2016. február 5., péntek

Loki tánca

Sziasztok!
Először is rettenetesen sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de a mindennapos dolgozat írás és versenyre készülés mellett nem volt időm sem írni, sem egy novellát hozni. De köszönöm a türelmeteket!
Ma egy kis szösszenetet hoztam, 500 szó sincs az egész és ezt is majd egy éve írtam, de mint mondtam, nem volt időm újat alkotni. Hogy mikor is játszódik? Emlékeztek még az első évadra? És a premier előadásra? Itt az ideje egy kis nosztalgiázásnak! Repüljünk vissza egy olyan időbe, amikor nem volt kínzás, még nem tudták, hogy a Hidra belülről terjeszkedett és amikor még felszabadultan tudtak nevetni! Mert persze Loki mellett nem lehet unatkozni! :D
Jó olvasást!



A premier bemutató után beültünk a limuzinokba, amik a Stark toronyhoz szállítottak minket. A lábam még mindig remegett, annyira féltem, hogy el ne essek a vörös szőnyegen, ezért csak akkor tűnt fel, hogy nem a tetőre megyünk, mikor kiléptem a liftből. Steve a karját nyújtotta, én pedig boldogan elfogadtam.
- Hova megyünk? – kérdeztem suttogva, hogy csak ő hallja.
- Majd meglátod – tért ki a válasz elől. Tovább faggattam volna, ám addigra megérkeztünk. Stark benyitott egy ajtón és beinvitált minket.
- Győzelmi ünnepség és ügynökavató egyben. Jó szórakozást! – mondta, azzal lelépett, de meg is értem. Pepper elbűvölő látványt nyújtott: haja kibontva, hullámosan omlott a vállára, aranyszínű kisestélyije tökéletesen simult karcsú alakjára. Csókkal köszöntötte Tonyt, látszott az őszinte öröm az arcán.
Körbenéztem a teremben. A fények aranyba borították, kiöltözött ügynökök felszabadult beszélgetése töltötte meg. Az üvegfal csodás kilátást nyújtott New York kivilágított utcáira. Boldog voltam, próbáltam visszapislogni az örömkönnyeimet. Bár a csatában majdnem meghaltam, ezek a pillanatok bőven kárpótolnak minden fájdalomért, veszteségért.
Kellemes zene szólt, lassan önkéntelenül elkezdtem magam ritmusra ringatni. Hirtelen valaki átkarolta a derekam, mire meglepve fordultam meg.
- Loki?
Tom Hiddlestonként kissé máshogy nézett ki. Rövid barna haja, ritkás bajusza és az öltönye elütött félisteni mivoltától, mégis valahogy illett rá. Elvigyorodott, aztán minden tiltakozásom ellenére bevezetett a táncparkettre. Be kell valljam, tudott táncolni. Méghozzá nagyon jól. Nekem szinte csak követnem kellett, amerre vezetett. Nem hagyott megállni, így épp csak egy futó pillantást vethettem a mellettünk táncoló párra. Elkerekedett a szemem: az ügynöknő Tom Hiddlestonnal táncolt!
Próbáltam kilesni Loki válla felett. Nem, nem káprázott a szemem, tényleg ő volt! Kérdő és egyben szemrehányó tekintettel fordultam a félisten felé, ő azonban csak vigyorgott.
- Várd ki a végét! – súgta a fülembe.
Ekkor hirtelen elsötétült a terem, majd diszkófények kezdtek villódzni. A zene felgyorsult, pörgőssé vált. Loki elengedett és elképesztő koreográfiát nyomott le. Érezte a ritmust, volt érzéke a tánchoz, bár fogalmam sem volt, honnan ismeri a modern mozdulatokat.
Körülkémleltem és összesen 20 táncoló Tom Hiddlestont számoltam össze 20 lánnyal. A produkciója érdeklődést keltett és nemsokára mindenkinek feltűnt, hogy Lokiból több van a kelleténél. A két legközelebbi lány értetlen és csalódott arcát látva alig tudtam visszafogni a jókedvemet.
A számnak vége lett, a terem újra kivilágosodott, így egy pillanatig szemügyre vehettem mind a húsz lány fancsali arcát. Számra tapasztott kézzel lebotorkáltam a kapitányhoz.
- Láttad ezt? – majd kirobbant belőlem a nevetés. – Loki nem normális!
- Nem kizárt – szólalt meg a mögöttem lévő asztalnál, mert természetesen az „eredeti” végig ott ült. – De te is bedőltél!

- Hát, jól átvágtál. De az összhatás…megérte!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése