2015. szeptember 28., hétfő

7. Anglia

Másnap a szokásos időben ébredtem. A sebem a szérumnak köszönhetően gyorsan gyógyult, így nem kellett rá kötés. Az egyenruhámat kimosták, meg is száradt, szóval azt vettem fel. Egy szinttel lejjebb találtam ennivalót, tehát az asztalra készítettem, míg a csapatom másik 2 tagja a fürdőben volt. Gyorsan bekaptunk pár falatot, aztán rendet raktunk magunk után.
- Jarvis, hagynék egy üzenetet!
- Kérem, jól érthetően mondja a mikrofonba! – mire a képernyőn megjelent a hangbevitel emblémája.
- Üdv, Stark! Gondolom, nem érsz rá, mert épp dolgozol, ezért inkább így üzenek, mert ez biztos eljut hozzád. Egy éjszakára megszálltunk a toronyban, bár gondolom ezt Jarvis révén tudod. Bevált a helyszíni feltörés, úgyhogy jelenleg úton vagyunk. Egy privát csatornán el tudsz érni, ha valami baj van. Köszönünk mindent! – a monitor jelezte, hogy rögzítette a felvételt.
- Küldjem el most, vagy később?
- Amikor Stark a műhelyben van egyedül, akkor szólj neki! Csatolok egy magáncsatornát letitkosítva. Kösz, Jarvis!
- Jó utat! – hallottam, mikor kiléptem az ajtón. Hideg volt a reggel és az ég borús megtetézve a nagyváros füstjével. Gyorsan felsiettem a rámpán. A többiek már vártak.
- Nos, kapitány, mi a következő úti cél?
- Anglia. Miután Bucky megkapta a parancsot, odarendelték. Egy régi katonai központot keresünk, bár azt nem tudom, hogy most mi áll a helyén – felelte a térképre mutatva.
- Az úton majd kiderítjük. Ez a gép – szedtem elő a Furytól kapott átlátszó képernyőjű számítógépet – tartalmazza Stark csúcsfejlesztésű keresőprogramját. De akkor most induljunk!
Betápláltam a koordinátákat, mire a rendszer kikereste a legrövidebb és legbiztonságosabb útvonalat. Az álcázó berendezés folyamatosan működött, ami nagyon lehúzta az aksit, de jobb, mintha észrevennének. Anglia kb. 8300 km-re van innen, vagyis kb. 4 óra alatt átérhetünk akkor is, ha nem megyünk teljes sebességgel. A navigációs rendszer kikerülte a légi járatokat, de azért sűrűn pislantottam a radarra és nagy hatótávolságú érzékelésre állítottam be. 1 óra múlva felálltam és átadtam a helyemet Samnek. Egyrészt, hogy belejöjjenek a vezetésbe, másrészt, hogy ne terheljük túl egymást, úgy beszéltük meg, hogy óránként cserélgetünk. Hátramentem és elindítottam a keresőprogramot. A kapitány elmondása szerint valahol London környékén volt a tábor. Pár perc múlva már tudtuk a pontos helyszínt. És ekkor bejövő hívásunk volt.
- Itt Hill. Kivallattuk az elkapott ügynököket. Annyit sikerült kiszednünk belőlük, hogy az egyikük járt a Hammer Industriesban. A robbanás után a Hidra egy osztagot küldött a helyszínre, hogy felmérjék a kárt. A biztonsági kamerák felvételei egy védett bunkerben lévő gépre futottak be. Ez is tönkrement ugyan, de azonnali mentésre állították, így egy jelenet megmaradt a felvételből: az, amikor egyedül maradtál az 5 támadóval.
- És ezt mind elmondták? – fordult hátra Sam hitetlenkedve. – Hallottam a ciánkapszulákról…
- Elszedtük tőlük, mielőtt felébredhettek volna. A vallatásra pedig megvannak a módszereink.
- Nem tudják, hogy Amerika Kapitány életben van, ugye? – kérdeztem.
- Ha sejtik is, nem kötik hozzád. A kutatásról nem tudhatnak. Hova tartotok?
- Küldöm a koordinátákat – az oldalsó irányítóhoz ballagtam, rácsatlakoztam a privát vonalunkra és továbbítottam az adatokat. – Majd jelentkezünk – búcsúztam és megszakítottam a beszélgetést.
Egy óra múlva a kapitány került a pilótaszékbe. Mindannyian remekül belejöttünk a vezetésbe, egy idő után már nem volt fárasztó. Egyszer csak feltünedeztek a láthatáron Nagy-Britannia partjainak körvonalai. Innen London már csak egy ugrás volt. Épp átléptük a városhatárt, amikor Hill hangja szólalt meg az adóvevőben, a képernyőn egy bejövő üzenet embléma kezdett villogni.
- A közelben van egy megbízható S.H.I.E.L.D. bunker. Kevés személyzet, nincs kérdezősködés. Ott le tudtok parkolni álcázás nélkül és az akkumulátort is fel tudjátok tölteni. Hivatalosan én küldtelek oda egy küldetés miatt.
- Biztonságos? – kérdezte Steve.
- Igen, kapitány. Titkos hely, a legfontosabb embereken kívül senki nem tud róla. Fury igazgató ajánlása.
- Akkor odamegyünk – határoztam és a megfelelő irányba fordítottam a gépet. A bunker a föld alatt volt. Azonosítás után berepülhettem, ami új volt, mert alagútban még nem vezettem. Egy nem túl nagy csarnokba kerültünk. Leszállás után egy ügynök fogadott minket, kiutalta a szobáinkat, aztán lelépett. Semmi kérdezősködés, vagy felesleges szó nem hagyta el a száját.
- Ez nem semmi! Mintha fejesek lennénk vagy inkább fertőző betegek – nézett Sam a csukódó ajtóra.
- Legalább békén hagynak. Jobb, mint a kivizsgálás és vallatás – válaszoltam, bár a helyzet nekem is fura volt.
- Induljunk! – jött elő a másik szobából a kapitány.
Összeszedtük a fegyvereinket és a felszerelésünket. A hangárban beültünk egy kocsiba, majd kihajtottunk a főútra. Most is Sólyom vezetett, én pedig hátul ültem. Az úticélt rátöltöttem Fury gépére, azt pedig a szélvédőre erősítettük.
- Megtaníthatnátok egyszer autót vezetni – szólaltam meg, majd az afroamerikai meglepett pillantását látva a visszapillantó tükörben, hozzátettem. – A bázison elég nehezen tudtam volna gyakorolni, így ez kimaradt. A tanmenet szerint később következne, pedig szerintem jól jönne.
Ezért amíg oda nem értünk, Sam elmagyarázta, hogy melyik pedál mire való; hogyan használjam a sebességváltót; hogyan indexelek; hogy indítom be az ablaktörlőt és a többit. A KRESZ-ről nem beszélt, valószínűleg, mert ha nekem kell vezetnem, akkor olyan helyzet van, ahol nem számítanak a szabályok. Nem próbálhattam ki, mert sűrűn láttunk rendőrt és nem hiányzott, hogy megállítsanak. A S.H.I.E.L.D. nem a szívük csücske mostanában. Leparkoltunk egy kicsivel távolabb a célunktól. Egy gyárépületnél kötöttünk ki: ezt építették a régi katonai bázis helyére. Valószínűleg a Hidra tette rá a kezét, mert amelyek a S.H.I.E.L.D.-nél maradtak, azokat megtartották, felújították és újrahasznosították. Gyorsan rákerestem: a központi adatbázis szerint eladósodott a hely. Elég gyenge indok, biztos nem így volt.
- Mi legyen, bemenjünk? – kérdeztem a társaimra pillantva. Nem tűnt túl jó ötletnek.
- Fegyveres őrök, alaposan megfigyelt terület. Szerintem Bucky nem ment be. Nincs semmi, ami a régi helyre emlékeztetne – nézett körbe a kapitány. – Ha itt járt, nem a gyárban volt.
- Akkor keressünk a közelben valami régi épületet – javasolta Sam. Felosztottuk a területeket, majd szétváltunk. Én a gyártól nyugatra elterülő erdőt kaptam. A katonák gyakran kijártak ide futni, elképzelhető, hogy meghagytak egy régi megállót, házat, esetleg zászlótartót, vagy ilyesmit. Kellemes séta volt, az időjárás a szigetországban jelentősen enyhébb az óceán hatása miatt, viszont gyakran esett, ám sikerült kifognunk egy száraz napot. A kitaposott út mentén haladtam már egy ideje, amikor leesett valami: kitaposott út, vagyis rendszeresen használják, különben benőtte volna a fű. Gyorsan behúzódtam a fák közé.
- Srácok! Legyetek óvatosak, úgy néz ki, hogy a környező területeken is gyakran tartózkodnak! Találtatok már valamit?
- Még nem. Itt nincs semmi – felelte Sam. Ő a gyár mögötti területet kapta, ami, ahogy elnéztem, elég kopár vidék. Több válasz nem érkezett, amit furának tartottam. A kapitány mindig válaszolt.
- Steve, vetted? Nálad mi a helyzet? – suttogtam. – Steve? Hallasz? – az adóvevőből furcsa recsegés hallatszott, aztán elfojtott kiáltás, amit a vibránium ismerős hangja követett.
- Bocs, csak akadt egy kis társaságom – hallottam meg a hangját, amitől megkönnyebbültem. – Egyelőre semmi.
Továbbhaladtam, és egyszer távoli hangra lettem figyelmes. Élesebb volt a hallásom, mint a legtöbb emberé, így ki tudtam venni, hogy egy gyalogos csoport közeledik, méghozzá elég gyorsan. Bevetődtem a fák sűrűjébe és a lehető leghalkabban felrepültem és elrejtőztem az ágak között. A fenyőtüskék még a ruhámon is átszurkáltak. Fél perc múlva egy futó csoport haladt el mellettem.
- Fiúk! Egy fegyveres csapat szaladt el előttem. Követem őket, valószínűleg elvezetnek a keresett helyre. Bekapcsolom a nyomkövetőt, gyertek utánam! – és már lenn is voltam a földön.
- Kate, ne menj egyedül! – tiltakozott a kapitány nem túl meggyőzően, én pedig nem válaszoltam. Mindannyian tudtuk, hogy ez a legjobb megoldás. Amellett pedig kötelességem, révén, hogy ügynök vagyok. A fűben futottam kerülgetve a száraz
leveleket. Gyors iramban haladtak, de a rendszeres edzésnek köszönhetően tudtam velük tartani a tempót. A szemüvegem segítségével közelebbről is megszemlélhettem a csapatot. Fekete egyenruha a háton egy jelvénnyel. Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Hidrások. Szerencsére nem is sejtették, hogy néhány méterre mögöttük egy ügynök robog. Úgy 10 perc múlva megálltak egy tisztáson. Egy zászlótartó rúd – ez volt az első, ami feltűnt. A csapat tovább futott, én viszont maradtam. Ezek szerint az emberek errefelé tartották az edzéseiket. Szóval erre kellett nekik a katonai kiképzőközpont: hogy ők használhassák. A pisztolyomat a kezemben tartva kiléptem a tisztásra és az állványhoz mentem. Ismerős volt, hasonló, mint a New Jersey-i. Előhalásztam a telefonom, hogy megnézzem merre vannak a többiek, amikor a kapitány lépett ki a fák közül, Sam pedig landolt mögöttem.
- Nem aggasztott, hogy feltűnhetsz nekik? – fordultam felé, miközben összecsukta a szárnyait.
- Az út fölött volt elég hely és a futóbajnokkal nem tudok lépést tartani – vigyorgott.
- Ez a 107-ek zászlója – mutatott a rúdon lengedező zászlóra Steve. – Sokszor láttam kiskoromban az anyám szobájában. Az első világháborúban apám is itt szolgált. Mustárgázban halt meg. Sose találkoztam vele, de a zászlóra emlékszem.
Szomorkás mosollyal fordult felénk, én pedig megpróbáltam benntartani a könnyeimet. Én úgy nőttem fel, hogy mindkét szülőmet ismertem, együtt éltem velük. Nem váltak el, mint olyan sokaké. Számomra elképzelhetetlen volt ez a helyzet. Ilyenkor elgondolkozom, hogy milyen szerencsés is vagyok. Békében és teljes családban felnőni a mai világban nem túl gyakori. A háborús időszakban pedig még ritkább.
- Hát, legalább tudjuk, hogy Bucky itt járt – szögeztem le. – Csak ő rakhatta ki, kizárt dolog, hogy a Hidra megtartotta volna. Tűnjünk el!
Egy rövidebb úton mentünk vissza a parkoló autóhoz. A nap további részét a városnézésre szántuk, egyrészt, mert én még sosem jártam Londonban, másrészt, mert a repülő még nem volt kész egy hosszabb útra. Megnéztük a Big Bent, a Westminster Palotát, a London Eye-t, majd Greenwichet. Semmi nem utalt a sötét tündérek támadására, a károkat rekordidőben helyrehozták. Viszont amióta kiderült, hogy ez nemcsak forgatási helyszín, hanem a valóságé, azóta több a turista. Így legalább könnyen el tudunk vegyülni. A folyóparton állva a korlátra könyökölve megvártuk, amíg Sam visszér a kajakeresésből. A három ember már feltűnő, nem úgy, mint az egy. A megnyerő stílusának köszönhetően biztosan nem lesz gond.
- Sokat voltál Angliában, igaz? Volt olyan bevetés, amin Bucky nem volt ott?
- Igen. Egyik alkalommal elloptak egy tervrajzot a SSR-től, azt kellett visszaszereznem – felelte a kapitány igen tömören.
- Mostanában hallgatagabb, szótlanabb vagy – jegyeztem meg. – Mi a baj?
Sokáig csöndben álltunk, Steve nem válaszolt, én viszont vártam. Aztán ezt mondta:
- Ha időben odaérek, megmenthettem volna Buckyt ettől az egésztől. Ő mindig megvédett, én pedig megmenteni se tudtam. Tönkretették, egy gépet csináltak belőle, megkínozták, felhasználták a saját céljaikra. És kiderült, hogy hiába volt az áldozat, a Hidra továbbra is él és nem tétlenkedik. Behálózták a világot, a saját érdekeikre formálták. Szétzilálták az egyik legfejlettebb szervezetet és már alig van, aki az emberiséget védené. Sok minden változott.
- Semmi nem lesz már ugyanolyan, mint volt – tettem hozzá. – És ezt sajnálom a legjobban. Nehéz a továbblépés. De néha a legjobb dolog, amit tehetünk, ha mindet újrakezdünk.
- Rád mindig lehet számítani – fogta meg mosolyogva a kezem. – Annyira hasonlítasz Peggyre.
- Hé, skacok, nem vagytok éhesek? – kiáltotta Sam egy padról, félbeszakítva a beszélgetést. Megint.
Hozott ennivalót bőven, így miután jóllaktunk, visszamentünk a bunkerbe. Az ügynökök most se kérdeztek semmit, feleslegesen nem szólítottak meg bennünket. Többször mintha felismerés szikráját látta volna a szemünkben, ahogy ránk pillantottak, bár azt is óvatosan tették. Azért kellemes hely volt, ahhoz képest, hogy ez a föld alatt volt, míg mi inkább a levegőhöz szoktunk hozzá. Fel volt szerelve mindennel: számítógépekkel, vendégszobákkal, pár járművel, laborral, technikai eszközökkel, edzőteremmel és nem utolsósorban fegyverekkel. Tájékoztattuk Hillt a fejleményekről, elküldtük az eredményeket, képeket. Beszámoltunk a Hidra gyárról is. Az igazgatóval nem tudtunk beszélni, kikapcsolta a rádiót. Az ügynöknő szerint valahol a világ túlsó felén van. Bővebb információt nem tudtunk meg, ám ez Furyra vall. Megterveztük a holnapi nap rendjét, aztán elmentünk lefeküdni. Miközben behunytam a szemem, arra gondoltam, hogy milyen kellemes ez az utazás még hármasban is. Én a csapatmunkához szoktam, így azért hiányoztak a Bosszúállók. 3 hónapja láttam őket utoljára és azóta csak Starkkal beszéltem. Még arról sem tudnak, hogy végleg itt maradok. És ha a Hidra elkap, akkor valószínűleg nem is fogják. Igazából csak most esett le, hogy veszélybe sodorhatom a küldetést. A Hidra kizárólag rám vadászik, miközben egy másik osztag Buckyt akarja előkeríteni. És a legnagyobb probléma az, hogy ha megtalálnak, két legyet ütnek egy csapásra. Eddig olyan helyeken jártunk, amit a Hidra nem tarthatott fontosnak. Innentől viszont következnek azok a helyszínek, amik mindannyiunknak kiemelkedők. Vagyis fokozott óvatossággal, a lehető leggyorsabban kell haladnunk, ha túl akarjuk élni.


Sziasztok!
Köszönöm a türelmeteket, amivel kivártátok ezt a részt! Egy hetet Németországban tölthettem, emiatt nem tudtam a fejezetet publikálni. Remélem azért tetszett!
Ezidő alatt újabb 2 díjat kaptam, melynek kitöltésére nem tudom, mikor lesz időm, mert a héten megint rengeteg dogát írunk és van bőven pótolnivalóm is. Bocsánat, hogy ezzel terhellek benneteket, inkább abbahagyom. Csak még annyit, hogy köszöntöm az új feliratkozót és köszönök minden kattintást!
Kate Avengers

2 megjegyzés:

  1. Hello!Én nemtudomhogycsinálodamitcsinálszde...........aaahw! Már fogalmazni se tudooook, és te teszed ezt velem. Hol van Buckyyy?(nyugi, türelmesen várom hősömet :D)imádlaaak, ha esetleg még nem említettem volna, ééés én itt már nem tudok mit írni, mert elolvasom a részt és kattog a fejemben *már megint magával ragadott, már megint, megint*
    Elképesztő vagy!
    Saber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlenül örülök, hogy ennyire tetszik, hatalmas támogatás és megerősítés minden visszajelzésed! És ezt nagyon-nagyon köszönöm! :)

      Törlés