2015. december 6., vasárnap

17. Akció (part 2)

A Vasembert lerántották a földre, az irányító nem működött, a számítógép haldoklott. A képernyő villogott, a rádió süket volt. Starkon eluralkodott az az érzelem, amit akkor tapasztalt, mikor az atombombával átrepült a kapun. Elszántság, hogy megmentse azokat, akiket szeret, félelem a haláltól, ugyanakkor elégedettség és öröm, hogy így hunyhat el. Hősként. Itt tartott a gondolatmenetében, amikor hirtelen újraéledt a rendszer. Kopogtatást hallott a sisakján.
- Kapitány, nem mintha nem örülnék, hogy megmentett, de elrontotta a monológomat!
- Hol tart? – kérdezte a férfi, mintha meg sem halotta volna a megjegyzést.
- 98% - jelentette Jarvis, amit Stark közvetített. – Uram, van egy kis probléma. Ha kinyitom a kaput, az automatikusan aktivál egy önmegsemmisítő műveletet. A megszakítás lehetetlen.
- Mennyi időnk van? – tette fel a kérdést a Vasember.
- 7 perc.
- Figyelem, mindenki! Közérdekű közlemény: a kapu nyitása elindít egy önmegsemmisítő programot. Azaz 7 percünk van kijutni. Mostantól! – közölte mindenkivel a hírt.
Ebben a pillanatban felhangzottak a vészjelzők: „Evakuálást megkezdeni! Önmegsemmisítésig hátra lévő idő: 6 perc 50 másodperc.
- Mindenki a gépekre! – adta ki a parancsot a kapitány. Nem ők voltak az egyetlenek, akik ezt tették. A tudósok, munkások, orvosok, informatikusok, rendszergazdák, ügyintézők, az egész bázis egy emberként igyekezett gépre kerülni. Kivéve a katonák és a specialisták. Őket nem az evakuáció kötötte le. Hanem a S.H.I.E.L.D. emberei.

. . .

Épp amikor körbekerítették a készenlétben lévő gépet, a félisten a kör közepére ugrott és földhöz vágta a mjölnirt. A remegés az egész csarnokban észlelhető volt. Néhány sor összerogyott, az eltúlzott rezgéshullám elkábította őket. Thor ide-oda sújtott le a pöröllyel, egyetlen tekeréssel elroppantotta a támadók nyakát, ökölcsapása agyrázkódással ért fel. Egy dühös asgardi elképesztő dolgokra képes, főleg, ha teljes erőbedobással küzd. Natashának, Clintnek és Hulknak így jutott egy kis ideje a felfrissülésre, majd újult erővel vetették be magukat a védelembe. Ki kell tartaniuk, különben nem tudnak kijutni. A hangár rohamtempóban ürült ki, sorra süvítettek ki a szabadba a vadászgépek, Quinjetek, teherhordók, valkűrük. A robbanásig hátralévő idő: 5 perc.
Ekkor befutott az osztag. Gyorsan elfoglalták a mellettük lévő Quinjetet. A gép túlterhelt lett, de nem volt lehetőségük másikat keresni. Bekapcsolták a motort, ám nem tudtak elindulni.
- Romanoff ügynök, van egy kis gond – mondta semleges hangon a 13-as ügynök. – Nem férünk ki, nincs elég hely.
A következő pillanatban Hulk felemelte a járművet és nem túl finoman a kifutóra helyezte. Bosszúsan dörmögött valamit, mikor egy sorozatlövedék eltalálta. Annyi volt neki, mint egy szúnyogcsípés, de nagyon fel tudta dühíteni. Ahogy most is. Egy üvöltéssel visszaparancsolta a merénylőt, majd megtolta a Quinjetet, ami fél perc múlva kisüvített az éjszakába. Hátralévő idő: 4 perc.

. . .

A lány megtehette volna, hogy egyből a géphez repül, de ha odaengedi ezt a hadosztályt, lelövik őket, mielőtt elindulhatnának. Nyernie kell egy kis időt. Fürgeségével és elszántságával elérte, hogy ő álljon a figyelmük középpontjában. A páncélja és a karvédői megóvták a golyóktól, ezért szabadon tartózkodhatott a levegőben és a talajon is. Pajzsával embereket terített le, bombáival és gránátokkal lyukat robbantott egy-egy pillanatra a sűrű sorokban, a pisztolyával és a karkötő lövedékeivel pontosan célzott; íjával robbanófejes, tüzes és mérgező nyilakat lőtt ki; a sokkolók és a könnygázcseppek, valamint a vállakba fúródó dárda átmenetileg lassította a tömeget. Ezzel együtt Kate ereje is rohamosan fogyott. Az izmai lassan már nem bírták tovább a meg erőltetést, a vérveszteség legyengítette. A páncél alatt valami meleget érzett a gyomránál: felszakadt a varrat, a vérfolt egyre terebélyesedett. Halvány derengés vette körül, ami a fáradtságával együtt erősödött. Úgy érezte, mintha valami ki akarna törni belőle, de tudta, hogy ha kiengedi, azzal véget vet az életének. Hátralévő idő: 3 perc.
Ekkor a Vasember röppent mellé és apró rakétákkal egy szusszanásnyi  időre visszaszorított a tömeget. Leszállt a földre és ökölcsapásokkal oszlatta szét őket.
- Tarts ki, Kate! – kiáltotta a levegőt kapkodó lánynak, miközben egy kisebb csoportot intézett el a mellreaktorból érkező lövedékkel. – Amint a kapitány és Sólyom eljutnak a géphez, mi ismehetünk!
Folytatták a küzdelmet. A lány már minden lőszerből kifogyott, a bombák, sokkolók és egyéb robbanóanyagokat is elhasználta. Akadozva repült, a reaktor energiája csökkent. Stark is hasonlóképpen járt, a támadók mégis csak minimálisat haladtak előre. Megszólalt az adóvevő:
- Stark, itt vagyunk! – hallották meg a kapitány hangját. Hátralévő idő: 2 perc.
Nem kellett megszólalniuk, egyszerre lőtték ki magukat a csarnok túlsó vége felé. Barton és Natasha már a pilótaszékben ültek, Hulk épp akkor változott vissza, majd dr. Banner felsietett a leengedett rámpán. A maradék Hidra ügynököket Thor, Sam és Rogers tartotta vissza. Mikor megérkeztek, mindenki besietett a gépbe. A rámpa lassan emelkedett, de teljesen nem csukódhatott be…

. . .


Kába voltam, nem tudtam, mit csinálok, vagy kik vesznek körül, csak azt tudtam, hogy meg kell mentenem őket és magamat is. A fájdalom tompította az érzékszerveimet, de mikor pár méterre megcsillant a fény egy fémen és hallottam egy ordítást, akkor kijózanodtam. A tudatom egy pillanat alatt helyreállt. Nem tétováztam, cselekednem kellett. Megnyomtam az ajtónyitó vészgombot, mire a rámpa visszaesett.
- Kate, ne! – ragadta meg a kapitány a karom, mielőtt kiugorhattam volna. Belenéztem a kék szempárba. Könnyek csorogtak az arcomon és hirtelen megcsókoltam.
- Szeretlek! – mondtam, aztán kivetettem magam. Hatalmas ugrásokkal a célomnál termettem. Egy csapat katona egy ember ellen küzdött. Mellette egy holttest hevert: Tom Wissenschaftleré. A túlerő elnyomta az elkeseredetten küzdő férfit. Leszorították a földre. Az egyik döfésre emelte a kezében lévő fűrészes élű kést.
- Ne! – kiáltottam és Bucky elé vetettem magam. Lassított felvételben láttam, ahogy a kés eléri a bőrömet. És akkor engedtem kitörni azt, ami ki akart jönni. Tudtam, hogy elpusztít, de legalább megvédhetem Bucky életét. Kék energiahullám szakadt ki a testemből elsöpörve az egész osztagot. A földre hanyatlottam. Hátralévő idő: 1 perc – szűrődött még át a fülemre hulló burkon. Aztán az agyamban megszakadt a kapcsolat.

. . .


Minden olyan gyorsan történt. Kate az egyik pillanatban még a gépen volt, a következőben egy másik repülő eltakarta a szemük elől. Leszaladtak, de már csak azt látták, hogy a lány körüli derengés ragyogássá válik, majd kék csóva csapott ki belőle. Összerogyott. A mellette lévő vadászgép felzúgott, kigördült a felszálló pályára és elhagyta a bázist. Hátralévő idő: 45 másodperc. A kapitány felkarolta a lányt, Thor pedig a tudós holttestét. Az ajtó bevágódott mögöttük. Sólyomszem beindította a motort. A kerekek azonban nem indultak el. A Hidrások kilyukasztották őket, lehetetlen volt az elindulás.
- Kezdőlökés nélkül nem tudunk felemelkedni. Ha nem gyorsulunk fel, akkor itt ragadunk – jelentette Sólyomszem. Hátralévő idő: 30 másodperc.
Thor átértékelte a helyzetet. Félpercnyi idő éppen csak elég, de ha nincs meg a kellő löket, az egész gép a szakadékba zuhan. Kiugrott a rámpáról és hátraszaladt. Megpörgette a mjölnirt, aztán elrugaszkodott és hatalmas lendülettel megtolta a gépet. A bennlevők egy rántást éreztek, előrebuktak, de a kerekek csikorogva megindultak. Szikrázott, a súrlódás nagy volt és félúton a félisten lassulni kezdett. Hátralévő idő: 15 másodperc.
- Nem megyünk elég gyorsan – suttogta Natasha. Rajta kívül csak Clint és Tony hallotta, a többieket nem terhelték ezzel, el voltak foglalva a lánnyal. Stark egy pillanatig habozott, aztán egy hirtelen mozdulattal megragadta Kate élettelen kezét és kitépte a kesztyűből a reaktort. Behelyezte az övé mellé, így az energiaszint valamelyest nőtt. Csatlakozott Thorhoz.
- Úgy látom, el kell a segítség – azzal bekapcsolta a turbórakétát. Hátralévő idő: 10 másodperc.
A repülő felgyorsult és fokozatosan elemelkedett a talajtól. A létesítmény elkezdett remegni. A falakon látni lehetett a visszafojtott, kitörni készülő energiát, amely végzetes pusztítással fenyegetett. A hangárt megtöltötte az emberek kétségbeesett, dühös hangja, miközben egy utolsó erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent. A Bosszúállók elsuttogtak egy fohászt. Hátralévő idő: 1 másodperc.
A gép kisüvített a hegybéli bázisról. Thor a rámpán csüngve, a Vasember őket követve, szorosan kapaszkodva, de kijutottak. És akkor a folyamat elérte a csúcspontját: a rejtekhely felrobbant. A levegőt először egy energiahullám töltötte meg, aztán tűzgömb csapott ki, vakítóan ölelte körbe a hegyet. Iszonyú robaj rázta meg a teret, a legtöbb helyen lavinák indultak el egyre több havat görgetve maguk előtt. Kő- és jégdarabok röpködtek, behorpasztva a gép tetejét. A két ügynök minden tudását, reflexét, erejét beleadva próbált kijutni ebből a pokoli forgatagból. A hullámban érkező rezgések, a sorozatban felrobbanó bombák ereje ide-oda dobálta őket, mint mikor egy könnyű tárgyat felkap a szél. Alig volt uralmuk a repülő fölött. Óráknak tűnt az a pár perc. Aztán a tűz elült, újra sötétség borította be őket. A füst elrejtette a szemül elől a hegyet, így nem látták, hogy mekkora a pusztítás. Megkönnyebbülten sóhajtottak fel.

 . . .

Elrepültek Kate gépéig, ami a bázistól fél mérföldre parkolt. A hegyoldal és a fák sűrűje felfogta az energialöketet, megóvva a Quinjetet, mégis 10 méterrel odébb állt az eredeti helyétől. Az osztag ott várta őket indulásra készen. A Bosszúállók kiléptek a hóba.
- Őszinte részvétem, Rogers kapitány – lépett a férfi elé Sharon Carter, aki a lányt a karjában tartva állt. – Kate megmentette az életünket, a csapatom sokat köszönhet! Mik a további parancsai?
- Mind nagyon sokat köszönhetünk neki – Steve egy pillanatig elmerengve figyelte a lány arcát. Karcolások és sebek borították, a homlokán is mély árkot vágott a szenvedés, mégis nyugodtságot árasztott. Mintha tudná, hogy már biztonságban van. – Kövessenek, maradjanak mögöttünk!
Az ügynöknő egyet bólintott, aztán távozott. Natasha és Clint helyet foglalt a székben és már száguldottak is Washington felé. Kate-nek minél előbb kórházi kezelésre volt szüksége. A kapitány az asztalra fektette a lányt, Banner pedig elkezdte megvizsgálni. Kate alig pihegett, a lélegzetvétele akadozott. Reszketett, rázta a hideg, láza volt, a keze mégis jéghideg. Sápadt volt, alvadt vér borította a homlokát, ahol a feje felrepedt.
- Egyik sem tűnik halálos sérülésnek – jegyezte meg a tudós. – Le kell szednünk a páncélját.
Óvatosan kicsatolták, majd leemelték róla. Megdöbbentő látvány fogadta őket. A ruha sötétkék szövete sötétvörösre változott és tocsogott a vértől. Ahogy lebontották róla a felsőrészt, megpillantották a felszakadt varratokat, az üvegszilánkok vágta sebeket, a szúrások és csövek nyomait, zúzódásokat és a sokkoló jellegzetes kék foltját. A vér még mindig szivárgott, a seb körül keresztrejtvények kígyóztak.
- Vérmérgezés – mutatott rájuk Bruce. – Rengeteg vért vesztett, és ahogyan elnézem, előtte is vettek tőle. Nagyon kevés esélye van a túlélésre.
- Mégis mennyi? – kérdezte a szőke félisten, akinek a komorságát aggódó kifejezés vette át.
- Így nem tudom megmondani. Minél előbb orvosi kezelésre van, addig csak annyit tehetek, hogy összevarrom a sebet – felelte.
- Azt inkább kihagyom – fordult meg Sam, majd a pilótafülkéhez ment, ahol felváltotta Natashát. Senki nem hibáztatta érte.
- Mennyi idő alatt érünk a kórházba? – kérdezte a kapitány enyhén remegő hangon. Nem tudta levenni a szemét a lányról.
- 2 óra múlva – válaszolt Sólyomszem. – Sajnálom, Steve, de teljes sebességgel megyünk.
Eközben dr. Banner nekilátott az előkészületeknek. Óvatosan megtisztította a bőrfelüleletet, majd cérnát és tűt vett elő. Amikor hozzáért a bőrhöz a tű, a lány enyhén összerezzent, de nem éledt föl. A doktor fokozatosan haladt, majd az eredményt lefertőtlenítette. Egy takarót terített a lányra.
- Átmenetileg elállítottam a vérzést, de ha átszakad, vagy ha a vérmérgezés olyan szintre terjed, akkor nem tudom megmenteni – Bruce mondata sötét felhőként borította be őket. A kijelentés elnémította a csapatot, a fedélzeten csönd honolt. A percek lassan vánszorogtak. A kimerültségtől elnehezedett a szempillájuk, mégis feszülten várakoztak. Az ég fokozatosan világosodott, az alja rózsaszínre váltott. A felkelő nap sugara bevilágította a légteret és megvilágította a lány arcát. Leereszkedtek a felhők alá megpillantva Washington D.C. felhőkarcolóit. Abban a pillanatban Kate teste megfeszült, felköhögött, a szájából vér folyt ki a padlóra. Egyből odaugrottak hozzá.
- Úgy néz ki, belső sérülései is vannak – felelte a kérdő tekintetekre a tudós. – Nincs sok időnk.
- Tarts ki, kislány! – szorította meg a kezét Stark. – Tarts ki, mert szükségünk van rád! Hallod? Kate, tarts ki! – Tony még sosem vágott ilyen őszinte arcot. Nem érdekelte, hogy a lány nem hallja, mit mond, mindannyiuk szívéből szólt, melynek eredménye az lett, hogy abbamaradt a köhögés. Pár perc múlva landoltak a kórház tetején. A kapitány ölben vitte az eszméletlen lányt az ajtóig. Ott át kellett adniuk az orvosoknak, ők ebben az állapotban nem léphettek be a középületbe. Egy hordágyra fektették, majd futva a műtő felé tolták. Kate és Bruce eltűnt a szemük elől.


Boldog Mikulást mindenkinek! Mint ígértem, itt a következő rész, mely még az előzőnél is eseménydúsabb!
És az a helyzet, hogy tisztáznom is kell valamit: az előző részben nem Tom, hanem Arnold Zola robbantotta fel a termet,elnézést, hogy nem lett egyértelmű, utólag visszaolvasva tényleg félre lehetett érteni. Úgyhogy egy-két szó átírásával kijavítottam. :)
Mint mindig, most is köszönöm a visszajelzéseket! További szép napot!
Kate Avengers

10 megjegyzés:

  1. Most akkor mi van Buckyvak :-o? És tényleg nagyon eseménydús lett, de már megint így befejezni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem így befejezni, tudom, kis gonosz vagyok :D
      Nyugi, minden kiderül a következő részben! Csak annyira nem blog formátomúra sikerült megírnom, hogy az ilyen kérdések teljesen természetesek. Inkább könyvnek mondanám, ezért furcsa. :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik az egész történeted! Jól írsz, nagyon!! :D
    Pont a lényeg közepén befejezni!!!!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, igen, az elején túl egyhangúak voltak a befejezések, most teszek róla, hogy ne legyenek azok. :) Örülök, hogy tetszett! :D

      Törlés
  3. Szia :*
    Nagyon jó vagy. :**
    Úgy tudnék erről egy pozitív,pozitív kritikát :*
    Kövi rész?,:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm a dicséretet és szívesen elfogadom a kritikát is, ha van kedved! :)
      A következő rész pedig majd pénteken, addig bírjátok ki! :D

      Törlés
    2. Pénteken??
      Én nem fogom kibírni?
      Tényleg érdekelne a kritikám? :)

      Törlés
    3. Igen, még alig kaptam kritikát, kíváncsi vagyok rá! Elküldheted erre az e-mail címre: kateavengers@gmail.com

      Törlés
  4. Sziia!
    Nagyon örültem a mai résznek. Egyszerűen imádtam ezt is. :) A végén úgy éreztem, hogy ti, írók meg akartok ölni engem. :D Az ilyen befejezéseknél mindig megőrülök a várakozástól, mire megérkezik a következő rész. Attól függetlenül imádom őket, mert ezek (is) azt jelentik, hogy izgalmas fordulatos a történet. Kíváncsi vagyok, mi lesz Katetel. Már nagyon várom a folytatást. :)

    Viki^^ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali!
      Úgy tűnik mindenki "imádja" a befejezéseimet, de hidd el, nem akarlak megölni, csak szeretem fokozni az izgamat! :D Köszönöm a dicséreteket, még mindig hihetetlenül nagy támogatás minden visszajelzés! :)

      Törlés