2016. október 6., csütörtök

9. Égni is kell

Sziasztok!
Bocsánat, tudom, milyen zavaró egy fejezet elején bocsánatkérő szöveget olvasni, de úgy érzem, magyarázattal tartozom a rengeteg késés miatt. Az okok egyszerűek: brutális órarend, heti 40 óra, rengeteg tanulnivaló és nyelvvizsga készülés, aztán itt volt a német cserediák, szóval egyszerűen nem jutottam a gép közelébe és szeretnék elnézést kérni, amiért ennyit kellet várnotok! Köszönöm, hogy ez idő alatt is ilyen sokan benéztetek az oldalra, illetve hogy nem iratkoztatok le! Talán vigasztal titeket, hogy egy hosszú fejezetet olvashattok, ezért nem is szövegelek tovább. Jó olvasást! :)




"Nem elég megismerni az igazságot; nem elég megszövegezni,
nem elég bátran kimondani:
Égni is kell érette, elégni, az élet anyagát,
a test szövetét is odadobni  a lángoknak,
melyek egyszerre perzselnek kívülről és belülről."
Márai Sándor




Megint sikerült nekik. Ez volt az első gondolatom, miután felocsúdtam a döbbenetemből. Mert a Hydra megint megcsinálta, megint sikerült szenvedést okozni nekem. Mert most megismertetettek az árulással.
A pisztolyt tartó karom lehanyatlott, úgy éreztem, végleg kimerültem. Nem tudtam megszólalni, csak a tekintetemet fúrtam Jack szemébe. Kerestem benne valami kapaszkodót, valami okot, de a pillantása kemény volt és jéghideg. Az az ember, akinek egyszer megmentettem az életét, most kiszolgáltatta az enyémet a Hydrának. Hazudott, átvert, nem az volt, akinek megismertem. Az az ember, aki megkérte a kezem, egy kettős ügynök. Egy áruló.
- Miért? – ez volt az egyetlen kérdés, amire választ akartam kapni. Az egyetlen kérdés, ami számít. A hangom tompán koppant a padlón a mély csöndben. Senki nem felelt. Csak álltunk szemben egymással, Strucker is némán figyelt. – Miért vagyok még ilyen fontos? Miért nem ölnek meg most rögtön? Miért kellek ennyire?
- Gondolom, azért jött ide, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjon – Strucker tartotta a távolságot, de nem félt. Tisztelet, aggodalom, nem tudom, mi miatt, de egyenrangú félként kezelt. – Jöjjön velem!
Azon már nem is csodálkoztam, hogy tudta, nem fogom lelőni, nem tett óvintézkedéseket, bár Jack azért rajtam tartotta a szemét. Emelt fővel követtem a tudóst, miközben belül véreztem. Teljesen ki voltam szolgáltatva, ez világosan látszott azon, hogy nem bilincseltek meg. Egyszerűen nem értettem a helyzetet.
És fájt Jack árulása. Fájt, hogy nem az volt, akinek látszott. Dühített, hogy ennyi együtt töltött idő alatt teljesen kiismert, még a gyenge pontjaimat is tudta. És dühített, mert rájöttem, hogy mennyit jelentett nekem és hogy képtelen lennék megölni.
Abba a terembe érkeztünk, amit el akartam kerülni. Ahol rám vártak volna. És most önként jövök ide, miközben tudom, hogy csak magamnak ártok. Őrületből, kíváncsiságból, vagy, mert végre válaszokat akartam kapni, követtem a bárót.
Csak hárman vagyunk, nincsenek őrök, nincsenek tudósok. Csak három rendkívüli ember két ellenséges táborból, akik egy időre fegyverszünetet kötöttek egymással. Valami néma megegyezés volt közöttünk: amíg nem támadok, nem bántanak. A kérdés már csak az, hogy ez meddig érvényes.
Végigfutattam a szeme a helyiségen. Asztalok sorakoztak, rajtuk számítógépek, kísérleti és kínzóeszközök, a szoba túlsó felében ágyak, székek álltak karrögzítő-pántokkal. Kihallgató részleg volt, nem meglepő az ilyen felszerelés. És valami elárulta, hogy az eredeti terv szerint ide kellett volna jönnöm: mindössze egyetlen injekciós tű feküdt az asztalon, benne azzal a folyadékkal, aminek elég volt egyszerre megtapasztalnom a hatását, hogy kis híján az őrületbe kergessen.
A báró hellyel kínált, én pedig leültem egy átlagosnak tűnő bőrüléses karosszékbe, mely valójában nem volt az, mégsem történt semmi. Az izmaim ugrásra készek voltak, amit Strucker is észrevett.
- Ms. Elect, maga válaszokat akar, ahogy én is. Bár a diplomácia csak sebtapasz, most még is sok időt spórolnánk meg vele.
- Másokkal nem volt diplomatikus – utaltam az elhunytakra, akik miatta haltak meg.
- A különleges emberek mindig is különleges bánásmódban részesültek – felelte a báró. – Maga pedig a kezdetektől fogva kitűnt a tömegből, még ha azt is hitte, hogy átlagos teremtés. Sosem volt az. A tanulmányi eredménye messze kimagaslott és a rokoni szálak sem kerülték el mindenkinek a figyelmét. Ám mégsem ez a magyarázat arra, hogy ilyen eredményeket ért el. A szérum bejuttatását kevesen bírták volna ki és maga köztük volt. A Bosszúállók tanították és végigbírta a kiképzést. Harcolt csatákban, félistenek ellen, nevet és rangot szerzett. Sokoldalúan képzett és tehetséges. Túlélt egy zuhanást, kísérleteket, visszatért az amnézia állapotából. Néhány hónap alatt a semmiből az egyik legjobb harcossá, ügynökké fejlődött. Mindezt nem a származásának köszönheti, hanem az akaraterejének, az önfegyelmének és a hitének. Mindent lelkesen, szorgalmasan és kitartóan végzett. Fejlődni akart és szolgálni az emberiséget. És mindeközben önmaga maradt. A kisugárzása, a hozzáállása átformálta a Bosszúállókat, erősebbek, ugyanakkor sebezhetőbbek lettek. Ha fogva tartanánk, maga lenne az ütőkártya a kezünkben. Ám a Hydrának most nem emiatt van szüksége magára. Fogynak az önkéntesek, csökken a lelkesedés, kezdünk szétesni. Új vezetők ébrednek, új célokkal. Fiatalabbak, magasabbra törnek és hatalomra éhesek. Nekünk pedig szükségünk van valakire, aki összefogja őket. A maga kisugárzása és személyisége pedig ezt lehetővé tenné, miközben gyengíthetjük a Bosszúállókat.
Mivel az áttérítés többször kudarcba fulladt, megpróbáltuk megtörni. Csapás csapás után, ütés ütés után, sorozatos támadás test és lélek ellen, hogy ne legyen esélye felállni. Hogy végül annyira beleőrüljön a fájdalomba, hogy a halálba akarjon menekülni. Annyira legyengült volna, annyira kifordult volna önmagából, hogy a karjainkba futott volna. Egyetlen injekció és onnantól kezdve már nincs visszatérés. Az emlékei megfakultak volna, a régi életét eltöröltük volna, ön pedig a mi fegyverünk lenne.
Rémes jövőkép, amit lefestett, tágra nyílt szemmel hallgattam. Még nem fejezte be.
- Ám mint kiderült, még mindig tartogat meglepetéseket, ellenállóbb, mint ahogy gondoltuk. Mosley ügynöknek igaza volt, nem volt elég a csapás. A mai lett volna végső, amit még senki nem élt túl. Maga viszont még nem akar meghalni.
- Ezért maradt a diplomácia. Gondoljon bele Ms. Elect! A Hydrának szüksége van magára és mindent megtesz, hogy magát megszerezze. Rengeteg ártatlan áldozat, emberek, akik voltaképp maga miatt haltak meg. Egyetlen szavába kerülne és vége lenne a mészárlásnak. A Hydra újra egységes szervezet lenne, felhagyhatna a brutalitásokkal. Ha önként átállna, ha ön irányítana, képes lenne a jó útra terelni, és a Bosszúállóknak eggyel kevesebb gondja lenne. Gondoljon bele: ha csatlakozna Hydrához, szabad kezet kapna és a kapcsolatai és a technikái által rengeteg jót vihetne véghez. A Bosszúállók ingatag szervezet, előbb utóbb szétesnek, ha maga nem lenne ott, ez már megtörtént volna. A Hydra még stabil. Szétverték ugyan, de a maga keze alatt megerősödne. Ha ön lenne a vezető, rengeteg életet menthetne meg.
Nem szóltam, ültem csendben, miközben gondolkoztam. Srucker beszéde őszintének tűnt, ha nem lett volna már tapasztalatom, bedőltem volna. Ekkor értettem meg, miért van még ennyi hű emberük. Az emberek alapvetően befolyásolhatók, ahogy én is. Szilárd elveimet csak a Bosszúállók által való neveltetésnek és Steve-nek köszönhetem. De ha valóban olyan hatásos vagyok, mint amilyennek Strucker beállít, nem vethetnék-e véget egyszer és mindenkorra a Hydrának? Nem kéne-e megpróbálnom, ha adódik rá lehetőség? Vannak még menthető emberek, akikért érdemes lenne megpróbálni. Ugyanakkor ez egyet jelentene az elveim feladásával. Képes lennék ezt megtenni egy maroknyi emberért, voltaképpen egy olyan lehetőségért, amibe nagy valószínűséggel belebukok? Nem. Néha az embernek be kell látnia, ha valamilyen feladathoz nem elég erős.
- Ha ez kell, hogy meghiúsítsam terveiket, önként vetek véget az életemnek – jelentettem ki. Tudtam, hogy még most is kísérleteznek. Ez egy teszt: lefestik a választás látszatát, valójában sosem volt választásom. – Jack tisztában van vele, hogy nem fogok átállni a Hydrához és ezt bizonyára a maga tudomására is hozta. Értékelem, hogy nem kötött azonnal villamosszékhez, de ne higgye, hogy nem tudom, mit következik. Válogatott kínzások, melyekkel nem mennek semmire. És nem mondott el mindent: valójában nem tudják, mit kezdjenek velem. Nem tudnak lemondani rólam, pedig tudják, hogy reménytelen a próbálkozás. És közben nem veszik észre, hogy az az embertelenség, amit velem művelnek, megingatja a legjobb embereik nézeteit is. A hatásom néha túl mély és teljesen ellentétes a Hydra akaratával – Jack szemébe néztem és megláttam, amit kerestem: a szerelmet. Még mindig lángolt, csak mélyen eltemetve, hogy ne találjon rá senki más. Csak én. – Biztos azt akarja, hogy az összes velem dolgozó emberét áttérítsem? Mert én mindig kiszámíthatatlan voltam. Irányíthatatlan és makacs. És ez tesz legyőzhetetlenné.
A másodperc törtrésze alatt emeltem a pisztolyomat Strucker fejéhez. Vége volt a fegyverszünetnek.
- Válassz! – fordultam Jack felé, aki rám fogta a puskát. – A Hydra vagy én. A halál vagy az élet.
Ez is elhamarkodott cselekedet volt, nem tudtam, Jack hogyan fog dönteni. Viszont, ha tényleg olyan hatással vagyok az emberekre, mint ahogy a báró állítja, talán őt is sikerül jó útra térítenem. Anélkül, hogy belehalna.
A férfi szeme ide-oda járt közöttünk, Strucker is némán figyelt. Volt valami a higgadtságában, ami elbizonytalanított. Túl nyugodt volt, mintha tudná, mi fog történni. És ez a pillanatnyi megingás elég volt, hogy elveszítsem az uralmamat Jack felett. Ám a reményem csak akkor halt meg, amikor Jack meghúzta a ravaszt. Felém.
- Tudja, Ms. Elect, minél magasabbra jut valaki, annál nagyobbat bukik – hallottam még a báró hangját, miközben a bénító lövedék szétáradt a testemben, én pedig a földre hanyatlottam.

. . .

Nem tudtam  mozdulni, tehetetlenül néztem, ahogy felemelnek és egy székhez láncolnak. Igazi, elszakíthatatlan vasláncokkal, nem elégedtek meg a szíjakkal. Mert tudták, hogy még lekötözve is fenyegetést jelentek számukra.
Bedőltem a Hydrának. Elhittem Jack hazugságát, aki tökéletesen alakította a rábízott szerepet: elhitette velem, hogy szeret. Közben Strucker az egekig magasztalt, én pedig túlzott önbizalommal túlértékeltem magam. Sikerült nekik. Tom akaratlanul is elvetette bennem az elbizakodottság magvát, ők pedig kikeltették és felvirágoztatták. Ez lett a vesztem. De legalább ezt a leckét megtanultam: soha többé nem értékelem túl magam. És ezt a gyengeségemet is le fogom győzni.
- Bizonyára az alapos kutakodásuk után rájöttek, hogy az emberkísérletek sikerrel jártak, így nincs szükségünk a magában rejlő erőre. És mivel ellenállt minden áttérési próbálkozásnak, ezért máshogy fogjuk felhasználni. A barátai minden bizonnyal a közelben vannak, mivel ilyen észrevétlenül egyedül nem juthatott be. Így bizonyára összeköttetésben van velük. És ha látják magát szenvedni, egyenesen belerohannak a csapdánkba. Mert ha támadnak, maga meghal, ha várnak, maga szenved. Patthelyzetbe kerülnek és ilyenkor nincs jó döntés. Felbomlik az összhang, egymásnak fognak esni. Mert ha maga nincs velük, ők nem egyebek egy időzített bombánál.
Elmosolyodtam magamban: Strucker a saját csapdájába futott bele. Ő is túlértékelt engem. A Bosszúállók képesek nélkülem is dolgozni és összefogni. A Báró viszont olyan sokáig rejtőzött, hogy gyengének látja őket. Az igaz, hogy általában egy lépéssel előttünk járt és eddig nem is sikerült a nyomára bukkannunk, de emiatt alábecsüli a csapatot. Az ő veszte ez lesz.
- Elég sokféle módját tapasztalta már a kínzásoknak, mégsem érezte mindegyik fájdalmat. Van, ami akkor fáj legjobban, amikor történik, de ha megszüntetik az okát, rögtön enyhül. Van olyan, aminek az utóhatása az erősebb. És van, amitől szenvedünk közben és utána is. Mint például az égés.
Lángszórót vett fel az egyik asztalról és egy hosszúkás botot, végén a Hydra szimbólumával. Rögtön átláttam a helyzetet: Strucker nem olyan ember volt, hogy használja ezeket. Ő tudós volt, számára csak az eredmény volt fontos. Ezért van itt Jack, ő végzi a piszkos munkát. Billogot fog égetni belém.
- Nem kell ezt tenned – szólaltam meg. A hangom enyhén megremegett. Mennyivel másabb volt, mint néhány évvel ezelőtt. – Valóban képes lennél rá? Semmit sem jelentett neked a rengeteg együtt töltött idő? A közös küldetések, a kiképzés? Semmit nem jelentettek neked a srácok? – a szemét kerestem. Nem adtam fel, még élt a remény. Nem hagyom elveszni, nem engedhetem a pokolba zuhanni. – valóban semmit nem jelentettem neked?
A lángok elkapták az arcomat, és magukkal vitték a bőröm felső rétegét. Belemartak a hajamba, véres nyomokat hagytak a nyakamon, megperzselték a szemöldököm. Forróság ömlött be a légcsövembe, tűzbe borította a tüdőmet, elégetve a levegőt.
Ekkor kezdtem el félni. Félni, hogy nem bírom a fájdalmat. Ugyanakkor dühös lettem, hogy hiábavaló volt a próbálkozásom. Dühös, amiért Jack elárult. És dühös, mert nem akartam meghalni.
- Szörnyeteg! – ordítottam, amikor egy pillanatra leállt a lángfújással. – Tudod, Matt figyelmeztetett. De sose gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyedsz. Szörnyeteg vagy! – ám a szavaim leperegtek róla.
Izzó vassal közeledett felém. Késsel felhasította a ruhám ott, ahol a heg volt és odanyomta a billogot. Pokoli fájdalmat éreztem, ahogy a bőr és a hús szénné vált. Az arcomon csorgott a könny, legszívesebben ordítottam volna, hogy enyhítsem a kínokat, de még arra is képtelen voltam. Valami fogódzót kerestem, hogy ne ájuljak el, így önkéntelenül is Jack szemébe néztem. Élettelen volt a tekintete, mintha nem is ő lenne. Homlokán verejtékcsepp gyöngyözött, a keze enyhén remegett. Mintha nem ő irányítaná.
Strucker egyetlen mozdulatára a férfi még erősebben nyomta belém a vasat. A vér folyóként ömlött a sebből, átáztatta a ruhám. A szemem előtt fekete karikák táncoltak, amikor megéreztem az erőt, aminek a birtokában voltam. Kitörni készült és már csak másodpercek kérdése volt, hogy megtörténik. Reméltem, hogy a fülem mögötti érzékelő már elküldte a jelet, mert az energiahullámoktól kisült. A szemem megtelt kék fénnyel, a bőröm ragyogott. Láttam az értetlenséget Strucker szemében.
- Sajnálom Jack – préseltem ki a hangot magamból, aztán kiengedtem. Kék energiahullám csapott ki belőlem elröpítve mindent és mindenkit. Nem tudtam uralni, nem tudtam szabályozni és nem tudtam megállítani. Egy sugár lyukat vágott az épület falába. Még hallottam a vészszirénák vijjogását, aztán elvesztettem az eszméletem.


7 megjegyzés:

  1. Ótejóistenmivoltez??
    Drága Kate!
    Erre nem is tudok mit mondani, akarom a folytatást *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Peetagey!
      Igyekszem vele, hidd el. Örülök, hogy ilyen hatásos lett! ;)

      Törlés
  2. Szijja! Wáááá! OMG! Folytasd hamar. Nagyon durva, kíváncsi vagyok mi lesz. *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sietek, ahogy tudok, de ne várdd nagyon hamar. Örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  3. Szia!
    Tudom, hogy nem szeretek általában az írók, ha siettetik őket(én pl nem szeretem), de van bármi esély rá, hogy visszatérsz? Nagyon imádom ezt a történetet, és hiányollak is.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Köszönöm, hogy írtál, hatalmas lendületet adott, hogy láthattam, ennyi idő után is érdekel valakit a történet. :)
    Igyekszek visszatérni a bloggervilágba, ahova bevallom,az a utóbbi fél évben nem nagyon néztem be és rendszeresen hozni a fejezeteket. Szóval köszönöm, hogx kitartottál mellettem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát,tudom én is, hogy meg lehet erről feledkezni, de anno nekem is írtak bátorításként, ami óriási erőt adott úgyhogy ez igazán semmiség, üdv újra a bloggervilágban! :)

      Törlés