2016. január 22., péntek

Kisbagoly

Sziasztok!
Ma egy rövid, kellemes hangulatú történettel érkeztem, melyet eredetileg úgy írtam valakinek még egy éve. Én mégis szeretem, jó volt újraolvasni, mert régen írtam már ilyen gondtalan hangulatú novellát.
A középpontban Loki áll, tőle szokatlanul kedvesen. Mivel ez egy apró történet, vasárnap is érkezik novella, de addig is jó olvasást!
Üdv: Kate


- Est, mozogj már, mindig rád kell várni!
Loki hangja vidáman zengett az istálló túlsó végéből. Zöld köpenye lobogott a szélben, fekete haja egybeolvadt lova sörényével. Útra készen állt, türelmetlenül nézett az épület másik végébe, ahol egy lány sürgölődött gyönyörű sárga lova mellett. Haja lófarokba kötve, testhez simuló lovaglóruhát viselt, sápadt arca világított az istálló félhomályában. Szeretettel megpaskolta a mén nyakát, végigsimította a hókáját, majd nyeregbe pattant.
- Jól van, megyek már!
- Na végre, már azt hittem, sosem készülsz el!
A lány vetett egy bosszús pillantást a vigyorgó asgardira, majd megsarkantyúzta a lovát és kivágtatott a hídra faképnél hagyva a férfit. Már egy hónapja élvezhette Loki társaságát, és néha az idegeire ment, pedig pontosan tudta, hogy a félisten éppen erre megy ki. A lány nem volt idevalósi, a Földről származott. Hogy milyen úton-módon került ide és mégis miért, az rejtély volt, senkivel nem beszélt róla, mélyen magába temette.
Eleinte furcsállta a szokásokat, nagyon ritkán szólalt meg, próbált eltűnni. Hiányzott mellőle egy társ, egy barát.
Egy héttel a megérkezése után egy vacsorát tartottak a királyi palotában, ahová ő is hivatalos volt. Először nem akart elmenni, mondván, ennyi idegen ember között mi lesz vele, de aztán erőt vett magán. Az öltözködés sok időt elvett, nem tudta eldönteni, mit vegyen fel. A rendelkezésére bocsátott ruhák mindegyike túl nőies volt, ő pedig túl fiatal volt hozzájuk. Végül egy egyszerű türkiz színű egyberuha mellett döntött. Az egyszerűsége miatt eltűnt az aranyba öltözött előkelő hölgyek között: keveseknek tűnt fel az ablakpárkányon üldögélő kisbagoly. Jobban mondva egy valakinek.
Egy zöldruhás, hosszú fekete hajú férfi ült le mellé. Ahogy a lány rápillantott, a szeme tágra nyílt: tudta, ki ő, de álmodni sem mert arról, hogy találkoznak, most mégis itt van.
- Mi ez rajtad? – mutatott a férfi a lány fején lévő tárgyra.
- A szemüvegem – felelte halkan, majd hozzátette. – Segít a látásban.
- Megnézhetem? – nyújtotta ki a kezét. – Hogy hívnak, kisbagoly?
- Ester – mondta a lány bizonytalanul, magában pedig hozzátette: nem vagyok kisbagoly! – A Földről jöttem.
- Én pedig Loki vagyok, bár gondolom, ismersz. Hogy tetszik?
A lány ajka széles mosolyra nyílt: a lila szemüveg annyira nem illet a félistenre, ráadásul összeugrasztotta a szemeit, így kancsalnak tűnt. Jót nevettek, amikor a férfi meglátta a tükörképét.
Azon a napon kezdődött a barátságuk. Loki megmutatta neki Asgardot, beszélt neki a szokásokról, társaságot biztosított neki. Fogalma sem volt, hogy miért van itt a lány és ki ő, de úgy érezte, kötelessége gondoskodni róla. Emlékeztette valakire…
Ester nem sokat beszélt, inkább csak akkor, ha kérdezték, de néha megnyílt és olyankor be nem állt a szája. Megismertette a férfival a földi élet kis problémáit, az egyszerű életet. Loki pedig megtanította lovagolni. A lány odavolt a lovakért, érzéke is volt hozzájuk, neki csak a kezdőlökést kellett megadnia.
Ma épp piknikezni indultak: ez lesz az első tereplovaglás. Nem haladtak gyorsan, kényelmes tempóban értek el az Asgardot körülvevő hegyek lábához. Itt már nem hallatszott a zaj, az emberek zsivaja, a természet lágy csöndje vette körül őket. Loki leemelte a lóról a lányt, letelepedtek egy plédre. Szó nélkül falatoztak.
- Mit szeretsz csinálni? – törte meg a csendet a férfi.
- Rajzolni, olvasni, zenét hallgatni – válaszolt a lány. A telefonozást és a filmnézést nem említette, hisz Loki úgysem tudta volna, hogy mik azok.
- Rajzolj valamit! – kérte, majd szedett elő lapot és ceruzát, mintha számított volna rá. Ester vissza akarta utasítani. Sose volt elég bátor, inkább visszahúzódó és félt a kritikától. De a félisten nem tágított, így hát kinézett egy falevelet. Különbözött a Földön megtalálható falevelektől. Nagyobb volt, élettel telibb, sugárzóbb, árnyalata, akár a férfi ruhája. Más volt és gyönyörű.
Loki tűnődve figyelte a lányt. Mennyit változott, mióta megjött. Lebarnult, már nem volt olyan sápadt, többet mosolygott, már nem volt olyan szótlan, beszédbe elegyedett a körülötte élőkkel. Már nem volt kisbagoly, aki elveszik a tömegben.
Közben ő maga is formálódott: nem a gúny szólt belőle, hanem a gyengédség. Megtapasztalta, mennyi érték lapulhat egy másik személyben, legyen az ember vagy isten. Megtanult örülni a kis dolgoknak.
Ester belemélyedt a munkájába, ő pedig mozdulatlanul figyelte, hogy ne zavarja. A lány mindig lófarokba kötve hordta a haját, csak egy-két szál lógott ki belőle, melyek csigákba göndörödtek, pedig egyenes haja volt. A férfi még soha nem látott ekkora szempillákat, melyek finom ívet képeztek a szem vonalán. Hosszú ujjai tűnődve mozogtak a papíron. Nem volt isteni kisugárzása, mégis bájos volt. Még szinte gyerek. Pont, mint…
- Kész! – jelentette Ester.
A férfi átlesett a válla felett, hogy megnézze. A papíron nem falevél volt, hanem ő és a lány. Egymás kezét fogva sétáltak. Nem volt teljesen kidolgozva, az arcot, mintha gyermek rajzolta volna, mégis felismerhetőek voltak a vonások. Megragadta a kép hangulata: boldogság, gondtalanság üzenete sugárzott a papírról. Az érzésé, amire régóta vágyott.

Így hát átkulcsolta a lány kezét.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól megy neked ez a novella írás is ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy így látod! :-)

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett!:) Na és hát Loki (egy nagy kedvenc :D ). Jó novellákat is írsz.
    Várom a következőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Gondoltam, hogy Loki sokak kedvence, én is nagyon kedvelem. Örülök, hogy tetszett, köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés