2015. december 11., péntek

18. A műtő ablakában

Egy ablaknál álltak. A műtő ablakában. Félóra alatt kapkodva rendbeszedték magukat és a kórházba siettek. Ugyanaz a műtő, ugyanazok az orvosok, mint mikor Nick Fury meghalt. Natasha megborzongott erre a gondolatra. Az operáció már egy órája tartott. A szakemberek körbeállták a lányt, félig eltakarva őt a szemük elől. Egy steril asztalon feküdt, lélegeztetőgép tartotta életben. A szívverése alig érzékelhető volt. Annyira védtelennek, fiatalnak és nem idevalónak tűnt. Érettebbnek nézett ki a koránál, arca mégis szelíd volt, nem illett hozzá ez a világ. Steve legszívesebben berontott volna, hogy segítsen. Mindannyian tehetetlennek, hasztalannak érezték magukat. Barton és Stark nem volt érzelmes alkat, most mégis kimutatták, hogy mi megy végbe bennük. Thor nem értette a gépek működését, a kórház látványa új volt neki. Bármilyen kemény is volt, a lányt ő is a szívébe zárta.
 Sam a padlót bámulva ült egy széken. Gyűlölte ezt az érzést, amikor nem tud segíteni. Felidézte azt a pillanatot, amikor Riley-t lőtték ki mellőle. Nem tehetett semmit, minden egy szempillantás alatt történt. Ahogy most is: Kate egy pillanat alatt kinn volt a gépből és két másodperc múlva földrerogyott. Nem tudták megakadályozni. Kate megcsókolta a kapitányt. Egész lényéből olyan szomorúság áradt, ami megdöbbentette mindannyiukat. És túl későn jöttek rá, hogy búcsúzott. Kimondta a legfontosabbat. Mert tudta, hogy az a kék fény végez vele. Tudta, hogy nem éli túl. Sam ököllel a karfára csapott. Magában fohászkodott, hogy sikeres legyen a műtét. Ha nem tudják megmenteni…
Feláldozta magát valakiért, aki azután eltűnt. Nagy kérdés, hogy ki volt. A lány mellett csak egy tudós holttestét találták. Nem Kate ölte meg, ebben biztosak voltak. Ebből pedig az következik, hogy ő is ugyanazt a személyt védte. De vajon ki lehetett az, akiért Kate visszament? Akit fontosabb tartott magánál. Aki fontosabb volt a nála a Bosszúállók számára. Aki fontosabb a kapitány számára magánál. 
Idegölő volt a várakozás. Órák óta ugyanott állnak. Ugyanabban a helyzetben. A benti munka hullámokban változott. Egyszer jobbnak tűnik, hogy aztán még mélyebben legyenek. A varrat újból-újból felszakad, lehetetlennek tűnt véglegesen rögzíteni.
A Vasember nem bírt sokáig ülni. Fel-alá járkált, közben azzal terelte el a gondolatait, hogy alaposan szemügyre vette a lányt. Fehér bőre sápadt volt, árnyalata nem sokban tért el a lepedőtől. Az egyik keze lelógott az asztalról. Akkor is karcsú volt a karja, mikor megjött és ez nem változott. Karcsú kézfején vékony ujjak, a körmei hosszúak voltak és a szélén fehérek, míg a többi része most lila színben tündökölt. Stark emlékezett rá, hogy azt mondta, ilyen lesz, mikor ideges vagy fázik. A lányt igazából nem mondhatná kiemelkedően szépnek, inkább csinosnak. Nem követte a divatot, mégsem volt ízléstelen vagy átlagos. Rádöbbent, hogy mennyire belopta magát Kate a szívébe. Az élete eddig szinte csak felületes kapcsolatokból, egyéjszakás kalandokból állt. Most pedig a nagy Tony Stark egy lány életéért remeg. Mellette önmaga lehetett és mégis más. Elfogadta olyannak, amilyen volt, nem érdekelte a háttere, a régi élete, mégis kihozta az önző emberből az önzetlenséget. Belegondolt abba, hogy húsz fő behatolt egy védett Hidra bázisra csak miatta. Visszanézve őrültségnek tűnt, akár mind meghalhattak volna. De ez akkor nem érdekelte őket. A maga módján mégiscsak különleges volt: odaadó hallgatóság volt, bármit megtudtak vele beszélni, mindenkivel megszeretette magát pusztán azzal, hogy rájuk figyelt. Mindig lelkes volt, megbecsülte őket és nem élt vissza ezzel a kiváltsággal. Nem volt tökéletes, voltak hibái, de elmondása szerint megkapta azt, amire a legnagyobb szüksége volt: az elfogadást. Ez meglátszott rajta, még most a szenvedései közepette is. Ezt csodálta benne: értük, miattuk feladta a normális életét, olyan munkába fogott, amiben bármelyik pillanatban veszélybe kerülhetett az élete. Önzetlenül segített az emberiségen és ezt kihozta belőlük is.
Thor nyugtalanul függesztette a szemét az ablakra. Érezte már egyszer így magát: mikor az öccsét vesztette el. Habár nem voltak testvérek, ő nagyon kötődött hozzá. Mindig bízott benne, hogy a jó útra térítheti. Loki és Kate között volt hasonlóság és pont ezért nem akarta elveszíteni. A lány egyszerű földi halandó volt, nem az egyik legnagyobb asgardi harcos, mégis büszkeséggel töltötte el, hogy ismerheti. Becsülte, amiért így küzd, értük és mások életéért. Sokan példát vehetnének róla.
Sólyomszemnek az edzések jutottak eszébe. A lány kitartása, megfelelni akarása. Makacs volt és maximalista, épp ezért könnyen lehetett vele dolgozni. Sokat és ugyanakkor semmit sem változott mióta idejött. Keményebb, edzettebb és magabiztosabb lett, de ugyanolyan mosolygós, érzékeny és szelíd. Nem volt nagyhangú, de a véleménye mellett kitartott. Rájuk bízta magát, ugyanakkor az életét is adta volna értük. Emlékezett arra az elképesztő boldogságra Kate arcán, ha egy-egy dicsérő szót kapott. Clint nem tudta, hogy ilyen kis dolgoknak is így lehet örülni. Emlékezett arra is, hogy mennyire kicsi volt az önbizalma, nem nagyon hitt magában. Mindig meglepődött azon a teljesítményen, amit a szérum hozott ki belőle. Önmaga határait feszegette és rájött, hogy nem ismeri a határait. A szer számos új lehetőséget nyitott a számára és ő a legjobbat akarta választani. Átállhatott volna a másik oldalra, nagy kincs lett volna ott. Megtehette volna, hogy nemet mond, kiszáll a felénél. Kihasználhatta volna őket és mégsem tette. Egyiket se.
Natasha arca meggyötört volt, a sírás fojtogatta. Orosz volt, kemény, ugyanakkor mégis érzékeny. A lány mellett levehette az álarcát, tudta, hogy nem él vissza vele. Különböztek szinte mindenben, mégis remekül megértették egymást. A családja már régen meghalt, azok a sebek már nem fájtak, amióta viszont Kate belecsöppent az életükbe, a légkör, a társaság megváltozott. Hasonlítottak egy nagy családra és az egyik tagjának elvesztése fájdalommal jár. Feltörtek benne az érzések, amiket egy kedves személy halála okozott. Nem akarta, hogy így érjen véget. Nem akarta, mert ő értette, hogy ugyan a csatát ők nyerték, az igazi győztes mégis a Hidra lesz. Ha nem is tudták felhasználni a saját céljaikra, nem adják vissza nekik, hanem elveszik az életét. Ha nem lehet a Hidráé, akkor a Bosszúállóké se legyen. Hangtalanul mozgatta a száját, nem zavarta meg a csöndet, csak magában bíztatta a lányt. Hogy küzdjön. Hogy ne menjen el, mert szükségük van rá. Hogy éljen!
A kapitány csak testben volt itt, lélekben újra a Keleti-Alpokban állt egy havas kiszögellésen. 1944. október 29. Egy kötélpályán lendültek át a vonatra. Benn elzárták őket egymástól és pár perccel később kirobbant a mozdony fala. Bucky kezében a pajzzsal fedezte, de a lökés hatására kirepült a lyukon. Egy vékony csövön függött. Nem tudta megmenteni, nem volt elég gyors. A barátja egy kétségbeesett ordítással lezuhant a szakadékba és ő nem tehetett semmit. Az ő hibája volt, nem tudott megbocsátani magának. Most újból a halál küszöbén egyensúlyozik egy ember, akit megmenthetett volna. A bűntudat mardosta a lelkét. Eszébe jutott a lánnyal töltött rengeteg idő. Mindannyiukat szerette, a legtöbb figyelmet mégis neki szentelte. Kate mindig azt mondta, hogy sokat segített, ám ez kölcsönös volt. Eljött vele erre az öngyilkos expedícióra, önként, felajánlva minden tudását. És lehet, hogy az életét. Lejátszódott benne a lány összeomlása előtti pár másodperc. Kate kimondta, amit érzett. Egyszerűen, de teljesen őszintén. Aztán egy kés elé ugrott, hogy megvédjen valakit. Ő tudta, hogy ki miatt ment vissza a lány. Egy pillanatra láthatta, mielőtt a vadászgép kisüvített volna a hangárból. Mérhetetlenül hálás volt. Kate helyrehozta azt a hibát, amit még a ’40-es években követett el. Megmentette azt, aki megérdemelte a szabadságot. Teljesítette a küldetését. Még ha az élete árán is. Ez lett volna a katonához méltó gondolat, de Steve nem így fogta fel. Nem akarta, hogy Kate meghaljon. Samnek igaza volt: összefogja a csapatot és fontos helyet foglal el a szívükben. Az övében különösen. Féléve ő vállalkozott egyfajta testőrnek, idővel a szerep kölcsönösen működött. És ahogy teltek a napok, fokozatosan megismerték és megszerették egymást. Csodálta a lányt: ilyen fiatalon ilyen éretten viselkedni kevesen tudnak. Felfogta, hogy az élet több mint szórakozás. Mert önzetlenül feláldozzák magukat másokért. Sokszor megjelent előtte Peggy képe és fokozatosan összemosódott a lány arcával. Sok tulajdonságuk egyezett meg. A szeme végigjárta Kate mozdulatlan testét. Rengeteget szenvedett, a testét tönkretették, amennyire tudták. Felerősödött benne valami: olyan érzés, amiről nem tudott. A lány látványa váltotta ki. Az elvesztésének a gondolatának fájdalma olyan erővel sújtott, amire nem számított. Tudatosult benne, hogy szüksége van a lányra. Ahogy a világnak is.
A percek súlyosan vánszorogtak. A várakozás mindannyiuk számára keserves volt. A lány állapota nem változott. Egészen eddig. A szívverése kicsivel gyorsabb lett, a vér színe már nem sötétvörös, néhol szürkés, hanem élénkpiros, mint az egészséges embereké. Az orvosok, köztük Dr. Banner is erőre kapott. A belső varrat nem szakadt fel újra, így nekiláthattak a külsőnek. A munka felgyorsult, már nem tűnt reménytelennek a helyzet. Miután ellátták a többi sebet, letisztították a kezelt területeket, a lányt betolták egy henger alakú gépbe. Néhány mérés után az orvosok elhagyták a műtőt, Bruce pedig kijött a Bosszúállókhoz. Fáradt volt, arcán vegyes érzelmek váltakoztak.
- A műtét sikerült, túl fogja élni – jelentette be, mire a feszültség oldódott, a megkönnyebbülés és az öröm eltöltötte őket. – Kapott valami oldatot, ami feloldotta az orvosi cérnát, ezért tartott ennyi ideig. A gyomra belülről átszakadt, kívül pedig azért volt felvágva, mert egyszer már összevarrták. Rengeteg vért vesztett, csoda, hogy idáig kibírta. Mivel eltört néhány bordája, a felépülés hosszabb lesz – a tudós elhallgatott egy pillanatra.
- Mi volt az a kék fény? – használta ki a rövid csendet Sam.
- Egy mellékhatás, amiről Fury parancsára nem beszélhettem. Eddig – kezdte a magyarázatot Banner. – Annyit tudtok, hogy a szérumot a tesseract segítségével, tanulmányozásával készítettem el. De nemcsak a gamma-sugárzás miatt. A kocka energiaforrás, én pedig ezt használtam ki. Hozzáadtam a szérumhoz, így egyfajta katalizátorként működik. Normál esetben ez nem látszik, de ha olyan anyagot kap, ami gátolja a reakciót, akkor láthatóvá válik. Belülről fakadó fényjelenséggel kezdődik, de ha túlhevül, akkor… láttuk, mi történik. És ez végezhetett volna vele.
- Meddig lesz eszméletlen? – kérdezte Natasha.
- Kómában van, nem tudom, mikor tér újra észhez. De van még valami: az átfogó vizsgálat kimutatta, hogy az agy két oldalán kiégtek a receptorok. A tesseract egy ideig védte a behatás ellen, de mikor kitört a lányból, az agyának azzal a részével megszűnt a kapcsolata.
- És ez pontosan mit jelent? – Thor nem egészen értette.
- Hogy átmosták az agyát. Vagyis nem fog emlékezni ránk!

. . .

A hír arculcsapásként érte mindannyiukat. Mintha jó erősen gyomorszájba rúgták volna őket, majd egy késszúrást kaptak a hátukba. A kijelentés mindenkit letaglózott. Megkövülten álltak még akkor is, mikor kitolták a lányt. Aztán mintha tapsra csinálnák, egyszerre indultak meg. A lábuk maguktól vitte őket, a kórház ajtajáig együtt haladtak, onnan pedig ki-ki megindult valamerre. Muszáj volt valamit csinálniuk. Ez így önmagában elviselhetetlen volt.
Sam a parkba tartott. Úgy, ahogy volt, futni kezdett. Megállás nélkül. A fáradtság nem érdekelte. Közben hagyta, hogy a gondolatok szabadon áramoljanak a fejében.
Stark hegesztett. Minden fájdalmát, elkeseredését a munkájába fektette. Újabb páncélt gyártott, rutinmozdulatokkal.
Natasha egyszerűen sétált. Egész nap a várost járta és próbálta rendberakni a gondolatait.
Clint egy céltábla előtt kötött ki. Gyors egymásutánban lőtte ki a nyilakat. Ha elfogytak, kihúzgálta és elölről kezdte az egészet.
A félisten elhagyta a várost. Neki meg kellett beszélnie valakivel a történteket.
Bruce Banner a kórházban maradt. Önként vállalta a lány felügyeletét. Felelősnek érezte magát.
A kapitány útja egy bokszzsákig vitt. Az ütésekbe beleadott mindent: dühöt, bűntudatot, fájdalmat, szomorúságot. Minden felvillanó kép egy kés volt a szívében. Egymás után szakította le a zsákokat. 
Egész nap folytatták a tevékenységüket. Két napja nem aludtak, de mielőtt végleg kimerültek volna, összegyűltek a kórházban. A szobában nem égett a villany, a kinti fények csak kevéssé világították be a teret. A csöndet egy gép kattogása zavarta meg. A lélegzetvételét alig lehetett hallani, karjából infúzió csöve állt ki. Mozdulatlanul feküdt, nem adott semmi életjelet. Ha a kijelzőn nem látták volna a szívverését, azt hitték volna, hogy meghalt.
- Hogy van? – tette fel a kérdést mindnyájuk nevében Stark, ki enyhe alkoholszagot árasztott, de nem volt részeg. Már nem.
- Az állapota stabil, de változatlan. Egyelőre nem adtam neki élénkítőt, érdemes várni, hátha magához tér. Viszont ha ez holnap estig nem következik be, akkor el kell kezdenem egy kezelést – felelte a tudós.
- Miért nem kezdte el eddig? – érdeklődött Barton.
- Mert hatással van az agyra és mivel az jelenleg sérült, súlyosbíthatja a tüneteket. De nem maradhat örökké ebben az állapotban, szüksége van szilárd táplálékra, a felépüléshez mozgásra.
- Mi legyen, ha felébred? Itt legyünk, vagy kerüljük el? – váltott témát Romanoff ügynök.
- Szerintem a legjobb az lenne, ha nem találkoznánk vele, - mondta lassan Sam – bizonytalan ideig. Hagynunk kell, hogy ő maga fedezze fel a világot. Nem tudjuk, mennyire emlékszik, de egyikünk se bírná elviselni azt, ahogy ránk nézne… - elakadt a hangja.
Mindnyájan értették, mire gondol. Hallgatólagosan megegyeztek: nem lehetnek itt, mikor Kate ébren van. Olyankor egy megbízható, de a lány számára ismeretlen valaki fogja gondját viselni. Csak így érhetik el, hogy ne őrüljön bele ebbe az egészbe. Az első napok úgyis meg fogják viselni. Lassan mindenki távozni készült. Natasha még az ajtóból visszafordult:
- Steve? – a férfi még a székben ült és elgondolkozva nézett mag elé.
- Én még maradok – felelte, az ügynöknő egy apró sóhajjal becsukta maga mögött az ajtót.
A kapitány az ágy mellé helyezte a széket. A tenyerébe fogta a lány kezét. Milyen törékeny, vékony kézfej volt az! Pedig valójában a jobb egyenese az arccsontot is képes bezúzni. Erre az ellentmondásra egy mosoly suhant át az arcán. Ismerős volt a helyzet: nyáron, a lövés után ugyanúgy virrasztott az ágya mellett. Akkor még kislány volt, de azóta nő lett. Érett, fiatal, céltudatos nő, akit nem tör le a kudarc, hanem tovább küzd az álmaiért. Ismert valakit, aki ugyanilyen volt. A fáradtság lassan úrrá lett rajta. Fejét az ágy szélére hajtotta és lassan elnyomta az álom.

6 megjegyzés:

  1. *képzeljideegysírósszámjlit(inkábbjósokat)* úúgy éreztem, de úgy :D mármint gyanús volt egy kicsit, hogy az agymosáson ilyen könnyen tovasuhant a sztori. Kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az a bizonyos személy ;)
    Baromi jól megírt rész, a szereplők belső vívódását nagyon jól megírtad, előhoztad a sírhatnékom ;)
    #nemfogomkibírniegyhétigSaber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy sikerült jól ábrázolnom a lelki történéseket, ez is egy olyan része volt a történetnek, ami magától jött, nem kellett erőltetni, a lényeg pedig az volt, hogy megmutassam, a hősöknek is vannak lelki vívódásai. Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  2. Sziia!
    Hát ez valami eszméletlenül hiperszuper király rész lett. Nagyon tetszett, amikor mindenki a Katetel kapcsolatos emlékein gondolkozott. Az elején azt hittem, hogy nem éli túl... De, amikor elolvastam azt a mondatot, hogy sikerült megmenteniük... Hát annak nagyon megörültem... És, hogy most előjött az agymosás... Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz majd az első reakciója, ha felkel és, ha találkozik a többiekkel. Remélem később majd visszajönnek az emlékei, vagy azért valami boldog vége lesz. :) Tényleg, mennyi rész lesz még? Nagyon kíváncsian várom a folytatást. :)

    Viki^^ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu, nagyon örülök, hogy tetszett! Nem tudom, mit gondolhat egy külső szemlélő, mikor látja, hogy a kommenteket olvasom és egyszer csak kivirul az arcom, mert körülbelül így nézhetek ki. :D
      Még lesz jó pár rész,szám szerint nem tudom, mert még nem osztottam szét. Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  3. Szia!
    Nagyon jó lett.
    Mintha egy könyvbe lennêk.
    Szomorú vagyok Kate agykavarodása miatt de álljunk pozitívan a dolgokhoz... :D
    Kövi rész mikor lesz? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem véletlenül érzed úgy, mintha könyv lenne, eredetileg annak készült, örülök, hogy tetszett! :)
      Részek mindig pénteken érkeznek, a következő is akkor fog. Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés