2015. október 9., péntek

9. Bővül a csapat

- Hova megyünk, Steve? – fordultam hátra. Épp a felszerelést pakolták le.
- Vissza Angliába, az a következő állomás – felelte, majd előre jött a másodpilóta székébe.
Szó nélkül tudomásul vettem, hogy ma még több órát vezethetek. Azt nem kötöttem az orrukra, hogy sötétben még nem vezettem, így valószínűleg lassabban fogunk haladni. Sam az egyik ülésben szunyókált. Nem csoda, hogy elfáradt. Ez a nap még nekem is hosszú volt, pedig engem strapabíróbbá tesz a szérum. Nem követtek, így arra következtettem, hogy nem észlelték a távozásunkat.
- Az jó lesz, ha visszamegyünk a bázisra? – kérdeztem a kapitányt halkan.
- Persze. Átvegyem? Akkor tudnál pihenni – pillantott rám, mire elnyomtam egy ásítást.
- Kösz, de ez most jól jön gyakorlásnak. Nem repültem még sötétben.
Valószínűleg számított erre a válaszra, mert halványan elmosolyodott. Hátradőlt és kinézett az ablakon. A felhők fölött repültünk, felettünk a csillagok ragyogtak. Annyira békés volt, nem bántam, hogy ilyenkor még repülünk.
- Jó ötlet volt a keréklyukasztás! – dicsért meg Steve.
- Csak azt sajnálom, hogy ott kellett hagynom egy nyilat – mire halkan felnevettünk. – Hill elmondása szerint az utánunk küldött osztag nem jelentett Hidra mozgolódást.
- Arra célzol, hogy tégla van az osztagban? – a kapitány rögtön tudta, mire gondolok, félszavakból is értettük egymást.
- Igen. És ha a főnök az, akire én gondolok, akkor veszélyben a küldetés – úgy gondoltam, megosztom vele az aggodalmam. Nemcsak azért, mert a csapatban nem jó a titkolózás, hanem, így többre juthatunk.
- Kire gondolsz?
- Hill azt mondta, hogy részben nekünk köszönheti a „megtiszteltetést”. Az ügynökök közül nem sokat ismerek és csak egy valakivel találkoztam az elmúlt napokban: a 13-as ügynökkel.
- Sharon? – meglepett, hogy a keresztnevén szólítja, eddig mindig csak „nővérkének” hívta. – Miből gondolod, hogy bajba sodor?
- Ismer téged és tudja, hogy élsz. Engem is látott. A Hidra még nem biztos a létezésemben. Ha elszólja magát, végünk – elhallgattam. A kapitány az arcomat fürkészte, tudta, hogy igazam van. Viszont nem csak ez nem tetszett.
- Nem hiszem, hogy elszólná magát. Ha pár hónapig el tudta titkolni, hogy ügynök, erre is képes lesz. Nem csak ez zavar, ugye?
Csöndben maradtam, a tekintetemet mereven előre szegeztem, nem néztem Steve-re. Magamnak se vallottam be, de féltékeny voltam. Sharon Carter más volt, mint én. Szép, okos, ügyes, jobban megérdemelte a kapitányt, mint én. És láthatóan vonzódott is hozzá. Mondjuk, ki ne szeretné Amerika Kapitányt? Én viszont nem amiatt szerettem. Én önmagát, az egész személyiségét, az embert szeretem, aki Steve Rogers és Amerika Kapitány egyben. Egy kisember és egy szuperhős. És féltem, hogy elveszítem.
- Értem – fordította el a fejét. Láttam a mosolyt a szája sarkában. Belül jót nevetett rajtam. Bár rejtély volt számomra, hogy miért.
- Te kinevetsz? – emeltem fel a hangom. – Ennyire mulatságos vagyok? Egész nap vezetek és ezt kapom?
Ekkor már nyíltan nevetett, de nem csak ő. Úgy tűnt, sikerült felébresztenem Sam-et is. Nem tudtam haragudni rájuk. Olyan volt ez, mint egy testvéri veszekedés. Nem komoly, de apróságok miatt tud kirobbanni. Úgy tettem, mintha megsértődtem volna és az út utolsó 10 percében nem szóltam hozzájuk, csak hallgattam őket, de nem válaszoltam. Engem ugrattak, a végén nem tudtam elfojtani, kirobbant belőlem a nevetés. Berepültem és letettem a gépet. A hangár tőlünk visszhangzott, de ez egyikünket sem érdekelte. Soha nem láttam ennyire jókedvűnek őket.
- Már nem haragszol? – fordult felém a kapitány.
- Nem – feleltem egyszerűen és egy puszit nyomtam az arcára, ami láthatóan meglepte. Régen kapta az utolsót.
- Itt láthatóan nem üdvözlik az egyszerű vendéget, csak azt, aki csilivili ruhában van – hallottam meg egy sértődött-tréfás hangot, mire csodálkozva megpördültem. Nem számítottam rá, hogy itt találom.
- Tony, örülök, hogy látlak – léptem oda mosolyogva és átöleltem. 3 hónapja találkoztam vele utoljára, már hiányzott.
- Megtisztel, hogy szentelsz nekem is egy kis figyelmet – mondta, de láttam, hogy csak ugrat, ahogy mindig, ha Steve-vel lát.
- Mr. Stark – nyújtott kezet üdvözlésképpen Steve is.
- Kapitány. Látom, most is Kate-re „vigyáz” – kezével a levegőbe idézőjelet rajzolt, mire elpirultam, úgyhogy gyorsan megkérdeztem:
- Mi járatban vagy?
- Nyugi, ráérünk. Bent elmondom – indult el. A szobáig összehaverkodott Sólyommal is. A szokásos laza stílusban beszélt, de élvezte Sam elismeréssel, tisztelettel vegyes pillantásait. Az egója nem csökkent, de hát ő csak ilyen marad. Szerencsére.
 Az ajtóból beszélgetés csapta meg a fülemet, ám Stark nem zavartatta magát. Az asztalnál 2 nekem kedves személy ült: egy magas, hosszú, szőke hajú férfi, a lába mellett pöröllyel és egy alacsonyabb, fekete hajú férfi.
- Dr. Banner, Thor! – szaladtam oda hozzájuk. Mosolyogva átöleltek. Annyira jó volt őket viszontlátni, hallani a hangjukat.
- Még valaki? – kérdeztem, mikor elengedtem őket. Mintegy válaszként egy nyílvessző fúródott a falba fél centire a fejemtől. Csak egy ember tud így célozni. Elő is lépett a másik szobából – Clint! – őt is üdvözöltem, aztán körülnéztem. Nem volt ott mindenki és ez nyugtalanított. De csak egy pillanatig. A szemem sarkából láttam egy árnyat. Nem tudatosan, inkább reflexből védtem ki a csapást. Úgy döntöttem, hogy belemegyek a játékba és támadtam. Egy vörös hajzuhatag csapódott az arcomba, így épp csak elkerültem az orrba vágást. Akkor hagytuk abba, mikor patthelyzetbe kerültünk: az öklöm egy centire az arcától, az ő térde pedig ugyanekkora távolságra a gyomromtól. Leengedtem a kezem és a nyakába ugrottam.
- Nat, annyira hiányoztál!
- Te is nekem! – aztán a többiek felé fordultunk, akik érdeklődve követték végig a „csatánkat”. Magam se tudom, hogyan fértünk el a szőnyegen és nem törtünk össze, nem vertünk le semmit. – Hello, Sam!
Neki nem kellett bemutatkoznia, ők már dolgoztak együtt. A többiekkel kezet fogott és beszédbe elegyedett. Bár soha nem találkoztak, sokat tudtak róla, így volt közös téma. Újra együtt a csapat. Végigfuttattam a tekintetemet rajtuk. A látvány, az érzés, az öröm, a barátság eszembe jutatta az élményeinket. Annyi mindet átéltünk és olyan jó volt, hogy újra együtt vagyunk, hogy könnyek szöktek a szemembe. Szeretem a szép pillanatokat, nem szégyellem, ha megsiratom őket, de azért most mégsem engedtem ki a könnyeimet. 
Ez idő alatt csak 1 perc telt el: ennyi elég is volt a semmittevésből. Nem szokásunk a tétlenség, így munkához láttunk, még ha csak annyiból is állt, hogy beszámoltunk a tapasztalatainkról, megfigyelésünkről és neki álltunk kielemezni az eseményeket.
- Tudomásunk szerint a Hidrának 2 egysége fontos számunkra. Az egyik Buckyt keresi, valószínűleg Rumlow vezetésével. A másik a Kiválasztottat próbálja levadászni. A céljuk mindkét esetben ugyanaz: felhasználni őket a saját céljaikra, vagy kiiktatni őket – mondta a kapitány.
- Nem tudnak a szérumról, a képességeimet sem ismerik – vettem át a szót. – Igazából Schmidt miatt vettek engem célba: a megtalált adatokból arra következtettek, hogy el akart kapni, de a Hidra elől eltitkolt. Azt akarják kideríteni, hogy miért.
- New Yorkban egyértelműen őt akarták elkapni és ezt közölték is – folytatta Sam. – Krausbergnél viszont nem tudjuk, hogy kit kerestek. Ha a Tél Katonáját, akkor sietnünk kell, de ha Kate-et, akkor ki kell deríteni, hogyan találták meg.
Na, erre nem gondoltam. Wilsonnak gyorsan forog az esze. Minden szem rám szegeződött.
- Nyomkövetőt nem csempészhettek be a gépbe, nem voltak rajta és a műszerek jelezték volna. Viszont van egy elméletem: Fury utánunk küldött egy osztagot. A feladatuk az volt, hogy vészhelyzetben segítsenek és továbbítsák a beépült emberek megfigyeléseit a Hidra-mozgásokról. Azonban a krausbergi eset váratlanul ért minket: senki nem jelezte, hogy egy egész osztag tart a helyszínre. Ami az jelenti, hogy tégla van köztük – szavaimat csend követte, valószínűleg számba vették a lehetőségeket.
- Vagy a nyomkövetőt nem a gépben helyezték el – szólalt meg dr. Banner tűnődve. Értetlenül néztem rá. – Hanem benned.
- Bennem? Mégis hogyan? – ez a lehetőség eléggé meglepett.
- Említetted a vágást a karodon – nem kellett mondania, rögtön felhúztam a ruhám ujját és elé tartottam. A seb szépen behegedt, viszont a szélén furcsa szürke vonalak futottak szét, amik eddig nem voltak ott.
- Ez olyan, mint a palládium mérgezés – mondta Stark.
- Szerintem az lesz. Gyere velem, Kate, szükség lesz egy vérvételre!
Elhagytuk a lakrészünket és az egyik labor felé vettük az utat. Úgy tűnt, ezt a folyosót kiadták nekünk, mert ügynökkel nem találkoztunk. Fury nagyon ügyel az információ-megosztásra. A laborban már otthonosan éreztem magam, a tudós rövid idő alatt átrendezte, így ahhoz hasonlított, amilyen a Helicarrieren volt. Nagyon régen vett már tőlem vért, mégis megmaradt a rutinvizsgálat gyorsasága.  Pár perc múlva már az eredményt vizsgálta.
- Valószínűleg a vágással jutatták a szervezetedbe az anyagot. A palládiumban feloldották a nukleáris vegyületeket, amik a gamma sugárzás hatására aktiválódnak. A Hidra kifejlesztett egy olyan műszert, ami képes érzékelni ezt, így bukkanhattak rád – magyarázta Bruce.
- De mire kell a palládium? És miért van keresztrejtvény a karomon? – úgy éreztem, mintha visszamentünk volna az időben. Ketten vagyunk a laborban, én szünet nélkül kérdésekkel bombázom a tudóst, míg ő türelmesen válaszol, elmagyaráz mindent. „Nem rossz dolog rájönni, hogy nem tudod mindenre a választ. Így eljutsz a jó kérdésekhez” – idéztem fel magamban Eric Selviget. Nos, ez pontosan rám illett. Az atomfizikához nem értettem, a quantumfizikáról nem is hallottam, a termonukleáris asztrofizikáról meg pláne. Úgyhogy kérdeztem és tanultam.
- Megvédte a vegyületet attól, hogy a szervezeted lebontsa. És mivel méreg, lassítani próbáltak vele. Ahhoz kevés volt, hogy megöljön, de egy sebfertőzés lázzal és legyengüléssel jár. Viszont a gyors anyagcserének köszönhetően meg sem érezted.
- Mit lehet ezzel kezdeni? Ki lehet szedni belőlem?
- A sugárzástól a jelzőanyagok elégtek, csak a palládium maradt. A mennyiségét elnézve holnap kiürül.
- Köszönöm, dr. Banner! – álltam fel mosolyogva. – Lehetne egy kérdésem? Hogyhogy idejött? Tudtommal nem tartózkodott a közelben.
- 2 napja egy tájékoztató anyag várt az asztalomon. Leírás a Hidráról, feljegyzések a kutatásaikról, kísérleteikről. Átnéztem, elemeztem őket. Egy külön mappában a ti küldetésetek céljainak leírása volt. Tudom, hogy milyen eszközökkel rendelkezik a Hidra és úgy döntöttem, hogy megpróbálom hatástalanítani. De elsősorban miattad vagyok itt. Nem szeretném, ha bajod esne.
Visszamentünk a többiekhez. Banner beszámolt nekik a nyomkövetőről. Választ nyertünk így arra is, hogy Hidra engem keres, ráadásul nem kis erőkkel.
- Mi lesz a következő úti cél? – kérdezte Sólyomszem.
- Az olasz front mellől ide rendelték az egységünket Angliába. Az elit csapat alapításának helyét akartam felkeresni – felelte a kapitány.
- És mi lesz velem? Veszélybe sodorhatom a küldetést, ha veletek megyek – ettől nagyon elkeseredtem és ezt nem sikerült eltitkolnom.
- Természetesen velük mész – szólalt meg Thor határozott hangon. – A kapitánynak szüksége van rád. Mi majd fedezünk titeket.
- Ezért jöttetek? Fury küldött ide, miután megtámadtak az utcán? – emeltem fel a fejem.
- Nem küldött. Épp Midgarban voltam, mikor üzenetet kaptam. Beszámoltak a Hidráról és a küldetésről. Bátrak voltatok, hogy hárman vágtatok neki ennek az útnak, de úgy gondoltam, nem árt a segítség – mondta a félisten, mire hálásan elmosolyodtam.
- Én Európában teljesítettem megbízatást,– mesélte Barton – mikor értesítettek. Megkaptam az osztag névsorát is – itt felcsillant a szemem, hátha meg erősíti a gyanúmat, de láttam rajta, hogy úgysem tudom kiszedni belőle. – Ismerem a nagy részét, de inkább kimenekítő csapatnak tűnnek. Így jöttem, hátha szükség van rám.
- Engem Kate kutatása vonzott ide. Már az elején komolynak tűnt a dolog és Kate rémesen hazudik – mondta Stark. Hát ebben annyira nincs igaza, de ráhagytam.
- Akkor holnap indulunk. Azt nem tudják, hogy mi is Kate-tel tartunk és azt sem, hogy mi a célunk. Mr. Stark, Natasha, Barton, dr. Banner, Thor, kövessenek minket megfelelő távolságból! – adta ki a parancsot a kapitány.
- Mi lesz az osztaggal? – fordult felé Sam.
- Hill, mi az osztag helyzete? – kapcsoltam be a titkos vonalat.
- Egy másik állomáson vannak. Jártak Krausbergben, a jelentés szerint a Hidra már elment. Kiderült, hogy egy emberünk is közöttük van. A csoport mozgása teljes titokban folyik, nehezen tudjuk érzékelni őket.
- Maradjanak hátra, csak vészhelyzetben avatkozzanak be! – utasította Steve.
- Értettem, kapitány. Mindenki megérkezett?
- Igen, a Bosszúállók újra együtt – jelentettem be. – Hill, súgd meg a vezérnek, hogy figyeljen! Lehet, hogy tégla van köztük.
A megbeszélést lezártnak tekintettük, így az ágyam felé vettem az irányt. Előbb viszont Natashához mentem.
- Nat, te miért jöttél utánunk? – ő még nem válaszolt erre a kérdésre.
- Tudtam, hogy Steve meg akarja keresni Buckyt, de azt nem gondoltam volna, hogy téged is magával visz. Megmondtam neki, hogy veszélyes terepre tévedhet. Nekem elég volt annyi, hogy Hidra, kutatás, te, és már jöttem is.
- Félbehagytál valamit? – érdeklődtem.
- Még nem dolgoztam ki teljesen az új sztorit… Mindent megtudtak rólam, most nem tudom, mihez kezdjek magammal.
- Mi vagyunk a két véglet – sóhajtottam. – A te életed landolt az interneten, az enyém pedig el lett törölve. Minden, ami eddig történt, most már nincs többé.
- A megsemmisülés – mosolyodott el keserűen – tudom, milyen. Meg kell tanulnunk együtt élni vele. Semmi nem tart örökké.
Elköszöntem tőle. Bebújtam az ágyba és arra gondoltam, hogy Furynak igaza volt. Azt mondta, én vagyok a motiváció. A csapat összes tagja önként jött ide, miattam. Mert szeretnek és meg akarnak védeni. Együttműködnek még akkor is, ha nézeteltéréseik vannak, bár mostanában ezek megszűntek. Semmi közük Buckyhoz, mégis itt vannak, hogy segítsenek. Mert fontos vagyok neki. És ez az érzés megéri az áldozatokat.



Sziasztok!
Mint olvashattátok, teljes a csapat, együtt vannak a Bosszúállók. Szerettem a hármas csapatot is, de így teljesek es szinte legyőzhetetlenek. Remélem, nektek is tetszett a rész!
Most is köszönök minden megtekintést és visszajelzést! Legközelebbi viszontlátásig is üdvözlettel:
Kate Avengers

2 megjegyzés:

  1. Csapaaaat😍 bocs, elsőre nem jutott eszembe értelmesebb:'D tök jó, hogy újra együtt vannak, pont amikor elkezdtem hiányolni őket;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már nekem is hiányoztak, amikor írtam, és hát így az igazi :D

      Törlés