételten egy csodás fejezet ;) mindig garantálod, hogy visszatérjek olvasni :) neked is sok sikert a sulihoz!
    U.i.:Nem csak Kate nem bírja a 13-as ügynököt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :)
      Ui.: Ha Sharon nem vonzódna a kapitányhoz, lehet, hogy Kate is megszeretné :D

      Törlés