2015. december 4., péntek

17. Akció (part 1)

Bucky arca megrándult, ahogy a lány sikolya utat vágott az agyáig, más jelét nem adta az együttérzésének. Tudta, hogy akkor fokoznák a fájdalmát. Képek, érzések villantak fel előtte és tűntek el. Amikor vele csinálták ugyanezt. Nem tehetik ezt vele, gondolta. Keze ökölbe szorult, izmai megfeszültek, készenlétbe helyezte magát és várta az alkalmas pillanatot, amikor lankad a tudósok figyelme. Hirtelen a lány teste fényleni kezdett. Nem világított, csak halvány kék fény derengett körülötte. Ahol a karját nem takarta ruha, látta az erei körvonalait, de korántsem olyan erősen, mint az előző alkalommal. Olyan volt, mintha védőburok képződött volna körülötte. Viszont az arckifejezése nem erről árulkodott. Szeméből csorogtak a könnyek, homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Már nem üvöltött, de a fájdalma észrevehetően nőtt. Ujjai elfehéredtek, ahogy a karfát szorította, majd hirtelen reccsenés hallatszott: a karfa megrepedt. A bennlévők mind odafordultak. Eljött az alkalmas pillanat. Bucky egy rántással eltépte a szíjakat. Felugrott és egy roppantással eltörte a hozzá legközelebb álló ember nyakát. Eddigre felocsúdtak, de a Tél Katonája gyorsabb volt. Sokkal gyorsabb. Az egyik ügynököt leszúrta, a másikat az asztalra hajtotta. Felkapott egy széket és a tudósokat azzal intézte el. Rávetette magát Arnold Zolára és ütni kezdte. Bizonyára addig ütötte volna, amíg be nem töri a koponyáját, de Kate nyöszörgésére otthagyta az eszméletlen testet és a lányhoz sietett. A szeme sarkából mozgást észlelt, mire megpördült  a tengelye körül. Tom Wissenschaftler igyekezett az ajtó felé. Rémült tekintettel fordult meg. Bucky egy pillanatig habozott, hogy elintézze-e, végül a lányhoz sietett. Kikapcsolta azt az átkozott szerkezetet és kioldotta a szíjakat.
- Kate! – rázta meg a mozdulatlanul fekvő testet. – Kate, ki kell jutnunk!
- Menj! Én nem bírom – szólalt meg rekedt hangon. Megpróbált felülni, de visszahanyatlott.
- Nem! Nélküled nem! – kiáltotta. A lány fegyvereit egy táskába dobálta, felfegyverezte magát, majd óvatosan felkarolta a lányt, aki fáradtan, de kisimult arccal hajtotta a fejét a mellkasára. Nehézkesen lélegzett, néha összerándult. A férfi lassan ment, hogy minél kevésbé okozzon fájdalmat. Már az ajtónál jártak, amikor gúnyos nevetést hallottak a hátuk mögött.
- Hogy is mondta, Ms.Elect? Nem nyerhetünk?  Akkor figyeljen! – azzal Arnold Zola rácsapott egy piros gombra, ami felrobbantotta a helyiséget a tudóssal együtt, őket pedig jó pár méterrel odébb röpítette. Tűz csapott fel, majd füst sötétítette el a látásukat.

. . .



Törmelékdarabok potyogtak körülöttük, forróság vette körül őket. A korom belepte mindenüket, a füstös levegő fojtogatóan nehezedett a tüdejükre. A lány köhögve ült föl, tekintetével a férfit kereste. Fel akart állni, hogy megkeresse, de ekkor elbukkant a kavargó porból.
- Kate, figyelj rám! – fordította maga felé a lány arcát, szemét mélyen az övébe fúrta. – Itt vannak a barátaid. Menj velük, nekem el kell tűnnöm. Nem fognak megtalálni, most még nem – futott át egy árnyék az arcán. – De egy valamit ígérj meg: az üzenetet add át és ne felejtsd el!
Kate bólintott, majd lassan felállt és átölelte a Tél Katonáját.
- Köszönöm, Bucky – mondta. – Mindent köszönök! Miért mentettél meg? Miért tetted? – nézett kérdőn a lány.
- Érted…és Steve-ért – mosolyodott el halványan. A pillanatot a riasztó éles, hasító hangja törte meg. – Menj! - és a következő másodpercben már egyedül állt a falnál, a férfit elnyelte a kavargó füst. Járni még nehezen tudott, ezért bekapcsolta a repülőszerkezetét, majd nagy levegőt véve belevetette magát az oszladozó füstbe, hogy megkeresse azokat az embereket, akik fontosak neki.

. . .

- Hé, futóbajnok, legközelebb szólj, hogy hozzak sisakot! – rázta meg a fejét Wilson, amit a fallal való nem kellemes találkozás következtében kissé megzúzott. A lökéshullám váratlanul érte őket, de Sólyom volt a legvédtelenebb közülük. Megpillantotta a pusztítást és halkabbra fogva a hangját hozzátette. – Hát, nem sok maradt belőle.
- Elkéstünk – hajtotta le a fejét a kapitány. A tartóállványok összedőltek, a mennyezet darabokban leszakadt. Az egész labor megsemmisült.
- Nézzétek! – mutatott Thor a füstben kibontakozó körvonalakra, aztán előbukkant a tulajdonosa.
- Kate – suttogta Steve. A lány szó szerint a karjaiba repült, ő pedig szorosan átölelte. Érezte, ahogy Kate teste rázkódik, kitört belőle a zokogás. – Jól van, nyugodj meg! Most már nem lesz baj! – elengedte és szemügyre vette a lányt. Az arca piszkos volt, a feje véres, hajának egy része leégett, a szabadon maradt bőrfelületei sebesek és zúzódásokkal telik voltak, a lába remegett. Egy megtört, megkínzott ember festett így. Viszont a szeme a régi volt: amint megpillantotta őket, felcsillant benne valami és az ott is maradt. – Tudsz menni?
- Inkább repülök –felelte és egy apró mosollyal üdvözölte a többieket. Kiabálás és lövöldözés csapta meg a fülüket.
- Azt hiszem, jönnek a rosszak – húzta el a száját Sam.
- Irány a tűzlépcső! – adta ki az utasítást Rogers kapitány.
Az ajtó felé rohantak eszeveszett iramban. Pont akkor csukták be, amikor a katonák a felrobbant helyére értek. Megkezdődött a versenyfutás. A versenyfutás az életükért.

. . .

Natasha csatlakozott Bartonhoz és Bannerhöz a csarnokban. A feladatuk, hogy szerezzenek egy gépet, amivel kijuthatnak, ám ez korántsem bizonyult egyszerűnek. A hangár hatalmas volt és rengeteg ember tartózkodott itt. Behúzódtak egy halom láda mögé, így árnyékba kerültek.
- A többszemélyes vadászgépek a csarnok túloldalán vannak – mondta Sólyomszem.
- Akkor nyomás! – indult el a határozottan a Fekete Özvegy. – Remélhetőleg Steve kihozza Kate-et, mielőtt észrevesznek.
Feltűnés nélkül, árnyként haladtak a fal mellett. Romanoffnak és Clintnek nem okozott gondot, ellenben Bruce lassította a tempót, mivel nem volt ilyenfajta tapasztalata, gyakorlata. Már nem jártak messze, amikor egy hang szólalt meg a fülökben:
- Romanoff ügynök, itt Carter. A csapatom készen áll. Helyeztem embert a bejáratokhoz, néhányan önök felé tartanak. Kezdhetik az akciót.
- Vettem. Stark, hogy halad?
- Jarvis nem tud hozzáférni a nyitókódokhoz, a jel nem elég erős. Közelebb kell mennem.
- De akkor egy pillanat alatt kiszúrják – vetette ellen dr. Banner.
És akkor a riasztók piros fénnyel villogni kezdtek, éles szirénája keresztülmetszette a levegőt. Megszólalt a hangszóró, felsőfokú riadót rendeltek el. „Ajtókat bezárni! Ügynököket készenlétbe helyezni!” – hallatszott mindenfelől.
- Azt hiszem, ez eldőlt – jegyezte meg Stark.
- Futás! – kiáltotta Natasha. El kellett jutniuk a gépekhez, mielőtt többen kerülnek eléjük. Észrevették őket. Egy fegyveres csapat rohant feléjük. A Fekete Özvegy előkapta a pisztolyát. Minden lövése egy támadót tett harcképtelenné. Sólyomszem futás közben helyezte a húrra a nyilait. Célzott, lőtt, talált, mindezt egy szempillantás alatt. A robbanófej három embert terített le. Dr. Banner nem bírta tovább a stresszhatást: az inge szétszakadt és dühöngő zöld monstrummá változott. A hozzá legközelebbi tárgyat kapta a kezébe: egy létrát. Iszonyatos erővel hajította el, kis híján kerülve csak el Bartonékat, majd megeresztett egy üvöltést, amibe beleremegtek a repülők.
- Hát, most már garantáltan tudják, hol vagyunk – ugrott föl egy gépre Natasha és berúgta az üveget. – Clint, ezt elintézed?
- Igen – felelte az ügynök, majd hozzátette. – Nat, vigyázz magadra!
- Csináltam már nagyobb őröltséget – eresztett meg egy mosolyt. – Hé, nagyfiú! – kiáltott, mire a szörny felé fordult. – Zúzzunk!
Özönlöttek feléjük az emberek, Válogatott képesítésű, ölésre szakosodott gyilkosok. Kíméletlenek. Megállíthatatlanok. Hidrások. Ketten a több száz ellen. De erőt merítettek egymás jelenlétéből és a céljukból. Hulk úgy pusztított, mint még soha. Egész repülőket hajigált, 20 métert ugrott helyből, egyetlen ökölcsapással csoportokat döngölt a földbe. Nem érdekelte, hogy lőttek rá, nem érzett fájdalmat. Düh tombolt benne gyűlölettel vegyítve. A Fekete Özvegy bevetette minden trükkjét. Rúgott, védekezett, ütött, karmolt, földre rántott, tüzelt, szaltózott, könnygázcseppet és sokkolókat hajigált. Tíz emberrel felért. Most ő sem magáért harcolt. Ám hiába küzdött hősiesen, lassan körbekerítették őket.
Ezalatt Barton ügynöknek sikerült beüzemelnie a gépet. Helyreállította az irányítót, bekapcsolta a motorokat, indulásra készen álltak.
- Stark, hol tart? – kérdezte, miközben felmászott a tetőre. Onnan lőtte ki a nyilait, a közel merészkedőket pedig az íjával ütötte le.
- Mindjárt kész vagyok – lihegte a Vasember. Az ő helyzete sem volt rózsás. Amint közelebb repült a bejárathoz, észrevették és tüzet nyitottak rá. Nehéz volt a körzetben maradni, lavírozni és tüzelni, ráadásul ügyelnie kellett a páncél energiaszintjére is. Irányítás megszerzése: 67%

. . .

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, megszólalt a rádióban Sólyomszem hangja.
- Kapitány, körbevettek minket. El kellene egy kis segítség…
- Máris megyek – felelte Thor tétovázás nélkül. Meglóbálta a pörölyét és már suhant is felfelé, sebesen maga mögött hagyva az emeleteket. Mögöttük kivágódott a bejárat. Tüzet nyitottak rájuk. Rohanni kezdtek a lépcsőn, de a körülményekhez képest lassan haladtak.
- Nem fogunk időben felérni – mondta ki Sam azt a tényt, amiről nem akartak tudomást venni.
- Akkor repülünk – csillant fel a lány szeme és megragadta Steve karját.
- Nem rossz ötlet – jegyezte meg Sólyom, majd kibontotta a szárnyait. Elrugaszkodtak és felemelve a kapitányt felfelé szálltak. A szabadulás felé.
Mire felértek, Kate karja majdnem leszakadt. Az izmai lassan teljesen felmondták a szolgálatot, a feje mintha egy satuban lett volna. Egy gondolat éltette: hogy nem adhatja fel, mert a barátai az életüket kockáztatják érte.
A hangárban döbbenetes látvány fogadta őket. A felmentő sereg három részre szakadva küzdött embertömegek ellen. És egyikük sem állt nyerésre. Fáradtak, miközben folyamatosan jött a friss utánpótlás az ellenség részéről. A Vasemberre épp egy elektromos hálót dobtak, ami lebénította az irányítóját, így egyre jobban belegabalyodott és egyre távolabb került a számítógépek sugárzási zónájától.
- Tony! – kiáltotta Kate és már indult is volna, de a kapitány megállította.
- Ne, én és Sam megoldjuk! Neked el kéne jutnod az osztaghoz. Csapdába kerültek a nyugati saroknál. Vidd őket a gépekhez és indítsd el őket! Juttasd ki innen a csapatot, mielőtt mind maghalnak! Ez parancs!
Ez hatott. A lány zavaros tekintete kitisztult, a feladatra koncentrált. Elemelkedett a talajtól és a sarok felé süvített. Az osztag a falnak szorult. Egyesével akarták fejbelőni őket, amikor valami megzavarta a katonákat. Kate landolt előttük, a pajzsával leterített pár embert, gránátot hajított a tömegbe, megtisztítva egy kis szakaszt.
- Sharon, - fordult a vezető felé – jussatok el a legközelebbi géphez és hagyjátok el a bázist! Fedezlek!
- De… - próbált ellenkezni, miközben telibe talált egy Hidra ügynököt.
- Rogers kapitány parancsa! – dörrent rá a Kiválasztott, mire az ügynöknő elhallgatott.

- Utánam – jelzett az osztagnak, akik lassan, folyamatosan tüzelve hátrálni kezdtek, majd a megtisztított terepen rohantak a csarnok a másik végébe. Kate pedig szembenézett támadói hadával.



Sziasztok!
Ismét itt egy elég eseménydús fejezettel, remélem, elnyerte a tetszéseteket! Köszönöm a rengeteg visszajelzést és a feliratkozásokat, nagyon sokat számítanak! Nem is tudom, mit írhatnék még, hisz tudjátok, hogy az ilyen levezetők nem az erősségem. :D
Úgyhogy még csak annyit, hogy örülök, hogy nem döntöttem úgy, hogy abbahagyom a blogolást! :)
Üdv: Kate Avengers

Ui.: A hétvégén számíthattok még egy meglepetésre! ( Azt hiszem, nem olyan nehéz kitalálni, hogy a következő rész lesz az, de azért még meglepetésnek számít. :D )

6 megjegyzés:

  1. Fúúú de jó lett, viszont hagyott pár kérdést bennem a rész, de inkább még nem kérdezem remélem ki fog derülni.
    Ui:azé drága egyetlen Buckymmal hamarosan újra találkozunk, ugye?? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gondoltam, hogy lesznek kérdések, de ne aggódj, minden kiderül idővel! :) Örülök, hogy tetszett!
      Ui.: Bucky mindig tud meglepetést okozni :)

      Törlés
  2. Sziia!
    Ez a rész is nagyon jól sikerült, imasom a blogodat. :) az elején nagyon tetszett, hogy Bucky segített Katenek kiszabadulni, meg hát az is, hogy a védőburok miatt nem tudták átmosni a lány agyát. Nem gondoltam volna, hogy Tom felrobbantja az egész épületet mindennel, mindenkivel együtt. Sajnálom, hogy Bucky lelépett, kíváncsi vagyok, mikor találkoznak vele újra. :) Örülök, viszont, hogy Kate és a többiek újra együtt vannak. Kíváncsian várom a folytatást. :)

    Viki^^ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Az a helyzet, hogy nem Tom robbantotta fel a helyiséget, hanem Arnold Zola, bocs, hogy félreérthető ett, máris átírom.
      Köszi, hogy írtál, örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  3. Nagyon jó vagy.
    Nem szeretnék bele szólni mert te vagy az írónő de nem szeretnél csinálni mikulás meg karácsony miatt kiadást ilyesmit?? :)
    Csak így tovább
    Várom a kövi részt!! ;)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy tetszett! És Mikulás napi külön kiadásként pedig majd hozom a következő részt! :)

    VálaszTörlés