2015. november 20., péntek

15. Vallatás

 - Kapitány, sikerült betörnöm a rendszerbe. Lementek annyi adatot, amennyit tudok – jelentette a Vasember.
- Ezzel most ne törődjön, az alaprajzot szerezze meg – adta ki a parancsot a kapitány.
- Hozzá tudunk férni a kamerák felvételeihez? – kérdezte Romanoff, mire Stark egy másik számítógépre mutatott. Natasha és Barton elvonultak és elkezdték átnézni a kamerák felvételeit Stark keresőprogramját használva. Dr. Banner Kate vérét és a nyakláncát vizsgálta, elborítva a műszereivel a felállított asztalt. Thor elgondolkodva állt a pilótafülkében, magára vállalta az őrséget. Sam a kapitány mellé lépett és halkan megszólalt:
- Mit ne mondjak, elképesztő veletek dolgozni! Szerencsés vagy, öregem!
- Nem mindig ilyen békés a hangulat – jegyezte meg Steve.
- Ja, láttam. Biztos Kate az oka.
- Tessék? – húzta fel a szemöldökét Rogers.
- Nem vetted észre, hogy összefogja a csapatot? Egy biztos pont, akit mindenki szeret és megbízik benne. Csak miatta utaztak ide és most betörnének egy teljesen felszerelt ellenséges bázisra, hogy kihozzák. Nagy hatással van rátok és a körülötte élőkre is.
- Különleges lány. Még Lokira is hatással volt. Ha ő nem lett volna, nem segít – mosolyodott el a kapitány, majd hirtelen elkomorodott a tekintete. – Nem hagyhatjuk, hogy tönkretegyék!
- Melletted állok. Azt teszem, amit te, csak lassabban.
- Steve, ezt látnod kell! – nézett fel a képernyőről Natasha. – 1 órával ezelőtt készült.
A felvételen egy fehér köpenyes, védőszemüveges, aktákat cipelő lány tűnt fel. Mellette egy magas, barna hajú fiatal tudós sétált. Kedélyesen beszélgettek. Egy ajtónál megálltak, elköszöntek egymástól, majd a lány belépett a terembe.
- Ez tényleg Kate volt? – egyenesedett fel Thor. – Nem úgy tűnt, mint aki szökésben van.
- Szerintem jól csinálta – ellenkezett Sólyomszem. – Megpróbált elvegyülni, amíg kitalálja, hol a kijárat. Tipikus szökési taktika.
- A menekülés első szabálya: ne fuss, hanem sétálj – idézte Steve Natashát, aki erre halványan elmosolyodott.
- Hova tarthatott? – kérdezte Bruce.
- A számítógépekhez – felelte Stark. – A felvétel pár perccel azelőtt készülhetett, hogy megpiszkálta a jeladót.
Hirtelen elsötétült a monitor. A férfi rögtön a számítógéphez ugrott és megpróbálta helyreállítani.
- Mi történt? – nézett a Vasemberre Sam.
- Megszakadt a kapcsolat. Helyreállították a jeladót és újrakódolták a rendszert. Az utolsó, amit érzékeltünk, az egy riadójelzés volt.
- Felfedezték Kate szökését. Az alaprajz? – Stark bólintott a kapitány kérdésére és kitette a nagyképernyőre.
- A számítógépterem a 2. szinten van – mutatta. – A laborok a 4. szinten vannak, de nem hiszem, hogy odavitték volna.
- A legalsó szinten van egy elkülönített rész. Ott lesz – jelentette ki határozottan Natasha.
- Kapitány, halljuk a tervet! – mondta Thor.
- Barton, rendelje ide az osztagot, mindenki készüljön elő a támadásra! Bemegyünk!

. . .

- Kate, ébredj!
Valaki megrázta a vállamat, mire felnyitottam a szemem. Csönd vett körül, a nyomasztó hangulatnak nyoma sem volt. Felettem megjelent egy aggodalmas arc, engem szólítgatott. Hirtelen felültem és átöleltem. Meglepte ez a fordulat, de aztán viszonozta az ölelést. Eleredtek a könnyeim és csak zokogtam. A fájdalom nem akart megszűnni, reszkettem a karjai közt.
- Sajnálom, de annyira valóságos volt. Borzalmas volt átélni, Bucky, rettenetes volt! Nagyon félek!
- Nyugodj meg, vége van! Vége van – erős karjaival szorosan tartott, így sikerült lassan lecsillapodnom.
- Mi történt itt? – kérdeztem, miután elengedtem. – Hol van dr. Zola és miért vagyok csupa vér?
- Miután beadták neked azt a szert, - mesélte a Tél Katonája – elkezdtél remegni. Rángattad a szíjakat és sikerült kiszabadulnod. Elindultál az ajtó felé, aztán, mint egy őrült nekirohantál és betörted. A tudósok próbáltak lefogni, miután pisztolyt fogtál magadra. Kiszabadultál és elrohantál a folyosón, aztán már csak azt láttam, hogy leszúrsz egy tudóst és összeesel. Visszahurcoltak és lefektettek. Fekve maradtál, de üvöltöttél, mint egy vadállat. Minden kezedbe eső dolgot elhajigáltál. Az összes tudós sietve elhagyta a szobát, engem pedig itt hagytak. Elképesztő állapotban voltál, teljesen kiforgattak önmagadból. És egész végig nyitva volt a szemed, de mintha teljesen mást láttál volna. Mivel érték ezt el?
- Nem szeretnék róla beszélni – mondtam halkan. – Elvettek tőlem mindenkit… Ki kell jutnunk innen.
- Nincs sok időnk, szerintem hamarosan visszajönnek, most, hogy már nem ordibálsz. Fel tudsz állni?
Megpróbáltam, de egy lépés után összerogytam, Buckynak kellett felmernie a padlóról.
- Ez így nem fog menni, meg kell várnunk, amíg ideér a csapatom… köztük Steve is – tettem hozzá rövid habozás után, mire Bucky tekintete a távolba révedt. – Soha nem tudta megbocsátani magának, hogy lezuhantál, nem felejtett el. Amint felépült, a keresésedre indult, követve a nyomokat, amiket hagytál.
- Te is vele mentél? – mire bólintottam. – Ha élve kijutunk innen, én újra eltűnök. Még nem vagyok kész erre a találkozásra. De egyet ígérj meg – nézett mélyen a szemembe. – Add át neki ezt az üzenetet:… - elsuttogta a fülembe. Akaratlanul megjelent előttem egy kép.
- Átadom – ígértem meg és a szívembe zártam a mindössze egy mondatból álló üzenetet. És akkor felhangzottak a folyosó végén a tudósok lépteinek zaja.
- Mielőtt ideérnek, még annyit: miért pont téged választottak ki? – fürkészte az arcomat.
- Mert összetartom a csapatot – feleltem egyszerűen, de belesűrítve mindent.
Nyílt az ajtó és fegyveres őrök elrángatták Buckyt az ágyamról. Nem könnyítette meg a dolgukat, én azonban túl gyenge voltam az ellenálláshoz. A tombolásom következtében felszakadtak a sebeim és a lelkem romokban hevert. Lekötöztek, az ágy újra álló helyzetbe emelkedett.
- Remélem, Ms. Elect, tanult a leckéből és hajlandó lesz válaszolni – Arnold Zola hangja egy árnyalatnyit máshogy csengett: döbbenet és valami újfajta tisztelet költözött bele. A tekintetemet Tom arcára szegeztem, aki engem bámult. Ő kevésbé titkolta, mi játszódott le benne: ez az embertelenség elborzasztotta, szánalmat érzett irántam. Gyanítom, hogy ő próbálta meg leállítani a folyamatot, ezért kaptam még egy injekciót. Akkor viszont már túl késő volt, a szer elérte az agyamat és a Banner-szérum agyfejlesztő hatásával egyesülve kétszeres erővel kezdte kifejteni a hatását. Megállíthatatlanul, amíg el nem bomlik az utolsó molekula is.
- Menjünk sorjában. A Bosszúállókkal kapcsolatba került, ám egyikük különösen közel került magához és különleges helyet foglal el a szívében. Mit tud erről mondani?
- Nem tudja bizonyítani – ellenkeztem erőtlen hangon. A rettegés kezdett visszatérni a tagjaimba, a félelem újult erővel csapott le.
- Óh, dehogynem – azzal egy fényképet dobott elém az asztalra. A kép Stark házában készült. Középen egy férfi és egy lány táncolt, arcuk boldogságot sugárzott. Steve és én. Könnyek gyűltek a szemembe. Megjelent előttem egy rémkép: a kapitány levágott lábbal, holtan fekszik egy asztalon. És már semmit nem tudtam tenni. Nem értettem, hogyha mindent tudnak rólam, miért faggatnak még mindig. Az ellenállásom pillanatok alatt megtört. Buckyra néztem. A tekintete olyan erőt adott, minek hatására sikerült kinyögnöm:
- Amerika Kapitány halott – nem akartam nekik megadni azt az örömöt, hogy sírni lássanak, de egy könnycsepp lassan végigvánszorgott az arcom vonásaim. A látomás hatására kezdtem elhinni, hogy az igazat mondom. – Nem jutott le a hordozóról, belezuhant a Potomacba– elhallgattam, elcsuklott a hangom, lehajtottam a fejem. A szemem sarkából láttam, ahogy Barnes a fényképet szemléli, aztán a tekintetét rám szegezi. Egyetlen kérdés lobogott benne. Senkivel nem beszéltem még az érzéseimről, de ahogy találkozott a pillantásunk, abban minden benne volt. Úgy tűnt, most Zolát is sikerült meggyőznöm, mert továbblépett.
- Maga elképesztően fiatal, a szérum beadása előtt nem volt semmi különleges magában. Kitűnő tanuló volt, de a sportban nem volt kiemelkedő. A S.H.I.E.L.D. nem dönt alaptalanul, mégis magát választották a kísérletre. Miért?
Pörgött az agyam. Ez volt az, amit a Hidra nem tudhatott meg, mert akkor felhasználhatnak arra, hogy elkapják a Bosszúállókat. A tudós észrevette, hogy habozom és szokásához híven nem hagyott időt, hogy kitaláljak valamit.
- Remélem, tisztában van vele, hogy mikor elkaptuk, útnak indítottunk egy csapatot a szülővárosa felé. Nincs is olyan messze, igaz? Egy fegyveres osztag várja a családját és idehozzák őket. Vajon mit fog gondolni a kishúga, ha majd ordítani fog kínjában és megtudja, hogy maga mindössze néhány szóval megakadályozhatta volna a szülei halálát?
- Szörnyetegek! – köptem ki a szót. Újra felsejlettek a rémképek, a hányinger újult erővel tört ki rajtam. – Fogalmuk sincs, hol van a családom.
- Dehogynem, nagyon is tisztában vagyunk vele – azzal az arcomba suttogta a címet. Ország, város, utca, házszám, emelet, ajtószám. Lázas remegés rázta a tehetetlen testemet. A pupillám tágra nyílt. Nem hagyhattam, hogy bántsák a családomat, hogy ártatlanul meghaljanak. Miattam. Könyörgőn Tomra szegeztem a szememet, de elfordította a fejét. Cserbenhagyott. – Nos?
- Azért engem választottak, mert a dédnagymamám Peggy Carter – bukott ki belőlem.
- Peggy Carter, aki nem tudta elfogadni, hogy a szerelme halott – mondta gúnyosan Arnold Zola. – Hát nem ironikus, hogy maga ugyanerre a sorsra jutott? Egy rövid, háborús ideig élvezhette a társágát, aztán elveszítette. És mondja csak, mi járatban az Alpokban?
- Parancsot teljesítettem – válaszoltam magabiztosan.
- És kinek a parancsát? – kapott rá a kulcsszóra a tudós. – Mi volt a küldetése? Egyedül jött?
- A magam parancsát teljesítem és egyedül jöttem. A küldetésem pedig megbosszulni Amerika Kapitány halálát.
- Milyen harcias lett valaki – nevetett Zola. – Van még esetleg mondanivalója?
- Mindössze annyi, hogy nem nyerhetnek. Tönkretehetnek, de győzni nem fognak.
- Mégis miért? Felkeltette az érdeklődésemet, világosítson fel!
- Mert megvetik a kisembereket – azzal orrba ökleltem a tudóst, mire az asztalnak esett, vére a padlóra fröccsent. A beszélgetés alatt sikerült meglazítanom a szíjakat és egy rántással kiszabadítottam a kezem. Persze azonnal lefogtak és nem túl finoman visszaszíjaztak, de nem bántam meg. Megérdemelte. Senki nem beszélhet így a dédnagymamámról.
- Feltételezem, – egyenesedett fel Zola- hogy nem kíván több kérdésre válaszolni. Bevallom, örültem volna, ha nem így közli. Arra ugyanis még nem kaptam választ, hogy a Vörös Koponya miért akarta annyira magát, és ezt ki fogjuk deríteni. Cseréljék ki őket! – utasított két katonát, mire megragadtak engem és Buckyt, majd mindkettőnket felszedtek. Engem akartak az agymosó gépbe ültetni! Rémült tekintettel néztünk össze, jeges dermedtség lett rajtam úrrá egy pillanatig, aztán a félelem végigrázta a csontjaimat. A fogam vacogott, a lábam remegett, összecsuklottam, úgy kellett átcipelniük az őröknek. Lenyomtak a székbe, ám a szememet nem tudtam levenni Bucky arcáról, a tekintetünk szorosan összefonódott. Nem tudtam rendszerezni a gondolataimat, gyorsan suhantak át előttem. Annyi mindent akartam elmondani, belesűríteni ebbe a pár másodpercbe, mielőtt megfosztanak az emlékeimtől. Mielőtt mindent elfelejtek. Hogy ki voltam, hogyan éreztem és mi volt a célom. Leszorították a fejemet, a koponyámat két oldalról egy-egy fémlemez kulcsolta át, a szék fekvő helyzetbe került és akkor már tudtam, hogy Bucky min ment keresztül, mit érzett. Csak a plafont láttam, azonban egy arc jelent meg felettem. Tom. Segélykérő pillantást vetettem rá, ő volt a menekülés utolsó szalmaszála.
- Ms. Elect, – mondta színtelen hangon – amíg nem próbál ellenállni, addig nem áll szándékunkban alkalmazni a gépet. Hátha meggondolja magát és hajlandó együttműködni.

Azt várhatod, tettem hozzá magamban, de nem mondtam ki hangosan. Nem fognak megölni, de az agyamat átalakíthatják és felhasználhatnak a barátaim ellen. Nem tudom, melyik a rosszabb. Így csak aprót bólintottam köszönetképpen, amit csak Tom láthatott, ő pedig jelezte, hogy kezdhetik.

6 megjegyzés:

  1. Ez kicsit rövidke volt, de tetszett ;)
    Éhezőket láttad már? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az előzőhöz képest tényleg rövid volt, a következőt hosszabbra tervezem. :)
      És pont ma voltam az Éhezők Viadalán: elképesztő volt! És a legjobb, hogy hozza a könyv színvonalát! :)

      Törlés
  2. Szia! :)
    Nem olyan rég találtam rá a blogodra. A történetet imádom, úgyhogy nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon örülök, hogy megragadott a történet! Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  3. Sziia!
    Most találtam meg a blogodat és imádom. :) Még nem láttam a filmeket, (pedig már egy jó ideje tervezem :D)de így is nagyon élvezhető a történet. Tetszenek a karaktereid, a történések... Minden. :) Kíváncsian várom a folytatást. Körülbelül mikorra várható? :)

    Viki^^ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon örülök, hogy tetszik a történet, a feliratkozás pedig hatalmas visszajelzés! A részek általában hetente érkeznek, pénteken vagy szombaton, a következőt holnap tervezem kirakni. :)
      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés