2015. szeptember 18., péntek

6. A csúcson kell abbahagyni

A nap már lemenni készült, félhomály ereszkedett az utcákra. A lámpák még nem kapcsoltak be. Nem szeretem ezt az időszakot. Veszélyes. Ilyenkor rosszabbul látok, nehezebben tudom kivenni a körvonalakat. Mondjuk, ez most nekünk jól jött, könnyebben tudunk észrevétlenek maradni. Visszafelé indultunk. Ilyenkor is sokan jártak az utcán, bár még tartott a munkaidő, de tél révén korán sötétedett. Kerülgettük az embereket, gyorsan haladtunk, amikor feltűnt valami: véletlenül kiengedtem a szemüvegem visszapillantóját és egy csoportra lettem figyelmes, akik szorosan tapadtak ránk. Igazítottam a képen a beépített miniatűr számítógép segítségével. Alaposan szemügyre vettem az arcukat, de nem voltak ismerősek, pedig az arcmemóriám felettébb jó. Az egyik a fejéhez emelte a kezét, mire felcsúszott a kabátujja. A csuklóján egy tetoválást pillantottam meg: a Vörös Koponya jelképét. Hidrások! És egyenesen rám fókuszálnak! Vagyis csak engem ismertek fel, csak engem kerestek. Nem akartam, hogy felfedjék a kapitány és Sam kilétét. És ebben a pillanatban felkapcsolták a lámpákat. A város nappali fényben úszott, megfosztva minket az árnyéktól. A széles járdán nem együtt haladtunk, nem alkottunk egy csapatot. Steve tőlem balra és előttem 5 méterrel, Sam mögöttem jobbra szintén 5 méterrel, én pedig középen. Az adóvevőm bekapcsolt állapotban volt, de nem beszélhettem, mert feltűnő lett volna; nem tehettem úgy, mintha telefonálnék, mert akkor elkezdenének bemérni, de nem tudnának, tehát ez olyan volna, mintha kiplakátolnám a hátamra, hogy ki vagyok. Szerencsére az egyik lámpa épp pirosra váltott, ami fennakadást okozott, ez pedig nagy dudálást és elégedetlenséget váltott ki. Kihasználtam az alkalmat.
- Fiúk! Van 3 piócám, lerakom őket a következő kapualjban. Nem tudják, hogy jöttök, legyen nekik meglepetés!
Nem válaszoltak, de remélem, hogy értették. Mindenesetre a következő saroknál lefordultam, ők ketten pedig felszívódtak. A követőim, ahogy sejtettem, ide is utánam jöttek. Ezen a részen nem tartózkodott senki rajtunk kívül, így szembefordultam a piócáimmal. Előbb-utóbb úgyis megtámadtak volna, akkor legalább ne higgyék, hogy ennyire naiv vagyok.
- Kik maguk és miért követtek? – szegeztem nekik a kérdést, közben óvatosan az árnyékba húzódtam és kioldottam a pajzsomat, kiengedtem a karvédőimet, a kezem pedig a pisztolyom nyakán nyugodott.
- Maga a kis Kiválasztott? Szóval tényleg létezik? – szólalt meg a középső. Vajon miért kaptak rá ennyire a kódnevemre? Johann Schmidtet juttatják eszembe. Ő hívott így folyton, bár az igazi nevemet nem is ismerte.
- Mit akarnak tőlem?
- A Hidra szívesen fogad olyan embereket, akik valamilyen különleges képességgel rendelkeznek – mondta a bal szélső.
- Azt akarják, hogy csatlakozzak? Azt hittem, a Hidra nem ad választási lehetőséget – feleltem gúnyosan.
- Különleges eseteknél kivételt teszünk – válaszolt ezúttal a jobb oldalon álló.
- És az én esetem miért is különleges?
- A Vörös Koponya titokban tartotta a kilétét. Nem tájékoztatott minket magáról, viszont a feljegyzései alapján nagyon el akarta kapni…
- Meg akart ölni – vágtam a szavába, ám nem zavartatták magukat.
- De megpróbálta elrabolni, nem igaz? – fürkészte az arcomat, én pedig próbáltam közömbös képet vágni. Ezt vajon honnan tudják? Onnan nem jutott ki élő Hidra ügynök, felrobbant az épület.
- Meguntam a bájcsevejt – mosolyodtam el, majd mielőtt reagálhattak volna, előkaptam a pisztolyom és a középső lábába eresztettem egy golyót, mire összerogyott. Közben előkaptam a pajzsomat, hogy védjem magam a lövésektől. A másik 2 férfi rám vetette magát. Kiütöttem a kezükből a fegyvereiket, így kénytelenek voltak szabadkézzel küzdeni. A pajzzsal való ütések lassították őket, ám végül elraktam. Bőkezűen osztogattam a rúgásokat, ökölcsapásokat, ám ők is jól képzettek voltak. Amikor hátracsavarták a karomat, akkor vettem elő a késemet. A kapitány tanította meg a használatát, és ezt a példányt tőle kaptam. Kétélű, rendkívül éles, megfelelő súlyú fegyver volt. Combon szúrtam a mögöttem állót, aki egy pillanatra lazított a szorításán, ami elég volt, hogy előkapjak egy sokkolót, ezzel megbénítva a másik férfit. A lábon szúrt támadómat leütöttem, majd mindegyik kapott egy-egy altatólövedéket, hogy nehogy megpróbáljanak felállni. Vérző arcomat törölgettem, mikor lépéseket hallottam.
- Várj! Kitalálom: a Fekete Özvegy tanított így harcolni és lőni? – vigyorgott Sam, mire bólintottam.
- Mi legyen velük? – fordultam Steve felé. – Hallottátok az egészet, igaz?
- Igen. Én azt javaslom, vigyük őket a Heicarrierre. Fontos dolgokat tudhatnak…
- És arra is van ötlet, hogyan szállítjuk el őket? – kérdezte Wilson.
- Kölcsönveszünk egy kocsit – felelte, mire elmosolyodtam. Ez már a második alkalom, hogy Amerika Kapitány „kölcsönvesz” egy autót. A közelben parkolt egy ilyen célnak megfelelő jármű, ami szerencsére és a tulajdonos balszerencséjére nem volt beriasztózva. A kábelek segítségével beindították, mialatt én közelebb cipeltem a támadókat. Nem voltak könnyűek; magas és izmos férfiak voltak. Betuszkoltuk őket a hátsó ülésre, előtte azonban összekötöttük a kezüket. Mivel azt a teret teljesen kitöltötték, így én a kapitány ölében utaztam, míg Sam vezetett. Próbálta elnyomni, de azért láttam azt a különös mosolyt az ajkán. Behunytam a szemem. Furcsán gyengének éreztem magam, a kicsavart kezem lüktetni kezdett. Valószínűleg megzúzódott, gondoltam én. Leparkoltunk a Stark torony alján.
- Hogy fogjuk ezeket észrevétlenül felcipelni? – sandítottam hátra.
- Kapunk segítséget – intett a bejárat felé Steve. Az ajtón Hill lépett ki néhány ügynök kíséretében. – Idehívtam őket, hogy ne kelljen visszamenni a bázisra. Minél kevesebbet kell a levegőben lennünk. A Hidra rátette a kezét a nyomkövetőkre is.
Az ügynökök felvitték a támadókat a tetőre, onnan pedig gépre rakták őket. A nappaliban elmeséltük Hillnek a történteket.
- Szóval csak rád vadásztak? Mégis honnan tudtak rólad ennyit? – vonta fel a szemöldökét.
- Az egyetlen információforrásuk a film és a sajtó – mondtam.
- Akkor ezeket meg kell semmisíteni – hallatszott Fury hangja a rádióból. – Hill, töröljön ki mindent a központi adatbázisból és az internetről. Minden külön el van mentve az irodámban egy meghajtóra. Kate, ha életben akarsz maradni, akkor meg kell halnod! Nem élhetsz a köztudatban!
- Olyan lesz, mintha nem is léteznék? – kérdeztem halkan. A hallgatás egyértelmű választ adott. Végignéztem a szomorú arcokon. Azok után, amin keresztülmentem: híres lettem, az emberek szerettek, elfogadtak; ez volt az, amire vágytam. És most mindennek vége. Katherine Elect, az egyfilmes színésznő nem létezik többé. Az emberiségért áldozatot kell hoznunk, emlékeztem vissza a kapitány szavaira és tudtam, hogy csak így menthetem meg Buckyt a Hidrától. Még ha nem is találkoztunk, úgy érzem, meg kell tennem érte. És a csapatért. Úgyhogy kipréseltem magamból egy mosolyt és ezt mondtam:
- A csúcson kell abbahagyni!
Hill pedig elindította a törlést. Az összes cikket, bejegyzést, képet, videót, adatlapot vagy bármit, amiben csak a nevem szerepel, megsemmisített. Csak ültem és bámultam a képernyőt. Gyors iramban tűntek fel az adatok, néha mégis tisztán ki tudtam venni az arcomat. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak halk hang jelezte, hogy vége a műveletnek. Az ügynöknő végigfuttatott egy alap keresőprogramot, ám már nem talált semmit. Katherine Elect nem létezett többé. Megsemmisültem. Hill távozott, én viszont ugyanott maradtam.
A premier előadásokra és arra a sok szeretetre gondoltam, amit a film miatt kaptam. Az emberek úgy is elfogadtak, hogy alig tudtak rólam valamit, mégis szimpatikusnak tartottak. És ennek vége.
Arra eszméltem, hogy a kapitány a kezembe nyom egy poharat. Kiittam, majd kibújtam a kabátomból. Éles fájdalom nyilalt a karomba, de a meglepetés csak ezután jött. A karom csupa vér és genny volt, az anyag teljesen átnedvesedett.
- A piócák búcsúajándéka – dörmögtem, aztán elkezdtem lebontani az egyenruhámat, de beleragadt a sebbe.
- Várj, segítek! – lépett oda Steve. Az alkaromon egy hosszú, de nem mély vágás volt, tele alvadt vérrel. A kapitány kimosta és ellátta a sebeket, majd visszakísért a kanapéhoz. – Feküdj le és aludj! Szükség lesz rád holnap!
- Jó éjt, Steve! – hajtottam le a fejem a párnára. Magamra húztam a takarót és már aludtam is.
. . .

Valamivel később felébredtem. Nem nyitottam ki a szemem, nem éreztem, hogy nappal lenne. Halk beszélgetésre lettem figyelmes.
- Már értem, miért ragaszkodtál hozzá – mondta Sólyom. - Remek lány, ügyesen küzdött, ért a számítógépekhez, tud vadászgépet vezetni. Sokoldalú tehetség! Ért még valamihez?
- Dr. Banner is tanította, különböző kutatásokat, kísérleteket végeztek; vagyis a fizikáról, labordolgokról is van fogalma. Barton révén az íjjal is ügyesen bánik. Fury pont ezért vette fel a Bosszúállók tagjai közé, mert sok mindenből jó, sok mindent tud.
- Nagyon fiatal még – szólalt meg Sam némi hallgatás után – Az, hogy ilyen korán szembekerült az öldökléssel, az áldozatokkal, a háború borzalmaival, a kihívással és a halállal, nem viselte meg? Nem változott meg attól, hogy ölt?
- Nem lett más ember, ugyanolyan maradt, mint mikor megismertem. Kedves, lelkes, kissé visszahúzódó, barátságos, kitartó, de önfejű lány. Viszont felnőtt. Két és fél hónap alatt lélekben éveket öregedett. Felfogta, hogy ez nem játék, hanem komoly kihívás, hogy akár az életét is adhatja. De attól nem tört le, csak még jobban bizonyítani akart, hogy megállja a helyét. Értünk, a csapatáért bármire képes volna. Egyetértek Natashával, senki nem ragaszkodott még hozzánk ennyire…
Tovább nem hallottam, mert a kapitány szavai megnyugtattak és boldog mosollyal álomba szenderültem.



Sziasztok!
Mint mondtam, előbb jött a fejezet, olvassátok sok szeretettel. A következő rész biztosan késni fog, mert jövő héten nem leszek itthon.
Köszönöm a megtekintéseket, minden visszajelzést!
Üdvözlettel: Kate Avengers, aki megint nem tudott hosszabb bevezetőt, helyesebben levezetőt írni :)

4 megjegyzés:

  1. Itt Saber,aki mindig csak pár szót akar írni, de egy kisebb regény lesz belőle :D nem fogom tudni kivárni a következő részt! ;) Kate kitörölve?hogyan?miéért!?tudod mi tetszik nekem nagyon? Cap és Kate kapcsolata, amit nem vittél el egyből nyálas-romos irányba, hanem szépen lassan építed fel, ami ezáltal sokkal valósabbnak, reálisabbnak olvasható. Emiatt sokkal erősebb a kapcsolatuk, és ezért Félek, hogy ha valamelyikkel valami történik, olyan jól megírod, hogy napokig fogok rajta bőgni :D Így tovább, ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt pedig Kate, aki mindig izgatottan várja a véleményedet, amit aztán többször is elolvas, aztán mikor elhiszi, amit lát, fülig érő mosollyal kezdi el írni a választ :D
      Köszönöm, mint mindig, hogy írtál, mert mindig jól megfogalmazod, amit közölni akartam, és ez hatalmas megtiszteltetés és elismerés nekem!:)

      Törlés
    2. Hát szerintem el nem tudod képzelni, mekkora boldogság nekem, amikor este fáradtan hazazuhanok, és azt olvasom, milyen örömet tudtam okozni pár sorommal/véleményemmel :-*
      Hűséges olvasód: S. Rosebane

      Törlés
  2. *nyálas-romis(Bocsi, hülye automata javítás :D)

    VálaszTörlés